Kovács: Európa védtelen, de mi tudjuk a megoldást

2016.06.13. 23:37
A nyugat-balkáni útvonalon nem az EU-török megállapodásnak köszönhetően, hanem a térség államainak határzárai miatt állt meg a migránsok bevándorlása, állította Kovács Zoltán kormányszóvivő brüsszeli újságíróknak hétfőn.

Szerinte nem az európai megoldások, hanem a tagállamok erőfeszítései állították meg a menekültek áradatát az útvonalon, amelyen eddig több mint egymillió migráns érkezett az EU-ba.

„Ez a biztonság és a normalitás hamis érzését kelti” – mondta Kovács, figyelmeztetve, hogy a migrációs nyomás még mindig nagy az unión. „Az európai migrációs politika csak a következményekre irányul. Nem elég kezelni, meg kell állítani a migrációt”.

 

Üzenünk Bécsnek és Brüsszelnek

Kovács Zoltán szerint a magyar kormány például azt szeretné, ha a menedékkérelmeket az unió határain kívül kezelnék. „Európa még mindig védtelen” – jelentette ki, hivatkozva, hogy Németországban több százezer menedékkérő várja, hogy kérelmével foglalkozzanak. 

A menekültekre vonatkozó tervezett magyar népszavazásnak szerinte Brüsszelben jelentős politikai hatása lesz. „Az Európai Bizottság nem hagyhatja az eredményt figyelmen kívül” – tette hozzá, utalva arra, nem biztos, hogy a referendum eredménye jogi következmények nélkül marad az unióban. 

Kovács arról is beszélt, hogy Magyarország továbbra sem fog menekülteket visszavenni Ausztriától. Az uniós szabályokra hivatkozva Ausztria olyan migránsokat szeretne visszaküldeni, akik Magyarországon keresztül érkeztek. 

Kapcsolódó
Ölre mehetünk még az osztrákokkal a menekülteken

Ölre mehetünk még az osztrákokkal a menekülteken

Az osztrák belügyminiszter szeretne visszaküldeni menedékkérőket. Kovács Zoltán Bécsben tiltakozott.

Magyarország, szintén uniós szabályokra mutogatva azzal érvel, ezek az emberek nem Magyarországon léptek be először az unió területére, hanem Görögországban, így a hellén állam felelőssége, hogy kezelje a menedékkérőket. „Nehéz lesz kompromisszumot elérni”. 

Arra a kérdésre, meddig áll majd a kerítés Horvátország és Magyarország között, Kovács közölte: „Addig, amíg migrációs nyomás fennáll.” Hozzátette, a kerítés nem jelenti azt, hogy a határ le lenne zárva. 

Nem állunk az orosz szankciók útjába

Az Oroszországgal szembeni gazdasági szankciókat június végéig kell meghosszabbítani az EU tagállamainak. Bár más ország sem támogatja teljes mellszélességgel a szankciók továbbgörgetését, Magyarország – szoros moszkvai kapcsolatai miatt – az egyik leginkább oroszbarátnak tartott ország az EU-ban. Ezzel együtt Kovács szerint Budapest nem állja útját a közös akaratnak, ami feltehetően a szankciók folytatását támogatja. 

Közölte ugyanakkor, szerették volna, ha a téma felkerül az uniós vezetők június végi brüsszeli találkozójára, de úgy néz ki, ez nem valósul meg.

A Brexitről, arról, hogy az Egyesült Királyság a jövő heti referendumon kiléphet az unióból, az EU-s szokásoknak megfelelően, Kovács nem nyilatkozott, és találgatni sem akart azzal kapcsolatban, milyen hatása lesz a döntésnek az unióra. 

