Csúnyán érhet véget az Egyesült Államok és Kanada 150 éves barátsága

További Külföld cikkek
-
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban
- Küldhetne Kína békefenntartókat Ukrajnába?
- Letartóztatták Erdogan politikai riválisának ügyvédjét is
- Legalább 41 nő megerőszakolása miatt tartóztattak le bármenedzsereket Belgiumban
- Indonéziában megcsinálják a macskaszigetet
Kanadai tisztviselők azt hitték, hogy Trump elnök csak viccelt az első ciklusa alatt, amikor Justin Trudeau kormányfővel folytatott magánbeszélgetésén Kanada annektálásáról elmélkedett. Mindössze egy vad hokibemutatóra volt szükség a két ország között, hogy megmutassa: Kanada nagyon is komolyan veszi a fenyegetést.
Kanada „51.” tagállammá alakítása volt Trump egyik legkitartóbb, bár erőltetettnek tűnő beszédtémája második elnöki ciklusának kezdetén. Nyilvánosan javasolta a két ország közötti, általa „mesterséges határvonalnak” nevezett határ megszüntetését. Azzal fenyegetőzött, hogy „gazdasági erővel”, többek között vámokkal fogja kényszeríteni Kanadát, hogy csatlakozzon az Egyesült Államokhoz. A telefonbeszélgetést ismerő személyek szerint a hónap elején azt mondta Trudeau-nak, hogy eltörölheti a határt a Nagy-Britannia és az Egyesült Államok közötti 1908-as szerződés felbontásával, amely segített a 49. szélességi kör határként való meghatározásában. Trudeau-t „kormányzóként” kezdte emlegetni – írja a The Wall Street Journal.
A kanadai vezetőket ez korántsem szórakoztatja. Trudeau rendkívüli gazdasági csúcstalálkozót hívott össze az üzleti és munkaügyi vezetőkkel, arra biztatva őket, hogy csökkentsék az Egyesült Államoktól való függőségüket, és emlékeztessék amerikai vásárlóikat, hogy egy elhúzódó harcban mindkét gazdaság rosszul járna. A kormányfő Európába utazott, hogy a szövetségesek támogatását kérje, és azt hangoztassa, hogy ha Kanada nincs biztonságban Trump fenyegetéseitől, akkor senki sincs.
Ezután amikor az Egyesült Államok és Kanada a múlt hét végén Montrealban egy nemzetközi jégkorongtornán csapott össze, a lármás kanadai szurkolók fújolással fogadták az amerikai himnuszt. Abban a pillanatban, amikor a korong elindult a mérkőzés kezdetén, epikus verekedés tört ki a jégen, és a büntetőpadok megteltek.
Ha bármi kétség volt afelől, hogy mennyire elmérgesedik ez a rivalizálás, akkor most választ kaptunk rá
– mondta Chris Cuthbert, a kanadai Sportsnet csatorna kommentátora.
A Bostonban megrendezett, érzelmekkel teli visszavágó előtt Trump egy Truth Social-posztban sok szerencsét kívánt az amerikai csapatnak, és azzal gúnyolódott a kanadai miniszterelnökön, hogy meghívta őt, hogy a Washingtonban összegyűlt amerikai kormányzókkal együtt nézze meg a mérkőzést a televízióban.
Őrült, vagy csak provokál Trump, vagy tényleg átszabja Amerika külpolitikáját?
Megnyilvánulásait figyelve sokan felteszik ezt a kérdést.
Miután Kanada 3–2-re győzött, Trudeau az X-en közzétett posztjában az utolsó szó jogán szólalt meg, egyelőre:
Nem vehetik el az országunkat – és nem vehetik el a játékunkat.
Egyértelmű és közvetlen veszély
Mindez megdöbbentő fordulat két olyan nemzet számára, melyek békésen osztoztak a világ leghosszabb védtelen határán. Fontos kereskedelmi partnerek, szövetségesek a háborúban, és ugyanazoknak a biztonsági szövetségeknek az aláírói. A határ mindkét oldalán lévő autógyárak megosztják egymással az alkatrészeket, a gyártást és a munkaerőt.
