Kezdenek kiszáradni Velence csatornái

339P8XC-highres
2023.02.21. 12:59
A csapadékhiány és az apály miatt nem működtetik a vízitaxikat és a gondolákat sem a híres olasz városban. Szakértők szerint évek óta romlik a helyzet.

Aggodalomra ad okot a hetek óta tartó száraz téli időjárás Olaszországban. Különösen súlyos a helyzet az ország híres városában, Velencében – adta hírül a The Guardian.

Velence elsődleges problémáit eddig az áradások okozták, most azonban épp az alacsony vízszint a gond. Ez ugyanis ellehetetleníti a gondolák, a vízitaxik és a mentőhajók közlekedését a csatornákon.

Szakértők szerint a jelenség fő oka a Pó, Olaszország leghosszabb folyója, amely az Alpoktól északnyugatra, az Adriai-tengerig folyik, és most 61 százalékkal kevesebb víz van benne, mint amennyi az évnek ebben az időszakában szokott. A probléma további okai az esőhiány, a telihold és a tengeráramlatok együttes hatásai.

Tavaly júliusban Olaszországban az elmúlt 70 év legsúlyosabb aszálya miatt szükségállapotot hirdettek a Pó folyó környéki területeken, amely régió az ország mezőgazdasági termelésének nagyjából egyharmadát adja.

Az északnyugati régiókban 500 milliméter vizet kell visszanyernünk, vagyis 50 napnyi esőre van szükségünk

– mondta Massimiliano Pasqui éghajlatvédelmi szakértő, a CNR olasz tudományos kutatóintézet munkatársa.

A legfrissebb időjárás-előrejelzések jó hírt jeleznek, mégpedig azt, hogy az Alpokban az elkövetkező napokban megérkezik a várva várt csapadék.

(Borítókép: Gondola a kiszáradt velencei velencei Canal Grande-ban 2023. február 20-án. Fotó: Marco Sabadin / AFP)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Minden idők legellenállhatatlanabb légi járművét építi meg a Boeing

Minden idők legellenállhatatlanabb légi járművét építi meg a Boeing

Donald Trump amerikai elnök szerint Vlagyimir Putyinnak van oka a félelemre.

március 22., 14:17

  • Külföld
Donald Trump bosszút állt, lecsapott egykori ellenfeleire

Donald Trump bosszút állt, lecsapott egykori ellenfeleire

Sokan vannak a listán, köztük Kamala Harris és Hillary Clinton is.

március 22., 16:17

  • Külföld
Fico eredményes hetet zárt: megmentette a kormányát a széteséstől, és jól megmondta Ukrajnának

Fico eredményes hetet zárt: megmentette a kormányát a széteséstől, és jól megmondta Ukrajnának

A szlovák köztársasági elnök támadja Ficót.

március 22., 18:18

  • Címlapon
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban

Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban

7,7-es erősségű földrengés rázta meg a területet.

tegnap, 20:58

  • Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált

Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált

Zajlik az élet a magyar parlamentben.

tegnap, 17:16

  • Külföld
A tűzszüneti megállapodás óta először indított támadást Izrael ellen a Hezbollah

A tűzszüneti megállapodás óta először indított támadást Izrael ellen a Hezbollah

Nem maradt el az izraeli erők válasza.

március 22., 13:35

  • Külföld
Ferenc pápa vasárnap elhagyhatja a kórházat

Ferenc pápa vasárnap elhagyhatja a kórházat

A szentatya egyúttal először lép majd a nyilvánosság elé.

március 22., 16:46

  • Külföld
Lezuhant egy kisrepülőgép Németországban

Lezuhant egy kisrepülőgép Németországban

A pilóta azonnal meghalt.

március 22., 06:26

  • Külföld
Valóban alkut kötött Vlagyimir Putyin a sátánnal?

Valóban alkut kötött Vlagyimir Putyin a sátánnal?

