Áttörték a frontvonalat az ukránok, sorra jönnek a bizonyítékok

Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index vasárnapi hírösszefoglalója.

Vége
K  AP20230610022

A legfontosabbak

Index
2023.06.11. 22:02
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Kedves olvasóink!

    Ezzel a poszttal zárul az Index vasárnapi élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. A nap legfontosabb történései a következők voltak:

    Ezúton is köszönjük egész napos figyelmüket, tartsanak velünk holnap is.Jó pihenést kívánunk!
  • Egy, a közösségi médiában terjedő videó szerint önmagát találta el a TOR típusú orosz légvédelmi rendszer.

    Arról, hogy az eset hol és milyen körülmények közt történt, egyelőre nincs hír, és az sem erősíthető meg, hogy tényleg orosz rakétarendszerről van szó. 

  • A Reuters jelentette, hogy egy csónakot ért orosz tüzérségi támadás következtében három ukrán civil meghalt, tízen pedig megsebesültek – írta a The Guardian. 

    Korábban írtunk egy ehhez hasonló támadásról, de azzal az esettel összefüggésben hat sérültről számoltak be az ukránok (igaz, azt is közölték, hogy többen válságos állapotban vannak).

    A The Guardian szerint egyelőre nem tudni, hogy ugyanarról a csónakról van-e szó, vagy egy másik hajót is támadás ért.

  • Hazatérhetett nemrég 95 ukrán katona, aki a mariupoli Azovsztál-üzem védelmében vett részt.

    A mariupoli hadifoglyok eddig Törökországban voltak, ott került sor arra az orosz-ukrán fogolycserére, amelynek köszönhetően kiszabadultak.

  • Ukrán- és oroszpárti oldalak is arról írnak, hogy az ukrán hadsereg újabb és újabb területeket foglal el a Donyecki területen, ahol nemrég egy 20 kilométeres frontszakaszon sikerült áttörniük.

    Az egyik orosz csatorna azt írta, hogy két újabb települést, Makarivkát és Urazajnét érték el az ukrán erők, és ezeken a helyeken még folyik a harc. 

    Rob Lee katonai szakértő ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy az orosz védelmi rendszer több vonalból áll, és a fő védelmi vonal az utóbbi településtől még mintegy 10 kilométerre délre van. 

    Más források szerint a két település közül Makarivkát már birtokba is vették az ukránok. Mindezt megerősíteni – a korábbi előrenyomulással ellentétben – még nem sikerült.

  • Szombat hajnalban dróntámadás érte a dél-ukrajnai Odesszát, aminek halálos áldozatai voltak. A Kyiv Independent szerint az Ukrajinszka Pravda közölt újabb részleteket erről az esetről.

    Mint írták, a támadásban két ember halt meg, aki korábban Bahmut városából menekült el. A Pravda mindezt az áldozatok szomszédjától tudta meg. 

  • Visszavertek az orosz fegyveres erők minden szárazföldi és tengeri ukrán támadást az elmúlt napon – közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium szóvivője az MTI szerint. 

    Igor Konasenkov altábornagy, a tárca szóvivője azt mondta, hogy Zaporizzsja irányában az orosz hadsereg három ukrán támadást hiúsított meg, megölve több mint ötven ukrán katonát, valamint megsemmisítve egyebek mellett 11 harckocsit – köztük három német gyártmányú Leopardot –, több tucat harcjárművet és egy brit gyártmányú Stormer légvédelmi rakétarendszert.

    Donyeck körzetében a leghevesebb harcok a beszámoló értelmében Marjinkánál és Avdijivkánál folytak, ahol nyolc ukrán előretörési kísérlet hiúsult meg. A tábornok szerint itt mintegy 310 ukrán katona esett el.

    A Konasenkov által ismertetett napi jelentés szerint egyéb frontszakaszokon további mintegy 110 ukrán katona vesztette életét. Az orosz nyilvántartás szerint a háború kezdete óta a megsemmisített tankok és egyéb páncélozott járművek száma elérte a 9900-at.

  • Oleh Szinehubov, a Harkivi terület kormányzója közölte, hogy az orosz erők vasárnap ismét tüzet nyitottak a régióra – írja az MTI.

    A tisztviselő szerint a megyeszékhely közelében fekvő Cirkuni települést érte támadás. Hozzátette: a mentést végzők elindultak a becsapódások helyszínére, a személyi sérülésekről, károkról szóló információkat még pontosítják.  

    A Kyiv Indenpendent szerint a kormányzó azt is közölte, hogy orosz kazettás lőszerrel bombázták a települést.

