Joe Biden aggodalommal figyeli Izraelt
A Fehér Ház közleménye szerint Joe Biden elnök biztosította az izraeli kormányfőt az Egyesült Államok rendíthetetlen elkötelezettségéről Izrael biztonsága mellett, ugyanakkor a további egyoldalú lépésektől való tartózkodásra hívta fel a konfliktusban érintett szereplőket. Joe Biden fontosnak nevezte a kétállami megoldás megvalósíthatóságának fenntartását, és a ciszjordániai biztonsági körülmények javítását is − közölte az MTI.
Az amerikai elnök és az izraeli kormányfő egyeztetett az Iránnal szembeni közös lépésekről, ezek részeként a rendszeres és jelenleg is zajló közös hadgyakorlatokról. Megállapították, hogy az amerikai–izraeli partnerség a sarokköve annak, hogy megakadályozhassák Irán atomfegyverhez jutását.
Szintén hétfőn az amerikai védelmi minisztérium bejelentette, hogy haditengerészeti rombolóhajót és több F–35-ös vadászrepülőt küld a Hormuzi-szoros és az Ománi-öböl térségébe a kereskedelmi hajózás biztonságának garantálására az iráni fenyegetés miatt.
A Pentagon szóvivője arról számolt be, hogy a USS Thomas Hudner rombolót a Vörös-tengerről vezényelték át az iráni partok közelébe, miután az iráni haditengerészet ebben a hónapban már két kőolajszállító tankerhajót próbált meg elfoglalni, egyik esetben lövések is eldördültek. Sabrina Singh kijelentette: egyelőre nem döntöttek a katonai akció időtartamáról.
Az amerikai haditengerészet közlése szerint a júliusi incidensek során az iráni hajókat az késztette meghátrálásra, hogy a helyszínre érkezett a USS McFaul amerikai romboló, amely továbbra is a térségben maradt.
Az amerikai kormány a múlt héten már bejelentette, hogy F–16-os vadászrepülőket küld a tengeri kőolajszállítások szempontjából fontos régióba, és július elején A–10-es támadógépeket is oda vezényelt.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Nagy a baj Spanyolországban, ezreket telepítettek ki áradásveszély miatt
Több iskolában elmaradt a tanítás.
március 18., 14:27
- Külföld
Putyin–Trump-telefonhívás: az oroszok 30 napig nem támadják az ukrán energiaszektort
Mind az orosz állami hírügynökség, mind a Fehér Ház tájékoztatást adott a beszélgetésről.
március 18., 18:49
- Külföld
Ezrek tüntettek Észak-Macedóniában a diszkótűz miatt
Az ellenzék a belügyminiszter lemondását követelte.
14 perce
- Mindeközben
Ilyenre sincs gyakran példa: magyar rapperek dolgozhatták fel A Fehér Lótusz főcímdalát
tegnap, 20:36
- Címlapon
Ítéletet mondanak Magyarországról, a háttérben most már Varga Mihály mozgatja a szálakat
Történelmi pillanat következik.
42 perce
- Külföld
Legalább tizenketten meghaltak egy hondurasi repülőgép-szerencsétlenségben
Öt embert mentettek ki a gép roncsai közül a hatóságok.
március 18., 13:44
- Külföld
A kocsani a legutóbbi diszkótragédia, de korábban is voltak borzalmas esetek, még nálunk is
Minden idők eddigi legtragikusabb, szórakozóhelyen történt tragédiájának csaknem félezer áldozata volt Bostonban, 1942-ben.
március 18., 17:37
- Külföld
Négy ország kilép a taposóaknák használatát tiltó egyezményből
A biztonsági helyzet fokozódása miatt hozták meg a döntést.
március 18., 14:58
- Külföld
Történelmi döntést hozott a német parlament, jön az 500 milliárd eurós gigacsomag
Vége az eddig szent tehénnek számító adósságféknek.
március 18., 16:16
- Külföld
Politico: Magyarország amerikai nyomás miatt vonhatta vissza vétóját az oroszokat érintő szankciókkal kapcsolatban
Sajtóértesülések szerint Marco Rubio telefonon kérte Szijjártó Pétert a blokkolás eltörlésére.
