Szijjártó Péter lerántotta a leplet, új dimenzió előtt áll Magyarország

2024.06.05. 13:00
Történelmi jelentőségű megegyezés született arról Magyarország és Azerbajdzsán között, hogy hazánk részesedést vásárol a világ egyik legnagyobb földgázmezőjében, s ezáltal az ország ellátásbiztonsága új dimenzióba léphet – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Bakuban.

A tárcavezető azeri kollégájával, Ceyhun Bayramovval közös sajtótájékoztatóján közölte, hogy a nap folyamán „történelmi megállapodást” írtak alá, amelynek nyomán Magyarország a világ energiapiacán új, az eddiginél sokkal magasabb szintre lép.

„Ekként megállapodás született arról, hogy Magyarország részesedést vásárol a világ egyik legnagyobb földgázmezőjében, amely itt található, Azerbajdzsánban” – fogalmazott Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy a Shah Deniz mező a világ egyik legnagyobb földgázmezője, éves kitermelése megközelíti a 30 milliárd köbmétert, s a kitermelt gáznak egy jelentős része az úgynevezett Déli Gázfolyosón keresztül Európába kerül.

A megegyezés értelmében Magyarország részesedést, tulajdonrészt vásárol ebben a földgázmezőben. Ez a fejlemény Magyarország földgázellátási biztonságát teljesen új dimenzióba helyezi. Gyakorlatilag a földgázszükségletünk egy komoly részével mi magunk fogunk tulajdonilag rendelkezni

– fűzte hozzá. Majd arról beszélt, hogy történelmileg új helyzet Magyarország energiaellátása tekintetében, és így az eddiginél sokkal nagyobb védettséget biztosít Magyarország számára a nagy energiapiaci ármozgásokkal és bizonytalanságokkal szemben.

„Óriási versenyelőny”

Szijjártó Péter leszögezte, hogy a két ország közötti stratégiai partnerség óriási versenyelőnyt, egyúttal pedig jelentős biztonságot is ad Magyarországnak, miután Azerbajdzsán rendkívül fontos szereplőjévé vált hazánk energiaellátásának.

Elmondta, hogy idén három fontos mérföldkő átlépése történt meg ebben a vonatkozásban, az egyik, hogy Magyarország idén vásárolt először földgázt Azerbajdzsántól, 50 millió köbméter mennyiségben, és mindkét oldal kész az együttműködés folytatására.

Aztán júliusra létrejön a közös vállalat Azerbajdzsán, Georgia, Románia és Magyarország között, amely feladata az lesz, hogy a Kaszpi-térségben termelt zöldenergiát Közép-Európába juttassa

– mondta, hozzátéve, hogy a Mol azerbajdzsáni beruházásainak értéke elérte a kétmilliárd dollárt, ezáltal a magyar vállalat lett a dél-kaukázusi ország legnagyobb tengeri olajmezőjében már a harmadik legfőbb tulajdonos.

Tájékoztatása szerint tavaly több mint ötmillió hordónyi kőolaj kitermelése jutott a Molra, ez a vállalat csoportszintű kitermelésének 15 százalékát jelenti.

„És ennek az együttműködésnek a folytatásaként a Mol és a SOCAR között megindultak a tárgyalások egy cseppfolyósítottgáz-beszerzési keretszerződés tárgyában. Mivel Azerbajdzsán új szereplő az energiaellátásunkban, ezért ez a helyzet számunkra sokkal stabilabb energiaellátást biztosít, sokkal nagyobb biztonságot ad az energiaellátásban” – fogalmazott a miniszter.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Meghalt egy 19 éves fiatal, ő az újvidéki tragédia 16. áldozata

Meghalt egy 19 éves fiatal, ő az újvidéki tragédia 16. áldozata

November eleje óta ápolták a kórházban.

március 21., 13:39

  • Külföld
Hiába a titkosszolgálati vezető menesztése, szembement Netanjahu döntésével a Legfelsőbb Bíróság

Hiába a titkosszolgálati vezető menesztése, szembement Netanjahu döntésével a Legfelsőbb Bíróság

Ez az első alkalom Izrael történetében, hogy egy kormány menesztené a Shin Bet vezetőjét.

március 21., 12:58

  • Külföld
Lemondott Izland gyermekügyekért felelős minisztere, miután kiderült, egy tinédzsertől született gyereke

Lemondott Izland gyermekügyekért felelős minisztere, miután kiderült, egy tinédzsertől született gyereke

Több mint harminc év után derült fény az esetre.

március 21., 13:17

  • Címlapon
Meghalt Tolnai Ottó

Meghalt Tolnai Ottó

A Kossuth-díjas író, költő 84 éves volt.

tegnap, 23:20

  • Címlapon
„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós

„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós

Lezárták a szlovák–magyar határt: 20 kilométeres sor, vadászkutya, szivacsok, Sztoicskov.

tegnap, 21:02

  • Külföld
Conor McGregor bejelentette, elindul az ír elnökválasztáson

Conor McGregor bejelentette, elindul az ír elnökválasztáson

Szerinte ő az egyetlen, aki megállíthatja a bevándorlást.

március 21., 10:58

  • Külföld
Orosz újságíró üzent a Szabad Európának: Dögöljetek meg!

Orosz újságíró üzent a Szabad Európának: Dögöljetek meg!

