Kezdődik az MSZP végjátéka
További Európai Parlament cikkek
-
Az NVB megállapította az EP-választás végeredményét
- Nemzetközi sajtó: Orbánék kapták a legtöbb szavazatot, de új kihívójuk nagy győzelmet aratott
- Beszavazták az Európai Parlamentbe a budapesti antifa támadások olasz vádlottját
- Ursula von der Leyen bukását is okozhatja egy vizsgálat
- Gyurcsány Ferenc elárulta, együttműködne-e Magyar Péterrel
A Fidesznek mindegy volt
A mai választás kulcskérdése nem az volt, hogy mi lesz a Fidesszel. Azt ugyanis azóta, hogy Orbánék úgy döntöttek, hogy az EP-választást másfél hónappal a parlamenti után tartják, lehetett tudni, hogy a győzteshez húzás miatt a Fidesz arányaiban nagyobbat fog nyerni május végén, mint áprilisban. Akkor az országos listán 45, most 51,5 százalék támogatta őket. Az eredmény európai viszonylatban jól mutat, de komoly belpolitikai jelentősége nincs.

Hiába második, a Jobbik valójában gyengült
A Jobbik, bár az alig 29 százalékos részvétel mellett a második lett, valójában gyengült: a részvétel most lényegében feleakkora volt, mint hét hete (akkor 61,2 százalék szavazott), a Jobbik viszont harmadannyi szavazatot kapott csak (akkor 1,02 millióan, most 340 ezren szavaztak rá). A gyors népszerűségvesztés két oknak tudható be: Kovács (kágé)Béla, a párt EP-képviselőjének orosz szálú kémbotrányának, valamint annak, hogy ahogy a mérséklődő párt üzenetei veszítenek a radikális élükből, úgy csökken a szavazótábor elkötelezettsége, ha kisebb a választás tétje.

MSZP: katasztrófa
Az EP-választás a baloldalon igazi földrengést okozott. Az MSZP a rendszerváltás óta nem volt akkora bajban, mint most, bár a vasárnap este előszele április 6-án már meglegyintette a pártot. A 10,9 százalékos eredmény minden negatív várakozást alulmúlt, a szocialisták még Budapesten is csak két kerületben (XIII., XIX.) tudtak nyerni, a többiben a Fidesz mellett a DK vagy az Együtt-PM megelőzte őket. A fővárosban az MSZP a negyedik helyet szerezte meg, ami katasztrofális vereséget jelent, ráadásul a DK három megyében is megelőzte, és a szocialisták legnagyobb vidéki városok többségében is bukták a második helyüket.

Az MSZP politikája értelmezhetetlen, a politikusai harmatgyengék, egymás után két láthatatlan kampányt sikerült lefolytatniuk. Sokat árthatott az is, hogy kiderült, Molnár Zsolt, a párt egyik vezető politikusa lényegében a párt ellen játszott. Az MSZP Mesterházy Attila alatt megszűnt mint országos jelentőségű párt.
És hiába ajánlotta fel most a lemondását az elnökség, mivel Mesterházynak civil egzisztencia híján nincs hová hátrálnia, egészen biztos, hogy foggal-körömmel küzdeni fog a vezető pozíciójáért. Akár azon az áron is, hogy a párt a parlamenti küszöb alá satnyul, Thürmer Gyula Munkáspártja mellé. Ha mégis kénytelen lenne meghátrálnia, előállhat az a helyzet, hogy az általa vezetett szocialista frakció részben vagy egészben gyakorlatilag függetleníti magát a párttól: ez politikailag szintén az MSZP lenullázódását jelentené.
Bajnaiék bánhatják a közös listát
Most már valószínűleg Bajnai Gordon is belátja, hogy mekkora hiba volt végül közös listán indulni az MSZP-vel áprilisban. Akkor a kormányváltók 25,6, most a külön induló három baloldali párt együtt 27,9 százalékot szerzett, ebből az Együtt-PM 7,22-t. Bajnaiék Budapesten épp csak lecsúsztak a második helyről a DK mögött, viszont 11 kerületben ők bizonyultak a legerősebb baloldali formációnak. Vagyis lehetséges, hogy okosabban politizálva az Együtt-PM külön indulva is bejutott volna, és frakciót alakíthatott volna a parlamentben.