március 18., 06:19
- Külföld
Újra vétózhat Magyarország a brüsszeli EU-csúcson
Az európai fejlesztésére igent, Ukrajna gyorsított EU-csatlakozására nemet mond a kormány.
március 18., 11:48
- Külföld
Tiltakozik az Európa Tanács a Pride betiltása miatt
Sulyok Tamáshoz fordulnak segítségért.
március 18., 20:28
- Külföld
Magyarország szuverenitását is veszélyezteti Donald Trump és Vlagyimir Putyin egyezkedése
Egy új elemzés szerint a nagyhatalmaké lehet az egész világ.
március 18., 12:21
- Mindeközben
Osvárt Andrea először mutatta meg párját, kislányáról is mesélt: „Nagyon örülök, hogy nem húszévesen jött a gyerek”
tegnap, 16:09
- Címlapon
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét
Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.
tegnap, 15:35
- Külföld
Erőszakos incidens történt az Antarktiszon, a sarkkutatók a kimenekítésükért könyörögnek
Veszélyben lehet a tudományos expedíció.
március 18., 21:41
- Külföld
Hamarosan közvetlenül is el lehet repülni Budapestről Indiába
Szijjártó Péter szerint idén indulhatnak el az első járatok.
március 18., 11:52
- Külföld
Óriási támadás történt a Gázai övezetben, legalább 413-an meghaltak egy izraeli légicsapásban
A Hamász szerint a túszok sorsa így bizonytalanná vált.
március 18., 06:24
- Mindeközben
Nem lehet némán elmenni Gáspár Evelin szettje mellett, érdekes dolog szúr szemet ezeken a fotókon
tegnap, 15:01
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan fogadta előző kapcsolatából született lánya a 15 évvel fiatalabb párját
tegnap, 13:49
- Külföld
Ukrán területekről és atomerőművekről szólhat a Trump–Putyin-telefonbeszélgetés
Az amerikai elnök szerint jó esélyei vannak a háború megállítására.
március 18., 06:41
- Külföld
Gyújtogatás, lázadás és kijárási tilalom Indiában egy bollywoodi film miatt
Hindu csoportok egy korábbi császár sírjának az eltávolítását követelik.
március 18., 21:41
- Címlapon
Orbán Viktor olyat tett Donald Trumppal, amit előtte még senki
Meg is lett a jutalma.
31 perce
- Külföld
Gumibotot vetett be a rendőrség a tüntetők ellen az újvidéki városházánál
A tiltakozók blokád alá vették az épületet.
március 18., 08:00
- Címlapon
A Trump-kormányzat véletlenül kiszivárogtatta a háborús terveit
Az Egyesült Államok elnöke állítólag nem tudott a történtekről.
27 perce
- Címlapon
Eltűnnek a felhők, akár 20 fokot is mérhetünk
Az elmúlt napokban több mint 30 milliméter eső esett.
52 perce
- Külföld
Kínai katonai erők közelítették meg Tajvant
Ilyen nagy számban repülőgépeket ritkán észlelnek egyszerre.
március 18., 07:38
- Külföld
A kínai állami média ünnepli Donald Trump döntését
Nem csak a Szabad Európa finanszírozását állította le az amerikai elnök.
március 18., 10:05
- Külföld
Tovább gyűrűzik a Huawei-gate: kínai kéz a brüsszeli zsebekben
Ajándékcsomagokért és futballmeccsekért lobbizhattak a képviselők a vállalatnak.
március 18., 07:00
- Külföld
Furgonnal gázoltak el gyalogosokat Londonban, egy ember meghalt
A rendőrség elfogta a kisteherautó sofőrjét.
március 18., 18:48
- Külföld
Halálbüntetést kaphat a több gyilkossággal gyanúsított magyar férfi Floridában
A 25 éves Zs. Zsolt illegálisan tartózkodik az Egyesült Államokban.
március 18., 07:19