Már Szlovákia több tenyészetében is azonosították a száj- és körömfájást

2025.03.21. 15:55
A magyar határ közelében három szarvasmarhatelepen is megjelent a ragadós száj- és körömfájás betegség. Dr. Pásztor Szabolcs országos főállatorvos a Magyarországon korábban elrendelt hatósági intézkedéseket azonnal megerősítette.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, március elején jelent meg ismét Magyarországon a ragadós száj- és körömfájás, több mint ötven év után. A vírust Győr-Moson-Sopron vármegyében, egy kisbajcsi szarvasmarhatelepen azonosították. A hatóság elrendelte a helyszínen lévő 1400 állat leölését, a tetemeket Bábolnán ásták el, amit március 14-én fejeztek be. Emiatt több ország betiltotta a magyar hús- és tejtermékek importját.

Mint beszámoltunk róla, a cseh rendőrség megelőző intézkedésként bejelentette, hogy péntektől újraindítják a határellenőrzést a Szlovákiával közös határátkelőhelyeken, amire a terjedő ragadós száj- és körömfájás miatt volt szükség. Az ellenőrzés a szarvasmarhákat, juhokat, kecskéket és sertéseket szállító járműveket érinti.

Kapcsolódó
Rusvai Miklós: A száj- és körömfájásjárvány veszélyének még nincs vége

Rusvai Miklós: A száj- és körömfájásjárvány veszélyének még nincs vége

A víruskutató szerint az utolsó fertőzés után három hónappal nyugodhatunk meg.

Majd március 21-én Szlovákia déli határánál lévő telepekről jelentették a fertőzést, dr. Pásztor Szabolcs országos főállatorvos a korábban elrendelt hatósági intézkedéseket ezért azonnal megerősítette.

A száj- és körömfájás vírusát három, a magyar határ közelében lévő szarvasmarhatelepen igazolta a szlovák hatóság: 

  • egy medvei,
  • egy csiliznyáradi,
  • és egy bakai telepen.

Richard Takác szlovák mezőgazdasági miniszter pénteken úgy fogalmazott: „Nagyon komoly és nagyon nagy problémáról van szó” – idézte a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség. A szlovák agrártárca vezetője ezután közölte, hogy a helyzet kezelése érdekében azonnal összehívta a nemzeti járványügyi bizottságot, majd hozzátette: bízik benne, hogy az ötven év után először előforduló vírusos fertőzést sikerül megállítani. 

Magyarország emiatt a határon átnyúló korlátozási területeken a szükséges hatósági intézkedéseket megerősítette, hogy megakadályozzák a súlyos gazdasági kárral járó betegség hazai továbbterjedését – tudatta az MTI-vel a Nébih. Európa legsúlyosabb járványa utoljára Nagy-Britanniában volt, aminek következtében 2001-ben közel hétmillió szarvasmarhát kellett leölniük a hatóságoknak. 

A ragadós száj- és körömfájás egy rendkívül fertőző vírusos betegség, amely főként a hasított körmű állatokat, szarvasmarhákat, sertéseket, juhokat, kecskéket, bivalyokat, vadon élő kérődzőket érinti. A betegség fő tünetei közé tartozik a láz, az étvágytalanság, a nyálzás és a hólyagok megjelenése a szájban, illetve a lábvégeken.

A ragadós száj- és körömfájás emberekre nagyon ritkán terjed át, az állatállományokban azonban rendkívül nagy ragályozó képessége és gyors terjedése miatt megjelenése súlyos gazdasági következményekkel jár.

A fertőzött állatokat nem lehet kezelni, így ha egy gazdaságban akár csak egy állatnál is megerősítik a betegséget, az összes párosujjú patást meg kell semmisíteni 

– ahogy a kisbajcsi marhatelep felszámolása is megtörtént a járvány megakadályozásának érdekében. 

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal felhívta a fertőzésre fogékony állatokkal foglalkozó gazdálkodók figyelmét, hogy továbbra is ügyeljenek a járványvédelmi előírások betartására. „Az elrendelt szigorú hatósági intézkedések betartása érdekében állataik megbetegedését azonnal jelentsék állatorvosuknak” – áll a közleményben.