  • Az oroszok tüzet nyitottak egy csónakra, amellyel a Herszoni területről, az áradó Dnyeper elől mentettek ki embereket – közölte Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője.

    Állítása szerint a csónakban civilek utaztak, és hat ember súlyosan megsérült. Jelenleg Herszon városában, egy kórházban küzdenek az életükért – írta.

  • Az ukrán hadsereg újabb részleteket árult el arról, hogy miként tudták felszabadítani a Blahodatne nevű települést.

    Mint írtuk, egyre több bizonyíték igazolja, hogy az ukrán hadsereg a hét második felében egy szakaszon áttörte az orosz frontvonalat Donyeckben. Blahodatnéból már egy videót is feltöltöttek az ukrán csapatok. 

    Az Ukrajinszka Pravda szerint az orosz hadsereg egyik szóvivője újabb részleteket árult el a település visszafoglalásáról. Mint mondta, elsődlegesen a hadsereg 68. különálló vadászdandárja hajtotta végre a műveletet a térségben lévő többi egységgel együttműködésben.

    A szóvivő gyakorlatilag cáfolta azt, hogy az oroszok harc nélkül adták volna fel a települést. Elmondása szerint hevesen védekeztek, és csak az után tudták visszaszorítani őket, hogy egy gránátvetővel lyukat lőttek egy épület falán.

    Ezután több orosz katonát be is kerítettek a település épületeiben, de az oroszok először nem akarták megadni magukat, így folytatódott a harc. Végül azonban megadták magukat, hat fegyverest sikerült elfogniuk (közülük ketten Oroszország hadseregében, négyen pedig a de facto Donyecki Népköztársaság hadseregében szolgálnak).

    Azt is tények bizonyítják, hogy ebben a faluban az ukrán nép már várta a fegyveres erőket. A foglyul ejtett emberek, amikor meglátták a katonáinkat, előjöttek, megölelték őket, sírtak... nagyon megható pillanat volt

    – mondta a szóvivő. 

  • Az orosz védelmi minisztérium közölte, az orosz erők lelőttek egy ukrán Szu–25-ös vadászgépet Herszon régióban – írta a Sky News. Hozzátették, az oroszok három ukrán támadást is visszavertek Zaporizzsja régióban. 

    Ugyancsak vasárnap Oroszország azt állította, hogy Ukrajna sikertelen kísérletet tett egy orosz hadihajó megtámadására, amelyet hat nagy sebességű drónhajóval próbált meg kiiktatni.

  • Korábban már írtunk arról, hogy az ukrán csapatok felszabadították Blahodatnét. A jelek szerint azonban nem ez az egyetlen település, amelyet irányítás alá vettek.

    Orosz- és ukránbarát hadibloggerek egyaránt arról számoltak be, hogy az ukránok áttörték a frontvonalat a Donyecki területen a hét végén. Az áttörés Velika Novoszilkánál történhetett, ettől délre található az a Blahodatne, amelynek elfoglalását egy videóval is bizonyította az ukrán hadsereg.

    Azt, hogy a felvétel valóban ott készült, a GeoConfirmed nevű, földrajzi helyszínek lokalizálásával foglalkozó blog is megerősítette.

    Egy ukránbarát oldal, a Tendar az eddig megjelent információkat összegezve azt írta, hogy az áttörés egy nagyjából 20 kilométernyi frontszakaszon történhetett meg, és hogy az ukránok Neszkucsne, valamint Novodonyeck településeit is elfoglalhatták (annyi mindenesetre biztosnak tűnik, hogy ezeken a településeken is harcok folytak már).

    Mindeközben a Rybar nevű orosz Telegram-oldal is arról írt, hogy valóban áttörésre került sor. Ők arról számoltak be, hogy Novodonyecket valóban megtámadták az ukránok, de az orosz gyalogság és tüzérség megállította őket.

    Azt viszont ők is megerősítették, hogy Blahodatnét és Neszkucsnét elfoglalták az ukránok, ráadásul szinte harc nélkül, mivel a települések védőinek „kedvezőbb pozíciókba kellett visszavonulniuk”, mert fennált annak a veszélye, hogy bekerítik őket. A Rybar szerint a támadások folytatódnak Donyeckben, és az ukrán tüzérség egyre aktívabb Donyeck mellett Zaporizzsjában is, valamint ott egyre több páncélozott harcjárművet vonnak össze az ukránok, amiből szerintük arra lehet következtetni, hogy egy nagyobb támadás indulhat a közeljövőben Orehov település irányába.

