Európa egyik jobboldali vezetője az illiberális politikusokat támadta

2016.04.05. 15:53 Módosítva: 2016.04.05. 16:39
Elkeseredetten beszélt az EU jövőjéről az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk. Az illiberális demokrácia hívei már köztünk vannak, mondta a volt lengyel miniszterelnök a Fideszt is soraiban tudó Európai Néppárt rendezvényén. Ezt a kifejezést Orbán Viktor tette híressé, de nem csak rá célozhatott.

Az EU csúcs döntéshozó szervének, az Európai Tanácsnak az elnöke kemény, komor hangulatú beszédet tartott hétfő este az Európai Néppárt gazdasági témájú rendezvényén Brüsszelben. A konferencia témája – „Az EU a jövő világgazdaságában: vezetni, vagy hagyni, hogy mások vezessenek?” – a lengyel politikus legpesszimistább gondolatait ébresztette föl.

A kérdésre, hogy Európa hagyni fogja-e, hogy mások vezessék a jövőben, azt válaszolta: minden „attól függ, milyenek a vezetőink, és hogy képesek-e együttműködni.” Ezután keményen kikelt a populizmus ellen, amely szerinte semmi újat nem hoz, csak visszatérést jelent a megosztottság, nacionalizmus és autokrata uralom katasztrofális politikájához.

„A legbriliánsabb gazdasági elképzeléseknek sincs semmi hasznuk, ha a politikusok megfeledkeznek a kötelességeikről. Vagy, ami még rosszabb, ha olyan politikusok és ideológusok törnek előre, akik megkérdőjelezik a liberális demokrácia alapjait. Európa szomszédságában már ez történik. Hadd tegyem hozzá, hogy ezek a politikusok és ideológusok már most is közöttünk vannak, és a hagyományos elitek gyengeségei éltetik őket.

Megtaláljátok őket a saját soraitokban. Nem érdekli őket a válság, a válságot csak érvként akarják használni a demokrácia egy alternatív, illiberális változata mellett. Jól megértik egymást olyan külső hatalmakkal, amelyek megvetnek minket, európaiakat. És egyáltalán nem törődnek vele, hogy Európa globális gazdasági vezetővé válik-e, mert irritálja őket, hogy Európa politikai entitásként létezik.

Orbánnak üzent?

Nem nehéz kiolvasni a sorok közül egy Orbán Viktornak szóló üzenetet, aki az illiberális demokrácia Európa-szerte leghíresebb szószólójává vált az elmúlt két évben. Orbán Viktor 2014 nyarán Tusnádfürdőn fejtette ki, hogy „a liberális társadalomszervezési elvekkel, módszerekkel szakítani kell”.

Tusk mostani mondatában külön érdekes, amikor a „saját soraikról” beszél, mert mindketten a jobbközép Európai Néppárt tagjai.

Európai politikusokat azonban Tusk nem említett név szerint. Egy európai néppárti forrás szerint Tusk a Fideszen kívül címezhette a sorait régi lengyel belpolitikai riválisának, a konzervatív Jog és Igazságosság pártnak, akik tavaly ősszel leváltották Tusk pártját, és vitatott intézkedéseket vezettek be: szorosabb állami irányítás alá vonták a közmédiát és szűkítették az alkotmánybíróság mozgásterét. Vasárnap a magzat védelméről szóló törvény szigorítása, azaz a tervbe vett teljes abortusztilalom ellen tüntettek Varsóban.

Az Európai Parlament (EP) emberi jogi bizottságában az is szóba került, hogy a jövő heti plenáris ülésén ismét vitára bocsátják a lengyel kormány reformterveit, három hónappal a lengyel miniszterelnök előző strasbourgi szereplése után. Szerdán döntenek a napirendről.

