Macron nem zárta ki az európai csapatok Ukrajnába küldését, Putyin már ma kemény választ adhat
További Külföld cikkek
-
Fontos döntést hozott a szlovák bíróság a kettős állampolgárságról
- Nyilvánosak a Kennedy-gyilkosság eddig szigorúan titkos aktái. Ezt tudtuk meg belőlük.
- Oscar-díjas rendezőt vett őrizetbe az izraeli hadsereg
- Ferenc pápa orvosa: Felmerült bennünk, hogy hagyjuk őt elmenni
- Eltávolítják Donald Trump kifogásolt festményét Coloradóban
A beszéd főbb témáit hagyományosan nem jelentették be előre, de Vlagyimir Putyin közölte, hogy „a közelgő beszéd a következő hat év feladatainak ismertetése lesz” – írja a TASZSZ orosz állami hírügynökség.
Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő közölte, hogy Putyin – aki napok óta készül a beszédre – személyesen dolgozott a szövegén, miniszterekkel, miniszterelnök-helyettesekkel és ügynökségek vezetőivel egyeztetve.
A beszédet élőben közvetítik a szövetségi televíziós csatornákon, és a nagyobb városokban utcai képernyőkön is szerveznek közvetítéseket.
Az orosz elnök a beszédben minden bizonnyal reagálni fog arra, hogy Emmanuel Macron francia elnök kedden közölte: a nyugati vezetők megvitatták egy fegyveres támogatás lehetőségét Ukrajna számára. Mint beszámoltunk róla, ezt több ország, köztük Magyarország, Csehország és Svédország sem tartja releváns felvetésnek.
Reagált a Kreml a francia elnök háborús tervére, vészjósló következmények kerültek elő
Dmitrij Peszkov is kommentálta Emmanuel Macron szavait.
Az évértékelő beszéd hossza hivatalosan egy óra, de a TASZSZ szerint 2021-ben például 1 óra 19 perc hosszú volt a beszéd, 2018-ban pedig 1 óra 55 percen át tartott.
„A Nyugat célja Oroszország kivéreztetése”
Vlagyimir Putyin tavalyi évértékelőjén elsősorban az ukrajnai „különleges hadműveletről” beszélt, mintegy két órán keresztül.
Az orosz elnök ekkor kijelentette, hogy ha ők nem támadják meg Ukrajnát, akkor a Nyugat indított volna támadást a Donbászban. Hozzátette, hogy szerinte nem az ukrán nép, hanem a Nyugat ellen harcolnak, mely le akarja választani Ukrajnát Oroszországról, és a céljuk Oroszország kivéreztetése. Az ellenük bevezetett szankciók sokasága a Nyugatnak is ugyanúgy fáj – szögezte le.
Vlagyimir Putyin már akkor kifejtette azt az álláspontját, miszerint az ukránok szerinte csak a nyugatiak ágyútöltelékei, a kijevi kormány nem őket szolgálja. A kelet-ukrajnai, Oroszország által bekebelezett területeken élőket Putyin biztosította arról, hogy továbbra is kitartanak mellettük.
Bejelentett számos gazdasági lépést is, köztük egy különleges pénzügyi alap létrehozását, amelyet a háború áldozatainak megsegítésére szánnak. Az orosz törvényhozókat arra kérte, hogy támogassák a frontvonalon küzdőket.
Közölte azt is, hogy Oroszország ideiglenesen felfüggesztette ugyan a START nukleáris megállapodást, de nem mondja fel a szerződést. Mint mondta:
nem ők lesznek az elsők, akik nukleáris fegyvert vetnek be.
