A teljes európai piacliberalizáció az Európai Parlament előtt

2006.02.14. 16:41
Negyvenezer ember tüntetett kedden Strasbourgban, ahogy az Európai Parlament megkezdte a vitát az elmúlt évek legnagyobb jelentőségű uniós jogszabályáról, amelynek célja, hogy a még megmaradt akadályokat is eltörölje az államközi kereskedelem előtt és megnyissa az európai piacot a korlátlan verseny számára.
Az Európai Parlament csütörtökön szavaz az ún. szolgáltatási irányelvről, ami lehetővé tenné, hogy egy uniós tagállamban bejegyzett vállalat akadályok nélkül nyújthassa szolgáltatásait egy másik államban is. A javaslatot 2004-ben benyújtó Európai Bizottság szerint az így megnövelt verseny gazdasági növekedéshez, új munkahelyekhez és olcsóbb szolgáltatásokhoz vezet majd. A szolgáltatási szektor az európai gazdasági össztermék mintegy 70 százalékát teszi ki.

A szolgáltatási irányelv leglelkesebb támogatói Nagy-Britannia és a kelet-európai tagállamok, köztük is elsősorban Magyarország, arra számítva, hogy olcsóbb vállalataik helyt tudnak majd állni a gazdag-nyugat európai piacokon. A latin államok, élükön Franciaországgal, továbbá Németország, azonban attól tartanak, hogy a korlátlan verseny magas környezet- és fogyasztóvédelmi és munkajogi szabványaik aláásásához vezet majd, ahogy az olcsó, de "színvonaltalan" kelet-európai vállalatok megjelennek a piacon.

Még a csütörtöki szavazás előtt a két legnagyobb parlamenti frakció, a piacnyitást támogató Európai Néppárt és a protekcionista blokkot vezető Európai Szocialisták Pártja kompromisszumot kötött, ami a szolgáltatások szabad áramlása előtti korlátok jelentős részét ugyan lebontja, de több eszközt is ad az államok kezébe, hogy a közérdekre való hivatkozással akadályokat támasszanak elébük. Az új tagállamok képviselőinek többsége, ideértve az ENP frakcióvezető-helyettesét, Szájer Józsefet, nem támogatja ezt a kompromisszumot.

Kedden kora délután felmerült a megállapodás lehetősége, amikor John Monks, az Európai Szakszervezetek Szövetségének vezetője, az irányelv eddigi leghatározottabb ellenzője, figyelmeztette a baloldali képviselőket, hogy nincs esély az irányelv megbuktatására. A korlátozott piacnyitást támogató szocialisták pedig jelezték, hogy hajlandóak elfogadni egy olyan megoldást, ami megtiltja a fogadó államok számára, hogy fogyasztóvédelmi indokokkal feltartsák a másik tagállamból érkezett vállalatot. Ez nagyobb piacnyitást jelentene, mint a korábban lebegtetett verziók.

Az egész irányelv szíve az ún. származási ország elve, ami az egységes európai piac egyik legalapvetőbb szabálya évtizedek óta. Ez kimondja, hogy ami jó az egyik tagállamban, az jó a másikban, vagyis egy másik tagállamban szolgáltatást nyújtó vállalat tevékenységét - a felsorolt kivételektől eltekintve - saját államának törvényei szabályozzák, nem pedig a fogadó állam törvényei. Ez nem vonatkozik olyan dolgokra, mint például a munkajog. Ezt az elvet korlátozza a piacpártiak és az új tagállambéli képviselők legnagyobb bánatára a szocialista-néppárti kompromisszum, amiről az EP csütörtökön szavaz.

Az Európai Parlament jóváhagyása után a jogszabály a 25 tagállam kormányát képviselő Miniszterek Tanácsa elé kerül, végső jóváhagyása még legalább egy év. Az irányelv ronda politikai vitákhoz vezetett az elmúlt évben mindkét házban, közel rasszista indulatokat váltva ki több nyugati politikusból, akik a keleti vállalkozók ellen próbáltak hergelni. Sokak szerint az irányelv keltette, Nyugat-Európában széles körben szított félelmek hozzájárultak az uniós alkotmány franciaországi bukásához is.