Bajnaiék rengeteg stratégiai hibát vétettek az indulásuk óta, és a párt politikai identitása sem egyértelmű. Most viszont feketén-fehéren kiderült, hogy – elsősorban Budapesten és a nagyvárosokban – számos olyan liberális szavazó van, akik sem az MSZP-re, sem Gyurcsányra nem szívesen szavaznak, és közülük ezért sokan csak kínjukban voksoltak többször is az LMP-re. Kérdés, hogy az utóbbi hetekben egyre szétesettebbnek tűnő Együtt-PM-nek elég lökést ad-e ez az eredmény, hogy felszívják magukat a komolyabb politizáláshoz.
Gyurcsány tarolt, de nincs benne több
A Demokratikus Koalíció előretörése és a 10,92 százalékos MSZP-t megközelítő (9,76 százalékos) eredménye az este másik legnagyobb meglepetése. Gyurcsánynak sikerült a lehetetlen, hihetetlenül mélyből kapaszkodott fel ismét, azonban a 9,76 százalék, ahányan most rájuk szavaztak, valószínűleg maximum, ami a pártjában van. A lényegében egyszemélyes párt szavazói (rajongói) elkötelezettek és fegyelmezettek, az alacsony részvétel is a DK-nak kedvezett, de ennél szélesebb körben Gyurcsány neve már inkább taszító, mint vonzó. Most mindenesetre Gyurcsány igazolva láthatja az MSZP pártszakadása óta képviselt politikáját.

Az LMP ötszázalékos párt maradt
A Jobbik mellett az este másik vesztese az LMP. Az ökopárt megint nem tudott szintet ugrani, sőt: nemhogy sikerült volna stabilizálni a támogatottságát, a legutolsó pillanatig kérdéses volt, hogy küldhet-e képviselőt Brüsszelbe. Schifferék örülhetnek, hogy végül nem vált kínossá az este, de ez akkor sem az ő napjuk volt, igaz, csak kevéssel kaptak kevesebb szavazatot, mint áprilisban.

Három megyében nyomta le a DK az MSZP-t
A baloldal pártjaira Budapest után Csongrád és Komárom-Esztergom megyében szavaztak a legtöbben, a leggyengébben Bács-Kiskun és Vas megyében (20,88 és 21,29 százalék) szerepelt a három baloldali párt. Az LMP Budapesten, Pest megyében és Baranyában gyűjtötte be a legtöbb szavazatot.
Az MSZP Csongrádban volt a legnépszerűbb, itt 16,71 százalékot kaptak. A legkevesebben Pest megyében szavaztak a szocialistákra, csak 8,41 százaléknyian. A DK Budapesten szerepelt a legjobban (13,1 százalék), ez után Komárom-Esztergom (11,63 százalék) és Baranya következett. Legrosszabban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében szerepeltek (5,85 százalék).
MSZP | DK | Együtt-PM | LMP | |
BUDAPEST | 11,5 | 13,1 | 13,07 | 7,93 |
BÁCS–KISKUN | 8,5 | 7,39 | 4,99 | 3,89 |
BARANYA | 11 | 10,57 | 7,06 | 5,42 |
BÉKÉS | 11,55 | 8,54 | 4,52 | 3,79 |
BORSOD–ABAÚJ–ZEMPLÉN | 13,24 | 9,11 | 4,57 | 2,77 |
CSONGRÁD | 16,71 | 8,07 | 5,97 | 5,33 |
FEJÉR | 9,17 | 9,54 | 5,97 | 4,54 |
GYŐR–MOSON–SOPRON | 8,69 | 8,12 | 4,95 | 4,4 |
HAJDÚ–BIHAR | 8,98 | 7,9 | 4,48 | 4,21 |
HEVES | 11,27 | 9,3 | 5,15 | 3,38 |
JÁSZ–NAGYKUN–SZOLNOK | 11,65 | 8,14 | 4,19 | 3,55 |
KOMÁROM–ESZTERGOM | 11,65 | 11,63 | 6,02 | 4,51 |
NÓGRÁD | 12,69 | 9,52 | 4,43 | 2,94 |
PEST | 8,41 | 9,95 | 7,88 | 5,56 |
SOMOGY | 10,37 | 9,61 | 5,37 | 3,74 |
SZABOLCS–SZATMÁR–BEREG | 14,55 | 5,85 | 3,16 | 2,16 |
TOLNA | 11,02 | 8,52 | 4,47 | 3,58 |
VAS | 9,51 | 6,88 | 4,9 | 4,23 |
VESZPRÉM | 10,81 | 8,75 | 5,93 | 4,24 |
ZALA | 9,11 | 8,5 | 5,41 | 3,7 |
Az Együtt-PM a legjobban Budapesten (13,07 százalék), Pest megyében (7,88 százalék) és Baranyában szerepelt. A leggyengébb eredményt Szabolcs-Szamár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében produkálta a párt.