Az évértékelő beszédben az orosz elnök végül azt is közölte, Oroszország bármilyen kihívásra kész válaszolni, és hisznek abban, hogy az igazság az ő oldalukon áll.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Fontos döntést hozott a szlovák bíróság a kettős állampolgárságról
Több mint 60 éves egyezmény megy a süllyesztőbe.
tegnap, 21:06
- Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe
176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.
március 20., 06:29
- Külföld
Vlagyimir Putyin egy tollvonással elintézte az elfoglalt ukrán területeken élők sorsát
március 20., 05:52
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
tegnap, 21:20
- Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg
Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.
március 20., 08:25
- Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét
A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.
március 20., 06:52
- Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter
Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.
március 20., 06:32
- Címlapon
Hídlezárások után a Kossuth térnél ért véget a tüntetés, Szabó Bálintot újra kellett éleszteni
Helyszíni tudósításunk a demonstrációról.
tegnap, 17:15
- Mindeközben
Horváth Gréta a válásáról: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
tegnap, 19:32
- Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
tegnap, 21:19
- Külföld
Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét
Kérdés, eltéríti-e az EU-csúcsot a lapjaival.
március 20., 05:40
- Külföld
Újabb támadásokat hajtott végre Izrael a Gázai övezetben, többen meghaltak
Katonai létesítmények voltak a célpontok.
március 19., 15:50
- Külföld
Nyilvánosságra kerültek a John F. Kennedy akták
Sosem találtak elég bizonyítékot arról, hogy összeesküvés volt-e, vagy sem.
március 19., 20:43
- Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót
Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.
tegnap, 17:36
- Külföld
A Duna Aréna hőse Chicagóban tette oda magát a magyar ügyért
Sárkány Zalán 300 kilométert autózott, hogy részt vegyen a forradalmi megemlékezésen.
március 19., 06:51
- Külföld
A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997
A Pride ma már nem egy kellemes hétvége, hanem egy egy hónapos indoktrináció minimum.
március 20., 08:54
- Külföld
Tarjányi Péter: Vlagyimir Putyin megette Donald Trumpot reggelire
A biztonságpolitikai szakértő szerint Oroszország feltételei egyoldalúan előnyösek.
március 19., 18:57
- Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
tegnap, 15:44
- Címlapon
Hepatitis A-járvány van Magyarországon, ezek a vármegyék érintettek leginkább
Figyelmeztetést adtak ki.
tegnap, 11:28
- Külföld
Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok
Gyimesi György szerint Szlovákiában egyetlen magyar párt sem fogja átlépni az 5 százalékos küszöböt.
március 19., 08:40
- Külföld
Visszaérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomáson rekedt két amerikai asztronauta
A tervezett 8 nap helyett csaknem 9 hónapot töltöttek a világűrben.
március 19., 07:13
- Külföld
Megvonta a titkosszolgálati védelmet Joe Biden gyerekeitől Donald Trump
Tizenhárom, illetve tizennyolc ügynök vigyázott a biztonságukra.
március 19., 07:59
- Külföld
Benjamin Netanjahu szerint a halálos légicsapások hulláma Gázában csak a kezdet
Az izraeli miniszterelnök azt ígérte, hogy a támadások folytatódnak.
március 19., 08:33
- Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit
Nem véletlenül aggódott az ügynökség.
tegnap, 20:50
- Külföld
Elfogadták a szerb miniszterelnök lemondását
Egyelőre nem tudni, hogy kit kér fel kormányalakításra Alekszandar Vucsics.
március 19., 12:56
- Külföld
Az iszonyatos forgalom miatt bevezetik a vízitaxikat Balin
A repülőtéri torlódások csökkentése érdekében lesz szükség a vízi járművekre.
március 19., 14:17
- Mindeközben
Benk Dénes „szétplasztikáztatott fejűnek” nevezte Tuvic Aleksandrát, ám a szőkeség visszavágott: „Egy nőgyűlölő sz*r”
tegnap, 14:26
- Mindeközben
Nagyot megy a TikTokon a Szoboszlai Dominik és Arda Güler balhéját kifigurázó videó, ezt kár lenne kihagyni
tegnap, 12:38
- Külföld
Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában
Az ügynek 122 gyanúsítottja van.
március 20., 06:40
- Külföld
Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség
Egy meg nem nevezett elnökjelölt iránti hűségüket is kinyilvánították.
március 20., 08:42
- Külföld
Maszkos támadó lőtte lábon az adócsalással vádolt horvát vállalkozót
Véres figyelmeztetést kapott a luxuskereskedő.
március 19., 14:51