Kína mégis békülne az Egyesült Államokkal, de van egy óriási kérése
További Külföld cikkek
-
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban
- Küldhetne Kína békefenntartókat Ukrajnába?
- Letartóztatták Erdogan politikai riválisának ügyvédjét is
- Legalább 41 nő megerőszakolása miatt tartóztattak le bármenedzsereket Belgiumban
- Indonéziában megcsinálják a macskaszigetet
„Az Egyesült Államok elhibázott kijelentések és tettek sorozatával ásta alá a kínai–amerikai kapcsolatok nehezen kivívott pozitív lendületét” – mondta Csin az amerikai nagykövetnek a pekingi külügyminisztérium közleménye szerint.
Az egyeztetett napirend szerint zajló párbeszéd és együttműködés folyamata ezzel megszakadt, és ismét fagyos viszony alakult ki a két ország között
– tette hozzá.
Kína és az Egyesült Államok közötti kapcsolat Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház akkori elnöke tavalyi, Tajvanon tett hivatalos látogatása okán süllyedt mélypontra. Válaszul Peking megszakította a hivatalos kommunikációs csatornákat az Egyesült Államokkal, beleértve a haderők közötti kapcsolatokat is.
A két szuperhatalom közötti feszültség novemberben enyhült valamelyest, Joe Biden és Hszi Csin-ping találkozóját követően, a G20-ak indonéziai csúcstalálkozóján, amikor a két vezető gyakoribb egyeztetésekben állapodott meg.
Februárban ismét fellángolt az ellentét a két ország között, amikor egy magaslégköri kínai ballon jelent meg az amerikai légtérben. Erre válaszul Antony Blinken amerikai külügyminiszter lemondta pekingi látogatását.
Kína kész a „halálos segítség” nyújtására Oroszországnak
Újabb részlet derült ki egy titkos dokumentumból.
A múlt hónapban Kína hadgyakorlatokat tartott Tajvan körül, miután Caj Jing-ven tajvani elnök Los Angelesben találkozott Kevin McCarthyval, az amerikai képviselőház elnökével.
Csin hétfőn tett kijelentése szerint „a kínai–amerikai kapcsolatok stabilizálása, az örvény kialakulásának az elkerülése és a Kína és az Egyesült Államok közötti balesetek megelőzése a legfontosabb szempont”.
Az Egyesült Államok és Tajvan kapcsolatát 1979 óta a tajvani kapcsolatokról szóló törvény szabályozza, amely jogalapot ad az Egyesült Államoknak arra, hogy az önvédelemhez szükséges eszközöket Tajvan rendelkezésére bocsássa, de nem kötelezi segítségnyújtásra Tajvant érő támadás esetén.
A 2023-as költségvetés részeként az amerikai kongresszus egymilliárd dollárnyi hadianyag-támogatást engedélyezett Tajvan számára az Ukrajna gyorsított támogatását lehetővé tévő felhatalmazáshoz hasonló megoldás keretében.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Conor McGregor bejelentette, elindul az ír elnökválasztáson
Szerinte ő az egyetlen, aki megállíthatja a bevándorlást.
március 21., 10:58
- Külföld
A szlovák pártok előhúzták az atomfegyvert: katasztrófakormányzás is jöhetett volna az előrehozott választások után
Egymást fenyegetik a kormánypártok.
március 21., 12:06
- Külföld
Leépítésekbe kezd a Mercedes, akár félmillió eurót is kaphat az, aki önként felmond
A maradók viszont elbúcsúzhatnak a béremeléstől.
március 21., 13:45
- Mindeközben
Varga Viktor durva videóval jelentkezett be Baliról: „Halálközeli élményünk volt az óceán közepén”
13 perce
- Mindeközben
Demcsák Zsuzsa egy mondattal beoltotta új frizurája miatt Nagy Zsolt Leót, aki csak pislogni tudott a beszóláson
1 órája
- Címlapon
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban
7,7-es erősségű földrengés rázta meg a területet.