Az LMP sehol sem szerzett tíz százalék feletti támogatottságot, a legmagasabb arányt – az Együtt-PM-hez hasonlóan – Budapesten (7,93 százalék), Pest megyében (5,56 százalék) és Baranyában érték el. Az LMP-re a legkevesebben az öt északkeleti megyében szavaztak, a leggyengébben Szabolcs-Szatmár-Bereg megye szerepelt (2,16 százalék).
A DK és az Együtt-PM is megelőzte Budapesten az MSZP-t, a DK-ra ezenkívül Fejér és Pest megyében is többen szavaztak, mint az MSZP-re. Komárom-Esztergom megyében lényegében ugyanannyi (11,65 és 11,63 százalék) szavazatot kapott az MSZP, mint a DK.
A Jobbik csak papíron második
A kormányváltó összefogás volt pártjai (az MSZP, a DK és az Együtt-PM) együtt minden megyében több szavazatot kaptak, mint a Jobbik. A legszorosabb verseny Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyében volt, de itt is 2,84 és 3,5 százalékkal szerepelt jobban a baloldal, mint a Jobbik. Budapesten az MSZP, a DK és az Együtt-PM egyenként is megverte a Jobbikot, ami csak 9,94 százalékos eredményt ért el.
A három baloldali párt és az LMP támogatottságában is jól látszik a város-vidék ellentét. A fővárosban és a megyei jogú városokban az MSZP és a DK is több szavazatot kapott, mint a Jobbik, így a radikális párt csak a negyedik lett a nagyvárosok szavazatainak összesítésében. Az MSZP, a DK, az Együtt-PM és az LMP is a nagyvárosokban kapta a legtöbb szavazatot, a legkevesebbet pedig a falvakban.
Győrben, Debrecenben és Pécsett is erősebb a DK az MSZP-nél
Győrben a Fidesz és a Jobbik után a DK lett a harmadik, 1,5 százalékkal kaptak több szavazatot, mint az MSZP. Debrecenben és Pécsen ugyancsak megelőzte az MSZP-t a DK, itt 1,43 és 0,73 százalékkal kaptak több szavazatot, mint az MSZP.
Nyíregyházán az MSZP 0,75 százalékkal megelőzte a Jobbikot. Miskolcon az országos eredményhez hasonlóan a Fidesz és a Jobbik után az MSZP-DK-Együtt-PM és LMP sorrend érvényesült.
A számok alapján az is látszik, hogy a Fidesz nagyon nyert: a megyék közül egyedül Budapesten kapott több szavazatot a Jobbikon kívüli négy ellenzéki párt, mint a kormánykoalíció.
Szoros ellenzéki verseny, földbe döngölt MSZP a fővárosban
Az EP-választás egyik legjelentősebb hatása a pártok közti budapesti erőviszonyok átrendeződése lehet. A Demokratikus Koalíció erős szereplése elsősorban a főpolgármester-jelölési folyamatban növelheti a párt súlyát. Molnár Csaba, a párt ügyvezető alelnöke lapunknak korábban azt nyilatkozta: elsősorban nem saját, hanem közös jelöltben gondolkodnak, az összefogásba civil szereplőket, de akár az LMP-t, vagy Bokros Lajos pártját is bevonnák. A DK pozíciójának javulásával szinte kizárttá válik, hogy az MSZP-s Horváth Csaba közös jelölt legyen: ezt a verziót az Együtt-PM és az LMP már korábban elutasította.
Az MSZP tárgyalási pozícióját tovább gyengíti, hogy az összesített adatok szerint a fővárosban csak negyedik helyet értek el: a Fidesz (43,75 százalék) mellett a Demokratikus Koalíció (13,1 százalék) és az Együtt-PM (13,07 százalék) is megelőzte őket, méghozzá nem is kevéssel: az Együtt-PM és a DK egyaránt több mint 8 ezer szavazatot vert rájuk.