Az Európai Bizottság első alelnöke, Frans Timmermans kedden Varsóba látogatott, ahol azt nyilatkozta: lehet, hogy nem lesz szükség újabb hivatalos lépésekre a brüsszeli ellenőrző testület részéről a lengyel kormány ellen, mert úgy tűnik, hogy Lengyelország alkotmányos válságát párbeszéddel is meg lehet oldani. A Bizottság január közepén kezdte el vizsgálni a lengyel jogállamiságot az alkotmánybíróság működésének megváltoztatása miatt.

Tuskot ugyancsak aggaszthatja, hogy Görögországban a radikális baloldali Sziriza jutott hatalomra, hogy Spanyolországban hónapok óta nem tudnak stabil kormány alakítani, és hogy Oroszországgal szemben láthatóan nem tudnak közös nevezőre jutni az uniós országok.

Egy, az Európai Parlamentben dolgozó néppárti munkatárs azért is furcsállta Tusk kifakadását, mert az elmúlt hónapokban

az Európai Tanács elnöke a bevándorlási válság kapcsán szinte minden politikai üzenetében Orbán korábbi álláspontját hangoztatta. Tavaly nyáron és ősszel még „a Merkel-vonalat vitte”, de idén változott a retorikája.

Márciusban egyenesen felszólította az EU-ba igyekvőket, hogy ne jöjjenek Európába, és ne kockáztassák életüket és pénzüket a semmiért.

Orbán és Tusk korábban nagyon jóban voltak

Orbán Viktor és Donald Tusk kapcsolatára rálátó európai tanácsi forrásunk szerint korábban nagyon jó viszonyt ápolt a két vezető politikus. A volt lengyel kormányfő azonban nehezen viselte, hogy a legnagyobb politikai riválisai, a konzervatív-euroszkeptikus Jog és Igazságosság (PiS) párt vezetői Orbánt éltették. A magyar miniszterelnök közeledése Moszkvához (például a paksi atomerőmű bővítése kapcsán) szintén alááshatta a jó együttműködést, de nem csak Tuskkal, hanem a Jarosław Kaczyński nevével fémjelzett PiS-szel is.

2015-ben Orbán kiállt amellett, hogy Donald Tuskot válasszák meg az Európai Tanács élére, de addigra Tusk már úgy érezhette, hogy máshol kell szövetségeseket keresnie.

„Azt hiszem, tisztában vannak azzal, hogy saját helyzeteik foglyai, de ez alapján a beszéd alapján úgy érzem, Tusk ezt már egyre kevésbé tudja megbocsátani Orbánnak” – mondta szakértőnk.

Tusk nem éppen derűlátó

Tusk már januárban igen borúsan nyilatkozott Európa jövőjéről. Akkor azt mondta: kevesebb, mint két hónapunk van arra, hogy irányítás alá vegyük a menekültkérdést, különben összedől a belső határellenőrzés nélküli Schengen-övezet. Szerinte az EU, mint politikai projekt végét is jelenti, ha a nem jutnak dűlőre a kontinens vezetői.

Ehhez hétfő este egy sor aggasztó jelenséget fűzött hozzá: „Gondolták volna egy évvel ezelőtt, hogy az amerikai elnökválasztás egyik esélyese azt mondja majd: lehetséges, hogy elengedjük a NATO-t. Lehet, hogy a NATO feloszlik, és ez rendben van?”

Elkeserítette az is, hogy minden elképzelt számnál több politikusról derült ki vasárnap, hogy offshore cégekben érdekeltek, de különösen, hogy a számára legfontosabb ember, „Leo Messi” neve is előkerült a Panama-dokumentumokban.

Azzal fejezte be a beszédét, hogy még Margaret Thatcher sem jósolta volna meg, hogy valaki előáll a brit kilépés ötletével az Európai Unióból, amikor 1975-ben azt mondta: „Európa sokkal nagyobb esélyt ad nekünk a békére és biztonságra a világpolitikai bizonytalanságban.”

Szóljon hozzá az EUrologus Facebook-oldalán!

