Szijjártó Péter Kuvaitban jelentett be több megállapodást

2024.09.05. 16:38
Magyarország és Kuvait a kétoldalú együttműködés további fejlesztéséről egyezett meg több területen is – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Kuvaitvárosban.

A tárcavezető a kuvaiti külügyminiszterrel, pénzügyminiszterrel és kereskedelmi miniszterrel folytatott tárgyalását követően aláhúzta, hogy a jó kétoldalú együttműködés kölcsönös szimpátiára alapul, amely annak nyomán jött létre, hogy mindkét ország történelmét átszőtte a küzdelem a függetlenségért és a szabadságért.

Kiemelte, hogy több fontos megállapodást is aláírtak, illetve véglegesítettek az együttműködés további fejlesztése érdekében.

Megállapodás született a diplomáciai akadémiák közötti együttműködésről, aminek keretében csereprogramokat fognak hirdetni, valamint a kulturális együttműködésről, amely lehetőséget biztosít majd a magyar kultúra, zene és irodalom megismerésére a kuvaitiak számára.

„Aláírtuk a kibervédelmi együttműködésről szóló megállapodást is, amely manapság rendkívül súlyos kihívásra tud választ adni, ugyanis jól láthatóan a háborúk, a konfliktusok már nemcsak a valóságban, hanem a kibertérben is folyamatosan zajlanak" – tette hozzá a miniszter, azzal folytatva, hogy Magyarország a kibervédelem tekintetében nemzetközi hírnévre tett szert, és most a kuvaitiakkal való együttműködés még jobban segíti azt, hogy a kibertérben is kellően biztonságban legyünk.

Szijjártó Péter arról is beszámolt, hogy az egyik vezető magyar kibervédelmi cég már létre is hozta a leányvállalatát Kuvaitban, és jövőre megkezdik működésüket mintegy ötven informatikai szakértővel, szolgáltatást nyújtva a helyi kormányzati és magánszektorbeli ügyfeleknek.

Emellett tájékoztatása szerint immár a mesterséges intelligencia területén is van magyar-kuvaiti vállalati együttműködés. Üdvözölte, hogy a célegyenesbe jutottak a tárgyalások a Mol és a kuvaiti kőolajvállalat között a magyar technológiák felhasználásáról a kitermelés hatékonyabbá és környezetkímélőbbé tételében.

Gyakorlatilag az utolsó tesztek és laboratóriumi vizsgálatok is lezajlottak mostanra, és az eredmények kiértékelése zajlik, s hamarosan egy újabb dimenziót adhat a gazdasági együttműködésnek a Mol és a kuvaiti olajvállalat együttműködése

– mondta a miniszter, közölve, hogy véglegesítésre került, így aláírásra kész a beruházásvédelmi megállapodás is, amelynek célja a magyar-kuvaiti vállalatközi együttműködés előmozdítása. Kitért arra is, hogy a felek most arról is megegyeztek, hogy Magyarország segítséget fog nyújtani Kuvaitnak a szigorú élelmiszerbiztonsági előírások kidolgozásában és végrehajtásában.

„Tehetjük meg ezt azért is, mert a legszigorúbb és leghatékonyabb élelmiszerbiztonsági rendszer egész Európa-szerte Magyarországon van. Mi vagyunk azok, akik az alkotmányunkban rögzítettük például a magyar mezőgazdaság, illetve élelmiszeripar GMO-mentességét" – emlékeztetett Szijjártó Péter, aki végül méltatta Kuvait szerepét és nyugodt, higgadt fellépését a Közel-Kelet stabilizálásában, minthogy a térségben rendkívül komplikáltak a viszonyok, jelenleg is fegyveres konfliktus zajlik, ráadásul komoly terrorfenyegetettséggel kell szembenézni.

