Végül megmentették a Földet Párizsban?

„A vállalati érdekek diadala a természet felett” vagy „egy új zöld hajnal eljövetelének záloga a Földnek”?

A két vélemény jól mutatja, mennyire széles skálán mozognak a résztvevők reakciói a szombaton zárult párizsi ENSZ klímacsúcsról. A 2006-ban a klímaváltozásról készült híres Stern-jelentés szerzője, a világ egyik legtöbbet idézett klímatudósa és a Brit Tudományos Akadémia elnöke, Nicholas Stern úgy fogalmazott: „ez egy történelmi pillanat nem csak a mai világnak [...], de a jövő generációinak is. A párizsi megállapodás fordulópont a világ klímaváltozás elleni harcában, amely a szegény és gazdag országok jólétét egyaránt fenyegeti. A megállapodás hatalmas lehetőségeket teremt az országoknak egy alacsony széndioxid-kibocsátású fejlődés és növekedés felé vezető úton haladva.”

Hogyan jutottak megállapodásra?

Két hét alatt először közel 150 állam- és kormányfő találkozott, hogy a legmagasabb szinten adjanak politikai lendületet a tágyalásoknak. Mindezt azután, hogy a tavaly Limában, Peruban tartott éves klímakonferenciáról azzal a házi feladattal mentek haza a résztvevők, hogy mindenki gondolja át, szedje össze és küldje el az ENSZ illetékes titkárságának, milyen célokat vállal önkéntesen 2030-ra.

A szakértők meglepetésére idén őszre 150 ország adott be vállalásokat, és a számuk mostanra majdnem 190-re nőtt. Az önkéntes vállalások mellett jót tett a klímamegállapodás előkészítésének, hogy 2014 végén a világ két legnagyobb üvegházhatású gázkibocsátója, Kína és az Egyesült Államok partnerségre lépett a klímaváltozás ellen.

A november 30. óta tartó maratoni tárgyaláson összesen három előzetes szöveg született, amelyekből végül kikerekedett a szombat kora délután közzétett végleges tervezet. A második héten emellett számos ország tett további vállalásokat. Az amerikaiak például megduplázták a 2020-tól vállalt évi 430 millió dolláros támogatást, míg Norvégia azt ígéri, hogy 2030-ig támogatja az esőerdők kiirtásának ellensúlyozását segítő alapot, ami sokat segíthetett Brazília megállapodásra bírásában.

Akkor most megfékezik a klímaváltozást?

A szövegben szereplő, 2 Celsius fok alatti átlaghőmérséklet-emelkedés előirányzása mellett sokak meglepetésére megmaradt az utalás arra is, hogy erőfeszítéseket kell tenni a 1,5 fokos szint átlépésének elkerüléséhez.

Jó, jó, de mi garantálja, hogy ez a cél tényleg teljesül?

A résztvevő államok fent említett önkéntes vállalásai összesen csak valahol 2,7 és 3,5 fok között engednék tetőzni az átlaghőmérséklet-emelkedést. Itt jön a képbe a tárgyalások egyik igazi sikerének tekinthető részlet: először 2023-ban, majd utána ötévenként kötelező felülvizsálatot írnak elő a célok pontosítására, erősítésére, és csak a meglévőnél ambíciózusabb vállalásokat lehetne ezekben elfogadni. A rendszer előkészítésére az Éghajlatváltozási Kormányközi Testületnek (IPCC) 2018-ra egy, a 1,5 fokos pálya hatásait modellező jelentést kell prezentálnia.

Nagyon szép szavak, de mitől fogják az országok be is tartani a szabályokat?

Az ötévenkénti felülvizsgálatot megfejelik egy erősnek ígérkező átláthatósági rendszerrel. Ezzel a beszámolási, monitorozási és utókövetési struktúrával érdemben összevethetővé teszik a tagállamok klímatörekvéseit. A rendszert a fejlett világ kényszerítette ki a fejlődőktől. Cserébe konkrét pénzügyi vállalásokat tesznek, hogy segítség a szegényebb országokat átállni egy széndioxid-kibocsátástól mentes gazdasági működésre.

És miből finanszírozzák a fejlődő államok a fenntartható fejlődésre való átállást?

