Hosszabb járatokat tervez a WizzAir, de nem Magyarországról

GettyImages-1240586007
2024.09.24. 06:37
Elsősorban a zarándokokat szolgálná ki a jövő márciusban induló, a London és a szaúdi Dzsidda között közlekedő járat. A hétórás úton minden szolgáltatás feláras. Az utasoknak a takarókról maguknak kellene gondoskodniuk. A légitársaság a Közel-Keleten és Ázsiában terjeszkedne. Tengerentúli utakat nem tervez.

Az utasok a hétórás szaúdi úton semmit sem kapnak ingyen. A légitársaságnak pénzbe kerül az étel, az ital és a poggyász szállítása – idézte a Bloomberg a WizzAir vezérigazgatóját, aki Abu-Dzabiban adott interjút.

„Ha szórakozni kívánnak, a szórakozás feltételeit maguknak kell megteremteniük” – mondta Váradi József, aki szerint az általa vezetett cég ebben nem tud segíteni.

A WizzAir új, nagy hatótávolságú, keskeny törzsű gépe jövő márciusban mutatkozik be London és a szaúdi kegyhely, Dzsidda közötti járaton. Sok más légitársaságtól eltérően ezen nem szolgálnak fel háromfogásos menüt. Az ülések nem lesznek dönthetők és az utas előtti fejtámlán nem lesz szórakoztatásra alkalmas kijelző.

A legfeljebb 239 utas három mosdón osztozik, amelyet egyetlen, szűk folyosón érhetnek el.

A fapados légitársaság azt tervezi, hogy ilyen, Airbus A321 XLR típusú gépekkel további útvonalakat nyit Európából a Közel-Keletre és Ázsiába – vázolta néhány nappal korábban Váradi egy londoni sajtótájékoztatóján. Az első ilyen járat Gatwickről indul Szaúd-Arábiába. A jegy egy irányba egy penny híján 135 fontba kerül, napi árfolyamon nagyjából 63 ezer forintba.

Egy ilyen járat idegenforgalmi és vallási szempontból egyaránt vonzó

érvelt a WizzAir vezérigazgatója.

Félszáz gép hosszabb járatokra

A hosszú járatokra alkalmas, egyfolyosós gép egy zökkenőmentes év után mutatkozik be a magyarországi székhelyű légitársaság flottájában, amely nemrég azzal tett szert nemzetközi hírnévre, hogy elsőként vezette be a jegyvásárlás előfizetéses rendszerét. A profitelvárásokat valamelyest csökkentette, hogy a cég néhány gépe a hajtóművek elhúzódó karbantartása miatt a földön maradt.

Kapcsolódó
Itt a Wizz Air hatalmas újítása, de kérdéses, hogy megéri-e

Itt a Wizz Air hatalmas újítása, de kérdéses, hogy megéri-e

Ez az első ilyen típusú program Európában.

A légi fuvarozó azt tervezi, hogy ugyanilyen XLR-t indít jövő júniusban a milánói, időközben Silvio Berlusconira átnevezett repülőtérről az emírségek fővárosába, Abu-Dzabiba. A jegy – extrák nélkül – 100 euróba, alig 40 ezer forintba kerül.

A légitársaság – növekedési terveivel összhangban – 47 XLR-t rendelt, a hubot, a kiszolgálóközpontot pedig az Egyesült Királyságban, a gatwicki vagy más közeli reptéren tervezi kialakítani, hogy versenybe szálljon a hagyományos légitársaságokkal.

Az XLR repülési ideje akár nyolc óra is lehet, miközben a WizzAir jelenleg legfeljebb hatórás utakra alkalmas gépekkel rendelkezik. A WizzAir mellett XLR-t rendelt az Airbustól néhány amerikai, az izlandi és a legnagyobb indiai légitársaság. A XLR 30 százalékkal kevesebb üzemanyagot éget, mint a régebbi generációs A321.

Amerikába nem repülnek

A közel-keleti járatok mellett a WizzAir „izgalmas” célállomásnak tartja Indiát, és arra számít, hogy az elkövetkező hat-tizenkét hónapban elindíthatja első gépeit. Pakisztánba is betörne azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy a vendégmunkásokat szállítsa az emírségekbe és Szaúd-Arábiába, valamint haza.

A szaúdi hatóságok egyébként nem engedélyezték, hogy a WizzAir helyi légitársaságot alapítson az országban. Ugyanakkor bővíti bázisát Abu-Dzabiban. A transzatlanti járatokat Váradi kizárta a kínálatból.

Nem az a szándékunk, hogy átrepüljünk az Atlanti-óceán felett. Nem várja el tőlünk senki, hogy New Yorkba vagy Bostonba indítsunk járatot. Erre egyszerűen nem vagyunk felkészülve

– fejtette ki.

Cége arra számít, hogy a jövő nyáron 15 százalékkal több gépe lesz, mint ma, de ez attól is függ, hogy az Airbus képes lesz-e határidőre szállítani a megrendelt mennyiséget. A vállalat a tervek szerint 2030-ig 500 utasszállítóra bővíti a flottáját, az ellátási lánc fennakadásai miatt azonban a határidő egy-két évet csúszhat.

A légi közlekedés demokratizálása

Az utasok a hosszú járatokon magukkal hozhatják takaróikat. A fedélzeten korlátlan mennyiségű italhoz és ételhez, extra lábtérhez juthatnak, és a poggyász tömegét sem korlátozzák – persze csak megfelelő felár ellenében.