Kerület | 2. hely (párt, százalék) | 3. hely (párt, százalék) |
I. | Együtt-PM (14,3) | LMP (10,95) |
II. | Együtt-PM (16,62) | DK (11,02) |
III. | Együtt-PM (13,92) | DK (13,41) |
IV: | DK (14,9) | MSZP (13,53) |
V: | Együtt-PM (14,84) | DK (11,42) |
VI. | Együtt-PM (15,86) | DK (12,93) |
VII. | Együtt-PM (13,95) | DK (12,45) |
VIII. | DK (12,74) | Együtt-PM (12,16) |
IX. | Együtt-PM (13,81) | DK (11,78) |
X. | DK (15,61) | MSZP (13,07) |
XI. | Együtt-PM (13,14) | DK (12,25) |
XII. | Együtt-PM (14,9) | DK (10,17) |
XIII. | MSZP (18,79) | Együtt-PM (16,09) |
XIV. | Együtt-PM (14,79) | DK (13,87) |
XV. | DK (15,24) | Jobbik (12,78) |
XVI. | Együtt-PM (12,78) | DK (11,54) |
XVII. | DK (13,21) | Jobbik (12,4) |
XVIII. | DK (13,46) | MSZP (13,26) |
XIX. | MSZP (15,26) | DK (12,8) |
XX. | DK (14,16) | MSZP (14,01) |
XXI. | DK (14,99) | MSZP (13,4) |
XXII. | DK (12,57) | Jobbik (11,17) |
XXIII. | DK (11,91) | MSZP (11,18) |
A kerületi adatokat elemezve kiderül: míg a legtöbb szavazatot mindenhol a Fidesz-KDNP kapta, a második helyen meglehetősen kiélezett verseny alakult ki, de ebből az MSZP szinte teljesen kimaradt – mindössze két kerületben, a hagyományosan szocialista kötődésű XIII.-ban és a XIX.-ben (Kispesten) végeztek másodikként. Az ezüstérmesek között – noha összesítésben a DK 130 szavazattal (!) beelőzte – a legtöbb, összesen 11 kerületben az Együtt-PM vitte a prímet. Bajnai Gordon pártja ráadásul több, a fővárosi politika szempontjából kiemelkedő fontosságú, belvárosi kerületben is a legjobban szerepelt az ellenzéki pártok közül: az V. kerület mellett a Nagykörút mentén fekvő kerületek nagy részében (II,, VI., VII., IX.) is ők taroltak, de az I., a XI., a XII. kerületben és Zuglóban is ők kapták a második legtöbb szavazatot.
A DK vagy az Együtt-PM erősebb?
Gyurcsány Ferenc pártja összesítésben második lett ugyan Budapesten, de hiába lettek ellenzéki bajnokok 10 fővárosi kerületben, a belvárosban csak Józsefvárost vitték el. Ezáltal kérdésessé válhat, hogy a fővárosi főpolgármester jelöléséről szóló vitákban annak a pártnak lesz-e erősebb szava, amelyikre 130-cal többen szavaztak (ez a különbség a külképviseleti eredmények összesítésével még akár csökkenhet is), vagy annak, amelyik a belvárosi kerületek többségében jobban szerepelt. Az LMP második sehol, harmadik csak az I. kerületben lett.
A Jobbik három kerületben futott be a harmadik helyre, több kerületben 1 százalékon belüli lemaradással lett negyedik, és a fővárosi összesítésben megszerzett 9,94 százalékával alig több mint 1,5 százalékkal voksoltak rájuk kevesebben, mint az MSZP-re. Ettől függetlenül a párt az őszi főpolgármester-választáson nem igazán rúghat labdába, mivel egyedül nincs esélyük, potenciális szövetségeseik pedig nincsenek. Annál inkább lehetne esélye egy közös ellenzéki jelöltnek, mivel az MSZP, az Együtt-PM és a DK közösen 37,67 százalékot értek el a kormánypártok 43,75 százalékával szemben, ami már leküzdhető hátránynak tűnik. Az LMP fővárosban elért 7,93 százalékával már csekély előnyt is magukénak tudhatnának a Jobbikon kívüli ellenzéki pártok, de elég valószínűtlen, hogy ebbe Schiffer Andrásék is belemennének.
A cikk a vasárnap éjjeli, 99,99 százalékos feldolgozottságtú adatok alapján készült, a külképviseleteken leadott szavazatok hazaszállításához szükséges idő miatt a végleges eredmények szerdán lehetnek meg.