A megállapodás szövege 2020-ra éve 100 milliárd dollár pénzügyi támogatást ígér azon fejlődő államoknak, amelyek enélkül nem tudnának fenntartható energiaforrásokra átállni, illetve alkalmazkodni a változásokhoz.

És mi lesz azokkal az államokkal, amelyek a klímaváltozás hatásait a következő években durván megérzik viharok, tengervízszint-emelkedés vagy más termész eti jelenségek formájában?

Nekik szól a fejlett világ által sokáig erősen elutasított, de végül az észak-déli kompromisszum kialkudásában szintén kulcsszerepet játszó “veszteségek és károk” kárpótlási mechanizmus. Ezt a fejlettek, főleg az Egyesült Államok nem nagyon akarták elfogadni. Végül úgy került bele a szövegbe, hogy nem szerepel benne a “kompenzáció” kifejezés. Ezzel a jogászok szerint nem kötelezik a nyugati világot automatikus pénzügyi kárpótlásra, hogy megsegítsék a klímaváltozást legjobban megszenvedő országokat.

És végül akkor ez most egy jogilag kötelező érvényű nemzetközi megállapodás?

Igen is, meg nem is. A megállapodás szövege a nemzetközi jog értelmezésében egy teljes értékű megállapodás. A 2009-es koppenhágai klímacsúcs kudarcából tanulva azonban éppen az nem része a megállapodásnak, hogyan jutunk el a célok eléréséig. Magyarán az aláíró országok vállalásai nem részei a szövegnek, azok továbbra is önkéntes alapúak lesznek, viszont a közös célok elérése érdekében vállalják a Föld államai, hogy közösen tesznek és fokozatosan tovább erősítik majd a célokat a következő évtizedek során.

Jó, de mi a végső cél? Vagy legalább merre felé viszi a Párizsi Megállapodás a világot?

Az évszázad közepe utánra a korábbi változata a megállapodásnak azt vállalta, hogy “azon dolgozik majd, hogy elérje az üvegházhatású gáz semlegességet”. Ez annyit tesz, hogy annyi mindenekelőtt CO2-t juttat a bolygó légkörébe az emberiség, amennyit a Föld bioszférája - erdők és tengerek mindenekelőtt - képes természetes úton semlegesíteni. A végső szöveg ezzel szemben úgy fogalmaz, hogy az emberiség által okozott kibocsátás kerüljön egyensúlyba a Föld természetes abszorpciós kapacitásával 2050 utánra. Ez a megfogalmazás vélhetően a kőolajfüggő gazdaságok meggyőzésére jött létre a szakértők szerint.

Ez azt jelenti, hogy jelentős szén, földgáz és kőolaj készletek maradnak majd a Föld felszíne alatt?

Pontosan, lényegében a mai szénhidrogén alapú világrend végét hozza el a megállapodás. Míg ma az olajvállalatok, szénégetők és gázkitermelőket óriási hatalommal ruházza fel az ipar és lakosság energiaéhsége addig a következő évtizedekben fokozatosan átalakul a rendszer és várhatóan decentralizálódik. Mindeközben az újraosztott energiapiaci “torta” a jelenleginél nagyobb is nagyobb gazdasági szegmens lesz, mely még több embert foglalkoztat és rengeteg beruházást eredményez.

Hatással lesz ez az egész én életemre? És ha igen hogyan?

Most még nem látszik, de a világot alapvetően alakítja majd át a következő évtizedekben az, hogy egyrészt már meglévő (szél-, nap-, tengeri hullám-energia stb.) új technológiákkal széndioxid-mentesítik a gazdaságok működését. A világ kormányai azért tartanak még ma is sok helyen az egésztől, mert akaratlanul is kevésbé lesz központosított az energiaellátás, mely szinte minden piaci és ipari szegmensben jelentős változásokat hoz majd magával.

A hétköznapi ember életére elsősorban a munkavégzésükön keresztül gyakorol majd kisebb-nagyobb hatást a megújulókra való átállás. Emellett megfelelő ösztönzőkkel egy két évtizeden belül a városok levegőjéből eltűnik a közlekedés okozta szmog, de a jelenlegi technológiák mellett megdrágulhat például a repülés, mivel ma a repülőjegyek árában nem fizetjük meg az utazásunkhoz kötődő CO2 kibocsátás költségeit, hogy csak néhányat emeljünk ki a legfontosabbakat közül.