Egy bagettes szendvics ma 8, a rizottó 5, a paradicsomleves 4 euróba kerül, miközben a vetélytársak tálcás, szalvétás menüvel kényeztetik utasaikat.

A WizzAir olcsó járatai demokratizálják a légi közlekedést, és lehetővé teszik, hogy az utas válassza ki, mire tart igényt – magyarázta a vezérigazgató.

„A hagyományos járaton felszolgált ingyenkávé valószínűleg a legdrágább az életben” – mondta Váradi, aki szerint nem ezt a mintát akarják követni.

(Borítókép: Emberek érkeznek a londoni Luton repülőtérre a WizzAir járatával. Fotó: Dominika Zarzycka / SOPA Images / LightRocket / Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.

március 20., 06:29

  • Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.

március 20., 08:06

  • Külföld
Elismerte Dél-Korea, tömegesen exportáltak gyerekeket külföldre

Elismerte Dél-Korea, tömegesen exportáltak gyerekeket külföldre

Sokan a mai napig küzdenek a traumákkal.

5 perce

  • Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.

március 20., 08:25

  • Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.

március 20., 06:32

  • Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.

március 20., 06:52

  • Külföld
Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét

Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét

Kérdés, eltéríti-e az EU-csúcsot a lapjaival.

március 20., 05:40

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

2 órája

  • Külföld
Trump árulása miatt visszaköveteli a Szabadság-szobrot egy francia politikus

Trump árulása miatt visszaköveteli a Szabadság-szobrot egy francia politikus

Nem teszi zsebre, ahogy a Fehér Ház reagált.

március 19., 06:12

  • Külföld
Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott

Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott

Az amerikai elnök megszüntetett egy 1965-ből származó szabályt.

március 20., 08:30

  • Külföld
Tarjányi Péter: Vlagyimir Putyin megette Donald Trumpot reggelire

Tarjányi Péter: Vlagyimir Putyin megette Donald Trumpot reggelire

A biztonságpolitikai szakértő szerint Oroszország feltételei egyoldalúan előnyösek.

március 19., 18:57

  • Külföld
Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Meglepő helyen végzett Izrael.

március 20., 09:05

  • Külföld
A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A Pride ma már nem egy kellemes hétvége, hanem egy egy hónapos indoktrináció minimum.

március 20., 08:54

  • Külföld
Volodimir Zelenszkij reagált a Trump–Putyin-egyeztetésre, beszélni akar az amerikai elnökkel

Volodimir Zelenszkij reagált a Trump–Putyin-egyeztetésre, beszélni akar az amerikai elnökkel

Az ukrán elnök nem akar „Putyin étlapján” szerepelni.

március 19., 06:26

  • Külföld
A Duna Aréna hőse Chicagóban tette oda magát a magyar ügyért

A Duna Aréna hőse Chicagóban tette oda magát a magyar ügyért

Sárkány Zalán 300 kilométert autózott, hogy részt vegyen a forradalmi megemlékezésen.

március 19., 06:51

  • Külföld
Nyilvánosságra kerültek a John F. Kennedy akták

Nyilvánosságra kerültek a John F. Kennedy akták

Sosem találtak elég bizonyítékot arról, hogy összeesküvés volt-e, vagy sem.

március 19., 20:43

  • Címlapon
Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek

Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek

Nagy döntések születtek a kormányülésen.

2 órája

  • Címlapon
Biztonságpoitikai szakértő a kiszivárgott amerikai hadititkokról: egy ilyen műveleti fegyelemsértés kivizsgálást igényel

Biztonságpoitikai szakértő a kiszivárgott amerikai hadititkokról: egy ilyen műveleti fegyelemsértés kivizsgálást igényel

Kis-Benedek József szerint felelősségre fogják vonni a hibázókat.

34 perce

  • Külföld
Visszaérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomáson rekedt két amerikai asztronauta

Visszaérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomáson rekedt két amerikai asztronauta

A tervezett 8 nap helyett csaknem 9 hónapot töltöttek a világűrben.

március 19., 07:13

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

7 órája

  • Külföld
Elfogadták a szerb miniszterelnök lemondását

Elfogadták a szerb miniszterelnök lemondását

Egyelőre nem tudni, hogy kit kér fel kormányalakításra Alekszandar Vucsics.

március 19., 12:56

  • Külföld
Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok

Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok

Gyimesi György szerint Szlovákiában egyetlen magyar párt sem fogja átlépni az 5 százalékos küszöböt.

március 19., 08:40

  • Címlapon
Tarjányi Péter: Túl nagy a kabát az amerikai adminisztrációra

Tarjányi Péter: Túl nagy a kabát az amerikai adminisztrációra

A biztonságpolitikai szakértő kapkodást és zavart lát Donald Trumpék cselekedetei mögött.

9 perce

  • Külföld
Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában

Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában

Az ügynek 122 gyanúsítottja van.

március 20., 06:40

  • Címlapon
Szalay-Bobrovniczky Kristóf részleteket árult el az újdörögdi balesetről és annak vizsgálatáról

Szalay-Bobrovniczky Kristóf részleteket árult el az újdörögdi balesetről és annak vizsgálatáról

A tisztviselők számára létrehozott képzést haladéktalanul felfüggesztették.

31 perce

  • Címlapon
Úgy néz ki, Kína megoldást talált a bénulás gyógyítására

Úgy néz ki, Kína megoldást talált a bénulás gyógyítására

Olyan technológiát fejlesztettek ki, amely lehetővé teszi a lebénult betegek számára, hogy visszanyerjék mozgásképességüket.

2 órája