Elon Musk szerint a szerkesztőség baloldali aktivistákból áll.

március 21., 13:57

  • Külföld
Volodimir Zelenszkij valódi nyomást vár az Egyesült Államoktól Moszkvával szemben

Volodimir Zelenszkij valódi nyomást vár az Egyesült Államoktól Moszkvával szemben

Tovább folytatódik az adok-kapok az ukrajnai fronton.

március 21., 13:08

  • Külföld
Nagy bajban van Nicolas Sarkozy, akár hét éves börtönbüntetést is kaphat

Nagy bajban van Nicolas Sarkozy, akár hét éves börtönbüntetést is kaphat

Illegális kampányfinanszírozással vádolja az ügyészség.

tegnap, 21:35

  • Külföld
Leépítésekbe kezd a Mercedes, akár félmillió eurót is kaphat az, aki önként felmond

Leépítésekbe kezd a Mercedes, akár félmillió eurót is kaphat az, aki önként felmond

A maradók viszont elbúcsúzhatnak a béremeléstől.

március 21., 13:45

  • Külföld
Robotelefántok jönnek a hindu templomokba

Robotelefántok jönnek a hindu templomokba

Biztonságos és kegyetlenségtől mentes módon végzik a szertartásokat.

március 21., 15:03

  • Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság

Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság

Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.

tegnap, 15:55

  • Külföld
Több mint hatezren levélben szavaznak külföldről a román elnökválasztáson

Több mint hatezren levélben szavaznak külföldről a román elnökválasztáson

Májusban ismétlik meg az elnökválasztást az országban.

március 21., 10:28

  • Címlapon
„Nem kell, hogy tetsszen, amit én csinálok” – reagált a tiltakozási hullámra a Munkácsy-díjas festő

„Nem kell, hogy tetsszen, amit én csinálok” – reagált a tiltakozási hullámra a Munkácsy-díjas festő

Vészabó Noémi szerint ő csak „rossz ember” lehet.

tegnap, 18:58

  • Címlapon
Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból

Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból

A miniszter egy padon állva válaszolt minden kérdésre.

tegnap, 19:22

  • Címlapon
Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófa-forgatókönyvek

Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófa-forgatókönyvek

OKSZ-főtitkár: Az élelmiszer-drágulásról nem a kereskedők tehetnek.

tegnap, 19:00

  • Külföld
Erős üzenetet küldött Vilmos herceg az orosz határról

Erős üzenetet küldött Vilmos herceg az orosz határról

Észtországban ellenőrizte a brit dandárt.

március 21., 14:22

  • Címlapon
Irgalmatlan pofonoktól szenved, a 22-es csapdájába zuhant az építőipar

Irgalmatlan pofonoktól szenved, a 22-es csapdájába zuhant az építőipar

Árat emelnének az infláció miatt, de nem tudnak a bekövetkező kereslet-visszaesés miatt.

tegnap, 21:02

  • Címlapon
Deniz az Indexnek: Nem olyan sz*r hely Magyarország, ahogy azt sokan állítják

Deniz az Indexnek: Nem olyan sz*r hely Magyarország, ahogy azt sokan állítják

A rapper szerint veszélyes dolgok ömlenek ránk az internetről.

tegnap, 18:00

  • Külföld
Újabb csúcstalálkozót tart a „tettre készek koalíciója” Párizsban

Újabb csúcstalálkozót tart a „tettre készek koalíciója” Párizsban

Emmanuel Macron jelentette be a hírt.

március 21., 09:26

  • Külföld
Csehország határellenőrzést vezet be a Magyarországon is terjedő halálos kór miatt

Csehország határellenőrzést vezet be a Magyarországon is terjedő halálos kór miatt

A cseh rendőrség megelőző intézkedéseket jelentett be.

március 21., 08:51

  • Külföld
A náci propagandaminiszterhez hasonlította a leendő német kancellárt a korábbi orosz elnök

A náci propagandaminiszterhez hasonlította a leendő német kancellárt a korábbi orosz elnök

Kemény vádat fogalmazott meg Dmitrij Medvegyev.

március 21., 07:34

  • Külföld
Bécsben is tüntettek a magyar Pride betiltása ellen

Bécsben is tüntettek a magyar Pride betiltása ellen

Több százan voltak jelen az eseményen.

március 21., 09:54

  • Külföld
Donald Trump aláírta a rendeletet az oktatási minisztérium megszüntetéséről

Donald Trump aláírta a rendeletet az oktatási minisztérium megszüntetéséről

Ezzel beváltotta egyik kampányígéretét.

március 21., 08:33

  • Címlapon
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele

Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele

A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.

tegnap, 14:28

  • Külföld
Orosz dróntámadás Odesszában

Orosz dróntámadás Odesszában

március 21., 10:48

  • Külföld
2024-ben mintegy négyezren választották az eutanáziát Belgiumban

2024-ben mintegy négyezren választották az eutanáziát Belgiumban

Az igénylők száma 16,6 százalékkal növekedett egy év alatt.

március 21., 07:13

  • Külföld
Eltűnt hat külföldi túrázó a Fülöp-szigeteken, a lakosság segítségét kérik

Eltűnt hat külföldi túrázó a Fülöp-szigeteken, a lakosság segítségét kérik

A rendőrség közleménye szerint hatalmas területet kell átvizsgálniuk.

március 21., 10:21