A kanadaiak Floridában nyaralnak és Arizonában birtokolnak ingatlanokat. Az amerikaiak hálásak Ryan Goslingért, Joni Mitchellért és a Canada Goose parkáért. A kanadai és az amerikai csapatok egy nemzeti jégkorongligába tartoznak. Brady Tkachuk, az egyik amerikai játékos, aki szombat este a jégen verekedett a kanadaiakkal, általában az Ottawa Senatorsban játszik.
Könnyen lehet, hogy a kapcsolatuk soha nem lesz a régi.
Egy olyan világgal küzdünk, amelyben Amerika egyértelmű és közvetlen veszélyt jelent Kanada szuverenitására nézve
– mondta Gerald Butts, az Eurasia Group tanácsadó cég alelnöke, Trudeau korábbi főtanácsadója. Butts szerint Trump az 51. államra vonatkozó megjegyzéseit csak néhányszor tette meg az első ciklusa alatt, és azokat is mindig négyszemközt.
Trump agresszív hangneme és viselkedése sok kanadait meglepett. De azok a kérdések, amelyekről az elnök azt mondja, hogy irritálják őt Kanadával kapcsolatban – beleértve a kereskedelemmel, a határbiztonsággal és a védelemmel kapcsolatos vitákat –, a két ország között régóta lappangó feszültségek forrása volt, amit korábban diplomaták és üzleti vezetők már jeleztek.
Donald Trump hozzácsatolná Kanadát az Egyesült Államokhoz
Szerinte ez nagyszerű nemzet lehetne.
Semmi jel nem utal arra, hogy Trump tankokat akar északra küldeni, és Kanada sem állomásoztat csapatokat a határán. Ottawai tisztviselők azonban azt mondták, hogy felkészültek egy valószínűleg hosszadalmas kampányra, amelyben az Egyesült Államok gazdasági nyomást próbál gyakorolni, hogy Kanada Trump akaratához igazodjon.
A kanadai vezetők megtorló vámokkal fenyegetőznek, miközben diplomáciai lépéseket tesznek, délre utaznak, hogy találkozzanak kormányzókkal, törvényhozókkal és vezérigazgatókkal. A hónap elején Kanada összes tartományának és területének 13 vezetője Washingtonba utazott, hogy találkozzon a kongresszus tagjaival és Trump törvényhozási, politikai és közügyekért felelős kabinetfőnök-helyettesével, James Blairrel, valamint Sergio Gor személyzeti igazgatóval.
A kanadai vezetők szerint a találkozók jól sikerültek. De miután ezeknek vége lett, Blair azt posztolta:
Hogy egyértelmű legyen, soha nem állapodtunk meg abban, hogy Kanada nem lesz az 51. tagállam.
És ez a megjegyzés sokat elárul.
(Borítókép: Donald Trump amerikai elnök és Justin Trudeau kanadai miniszterelnök 2019. december 4-én. Fotó: Dan Kitwood / Getty Images)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Mark Zuckerberg kínos pillanatai vezető politikusokkal, amelyek kimaradtak a hivatalos közleményekből
A milliárdos és a nemzetközi diplomácia közötti kapcsolati státusz: bonyolult.
március 21., 12:53
- Külföld
Conor McGregor bejelentette, elindul az ír elnökválasztáson
Szerinte ő az egyetlen, aki megállíthatja a bevándorlást.
március 21., 10:58
- Külföld
Leépítésekbe kezd a Mercedes, akár félmillió eurót is kaphat az, aki önként felmond
A maradók viszont elbúcsúzhatnak a béremeléstől.
március 21., 13:45
- Mindeközben
Demcsák Zsuzsa egy mondattal beoltotta új frizurája miatt Nagy Zsolt Leót, aki csak pislogni tudott a beszóláson
1 órája
- Mindeközben
Elizabeth Moss köpni-nyelni nem tudott, olyan bizarr dolgot kértek tőle A szolgálólány meséjének forgatása után
2 órája
- Mindeközben
Pumped Gabo heves szóváltásba keveredett Lukács Mikivel: „Arra van szükségem, hogy bekussolj végre, tesóm!”
