Örményország és Azerbajdzsán szerint is aláírásra kész a két ország közötti békemegállapodás
Örményország és Azerbajdzsán megállapodott csütörtökön a kettejük között kötendő békeszerződés szövegéről, amellyel lezárulhat a hegyi-karabahi terület hovatartozása miatt több mint három évtizede húzódó, több háborúba torkolló konfliktus a két kaukázusi ország között – közölte egybehangzóan a bakui és a jereváni külügyminisztérium – írta az MTI.
„A szöveggel kapcsolatos munka befejeződött” – jelentette be a sajtónak Jeyhun Bayramov azerbajdzsáni külügyminiszter. Közölte, hogy „Örményország elfogadta Azerbajdzsán javaslatait a még lezáratlan kérdésekben”.
Örményország a maga részéről szintén megerősítette, hogy megegyeztek a békeszerződés szövegéről. „A békeszerződés készen áll az aláírásra” – közölte a külügyminisztérium, hozzátéve, hogy készek konzultációt kezdeni Azerbajdzsánnal az aláírás időpontjáról és helyéről.
Nikol Pasinján örmény miniszterelnök kijelentette, hogy a békemegállapodás aláírása után nem telepítenek külföldi katonai erőket a közös határra.
Az orosz békefenntartók tavaly májusban fejezték be a kivonulást Hegyi-Karabahból, viszont még mindig vannak orosz katonák Örményországban, az Azerbajdzsánnal közös határ mentén. Az Európai Uniónak megfigyelőmissziója van Örményországban, és ennek a megbízatását 2027 februárjáig meghosszabbította.
Nikol Pasinján és Ilham Aliyev azerbajdzsáni elnök 2022 áprilisában egy európai uniós közvetítéssel tartott brüsszeli találkozón állapodott meg abban, hogy tárgyalásokat kezdenek a békeszerződésről, és kétoldalú bizottságot hoznak létre a közös határ kijelölésére.
Baku 2023 szeptemberében egy villámhadjáratban visszafoglalta a többségében örmények lakta, nemzetközi jogilag hozzátartozó, de tőle több évtizede egyoldalúan elszakadt hegyi-karabahi területet, melynek következtében az ott élő több mint 100 ezer örmény túlnyomó része az anyaországba menekült. Azóta Jereván és Baku egyaránt többször kifejezte készségét arra, hogy békeszerződéssel zárják le a konfliktust.
Az örmény-azerbajdzsáni határ csaknem ezer kilométernyi szakasza a hegyi-karabahi enklávé hovatartozása körül kirobbant fegyveres konfliktus miatt a Szovjetunió bukása óta máig nincs hivatalosan kijelölve.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét
A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.
március 20., 06:52
- Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg
Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.
március 20., 08:25
- Külföld
Fontos döntést hozott a szlovák bíróság a kettős állampolgárságról
Több mint 60 éves egyezmény megy a süllyesztőbe.
tegnap, 21:06
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
tegnap, 21:20
- Mindeközben
Horváth Gréta a válásáról: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
tegnap, 19:32
- Címlapon
Hídlezárások után a Kossuth térnél ért véget a tüntetés, Szabó Bálintot újra kellett éleszteni
Helyszíni tudósításunk a demonstrációról.
tegnap, 17:15
- Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
tegnap, 21:19
- Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe
176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.
március 20., 06:29
- Külföld
Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét
Kérdés, eltéríti-e az EU-csúcsot a lapjaival.
március 20., 05:40
- Külföld
Vlagyimir Putyin egy tollvonással elintézte az elfoglalt ukrán területeken élők sorsát
március 20., 05:52
- Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik
Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.
március 20., 08:06
- Külföld
A Duna Aréna hőse Chicagóban tette oda magát a magyar ügyért
Sárkány Zalán 300 kilométert autózott, hogy részt vegyen a forradalmi megemlékezésen.
március 19., 06:51
- Külföld
Tarjányi Péter: Vlagyimir Putyin megette Donald Trumpot reggelire
A biztonságpolitikai szakértő szerint Oroszország feltételei egyoldalúan előnyösek.
március 19., 18:57
- Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót
Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.
tegnap, 17:36
- Külföld
Volodimir Zelenszkij reagált a Trump–Putyin-egyeztetésre, beszélni akar az amerikai elnökkel
Az ukrán elnök nem akar „Putyin étlapján” szerepelni.
március 19., 06:26
- Külföld
Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott
Az amerikai elnök megszüntetett egy 1965-ből származó szabályt.
március 20., 08:30
- Külföld
A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997
A Pride ma már nem egy kellemes hétvége, hanem egy egy hónapos indoktrináció minimum.
március 20., 08:54
- Külföld
Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa
Meglepő helyen végzett Izrael.
március 20., 09:05
- Külföld
Benjamin Netanjahu szerint a halálos légicsapások hulláma Gázában csak a kezdet
Az izraeli miniszterelnök azt ígérte, hogy a támadások folytatódnak.
március 19., 08:33
- Külföld
Visszaérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomáson rekedt két amerikai asztronauta
A tervezett 8 nap helyett csaknem 9 hónapot töltöttek a világűrben.
március 19., 07:13
- Külföld
Az iszonyatos forgalom miatt bevezetik a vízitaxikat Balin
A repülőtéri torlódások csökkentése érdekében lesz szükség a vízi járművekre.
március 19., 14:17
- Külföld
Megvonta a titkosszolgálati védelmet Joe Biden gyerekeitől Donald Trump
Tizenhárom, illetve tizennyolc ügynök vigyázott a biztonságukra.
március 19., 07:59
- Külföld
Magyar és indiai űrhajósok együtt repülnek fel a Nemzetközi Űrállomásra
Több mint négy évtizede nem járt indiai és magyar űrhajós a világűrben.
március 19., 11:48
- Külföld
Elfogadták a szerb miniszterelnök lemondását
Egyelőre nem tudni, hogy kit kér fel kormányalakításra Alekszandar Vucsics.
március 19., 12:56
- Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
tegnap, 15:44
- Külföld
Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok
Gyimesi György szerint Szlovákiában egyetlen magyar párt sem fogja átlépni az 5 százalékos küszöböt.
március 19., 08:40
- Címlapon
Hepatitis A-járvány van Magyarországon, ezek a vármegyék érintettek leginkább
Figyelmeztetést adtak ki.
tegnap, 11:28
- Mindeközben
Benk Dénes „szétplasztikáztatott fejűnek” nevezte Tuvic Aleksandrát, ám a szőkeség visszavágott: „Egy nőgyűlölő sz*r”
tegnap, 14:26
- Mindeközben
Nagyot megy a TikTokon a Szoboszlai Dominik és Arda Güler balhéját kifigurázó videó, ezt kár lenne kihagyni
tegnap, 12:38
- Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit
Nem véletlenül aggódott az ügynökség.
tegnap, 20:50
- Külföld
Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában
Az ügynek 122 gyanúsítottja van.
március 20., 06:40
- Külföld
Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség
Egy meg nem nevezett elnökjelölt iránti hűségüket is kinyilvánították.
március 20., 08:42
- Külföld
Maszkos támadó lőtte lábon az adócsalással vádolt horvát vállalkozót
Véres figyelmeztetést kapott a luxuskereskedő.
március 19., 14:51