"Ezért Kuvait és Magyarország együttműködését a nemzetközi fórumokon a terrorizmussal szemben szintén megerősítettük, együtt fogunk fellépni annak érdekében, hogy a terrorszervezetek ne tudjanak tovább terjeszkedni, ne tudják megkeseríteni az emberek, országok életét" – tudatta Szijjártó Péter, aki arról is beszélt, hogy egyeztettek az Európai Unió és az Öböl Menti Együttműködési Tanács közelgő csúcstalálkozójáról is. Ezzel kapcsolatban leszögezte, hogy a kormány szeretné, ha az EU szorosabbra fűzné az együttműködését a térséggel, ami segítene az elveszett versenyképesség és gazdasági lendület visszanyerésében, „ezért szorgalmazzuk, hogy a Brüsszelben sorra kerülő októberi csúcstalálkozón induljanak újra a tárgyalások az EU és az Arab-öböl közötti szabadkereskedelmi megállapodásról”.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Szürreális baleset Szöulban: óriási kráter nyelt el egy motorost

Szürreális baleset Szöulban: óriási kráter nyelt el egy motorost

Egy forgalmas útkereszteződésben szakadt be az aszfalt.

44 perce

  • Külföld
Négy ország kilép a taposóaknák használatát tiltó egyezményből

Négy ország kilép a taposóaknák használatát tiltó egyezményből

A biztonsági helyzet fokozódása miatt hozták meg a döntést.

március 18., 14:58

  • Külföld
Legalább tizenketten meghaltak egy hondurasi repülőgép-szerencsétlenségben

Legalább tizenketten meghaltak egy hondurasi repülőgép-szerencsétlenségben

Öt embert mentettek ki a gép roncsai közül a hatóságok.

március 18., 13:44

  • Külföld
Nagy a baj Spanyolországban, ezreket telepítettek ki áradásveszély miatt

Nagy a baj Spanyolországban, ezreket telepítettek ki áradásveszély miatt

Több iskolában elmaradt a tanítás.

március 18., 14:27

  • Külföld
Történelmi döntést hozott a német parlament, jön az 500 milliárd eurós gigacsomag

Történelmi döntést hozott a német parlament, jön az 500 milliárd eurós gigacsomag

Vége az eddig szent tehénnek számító adósságféknek.

március 18., 16:16

  • Külföld
A kocsani a legutóbbi diszkótragédia, de korábban is voltak borzalmas esetek, még nálunk is

A kocsani a legutóbbi diszkótragédia, de korábban is voltak borzalmas esetek, még nálunk is

Minden idők eddigi legtragikusabb, szórakozóhelyen történt tragédiájának csaknem félezer áldozata volt Bostonban, 1942-ben.

március 18., 17:37

  • Külföld
Putyin–Trump-telefonhívás: az oroszok 30 napig nem támadják az ukrán energiaszektort

Putyin–Trump-telefonhívás: az oroszok 30 napig nem támadják az ukrán energiaszektort

Mind az orosz állami hírügynökség, mind a Fehér Ház tájékoztatást adott a beszélgetésről.

március 18., 18:49

  • Címlapon
Egyre durvábban eladósodnak a magyarok, meglepő okok állnak a háttérben

Egyre durvábban eladósodnak a magyarok, meglepő okok állnak a háttérben

A személyi kölcsönöknél is érezni az inflációt.

2 órája

  • Külföld
Óriási támadás történt a Gázai övezetben, legalább 413-an meghaltak egy izraeli légicsapásban

Óriási támadás történt a Gázai övezetben, legalább 413-an meghaltak egy izraeli légicsapásban

A Hamász szerint a túszok sorsa így bizonytalanná vált.

március 18., 06:24

  • Külföld
Erőszakos incidens történt az Antarktiszon, a sarkkutatók a kimenekítésükért könyörögnek

Erőszakos incidens történt az Antarktiszon, a sarkkutatók a kimenekítésükért könyörögnek

Veszélyben lehet a tudományos expedíció.

március 18., 21:41

  • Címlapon
Itt van Varga Mihály első elsöprő döntése, pillanatokon belül megszólal az új jegybankelnök

Itt van Varga Mihály első elsöprő döntése, pillanatokon belül megszólal az új jegybankelnök

Ez a hét legfontosabb hazai gazdasági történése.

