Emmanuel Macron hivatalosan is kinevezte az új francia miniszterelnököt

2024.12.13. 12:20
A francia elnök péntekre halasztotta döntését arról, hogy kit nevezzen meg következő miniszterelnöknek, miután Michel Barnier lemondott a költségvetés vitáját követően. Több jelölt is esélyes volt a posztra, de Francois Bayrou -t nevezte meg új kormányfőnek, akit a balközép pártok is támogatnak. Emmanuel Macron Lengyelországból visszatérve először csütörtök estére ígérte a döntést, de csak pénteken jelölte ki a következő kormányfőt.

Emmanuel Macron francia elnök pénteken a centrista Francois Bayrouval találkozott, majd felkérte miniszterelnök-jelöltnek. Michel Barnier ugyanis kilenc napja bukott meg, miután a francia képviselők megszavazták a bizalmatlansági indítványt, akkor az elnök azt ígérte, hogy csütörtökig kinevezi az új kormányfőt.

A francia belpolitika holtpontra jutott a nyári előrehozott parlamenti választásokat követően, Emmanuel Macron már a negyedik miniszterelnököt nevezheti ki. Emiatt a BFMTV csütörtöki közvélemény-kutatása alapján a francia választók 61 százaléka aggódik.

A francia elnök csütörtökön megszakította lengyelországi útját, és aznap estére várták tőle a bejelentést, ki lesz a következő kormányfő, de a döntést elodázta péntekre. Macron nem tervez lemondani Barnier bukása ellenére sem. Szakértők úgy vélik, hogy a balközép pártokat is bevonhatja az új kormányba.

Az elnök ezért tárgyalt már az összes főbb politikai párt vezetőjével, kivéve a két szélsőségesnek számító pártéval, a szélsőbaloldali LFI-vel és a szélsőjobboldali Nemzeti Tömörüléssel. Michel Barnier helyére Sebastien Lecornu védelmi miniszter és Bernard Cazeneuve is esélyes volt. Jean-Yves Le Drian korábbi külügyminiszter idős korára való tekintettel elutasította a felkérést.

Michel Barnier, az egykori brexitfőtárgyaló a költségvetés vitáját követően mondott le, ugyanis a Nemzeti Tömörülés és a baloldali képviselők sem szavazták meg a 60 milliárd eurós adócsökkentési és kiadásemelési terveit. A költségvetési hiány csökkentése a cél, amely 2024-ben eléri a GDP 6,1 százalékát.

A három baloldali párt szakított az LFI-vel, hogy részt vegyenek az új kormány megalakításáról szóló tárgyalásokon. A Zöldek vezetője, Marine Tondelier csütörtökön közölte a francia televízióval, hogy Bayrou megfelelő személy lehet a kormányfői posztra.

Az LFI elnöke, Jean-Luc Mélenchon ellenzi a koalíciós megállapodást, Olivier Faure, a szocialisták vezetője viszont nem ért egyet ezzel. Eközben Marine Le Pen megfelelő költségvetés összeállítását követelte, amely minden párt számára elfogadható. Michel Barnier lemondása előtt egy törvényjavaslatot nyújtott be, hogy a 2024-es költségvetés rendelkezései jövőre is folytatódhassanak. A 2025-ös pótköltségvetést azonban a következő kormány hivatalba lépése után kell majd jóváhagyni.

Megszólaltak a pártok képviselői

A francia pártok vezetői reagáltak Bayrou kinevezésére − írta meg a France24. Mathilde Panot, a szélsőbaloldali LFI képviselője kijelentette, hogy pártja bizalmatlansági indítványt kezdeményez az új miniszterelnökkel szemben.

„A képviselőknek két választásuk lesz: Macron megmentésének támogatása vagy bizalmatlansági indítvány. Mi már meghoztuk a sajátunkat” − írta X-en Panot.

Fabien Roussel, a Francia Kommunista Párt vezetője „rossz hírként” üdvözölte Bayrou kinevezését. Felszólította az új miniszterelnököt, hogy ne alkalmazza az alkotmány 49. cikkelyének harmadik bekezdését, amely lehetővé teszi a kormány számára, hogy parlamenti szavazás nélkül fogadjon el törvényeket.

Jordan Bardella, a Nemzeti Tömörülés vezetője azt mondta, hogy pártja „első látásra” nem támogatna egy ilyen szavazást. „Az új miniszterelnöknek meg kell értenie, hogy nincs többsége a parlamentben... a vörös vonalak továbbra is megmaradnak” − tette hozzá.

Bayrou-nak „tárgyalásokat kell folytatnia” a politikai pártokkal, kivéve a szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülést és a szélsőbaloldali LFI-t, hogy megteremtse a „stabilitás és a cselekvés feltételeit” − nyilatkozták Macron munkatársai. Hozzátették, hogy ő volt az a személy, akivel a legnagyobb egyetértésben tárgyalt az elnök. Pau polgármestere „az a személyiség, aki a legjobban képes biztosítani az egységet és megalakítani a kormányt”.