Az Európai Parlament a tartalomért azonban nem vonható felelősségre.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Elon Musk kormányhatékonysági embere veszi át a vezetést a megcsonkított USAID-nél
Egy DOGE-tisztviselő került vezető pozícióba.
március 20., 13:34
- Külföld
Donald Trump hamarosan beverheti az első szöget az oktatási minisztérium koporsójába
Újabb kampányígéretet igyekszik beváltani az elnök.
március 20., 12:41
- Külföld
Akarata ellenére mentheti meg a liberálisokat Donald Trump
Trump kereskedelmi háborúja Kanadában is újraosztotta a politikai kártyalapokat.
március 20., 17:11
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
tegnap, 20:42
- Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
tegnap, 16:38
- Külföld
Orbán Viktor megvétózta az Ukrajnára vonatkozó közös nyilatkozatot
A tagállamok ezért külön dokumentumot adtak ki.
március 20., 15:17
- Külföld
Kezdődik Orbán Viktor meccse Brüsszelben: fegyverkezést és 2030-as ukrán EU-tagságot várnak az uniós vezetők
Tanácskoznak az európai vezetők a kontinens védelméről, Ukrajnáról és a versenyképességről.
március 20., 13:42
- Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter
Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.
március 20., 06:32
- Külföld
Megvan az időpont, kiderült, mikor ül újra tárgyalóasztalhoz Oroszország és az Egyesült Államok
A hadifogolycsere és a részleges tűzszünet után folytatódhatnak a béketárgyalások.
március 20., 17:20
- Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe
176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.
március 20., 06:29
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Külföld
Ezrek vonultak utcára Törökországban, miután Erdogan elnök legerősebb kihívóját letartóztatták
Az isztambuli polgármester szabadon bocsátásáért tüntető törökök összecsaptak a rendőrökkel is.
március 20., 12:00
- Külföld
„Minden arra mutat, hogy Trump és Putyin leülnek Kínával, és eldöntik a világ sorsát”
Resperger István biztonságpolitikai szakértővel és Fekete Rajmund történésszel beszélgetett Rónai Egon.
március 20., 17:59
- Külföld
A Hamász rakétákat lőtt Tel-Avivra, Izrael kiterjeszti a szárazföldi hadműveleteit
A harcok ismét teljes körű háborúvá fokozódnak.
március 20., 17:55
- Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál
A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.
tegnap, 18:57
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Címlapon
Nagyszabású hekkertámadás érte az egyik legnagyobb orosz vállalatot, teljes a káosz a cégnél
tegnap, 06:12
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
tegnap, 13:44
- Mindeközben
Kulcsár Edina és G.w.M meggondolták magukat közös gyermekük jövőjét illetően
tegnap, 12:44
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
tegnap, 11:33
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
tegnap, 10:21
- Külföld
Vlagyimir Putyin egy tollvonással elintézte az elfoglalt ukrán területeken élők sorsát
március 20., 05:52
- Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét
A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.
március 20., 06:52
- Külföld
Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa
Meglepő helyen végzett Izrael.
március 20., 09:05
- Külföld
Kábítószer-kereskedelem miatt Pekingben kivégeztek négy kanadai–kínai kettős állampolgárt
Kanada magyarázatot követelt a történtek miatt.
március 20., 10:01
- Külföld
Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott
Az amerikai elnök megszüntetett egy 1965-ből származó szabályt.
március 20., 08:30
- Külföld
Több gyermek is meghalt a szlovákiai Nagysárosban történt tűzben
Legalább harminc ember maradt fedél nélkül a baleset következtében.
március 20., 15:42
- Külföld
Fegyveres csoport támadta meg és rabolta el egy busz utasait Etiópiában
Egyes jelentések szerint az áldozatok száma elérheti az 50 főt.
március 20., 13:20
- Külföld
Kitoloncoltak egy francia tudóst az USA-ból Trump-kritikus megjegyzései miatt
A kutató szerint „láncfűrésszel darabolják a tudományt az Egyesült Államokban”.
március 20., 14:57
- Mindeközben
Lukács Miki: Jelenleg a kisfiunk igényei a legfontosabbak, szinte csak lopva alszunk két-három órát
tegnap, 09:16
- Külföld
Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség
Egy meg nem nevezett elnökjelölt iránti hűségüket is kinyilvánították.
március 20., 08:42
- Külföld
Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában
Az ügynek 122 gyanúsítottja van.
március 20., 06:40