38 perce
- Mindeközben
Elizabeth Moss köpni-nyelni nem tudott, olyan bizarr dolgot kértek tőle A szolgálólány meséjének forgatása után
2 órája
- Külföld
Lemondott Izland gyermekügyekért felelős minisztere, miután kiderült, egy tinédzsertől született gyereke
Több mint harminc év után derült fény az esetre.
március 21., 13:17
- Külföld
Meghalt egy 19 éves fiatal, ő az újvidéki tragédia 16. áldozata
November eleje óta ápolták a kórházban.
március 21., 13:39
- Külföld
Volodimir Zelenszkij valódi nyomást vár az Egyesült Államoktól Moszkvával szemben
Tovább folytatódik az adok-kapok az ukrajnai fronton.
március 21., 13:08
- Külföld
Mark Zuckerberg kínos pillanatai vezető politikusokkal, amelyek kimaradtak a hivatalos közleményekből
A milliárdos és a nemzetközi diplomácia közötti kapcsolati státusz: bonyolult.
március 21., 12:53
- Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált
Zajlik az élet a magyar parlamentben.
4 órája
- Címlapon
Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik
Megszólalt az Indexnek a polgármester.
2 órája
- Mindeközben
Pumped Gabo heves szóváltásba keveredett Lukács Mikivel: „Arra van szükségem, hogy bekussolj végre, tesóm!”
3 órája
- Külföld
Több mint hatezren levélben szavaznak külföldről a román elnökválasztáson
Májusban ismétlik meg az elnökválasztást az országban.
március 21., 10:28
- Külföld
Robotelefántok jönnek a hindu templomokba
Biztonságos és kegyetlenségtől mentes módon végzik a szertartásokat.
március 21., 15:03
- Mindeközben
Ráthonyi-Palácsik Tímea máig tartja a kapcsolatot Arnold Schwarzeneggerel: FaceTime-on gratulált a kisfiunkhoz
4 órája
- Mindeközben
Újabb világsztár tartózkodik Budapesten, feleségével megvan a véleményük a magyarokról
5 órája
- Külföld
Szijjártó Péter: Manfred Weber parancsot adott Magyar Péternek
A miniszter szerint Brüsszel „újabb sebességi fokozatba kapcsolt”.
március 21., 10:25
- Külföld
Erős üzenetet küldött Vilmos herceg az orosz határról
Észtországban ellenőrizte a brit dandárt.
március 21., 14:22
- Külföld
A lengyel belügy arra kéri az embereket, hogy három napra elegendő élelmiszerrel készüljenek fel a válsághelyzetekre
Új védelmi stratégiát dolgozott ki a kormány.
március 21., 06:52
- Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző
Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.
2 órája
- Címlapon
Húsz milliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos
A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.
11 perce
- Címlapon
A német hírszerzés szerint Vlagyimir Putyin nagyszabású háborúra készül a NATO ellen
16 órája
- Címlapon
A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden
A Kutyapárt szerint baj van a városi kommunikációval.
1 órája
- Címlapon
„Csókosok” kétharmada játszhatott szerepet a Munkácsy-díj Bizottság lemondásában
Kérharmados többségbe kerülhettek a protekciósok.
37 perce
- Mindeközben
Szoboszlai Dominik újdonsült felesége, Buzsik Borka újabb esküvői fotókat posztolt, ilyen gyűrű került az ujjára
7 órája
- Címlapon
Halállal büntetné Lázár János a pedofilokat
A miniszter szerint tűzzel-vassal irtani kell pedofíliát.
44 perce
- Címlapon
Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél
Kiderült, mivel vádolják a magyar bíborost, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye is reagált.
4 órája
- Címlapon
Tádzsikisztánéval keverte össze a magyar zászlót a Tisza Párt frakcióvezetője
Ordas Eszter több bejegyzésében is felfedezhető a kínos baki.
35 perce
- Címlapon
Könyvháború Amerikában: egy bíró mentette meg Orwellt a tiltólistától
Alkotmányellenesnek tartja a szabályozást.
54 perce
- Külföld
Bécsben is tüntettek a magyar Pride betiltása ellen
Több százan voltak jelen az eseményen.
március 21., 09:54
- Külföld
Olyan mértékű büntetést szabtak ki a Greenpeace-re, amely csődbe viheti a szervezetet
Zaklatás, rágalmazás és birtokháborítás miatt perelte be őket egy olajcég.
március 21., 09:10
- Külföld
Kiderült, miről beszélt Vlagyimir Putyin Donald Trump telefonhívása előtt orosz üzletemberekkel
Területi igényeit osztotta meg a hozzá közel álló oligarchákkal.
március 21., 10:04
- Címlapon
A Netflix új nyomozós sorozatát Agatha Christie is megirigyelné
Szemtelenül szórakoztató lett A rezidencia.
32 perce