Könnygázzal és gumilövedékekkel oszlatta a tüntető tömeget a venezuelai rendőrség

2024.07.30. 06:57
Hétfő este több ezer ember vonult Caracas belvárosába, néhányan kilométereken át gyalogoltak a várost körülvevő hegyek nyomornegyedeiből az elnöki palota felé. A venezuelai fővárosban egy nappal azután törtek ki tüntetések, hogy Nicolás Maduro elnök azt állította, hogy ő győzött. Az ellenzék csalásként vitatta Maduro győzelmét, mondván, hogy jelöltjük, Edmundo González meggyőző fölénnyel, a szavazatok 73,2 százalékával győzött.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, Nicolas Madurót választották harmadszor is Venezuela elnökévé. Az elnök a voksok 51 százalékát tudhatta magáénak a szavazatok 80 százalékos feldolgozottságánál. Ellenfele, Edmundo Gonzalez Urrutia a voksok 44,2 százalékát szerezte meg.

Korábban több exit poll is ellenzéki győzelmet vetített előre, ezért az ellenzék már ünnepre készült, ehhez képest a biztonsági erők könnygázt és gumilövedékeket vetettek be a vasárnapi vitatott választási eredmény miatt tüntető emberek ellen, tájékoztatott a BBC.

A választást megelőző közvélemény-kutatások az ellenzéki jelölt egyértelmű győzelmét valószínűsítették. Az összefogás González mögé állt, hogy az ország gazdasági válsága miatti széles körű elégedetlenség közepette megkíséreljék leváltani Maduro elnököt, aki 11 éve van hatalmon.

Számos nyugati és latin-amerikai ország, valamint nemzetközi szervezet, köztük az ENSZ is felszólította a venezuelai hatóságokat, hogy adják ki az egyes szavazóhelyiségek szavazási jegyzőkönyveit. Argentína nem volt hajlandó elismerni Maduro elnök választási győzelmét, erre válaszul Venezuela visszahívta diplomatáit Buenos Airesből, de más latin-amerikai országokból is, amelyek vitatták a kormánypárti győzelmet. Yvan Gil külügyminiszter intervenciós akcióknak nevezte ezeket a nyilatkozatokat.

A venezuelai kormány emellett bejelentette, hogy helyi idő szerint szerdán 20 órától ideiglenesen felfüggesztik a Venezuelából és Panamából, valamint a Dominikai Köztársaságból induló kereskedelmi légi járatokat.

Caracas utcáira katonákat és vízágyúkkal felszerelt rendőröket vezényeltek ki a tüntetők ellen, akiknek egyik feladata az volt, hogy megakadályozzák, hogy a tüntetők megközelítsék az elnöki palotát. A tömeg „Szabadságot, szabadságot!” skandált, és a kormány bukását követelte.

A felvételeken látható volt, hogy az autópályákon gumiabroncsok égnek, az utcákon pedig rengeteg ember van, miközben a motoros rendőrök könnygázt vetnek be. Egyes területeken Maduro elnök plakátjait letépték és elégették, miközben autókat és szemetet is felgyújtottak. Fegyveres rendőrök, katonák és a kormánnyal szimpatizáló baloldali félkatonai erők összecsaptak a tüntetőkkel, és számos utat lezártak a városközpont környékén.

A venezuelai elnök azzal vádolta az ellenzéket, hogy az eredmények vitatásával puccsra szólít fel.

Nem ez az első alkalom, amivel ma szembesülünk. Megpróbálnak Venezuelában ismét fasiszta és ellenforradalmi államcsínyt végrehajtani

 − mondta Nicolas Maduro.

A venezuelai főügyész eközben arra figyelmeztetett, hogy az utak eltorlaszolása vagy a tüntetések részeként a zavargásokkal kapcsolatos törvények megszegése a törvény teljes szigorával fog lesújtani, és 32 embert vettek őrizetbe a választási anyagok megsemmisítésétől az erőszakos cselekmények szításáig terjedő vádakkal.

Az Egyesült Államok egyelőre nem nyilatkozott arról, hogy az eredmény mit jelent a Venezuelával szembeni szankciós politikájukra nézve. Hangsúlyozták, hogy bár kétségeik vannak az eredménnyel kapcsolatban, Maduro elnök mégiscsak kiírta a választásokat, és megengedte, hogy egy ellenzéki jelölt szerepeljen a szavazólapon. Az Amerikai Államok Szervezete (OAS) hétfőn késő este bejelentette, hogy állandó tanácsa szerdán ülést tart a venezuelai választási eredmények és események miatt.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.

március 20., 06:29

  • Külföld
Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét

Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét

Kérdés, eltéríti-e az EU-csúcsot a lapjaival.

március 20., 05:40

  • Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.

március 20., 08:25

  • Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.

március 20., 08:06

  • Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.

március 20., 06:52

  • Külföld
„Az orosz propaganda megpróbálja kihasználni a magyar politikai helyzetet”

„Az orosz propaganda megpróbálja kihasználni a magyar politikai helyzetet”

A VOX Ukrajina ügyvezető igazgatóhelyettese nyilatkozott az Indexnek.