Francia rendőrségi jelentések szerint Strasbourgban, az EP épülete előtt negyvenezren tüntettek a szolgáltatási irányelv elfogadása ellen. Ez több nyugat-európai tüntetést követ, utoljára a hétvégén Berlinben demonstráltak mintegy 15 ezren.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Béke még nincs, Putyin nem siet, a következő lépés mindent megváltoztathat

Béke még nincs, Putyin nem siet, a következő lépés mindent megváltoztathat

Orosz célok a háború után: mit akar Moszkva az EU-val és a balti államokkal?

március 20., 13:36

  • Külföld
Donald Trump hamarosan beverheti az első szöget az oktatási minisztérium koporsójába

Donald Trump hamarosan beverheti az első szöget az oktatási minisztérium koporsójába

Újabb kampányígéretet igyekszik beváltani az elnök.

március 20., 12:41

  • Külföld
Orbán Viktor megvétózta az Ukrajnára vonatkozó közös nyilatkozatot

Orbán Viktor megvétózta az Ukrajnára vonatkozó közös nyilatkozatot

A tagállamok ezért külön dokumentumot adtak ki.

március 20., 15:17

  • Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.

tegnap, 20:42

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

tegnap, 16:38

  • Külföld
Elon Musk kormányhatékonysági embere veszi át a vezetést a megcsonkított USAID-nél

Elon Musk kormányhatékonysági embere veszi át a vezetést a megcsonkított USAID-nél

Egy DOGE-tisztviselő került vezető pozícióba.

március 20., 13:34

  • Külföld
Akarata ellenére mentheti meg a liberálisokat Donald Trump

Akarata ellenére mentheti meg a liberálisokat Donald Trump

Trump kereskedelmi háborúja Kanadában is újraosztotta a politikai kártyalapokat.

március 20., 17:11

  • Külföld
Kezdődik Orbán Viktor meccse Brüsszelben: fegyverkezést és 2030-as ukrán EU-tagságot várnak az uniós vezetők

Kezdődik Orbán Viktor meccse Brüsszelben: fegyverkezést és 2030-as ukrán EU-tagságot várnak az uniós vezetők

Tanácskoznak az európai vezetők a kontinens védelméről, Ukrajnáról és a versenyképességről.

március 20., 13:42

  • Külföld
Választási korrupcióval gyanúsított influenszereknél tartottak házkutatást Romániában

Választási korrupcióval gyanúsított influenszereknél tartottak házkutatást Romániában

Volt köztük olyan kriptovaluta-kereskedő, aki 380 ezer euróval támogatta a kampányt.

március 20., 11:37

  • Külföld
A Hamász rakétákat lőtt Tel-Avivra, Izrael kiterjeszti a szárazföldi hadműveleteit

A Hamász rakétákat lőtt Tel-Avivra, Izrael kiterjeszti a szárazföldi hadműveleteit

A harcok ismét teljes körű háborúvá fokozódnak.

március 20., 17:55

  • Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.

tegnap, 18:57

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

tegnap, 11:48

  • Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.

március 20., 06:32

  • Címlapon
A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

Aki kiváltja, búmer, aki ellenáll, lúzer.

tegnap, 20:42

  • Külföld
Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Meglepő helyen végzett Izrael.

március 20., 09:05

  • Külföld
Kábítószer-kereskedelem miatt Pekingben kivégeztek négy kanadai–kínai kettős állampolgárt

Kábítószer-kereskedelem miatt Pekingben kivégeztek négy kanadai–kínai kettős állampolgárt

Kanada magyarázatot követelt a történtek miatt.

március 20., 10:01

  • Címlapon
Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek

Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek

Nagy döntések születtek a kormányülésen.

tegnap, 17:10

  • Külföld
A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A Pride ma már nem egy kellemes hétvége, hanem egy egy hónapos indoktrináció minimum.

március 20., 08:54

  • Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.

március 20., 08:06

  • Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.

március 20., 08:25

  • Külföld
Több gyermek is meghalt a szlovákiai Nagysárosban történt tűzben

Több gyermek is meghalt a szlovákiai Nagysárosban történt tűzben

Legalább harminc ember maradt fedél nélkül a baleset következtében.

március 20., 15:42

  • Külföld
Fegyveres csoport támadta meg és rabolta el egy busz utasait Etiópiában

Fegyveres csoport támadta meg és rabolta el egy busz utasait Etiópiában

Egyes jelentések szerint az áldozatok száma elérheti az 50 főt.

március 20., 13:20

  • Külföld
Kitoloncoltak egy francia tudóst az USA-ból Trump-kritikus megjegyzései miatt

Kitoloncoltak egy francia tudóst az USA-ból Trump-kritikus megjegyzései miatt

A kutató szerint „láncfűrésszel darabolják a tudományt az Egyesült Államokban”.

március 20., 14:57

  • Külföld
Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában

Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában

Az ügynek 122 gyanúsítottja van.

március 20., 06:40

  • Címlapon
A szocializmusban lemezszerződést sem, most Kossuth-díjat kapott

A szocializmusban lemezszerződést sem, most Kossuth-díjat kapott

A Pszichiátriai Klinika pincéjében léptek fel először.

tegnap, 18:31