    Mekkora lehet a jelentősége? 

    Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Geopolitikai Műhelyének vezetője az áttörésről írt Facebook-posztjában azt írta: az ukránok azt állítják, hogy Velika Novoszilkától délre 95 négyzetkilométert foglaltak el a csapataik.

    Mit jelent ez? Sokat még nem – újabb és újabb orosz védelmi vonalak vannak az elfoglaltak mögött, és nem sikerült az oroszokat bekeríteni

    – tette hozzá, majd utalt arra is: egyelőre nem lehet megmondani azt, hogy mi lesz az ukrán ellentámadás véső kimenetele. 

    Arról, hogy az oroszok miként készültek a támadásra az utóbbi hetekben, és mennyire mélyen ásták be magukat, ebben a cikkünkben is írtunk korábban.

  • A közösségi médiában az utóbbi napokban több alkalommal is tettek közzé olyan videókat, amelyeken orosz öngyilkos drónok ukrán harci eszközökre (köztük nyugatról érkezett M2 Bradley gyalogsági harcjárművekre) csapnak le.

    Ezekből készült egy gyűjtés, amely alább megtekinthető. Több esetben lassítva és kinagyítva is láthatóak az ukrán eszközök. 

    Néhány orosz katona már kitüntetést is kapott a nyugatról érkezett eszközök megsemmisítése miatt. Az egyik legnagyobb veszteséget okozó orosz rajtaütésről pedig több videó is készült. 

  • Hanna Maljar, az ukrán védelmi minisztérium helyettese tett közzé egy videót, amelyen Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje látható.

    Maljar a jelenleg zajló ukrán ellentámadásra utalva azt írta a poszthoz, hogy lesznek még meglepetéseik, és hogy „a tervek a csöndet szeretik”. Ennek tudható be az is, hogy Budanov a videóban semmit nem mond az egész felvételen, csak néz maga elé.

  • Minden 48 centiméternyi előrenyomulásért meghalt vagy megsebesült egy orosz katona Bahmutban – közölte a brit védelmi minisztérium egy videós Twitter-posztban.

    Mint írták, Oroszország az invázió kezdetén még arra készülhetett, hogy másfél-két hét alatt az egész donbászi régiót elfoglalja. Ehhez képest a terület egy része még mindig ukrán kézen van, és a megszerzett földekért is nagy árat fizettek az orosz erők.

    A brit minisztérium szerint 2022 májusa óta Bahmutban és környékén mintegy 60 ezer orosz katona esett el, így jöhetett ki a fenti, 48 centiméteres adat.

  • Illegálisan Magyarországra akart szökni egy 56 éves kijevi férfi – számolt be az ukrán határőrség.

    Állításuk szerint a férfi annyira amatőr volt, hogy a határon való átszökés közben észrevett egy kameracsapdát, és magával vitte a kamerát (feltételezhetően el akarta lopni).

    Ennek is köszönhetően végül elfogták, így illegális határátlépés, valamint lopás kísérlete miatt kell majd felelnie.

  • Petr Pavel cseh köztársasági elnök találkozott azzal az ukrán kislánnyal, akit diáktársai zaklattak egy általános iskolában – közölte az Eurointegration.

    A lap szerint a cseh köztársasági elnök általánosságban is elítéli az iskolai zaklatást, de „különösen szégyenletesnek tartja”, hogy a mostani eset egy olyan gyermekkel történt, akinek a háború miatt kellett elhagynia a hazáját.

    Petr Pavel a hivatalos Twitter-oldalán osztott meg egy fotót az ukrán diáklánnyal való találkozásáról. 

    A közösségi médiában elterjedt videó szerint az ukrán kislányt egy iskolai kirándulás során leköpték az osztálytársai. 

    Mikulás Bek cseh oktatásügyi miniszter felszólította a tanárokat, hogy határozottan lépjenek fel az iskolai zaklatások ellen – tették hozzá.

  • Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-csoport vezetője szerint harcosai nem írnak alá szerződést az orosz védelmi minisztériummal. Az orosz védelmi minisztérium közölte, hogy a hónap végéig minden „önkéntes különítménynek” alá kell írnia a szerződést.

    A lépés célja, hogy az önkénteseket, köztük a zsoldoscsoportot a minisztérium irányítása alá vonják.

    Prigozsin elmondta, hogy a Wagner beépült a teljes rendszerbe, és teljes mértékben alá van rendelve Oroszország érdekeinek, de parancsnoki struktúráját sértené, ha Szergej Sojgu orosz védelmi miniszternek kellene jelentenie.