3 órája
- Külföld
A szlovák pártok előhúzták az atomfegyvert: katasztrófakormányzás is jöhetett volna az előrehozott választások után
Egymást fenyegetik a kormánypártok.
március 21., 12:06
- Külföld
Lemondott Izland gyermekügyekért felelős minisztere, miután kiderült, egy tinédzsertől született gyereke
Több mint harminc év után derült fény az esetre.
március 21., 13:17
- Külföld
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban
7,7-es erősségű földrengés rázta meg a területet.
23 perce
- Külföld
Meghalt egy 19 éves fiatal, ő az újvidéki tragédia 16. áldozata
November eleje óta ápolták a kórházban.
március 21., 13:39
- Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált
Zajlik az élet a magyar parlamentben.
4 órája
- Címlapon
Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik
Megszólalt az Indexnek a polgármester.
2 órája
- Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző
Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.
2 órája
- Külföld
Elon Musk a Pentagonba utazik, hogy meghallgassa a Kína elleni haditerv részleteit
Donald Trump korábban még tagadta, hogy szó lenne ilyesmiről.
március 21., 14:19
- Külföld
A lengyel belügy arra kéri az embereket, hogy három napra elegendő élelmiszerrel készüljenek fel a válsághelyzetekre
Új védelmi stratégiát dolgozott ki a kormány.
március 21., 06:52
- Címlapon
„Csókosok” kétharmada játszhatott szerepet a Munkácsy-díj Bizottság lemondásában
Kérharmados többségbe kerülhettek a protekciósok.
22 perce
- Címlapon
A német hírszerzés szerint Vlagyimir Putyin nagyszabású háborúra készül a NATO ellen
15 órája
- Külföld
Miért engedi az Egyesült Államok az oroszok területi terjeszkedését?
A Kreml remek lehetőséget lát, hogy kedvező alkut kössön.
március 21., 06:55
- Külföld
Erős üzenetet küldött Vilmos herceg az orosz határról
Észtországban ellenőrizte a brit dandárt.
március 21., 14:22
- Külföld
Robotelefántok jönnek a hindu templomokba
Biztonságos és kegyetlenségtől mentes módon végzik a szertartásokat.
március 21., 15:03
- Külföld
Szijjártó Péter: Manfred Weber parancsot adott Magyar Péternek
A miniszter szerint Brüsszel „újabb sebességi fokozatba kapcsolt”.
március 21., 10:25
- Címlapon
A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden
A Kutyapárt szerint baj van a városi kommunikációval.
55 perce
- Külföld
Kiderült, miről beszélt Vlagyimir Putyin Donald Trump telefonhívása előtt orosz üzletemberekkel
Területi igényeit osztotta meg a hozzá közel álló oligarchákkal.
március 21., 10:04
- Külföld
A náci propagandaminiszterhez hasonlította a leendő német kancellárt a korábbi orosz elnök
Kemény vádat fogalmazott meg Dmitrij Medvegyev.
március 21., 07:34
- Külföld
Csehország határellenőrzést vezet be a Magyarországon is terjedő halálos kór miatt
A cseh rendőrség megelőző intézkedéseket jelentett be.
március 21., 08:51
- Mindeközben
Ráthonyi-Palácsik Tímea máig tartja a kapcsolatot Arnold Schwarzeneggerel: FaceTime-on gratulált a kisfiunkhoz
3 órája
- Külföld
Donald Trump ellenségeskedése miatt felmerült, hogy Kanada az Európai Unióhoz csatlakozna
Egyáltalán lehetséges ez?
március 21., 06:55
- Külföld
Donald Trump aláírta a rendeletet az oktatási minisztérium megszüntetéséről
Ezzel beváltotta egyik kampányígéretét.
március 21., 08:33
- Mindeközben
Újabb világsztár tartózkodik Budapesten, feleségével megvan a véleményük a magyarokról
5 órája
- Címlapon
Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél
Kiderült, mivel vádolják a magyar bíborost, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye is reagált.
4 órája
- Címlapon
Halállal büntetné Lázár János a pedofilokat
A miniszter szerint tűzzel-vassal irtani kell pedofíliát.
29 perce
- Mindeközben
Szoboszlai Dominik újdonsült felesége, Buzsik Borka újabb esküvői fotókat posztolt, ilyen gyűrű került az ujjára
7 órája