2 perce

  • Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.

március 20., 06:32

  • Külföld
A Duna Aréna hőse Chicagóban tette oda magát a magyar ügyért

A Duna Aréna hőse Chicagóban tette oda magát a magyar ügyért

Sárkány Zalán 300 kilométert autózott, hogy részt vegyen a forradalmi megemlékezésen.

március 19., 06:51

  • Külföld
Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Meglepő helyen végzett Izrael.

március 20., 09:05

  • Külföld
Újabb támadásokat hajtott végre Izrael a Gázai övezetben, többen meghaltak

Újabb támadásokat hajtott végre Izrael a Gázai övezetben, többen meghaltak

Katonai létesítmények voltak a célpontok.

március 19., 15:50

  • Külföld
Nyilvánosságra kerültek a John F. Kennedy akták

Nyilvánosságra kerültek a John F. Kennedy akták

Sosem találtak elég bizonyítékot arról, hogy összeesküvés volt-e, vagy sem.

március 19., 20:43

  • Külföld
Trump árulása miatt visszaköveteli a Szabadság-szobrot egy francia politikus

Trump árulása miatt visszaköveteli a Szabadság-szobrot egy francia politikus

Nem teszi zsebre, ahogy a Fehér Ház reagált.

március 19., 06:12

  • Külföld
Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott

Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott

Az amerikai elnök megszüntetett egy 1965-ből származó szabályt.

március 20., 08:30

  • Külföld
A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A Pride ma már nem egy kellemes hétvége, hanem egy egy hónapos indoktrináció minimum.

március 20., 08:54

  • Külföld
Volodimir Zelenszkij reagált a Trump–Putyin-egyeztetésre, beszélni akar az amerikai elnökkel

Volodimir Zelenszkij reagált a Trump–Putyin-egyeztetésre, beszélni akar az amerikai elnökkel

Az ukrán elnök nem akar „Putyin étlapján” szerepelni.

március 19., 06:26

  • Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.

tegnap, 21:19

  • Külföld
Elfogadták a szerb miniszterelnök lemondását

Elfogadták a szerb miniszterelnök lemondását

Egyelőre nem tudni, hogy kit kér fel kormányalakításra Alekszandar Vucsics.

március 19., 12:56

  • Külföld
Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok

Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok

Gyimesi György szerint Szlovákiában egyetlen magyar párt sem fogja átlépni az 5 százalékos küszöböt.

március 19., 08:40

  • Külföld
Az iszonyatos forgalom miatt bevezetik a vízitaxikat Balin

Az iszonyatos forgalom miatt bevezetik a vízitaxikat Balin

A repülőtéri torlódások csökkentése érdekében lesz szükség a vízi járművekre.

március 19., 14:17

  • Külföld
Megvonta a titkosszolgálati védelmet Joe Biden gyerekeitől Donald Trump

Megvonta a titkosszolgálati védelmet Joe Biden gyerekeitől Donald Trump

Tizenhárom, illetve tizennyolc ügynök vigyázott a biztonságukra.

március 19., 07:59

  • Külföld
Visszaérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomáson rekedt két amerikai asztronauta

Visszaérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomáson rekedt két amerikai asztronauta

A tervezett 8 nap helyett csaknem 9 hónapot töltöttek a világűrben.

március 19., 07:13

  • Külföld
Magyar és indiai űrhajósok együtt repülnek fel a Nemzetközi Űrállomásra

Magyar és indiai űrhajósok együtt repülnek fel a Nemzetközi Űrállomásra

Több mint négy évtizede nem járt indiai és magyar űrhajós a világűrben.

március 19., 11:48

  • Külföld
Letartóztatták Isztambul polgármesterét, nem indulhat az elnökválasztáson

Letartóztatták Isztambul polgármesterét, nem indulhat az elnökválasztáson

A török elnök egyik fő riválisának érvénytelenítették a diplomáját.

március 19., 08:55

  • Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.

tegnap, 17:36

  • Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.

tegnap, 15:44

  • Külföld
Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség

Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség

Egy meg nem nevezett elnökjelölt iránti hűségüket is kinyilvánították.

március 20., 08:42