Görög vonatbaleset: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolják az állomásfőnököt

2023-03-01T025324Z 42168255 RC2QKZ98SWM4 RTRMADP 3 GREECE-TRAINS
Összeütközött két vonat Észak-Görögországban, legalább 36-an meghaltak és körülbelül 85 ember megsérült. A görög tűzoltóság nehéz körülmények között dolgozik, sűrű füstben kutatnak túlélők és sérültek után a vonat roncsai között. Szerda délután kiderült, hogy a láriszai állomásfőnököt őrizetbe vették, és gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsítják. A kórházba kerültek közül 25 embernek súlyos a sérülése. A tömegbaleset miatt lemondott Kosztasz Karamanlisz görög közlekedési miniszter.

Az Athénból Thesszalonikibe tartó személyvonat és a Thesszalonikiből Láriszába tartó tehervonat ütközött össze Lárisza előtt. Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta az ütközést, a balesetben több kocsi kisiklott, és legalább három lángba borult.

„Az evakuálás az ütközés súlyossága miatt nagyon nehéz körülmények között zajlik“

– mondta Vaszilisz Vartakojannisz, a tűzoltóság szóvivője. A BBC információi alapján mintegy 150 tűzoltó és 40 mentőautó dolgozott a helyszínen – közölte a tűzoltóság.

A szóvivő hozzátette, hogy égési sérültek ellátására használt kórházi egységeket riasztottak a térségbe, és több tucat mentőautót vontak be a munkálatokba. A görög állami televízió, az ERT felvételei szerint a fejlámpát viselő mentőalakulatok sűrű füstben kutattak túlélők és sérültek után a vonatok roncsai között. 

A kisebb sérüléseket szenvedett vagy sértetlen utasokat autóbusszal szállították a 130 kilométerre északra fekvő Szalonikibe.

A thesszáliai régió kormányzójának közlése szerint mintegy 250 utast biztonságban evakuáltak Thesszalonikibe buszokkal. Konsztantinosz Agorasztosz a SKAI TV-nek azt mondta,

az ütközés nagyon erős volt, a személyvonat első négy kocsija kisiklott, és az első két kocsi, amely kigyulladt, szinte teljesen megsemmisült.

A láriszai kórház tisztviselői szerint legalább 25 embernek súlyos sérülései vannak.

Miközben a vonat kocsija hánykolódott, égni kezdett. Minden lángolt körülöttünk… Tíz, tizenöt másodpercig teljes volt a káosz. Bukdácsoló emberek, tűz, lógó kábelek, betört ablakok, sikoltozó és csapdába esett utasok. Mi két méter magasról kiugrottunk, hogy elmenekülhessünk a tűz elől. Alattunk törött vastörmelék volt mindenhol, de nem volt más lehetőségünk, ugrottunk

– közölte a Reutersnek nyilatkozó utas szavait a BBC. A helyi média úgy tudja, a személyvonaton körülbelül 350-en utaztak.

Az Index kereste a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, van-e tudomásuk magyar áldozatokról vagy sérültekről. 

Tájékoztatásuk szerint az athéni nagykövetség a szerencsétlenség óta folyamatos kapcsolatban van az illetékes görög hatóságokkal, a legfrissebb – reggeli tájékoztatás – alapján nincsen magyar érintettje a tragédiának és a nagykövetség segélyvonalára sem érkezett hívás a balesettel kapcsolatban.

A mentési munkálatok befejeződtek, de az áldozatok azonosítása jelenleg még tart és akár napokat is igénybe vehet.

Gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolják az állomásfőnököt

A BBC szerda délután közölte, hogy a görög tűzoltóság tájékoztatása szerint a vonatbalesetben elhunytak száma várhatóan növekedni fog. A Proto Thema görög újság megszólaltatta a tűzoltóság szóvivőjét, aki azt mondta: körülbelül 72-en kerültek kórházba. Hozzátette: az emberek azonosítása nagyon nehéz feladat, mert a tűz kitörésének helyén meghaladta az 1300 fokot a hőmérséklet.

Ugyancsak szerda délután hozták nyilvánosságra, hogy

a láriszai állomásfőnököt gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolják.

A helyi rendőrség  azt is közölte, hogy az 59 éves férfi ellen gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés miatt is vádat emelnek. Az állomásfőnök tagadja, hogy bármi bűnt vagy mulasztást követett volna el, szerinte a balesetet műszaki meghibásodás okozhatta.

A nyomozók megpróbálják kideríteni, hogy a két vonat miért közlekedett ugyanazon a vágányon, amikor Láriszánál megtörtént a tragikus baleset.

Orbán Viktor részvétét fejezte ki a görög kormányfőnek

Orbán Viktor magyar miniszterelnök részvétét fejezte ki Kiriákosz Micotákisz görög kormányfőnek a vonatbaleset áldozatai miatt – tájékoztatta szerda délután az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Kérem, fogadja legmélyebb, szívből jövő részvétemet, amelyet Önnek és azoknak is szeretnék kifejezni, akik szeretteiket veszítették el, és egyúttal az egész nemzetnek, melyet mélyen megrázott ez a tragédia

– áll a miniszterelnök levelében.

A magyar kormányfő együttérzéséről biztosította az áldozatokat és családtagjaikat, és gyors felépülést kívánt a sérülteknek.

Lemondott a közlekedési miniszter

A tömegbaleset miatt szerda délután benyújtotta lemondását Kosztasz Karamanlisz görög közlekedési miniszter, aki közleményében azt írta: kötelessége lemondani, mert „ez a legkevesebb, amit megtehet, hogy tisztelegjen az áldozatok emléke előtt”. Hozzátette, hogy vállalja a felelősséget a görög állam „régóta tartó kudarcsorozata” miatt.

A mentésben részt vevő egyik egészségügyi alkalmazott elmondta: a vagonok közül több megsemmisült vagy teljesen roncsolódott, ami különösen megnehezítette a mentést, több kocsi erősen füstölt vagy lángolt – közölte az MTI.

A láriszai kórház tisztségviselői szerint legalább 25 embernek súlyos sérülései vannak.

A helyi média úgy tudja, a személyvonaton mintegy 350-en utaztak. A Szkai TV-ben egy utas arról számolt be, hogy a baleset pillanatában felugrottak, mert az ablakok hirtelen felrobbantak. Az emberek sikoltoztak és megijedtek.

Szerencsére ki tudták nyitni az ajtókat, és elég gyorsan el tudtak menekülni. Más vagonokból nem tudtak kiszállni az utasok, az egyik kigyulladt

– mondta a sokkos állapotban lévő fiatalember.

(Borítókép: Giannis Floulis / Reuters)