    Jevgenyij Prigozsin korábban többször bírálta Oroszország legfelsőbb katonai vezetőit az ukrajnai kudarcokért – teszi hozzá a Sky News.

  • A Sky News egyes jelentésekből úgy értesült, Blahodatnét felszabadították az ukrán csapatok.

    Blahodatne egy település a Donyecki területen. Mariupoltól mintegy 137 kilométerre északkelet felé, Donyeck városától pedig alig 67 kilométerre fekszik keleti irányban. Az alábbi videót Anton Gerascsenko, az ukrán belügyminisztérium tanácsadója tweetelte.

  • Ukrajnának még mindig nincs semmi információja arról, hol tartózkodnak az Oroszországból Magyarországra szállított, kárpátaljai magyar származású ukrán hadifoglyok – írja a Kárpáthír.

    Andrij Juszov, az ukrán hírszerzés szóvivője szerint Ukrajna semmit nem tud a katonák sorsáról, de folytatja a részletek kiderítését, mert szeretné, hogy biztonságban szabadlábra kerüljenek.

    Viszont egyelőre azt sem tudják, hogy valóban Magyarországon vannak-e, és szabadok. Mert, mint megjegyezte, Ukrajna egy civilizált ország, amely számára fontos az emberi élet.

    A Kárpáthír emlékeztet arra az ukrán sajtóban megjelent állításra is, miszerint Magyarország Ukrajna elleni provokációra akarja felhasználni a magyar származású hadifoglyokat.

  • Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter kitüntetéseket adott át vasárnap azoknak a katonáknak, akik az ukrán ellentámadás visszaverésekor ellenséges harckocsikat semmisítettek meg – írja a The Guardian.

    Mint írták,

    az orosz erők megsemmisítettek négy német gyártmányú Leopard harckocsit és öt amerikai gyártmányú Bradley harcjárművet.

    A lap szerint Szergej Sojgu az orosz állami televízióban adta át a katonáknak járó legmagasabb kitüntetést, az Oroszország Hőse aranycsillagot.

    Az orosz védelmi minisztérium az elmúlt napokban több olyan videót és képet közölt, amelyen Ka–52-es harci helikoptereket, drónokat és ukrán páncélozott járműveket pusztítottak el.

  • Oroszország tengeralattjáró-rakétahordozót indított a Fekete-tengerre nyolc Kalibr típusú rakétával, az ukránokat magas szintű rakétafenyegetésre figyelmeztették – közölte az Unian ukrán hírügynökség.

    Mint írták, a déli műveleti parancsnokság információi szerint a Fekete-tengeren 12, az Azovi-tengeren pedig 1 ellenséges hajó tartózkodik.

    A parancsnokság beszámolója szerint a rakétafenyegetettség szintje nagyon magas. Az embereket arra kérték, hogy ne hagyjákfigyelmen kívül a légiriadó jelzéseit, és vonuljanak fedezékbe. 

    Oroszország korábban június 4-én lőtt ki egy Kalibr típusú rakétát a Fekete-tengerre.

  • A Kreml szerint nincs alapja az Ukrajnával folytatott esetleges párbeszédnek, de azt is kijelentette, hogy nincsenek előfeltételeik az esetleges tárgyalásoknak.

    Gyakorlatilag nincs előfeltétele a megállapodásnak. Sőt, semmilyen halvány alapja sincs bármiféle párbeszédnek

    – mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a Rosszija állami televíziónak, amiről a The Guardian számolt be.

  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök 178 orosz állampolgár, köztük az orosz alkotmánybíróság bírái ellen írt alá szankciókat – írja az Ukrajinszka Pravda.

    A portál megjegyzi, a szankcionáltak között szerepel a Legfelsőbb Bíróság vezetője, Valerij Zorkin is.

  • Az Orosz Föderáció még mindig képes nagy pontosságú cirkálórakéták gyártására, köszönhetően annak, hogy megkerülik a szankciókat, és beszerzik a szükséges alkatrészeket – közölte Jurij Ignat, az ukrán légierő szóvivője megállapítását az Unian ukrán hírügynökség.

    Az ukrán szóvivő szerint „ellenőrizni kellene a szankciókat”, mivel „sajnos Oroszország megkapja az alkatrészeket”. 

    Hozzátette, hogy az oroszok megtalálták a lehetőséget a szankciók kijátszására, így beszerezhetik azokat az eszközöket, amelyeket ők nem tudnak legyártani. 