36 perce

  • Címlapon
Trump és Putyin egy húron pendül Zelenszkij ügyében?

Trump és Putyin egy húron pendül Zelenszkij ügyében?

Egy ukrajnai béke után az amerikai befolyás megnövekedhet, de az orosz visszatérés esélye is megmarad.

6 órája

  • Külföld
Politico: Magyarország amerikai nyomás miatt vonhatta vissza vétóját az oroszokat érintő szankciókkal kapcsolatban

Politico: Magyarország amerikai nyomás miatt vonhatta vissza vétóját az oroszokat érintő szankciókkal kapcsolatban

Sajtóértesülések szerint Marco Rubio telefonon kérte Szijjártó Pétert a blokkolás eltörlésére.

március 18., 06:19

  • Külföld
Újra vétózhat Magyarország a brüsszeli EU-csúcson

Újra vétózhat Magyarország a brüsszeli EU-csúcson

Az európai fejlesztésére igent, Ukrajna gyorsított EU-csatlakozására nemet mond a kormány.

március 18., 11:48

  • Külföld
Önkéntes távozásra szólította fel az illegális bevándorlókat Donald Trump

Önkéntes távozásra szólította fel az illegális bevándorlókat Donald Trump

A távozni akarók számára mobilalkalmazást is indítanak.

március 18., 20:34

  • Külföld
Ukrán területekről és atomerőművekről szólhat a Trump–Putyin-telefonbeszélgetés

Ukrán területekről és atomerőművekről szólhat a Trump–Putyin-telefonbeszélgetés

Az amerikai elnök szerint jó esélyei vannak a háború megállítására.

március 18., 06:41

  • Külföld
Gumibotot vetett be a rendőrség a tüntetők ellen az újvidéki városházánál

Gumibotot vetett be a rendőrség a tüntetők ellen az újvidéki városházánál

A tiltakozók blokád alá vették az épületet.

március 18., 08:00

  • Külföld
Feladta magát Donald Trump volt lelki tanácsadója gyermekek szexuális zaklatásának vádjával

Feladta magát Donald Trump volt lelki tanácsadója gyermekek szexuális zaklatásának vádjával

A férfi akár 20 év börtönbüntetésre is számíthat.

március 18., 06:56

  • Külföld
Szijjártó Péter: A magyar kormány Trump volt már jóval Trump előtt

Szijjártó Péter: A magyar kormány Trump volt már jóval Trump előtt

A tárcavezető szerint Európán kívül népszerűbb a magyar kormány, mint Európában.

március 18., 11:16

  • Külföld
A Fehér Házban járt Conor McGregor, ahol a bevándorlókkal kapcsolatos fenyegetésekről beszélt

A Fehér Házban járt Conor McGregor, ahol a bevándorlókkal kapcsolatos fenyegetésekről beszélt

A korábbi MMA-bajnok szerint Írország lassan elveszíti írségét.

március 18., 10:13

  • Címlapon
Direkt36: Magyar Péter be akart kerülni az Orbán-kormányba és el akart indulni Karácsony Gergely ellen

Direkt36: Magyar Péter be akart kerülni az Orbán-kormányba és el akart indulni Karácsony Gergely ellen

A Tisza vezetője megkérdezte Gulyás Gergelytől, miért nem belőle lett miniszter a felesége helyett.

2 órája

  • Címlapon
A szülők szerint szándékosan tenné tönkre az iskolát a tankerület

A szülők szerint szándékosan tenné tönkre az iskolát a tankerület

Új hely, új név, új szabályok lennének szeptembertől.

1 órája

  • Külföld
A kínai állami média ünnepli Donald Trump döntését

A kínai állami média ünnepli Donald Trump döntését

Nem csak a Szabad Európa finanszírozását állította le az amerikai elnök.

március 18., 10:05

  • Külföld
Furgonnal gázoltak el gyalogosokat Londonban, egy ember meghalt

Furgonnal gázoltak el gyalogosokat Londonban, egy ember meghalt

A rendőrség elfogta a kisteherautó sofőrjét.

március 18., 18:48