Bush ismét beszólt Oroszországnak

2007.06.05. 18:02
Vlagyimir Putyin vezetése alatt Oroszországban kisiklottak az ígéretesen induló reformok és nincs előrehaladás a demokrácia terén - jelentette ki George Bush egy demokráciával, biztonsággal és az emberi jogokkal foglalkozó nemzetközi konferencián Prágában.

Az amerikai elnök Prágában Kínát, Kubát, Oroszországot, Venezuelát, Fehéroroszországot bírálattal illetett. Kínával kapcsolatban Bush kifogásolta, hogy a gazdasági nyitást nem követi politikai nyitás is. "A kínai vezetők bíznak abban, hogy folytathatják a gazdasági nyitást anélkül, hogy politikai rendszerüket is megnyitnák" - hangoztatta.

Kifejtette, hogy ezekkel az országokkal az Egyesült Államoknak nagyon intenzív és jól működő kapcsolatai vannak. "Azokon a területeken, ahol megegyeznek érdekeink együttműködünk. Más területeken viszont erőteljesen nem értünk egyet" - szögezte le Bush. Konkrét példaként Oroszországot említette, ahol szerinte nagyon jól indult egy folyamat, ahol azt ígérték a lakosságnak, hogy javulnak az életkörülményei, demokratizálódnak a viszonyok, de ahol a reformok időközben kisiklottak.

Ápolják a kapcsolatot

"A jó viszonyhoz tartozik, hogy képesek legyünk nyíltan beszélni arról is, amiben nem értünk egyet. Az Egyesült Államok ezért továbbra is fejleszteni fogja kapcsolatait ezekkel az országokkal anélkül, hogy lemondana saját elveiről vagy értékeiről" - hangsúlyozta az amerikai elnök.

Mintegy félórás beszédében úgy vélte, hogy az emberi szabadság következetes kiszélesítése a legjobb eszköz az emberi jogok biztosítására. "A szélsőségesek elleni harcban nem a fegyverek, nem a golyók, hanem a szabadság a legjobb és a leghatásosabb eszköz." Az amerikai elnök méltatta a kelet-európai rendszerváltásokat és hitet tett a szabadságjogok terjesztése mellett az egész világon. Felszólította a politikusokat és a nemzetközi közvéleményt, hogy nyújtsanak támogatást a diktatórikus országokban működő demokratikus ellenzéknek.

A Kreml felhagyna a Kelet-Európába tervezett amerikai rakétapajzzsal szembeni tiltakozással, ha a Nyugat nem bírálná többé Oroszországot az emberi jogok ottani sanyarú helyzete miatt, ezt Garri Kaszparov orosz ellenzéki vezető mondta Prágában. Az egykori sakkvilágbajnok - a Másik Oroszország ellenzéki mozgalom vezére szerint "Vlagyimir Putyin csak a saját céljaira használja a vitát", majd arra szólíotta fel a nyugati országokat, hogy hagyjanak fel Putyin "önkényuralmi rendszerének" támogatásával.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.

március 20., 08:25

  • Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.

március 20., 06:29

  • Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.

március 20., 08:06

  • Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.

március 20., 06:52

  • Címlapon
A kormány törvényt módosítana Varju László ügye után

A kormány törvényt módosítana Varju László ügye után

Orbán Viktor szerint ezekre a helyzetekre jogi megoldást kell találni.

11 perce

  • Külföld
Nyilvánosságra kerültek a John F. Kennedy akták

Nyilvánosságra kerültek a John F. Kennedy akták

Sosem találtak elég bizonyítékot arról, hogy összeesküvés volt-e, vagy sem.

március 19., 20:43

  • Külföld
Újabb támadásokat hajtott végre Izrael a Gázai övezetben, többen meghaltak

Újabb támadásokat hajtott végre Izrael a Gázai övezetben, többen meghaltak

Katonai létesítmények voltak a célpontok.

március 19., 15:50

  • Külföld
Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Meglepő helyen végzett Izrael.

március 20., 09:05

  • Külföld
Volodimir Zelenszkij reagált a Trump–Putyin-egyeztetésre, beszélni akar az amerikai elnökkel

Volodimir Zelenszkij reagált a Trump–Putyin-egyeztetésre, beszélni akar az amerikai elnökkel

Az ukrán elnök nem akar „Putyin étlapján” szerepelni.

március 19., 06:26

  • Külföld
Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott

Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott

Az amerikai elnök megszüntetett egy 1965-ből származó szabályt.

március 20., 08:30

  • Címlapon
A tüntetés alatt állapította meg a Kúria, hogy jogtalan a rendőrség döntése a hídlezárásról

A tüntetés alatt állapította meg a Kúria, hogy jogtalan a rendőrség döntése a hídlezárásról

Hadházy Ákos szerint így legközelebb akár az Erzsébet híd közepén is megtarthatják.

47 perce

  • Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.

tegnap, 21:19

  • Külföld
A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A Pride ma már nem egy kellemes hétvége, hanem egy egy hónapos indoktrináció minimum.

március 20., 08:54

  • Külföld
Tarjányi Péter: Vlagyimir Putyin megette Donald Trumpot reggelire

Tarjányi Péter: Vlagyimir Putyin megette Donald Trumpot reggelire

A biztonságpolitikai szakértő szerint Oroszország feltételei egyoldalúan előnyösek.

március 19., 18:57

  • Külföld
Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok

Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok

Gyimesi György szerint Szlovákiában egyetlen magyar párt sem fogja átlépni az 5 százalékos küszöböt.

március 19., 08:40

  • Külföld
Megvonta a titkosszolgálati védelmet Joe Biden gyerekeitől Donald Trump

Megvonta a titkosszolgálati védelmet Joe Biden gyerekeitől Donald Trump

Tizenhárom, illetve tizennyolc ügynök vigyázott a biztonságukra.

március 19., 07:59

  • Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Nem véletlenül aggódott az ügynökség.

tegnap, 20:50

  • Címlapon
Steiner Kristóf: Nem hiszem, hogy ennek az országnak szüksége van rám

Steiner Kristóf: Nem hiszem, hogy ennek az országnak szüksége van rám

Hadházy Ákos: Követeljük, hogy ezt a mocskos törvényt visszavonják.

1 órája