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.

március 20., 06:32

  • Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.

március 20., 08:06

  • Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.

március 20., 08:25

  • Külföld
Fontos döntést hozott a szlovák bíróság a kettős állampolgárságról

Fontos döntést hozott a szlovák bíróság a kettős állampolgárságról

Több mint 60 éves egyezmény megy a süllyesztőbe.

tegnap, 21:06

  • Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.

március 20., 06:29

  • Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.

március 20., 06:52

  • Külföld
Volodimir Zelenszkij reagált a Trump–Putyin-egyeztetésre, beszélni akar az amerikai elnökkel

Volodimir Zelenszkij reagált a Trump–Putyin-egyeztetésre, beszélni akar az amerikai elnökkel

Az ukrán elnök nem akar „Putyin étlapján” szerepelni.

március 19., 06:26

  • Külföld
A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A Pride ma már nem egy kellemes hétvége, hanem egy egy hónapos indoktrináció minimum.

március 20., 08:54

  • Külföld
Nyilvánosságra kerültek a John F. Kennedy akták

Nyilvánosságra kerültek a John F. Kennedy akták

Sosem találtak elég bizonyítékot arról, hogy összeesküvés volt-e, vagy sem.

március 19., 20:43

  • Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.

tegnap, 21:19

  • Külföld
Tarjányi Péter: Vlagyimir Putyin megette Donald Trumpot reggelire

Tarjányi Péter: Vlagyimir Putyin megette Donald Trumpot reggelire

A biztonságpolitikai szakértő szerint Oroszország feltételei egyoldalúan előnyösek.

március 19., 18:57

  • Külföld
Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Meglepő helyen végzett Izrael.

március 20., 09:05

  • Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.

tegnap, 17:36

  • Külföld
Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott

Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott

Az amerikai elnök megszüntetett egy 1965-ből származó szabályt.

március 20., 08:30

  • Külföld
Trump árulása miatt visszaköveteli a Szabadság-szobrot egy francia politikus

Trump árulása miatt visszaköveteli a Szabadság-szobrot egy francia politikus

Nem teszi zsebre, ahogy a Fehér Ház reagált.

március 19., 06:12

  • Külföld
Benjamin Netanjahu szerint a halálos légicsapások hulláma Gázában csak a kezdet

Benjamin Netanjahu szerint a halálos légicsapások hulláma Gázában csak a kezdet

Az izraeli miniszterelnök azt ígérte, hogy a támadások folytatódnak.

március 19., 08:33

  • Külföld
Megvonta a titkosszolgálati védelmet Joe Biden gyerekeitől Donald Trump

Megvonta a titkosszolgálati védelmet Joe Biden gyerekeitől Donald Trump

Tizenhárom, illetve tizennyolc ügynök vigyázott a biztonságukra.

március 19., 07:59

  • Külföld
Magyar és indiai űrhajósok együtt repülnek fel a Nemzetközi Űrállomásra

Magyar és indiai űrhajósok együtt repülnek fel a Nemzetközi Űrállomásra

Több mint négy évtizede nem járt indiai és magyar űrhajós a világűrben.

március 19., 11:48

  • Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.

tegnap, 15:44

  • Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Nem véletlenül aggódott az ügynökség.

tegnap, 20:50

  • Külföld
Az iszonyatos forgalom miatt bevezetik a vízitaxikat Balin

Az iszonyatos forgalom miatt bevezetik a vízitaxikat Balin

A repülőtéri torlódások csökkentése érdekében lesz szükség a vízi járművekre.

március 19., 14:17

  • Külföld
Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség

Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség

Egy meg nem nevezett elnökjelölt iránti hűségüket is kinyilvánították.

március 20., 08:42

  • Külföld
Maszkos támadó lőtte lábon az adócsalással vádolt horvát vállalkozót

Maszkos támadó lőtte lábon az adócsalással vádolt horvát vállalkozót

Véres figyelmeztetést kapott a luxuskereskedő.

március 19., 14:51

  • Külföld
Hat halottja és negyven eltűntje van az Olaszország partjainál történt hajókatasztrófának

Hat halottja és negyven eltűntje van az Olaszország partjainál történt hajókatasztrófának

Egyre több bevándorló érkezik a tengeren keresztül.

március 19., 14:33