Gabriel Attal korábbi miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy ő és pártjának tagjai támogatják Bayrou kinevezését. „Megvannak a képességei ahhoz, hogy megvédje a közérdeket és megteremtse a franciák által elvárt alapvető stabilitást” − írta Attal egy közösségi médiában közzétett bejegyzésében. 

Marine Tondelier, a francia zöldek pártjának vezetője szerint Bayrou kinevezése olyan, mint egy „rossz utcai színház”. Pártja azzal fenyegetőzött, hogy bizalmatlansági indítványt kezdeményez az új miniszterelnök ellen, ha az támogatja Bruno Retailleau belügyminiszter politikáját.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Szijjártó Péter Moszkvából jelentette be, hogy optimista a béketárgyalásokat illetően

Szijjártó Péter Moszkvából jelentette be, hogy optimista a béketárgyalásokat illetően

A miniszter az orosz kormány több vezető tisztviselőjével is tárgyalt.

2 órája

  • Külföld
Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét

Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét

Kérdés, eltéríti-e az EU-csúcsot a lapjaival.

március 20., 05:40

  • Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.

március 20., 06:52

  • Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.

március 20., 06:29

  • Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.

március 20., 08:25

  • Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.

március 20., 06:32

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

58 perce

  • Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.

március 20., 08:06

  • Külföld
Trump árulása miatt visszaköveteli a Szabadság-szobrot egy francia politikus

Trump árulása miatt visszaköveteli a Szabadság-szobrot egy francia politikus

Nem teszi zsebre, ahogy a Fehér Ház reagált.

március 19., 06:12

  • Külföld
Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Meglepő helyen végzett Izrael.

március 20., 09:05

  • Külföld
A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A Pride ma már nem egy kellemes hétvége, hanem egy egy hónapos indoktrináció minimum.

március 20., 08:54

  • Külföld
Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott

Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott

Az amerikai elnök megszüntetett egy 1965-ből származó szabályt.

március 20., 08:30

  • Külföld
Újabb támadásokat hajtott végre Izrael a Gázai övezetben, többen meghaltak

Újabb támadásokat hajtott végre Izrael a Gázai övezetben, többen meghaltak

Katonai létesítmények voltak a célpontok.

március 19., 15:50

  • Címlapon
Lezárják a kisebb határátkelőket Szlovákia és Magyarország között

Lezárják a kisebb határátkelőket Szlovákia és Magyarország között

A nagy átkelőkön fertőtlenítő kapuk lesznek.

4 órája

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

6 órája

  • Címlapon
Megszületett az ítélet a bőnyi iskolában késelő 12 éves diáklány ügyében

Megszületett az ítélet a bőnyi iskolában késelő 12 éves diáklány ügyében

Csaknem egy évvel ezelőtt szúrta szívtájékon osztálytársát.

42 perce

  • Címlapon
Kiváló előjelekkel vág neki az új brit F4-es szezonnak a Formula–1-be igyekvő Molnár Martin

Kiváló előjelekkel vág neki az új brit F4-es szezonnak a Formula–1-be igyekvő Molnár Martin

Egy kulisszatitkot is megtudtunk a magyar pilótával kapcsolatban.

52 perce

  • Külföld
Megvonta a titkosszolgálati védelmet Joe Biden gyerekeitől Donald Trump

Megvonta a titkosszolgálati védelmet Joe Biden gyerekeitől Donald Trump

Tizenhárom, illetve tizennyolc ügynök vigyázott a biztonságukra.

március 19., 07:59

  • Külföld
Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok

Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok

Gyimesi György szerint Szlovákiában egyetlen magyar párt sem fogja átlépni az 5 százalékos küszöböt.

március 19., 08:40

  • Külföld
Az iszonyatos forgalom miatt bevezetik a vízitaxikat Balin

Az iszonyatos forgalom miatt bevezetik a vízitaxikat Balin

A repülőtéri torlódások csökkentése érdekében lesz szükség a vízi járművekre.

március 19., 14:17

  • Címlapon
Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek

Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek

Nagy döntések születtek a kormányülésen.

26 perce

  • Külföld
Visszaérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomáson rekedt két amerikai asztronauta

Visszaérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomáson rekedt két amerikai asztronauta

A tervezett 8 nap helyett csaknem 9 hónapot töltöttek a világűrben.

március 19., 07:13

  • Címlapon
Megszólalt a Miniszterelnökség az újdörögdi tragikus baleset ügyében, üzentek Ruszin-Szendi Romulusznak is

Megszólalt a Miniszterelnökség az újdörögdi tragikus baleset ügyében, üzentek Ruszin-Szendi Romulusznak is

Ízléstelennek nevezték a volt vezérkari főnök nyilatkozatát.

2 órája