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.

március 20., 08:06

  • Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.

március 20., 06:32

  • Külföld
Fontos döntést hozott a szlovák bíróság a kettős állampolgárságról

Fontos döntést hozott a szlovák bíróság a kettős állampolgárságról

Több mint 60 éves egyezmény megy a süllyesztőbe.

tegnap, 21:06

  • Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.

március 20., 06:29

  • Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.

március 20., 08:25

  • Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.

március 20., 06:52

  • Külföld
Nyilvánosságra kerültek a John F. Kennedy akták

Nyilvánosságra kerültek a John F. Kennedy akták

Sosem találtak elég bizonyítékot arról, hogy összeesküvés volt-e, vagy sem.

március 19., 20:43

  • Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.

tegnap, 21:19

  • Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.

tegnap, 17:36

  • Külföld
Újabb támadásokat hajtott végre Izrael a Gázai övezetben, többen meghaltak

Újabb támadásokat hajtott végre Izrael a Gázai övezetben, többen meghaltak

Katonai létesítmények voltak a célpontok.

március 19., 15:50

  • Külföld
Volodimir Zelenszkij reagált a Trump–Putyin-egyeztetésre, beszélni akar az amerikai elnökkel

Volodimir Zelenszkij reagált a Trump–Putyin-egyeztetésre, beszélni akar az amerikai elnökkel

Az ukrán elnök nem akar „Putyin étlapján” szerepelni.

március 19., 06:26

  • Külföld
Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Meglepő helyen végzett Izrael.

március 20., 09:05

  • Külföld
Trump árulása miatt visszaköveteli a Szabadság-szobrot egy francia politikus

Trump árulása miatt visszaköveteli a Szabadság-szobrot egy francia politikus

Nem teszi zsebre, ahogy a Fehér Ház reagált.

március 19., 06:12

  • Külföld
Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott

Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott

Az amerikai elnök megszüntetett egy 1965-ből származó szabályt.

március 20., 08:30

  • Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.

tegnap, 15:44

  • Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Nem véletlenül aggódott az ügynökség.

tegnap, 20:50

  • Külföld
A Duna Aréna hőse Chicagóban tette oda magát a magyar ügyért

A Duna Aréna hőse Chicagóban tette oda magát a magyar ügyért

Sárkány Zalán 300 kilométert autózott, hogy részt vegyen a forradalmi megemlékezésen.

március 19., 06:51

  • Külföld
Letartóztatták Isztambul polgármesterét, nem indulhat az elnökválasztáson

Letartóztatták Isztambul polgármesterét, nem indulhat az elnökválasztáson

A török elnök egyik fő riválisának érvénytelenítették a diplomáját.

március 19., 08:55

  • Külföld
Az iszonyatos forgalom miatt bevezetik a vízitaxikat Balin

Az iszonyatos forgalom miatt bevezetik a vízitaxikat Balin

A repülőtéri torlódások csökkentése érdekében lesz szükség a vízi járművekre.

március 19., 14:17

  • Külföld
Benjamin Netanjahu szerint a halálos légicsapások hulláma Gázában csak a kezdet

Benjamin Netanjahu szerint a halálos légicsapások hulláma Gázában csak a kezdet

Az izraeli miniszterelnök azt ígérte, hogy a támadások folytatódnak.

március 19., 08:33

  • Külföld
Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok

Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok

Gyimesi György szerint Szlovákiában egyetlen magyar párt sem fogja átlépni az 5 százalékos küszöböt.

március 19., 08:40

  • Külföld
Magyar és indiai űrhajósok együtt repülnek fel a Nemzetközi Űrállomásra

Magyar és indiai űrhajósok együtt repülnek fel a Nemzetközi Űrállomásra

Több mint négy évtizede nem járt indiai és magyar űrhajós a világűrben.

március 19., 11:48

  • Külföld
Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában

Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában

Az ügynek 122 gyanúsítottja van.

március 20., 06:40

  • Külföld
Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség

Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség

Egy meg nem nevezett elnökjelölt iránti hűségüket is kinyilvánították.

március 20., 08:42

  • Külföld
Maszkos támadó lőtte lábon az adócsalással vádolt horvát vállalkozót

Maszkos támadó lőtte lábon az adócsalással vádolt horvát vállalkozót

Véres figyelmeztetést kapott a luxuskereskedő.

március 19., 14:51

  • Külföld
Hat halottja és negyven eltűntje van az Olaszország partjainál történt hajókatasztrófának

Hat halottja és negyven eltűntje van az Olaszország partjainál történt hajókatasztrófának

Egyre több bevándorló érkezik a tengeren keresztül.

március 19., 14:33