Már 57 halálos áldozata van a görög vonatbalesetnek

2023.03.02. 20:34
Tíz halottkém dolgozik az 57 halálos áldozatot követelő görögországi baleset vizsgálatán.

Eleni Zaggelidou, a görögországi vonatbaleset vizsgálatán dolgozó tíz halottkém egyike elmondta, 57 ép holttestből vettek DNS-t – közölte a BBC.

Korábban az Index is beszámolt arról, hogy szerdára virradóra két vonat ütközött össze Észak-Görögországban: az Athénból Thesszalonikibe tartó személyvonat és a Thesszalonikiből Láriszába tartó tehervonat futott egymásba Lárisza előtt. A görög tűzoltóság nehéz körülmények között dolgozott, sűrű füstben kutattak túlélők és sérültek után a vonat roncsai között.

A BBC értesülései szerint

57-en vesztették életüket a balesetben. 

A tragédia körülményeiről kiderült, felelőtlenség okozhatta azt, egy portásból lett állomásfőnök hibázhatott. A láriszai állomásfőnököt őrizetbe vették, és gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsítják.  

Az állomásfőnök korábban az OSE (görögországi vasúttársaság) portása volt, és egy görög tévéműsorban elhangzottak szerint néhány hónap alatt képezték át azon feladatok ellátására, amelyeket a balesetig végzett. Akkor is ő volt szolgálatban, amikor a tragédia történt.

Az állomásfőnököt a büntető törvénykönyv 302. cikke alapján emberöléssel, gondatlanságból elkövetett testi sértéssel (314 Btk.), valamint járművek szállításába való veszélyes beavatkozással (291 Btk.) vádolják. A hatóságok egyértelműsítették, hogy ő a felelős a balesetért.

Az állomásfőnök ügye miatt Athénban, Thesszalonikiben és Láriszában is tüntetnek a görögök, amiért a kormány és a vasúttársaság nem tett meg mindent, hogy a katasztrófát elkerüljék.