    Jurij Ignat úgy véli, hogy az orosz rakéták fejlesztési folyamatának lelassítására blokkolni kellene az alkatrészek szállítási csatornáit.

  • Kedd hajnalban felrobbant a dél-ukrajnai Noha Kahovkában lévő gát. Az akció miatt az oroszok és az ukránok is egymást vádolják. 

    Csak néhány eredmény, amit a terroristák maguk mögött hagytak: az embereket megfélemlítették, szenvednek, és terrorjuk csak romokat hagyott hátra. Mindent megteszünk, hogy a katasztrófa után is biztosítsuk az emberek számára az alapvető életfeltételeket

    – írta közösségi oldalán Zelenszkij, bejegyzésében pedig néhány képet is megosztott a katasztrófa sújtotta terület érintettjeiről.

  • Az ukrán védelmi minisztérium a kahovkai gát felrobbantásának állítólagos orosz indítékait jelentette be – írja az Ukrajinszka Pravda.

    Hanna Malyar ukrán védelmiminiszter-helyettes kijelentette, hogy „a kahovkai gát felrobbantására nyilvánvalóan azért került sor, hogy az oroszok megakadályozzák az ukrán erők offenzívájának megindítását Herszon térségében.″

    Hozzátette, hogy az orosz parancsnokság ezzel a lépéssel akarta leszűkíteni a fegyveres erők akcióinak lehetséges területét. Úgy véli, az ellenség csak így tudta felszabadítani a szükséges tartalékait Zaporizzsja és Bahmut szektorokban.

  • Az orosz sajtó szombaton arról számolt be, hogy letartóztattak egy több mint egy évtizede Oroszországban élő amerikai zenészt kábítószer-csempészet gyanújával – értesült az Associated Press.

    A jelentések szerint Michael Travis Leake-et azzal gyanúsítják, hogy mefedront árul, amelynek hatása hasonló a kokainhoz – teszi hozzá a The Guardian. A jelentések szerint a moszkvai bíróság két hónapos előzetes letartóztatásba helyezését rendelte el.

    A brit lap azt is megjegyzi, kábítószer előállításával, illetve terjesztésével vádolják, amiért akár 20 év börtönbüntetést is kaphat.

  • Az ukrán ellentámadás lehetőségeiről a CIA korábbi igazgatója, David Petraeus nyilatkozott a Washington Postnak.

    David Petraeus szerint az oroszoknak gondot okoz az ukrán áttörésekre való reagálás, mert nincs elegendő tartalékuk a front lefedésére. Úgy véli, hogy az ukrán parancsnokok áttörő sikereket fognak véghez vinni.

    Hozzátette, hogy az Egyesült Államoknak ATACMS rakétákat kellene küldenie Ukrajnának, hogy nagyobb távolságból is csapást tudjanak mérni az oroszokra.

  • „Az ukrán ellentámadás elindulása után döbbenetes volt megint azt látni, olvasni, mennyire kettészakadt a hazai társadalom és az itthoni média is – írta Facebook-oldalán Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő.

    Folytatja: „az ukránbarát oldal gyors sikereket, lehengerlő nyugati technológiát várt a vágyelvű gondolati hozzáállás miatt. Ehhez képest a támadás első 3 napja nagy áttörést nem hozott, ukrán veszteségi adatokat viszont igen”. Azonban, mint ő is írja, az éremnek van egy másik oldala, ugyanis a hazai média másik része azonnal temeti a kezdeti offenzívát.

    Rávilágít azonban, a valóság ehhez képest sokkal árnyaltabb, ugyanis

    semmi nem dőlt el Ukrajnában, sőt az offenzíva teljesen még ki sem bontakozott. Tavaly nyáron és ősszel is 2 hónap kellett az ukrán áttöréshez, és akkor is komoly veszteségek érték Kijev haderejét. Arról nem beszélve, hogy naivitás azt hinni, minden nyugati eszköz elpusztíthatatlan. Miért lenne? Egy pontos tüzérségi találat ugyanúgy megsemmisít a nyugati technológiát, mint az oroszt. Egyszerűen nem léteznek csodák egyik oldalon sem

    – írta a szakértő, aki szerint nincs könnyű helyzetben Ukrajna, mivel Oroszországnak volt ideje felkészülni az ellentámadásra.

    Arról nem beszélve, hogy a sikeres offenzíva egyik fő eleme – a meglepetés – nincs jelen, hiszen az egész világ tudta, a jó idő bekövetkezte után jön Kijev akciója

    – tette hozzá.