Az orosz elnök ultranacionalista követői körében erős zavarodottság érzékelhető az orosz–amerikai közeledés láttán.

március 22., 20:04

  • Címlapon
Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos

Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos

A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.

tegnap, 21:25

  • Külföld
Ismét menetrend szerint közlekednek a Heathrow repülőtér járatai

Ismét menetrend szerint közlekednek a Heathrow repülőtér járatai

Pénteken 16 órára lezárták a légikikötőt.

március 22., 13:14

  • Címlapon
Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik

Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik

Megszólalt az Indexnek a polgármester.

tegnap, 19:39

  • Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.

tegnap, 19:51

  • Külföld
Csallóközben három kilométeres körzetben minden haszonállatot leölnek

Csallóközben három kilométeres körzetben minden haszonállatot leölnek

A ragadós száj- és körömfájás Szlovákiában is megjelent.

március 22., 20:15

  • Címlapon
A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden

A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden

A Kutyapárt szerint baj van a városi kommunikációval.

tegnap, 20:26

  • Címlapon
„Csókosok” kétharmada játszhatott szerepet a Munkácsy-díj Bizottság lemondásában

„Csókosok” kétharmada játszhatott szerepet a Munkácsy-díj Bizottság lemondásában

Kérharmados többségbe kerülhettek a protekciósok.

tegnap, 20:59

  • Külföld
Egy bíboros szerint újra kell tanulnia beszélni Ferenc pápának

Egy bíboros szerint újra kell tanulnia beszélni Ferenc pápának

A szentatya húsvétig vissza szeretne térni.

március 22., 10:32

  • Címlapon
Halállal büntetné Lázár János a pedofilokat

Halállal büntetné Lázár János a pedofilokat

A miniszter szerint tűzzel-vassal irtani kell a pedofíliát.

tegnap, 20:52

  • Címlapon
Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél

Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél

Kiderült, mivel vádolják a magyar bíborost, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye is reagált.

tegnap, 17:50

  • Címlapon
Tádzsikisztánéval keverte össze a magyar zászlót a Tisza Párt frakcióvezetője

Tádzsikisztánéval keverte össze a magyar zászlót a Tisza Párt frakcióvezetője

Ordas Eszter több bejegyzésében is felfedezhető a kínos baki.

tegnap, 21:01

  • Külföld
Bocsánatot kért a londoni Heathrow repülőtér igazgatója

Bocsánatot kért a londoni Heathrow repülőtér igazgatója

Elismerte, hogy a tartalék generátorok sosem voltak elég erősek a repülőtér működtetéséhez.

március 22., 09:01

  • Külföld
Az ENSZ-től kaptak felszólítást a magyar hatóságok a gyülekezési jogról szóló törvény módosításának visszavonására

Az ENSZ-től kaptak felszólítást a magyar hatóságok a gyülekezési jogról szóló törvény módosításának visszavonására

A hivatal kiemelte: a jogszabály diszkriminatív és önkényes.

március 22., 08:59

  • Külföld
Politikai meggyőződései miatt nem engedhettek be egy francia kutatót az Egyesült Államokba

Politikai meggyőződései miatt nem engedhettek be egy francia kutatót az Egyesült Államokba

A férfi bizalmas információk birtokában volt, amelyeket egy elektronikus készüléken tárolt.

március 22., 10:57

  • Külföld
Átalakítanák az Európai Uniót, milliárdokat bukhatunk

Átalakítanák az Európai Uniót, milliárdokat bukhatunk

Így Magyarország 110 milliárd forinttal kevesebb támogatást kapna.

március 22., 10:17

  • Címlapon
Könyvháború Amerikában: egy bíró mentette meg Orwellt a tiltólistától

Könyvháború Amerikában: egy bíró mentette meg Orwellt a tiltólistától

Alkotmányellenesnek tartja a szabályozást.

tegnap, 20:42

  • Külföld
Nem vihette fel a repülőgépre a kutyáját, ezért egy mosdóban vízbe fojtotta az állatot egy nő Floridában

Nem vihette fel a repülőgépre a kutyáját, ezért egy mosdóban vízbe fojtotta az állatot egy nő Floridában

20 perccel később egy másik járatra szállt fel.

március 22., 13:15