Egymilliárd dollárnyi felajánlást kér az ENSZ a törökországi károsultak javára

2023.02.16. 18:42
Egymilliárd dolláros (357 milliárd forint) nemzetközi adományozásra tett felhívást csütörtökön az ENSZ a február 6-i földrengés törökországi károsultjai javára, amelynek Törökországban és Szíriában legkevesebb negyvenezer halálos áldozata volt – jelentette be csütörtökön a világszervezet főtitkára.

António Guterres közleményében rámutatott: ez az összeg, amellyel három hónapon át 5,2 millió embernek nyújtanak segítséget, lehetővé teszi a segélyszervezetek számára, hogy támogassák az ország történelmében az évszázad legpusztítóbb földrengése által sújtott Törökország kormányának erőfeszítéseit.

A főtitkár felszólította a nemzetközi közösséget, hogy lépjen fel határozottabban, és finanszírozza teljes egészében ezt a létfontosságú erőfeszítést, hogy kezelni lehessen korunk egyik legsúlyosabb természeti csapását. „Törökország fogadta be a világon a legtöbb menekültet” – írta Guterres.

Mostantól itt az ideje, hogy a világ támogassa Törökország lakosságát, mint ahogyan más segélykérések esetén is tette

– írta a főtitkár, hozzátéve, hogy „hatalmasak a szükségletek, az emberek szenvednek, és nincs vesztegetni való idő”.

Az ENSZ-főtitkár kedden megközelítőleg 400 millió dollárnyi (körülbelül 141 milliárd forint) felajánlást kért a földrengés szíriai áldozatainak megsegítésére.

A károk felbecsülhetetlenek

2023. február 14-én, kedden átlépte a 40 ezret a február 6-i törökországi földrengések halálos áldozatainak száma. Recep Tayyip Erdogan török elnök kedden, az államfői kabinet ülése utáni sajtótájékoztatóján közölte: Törökországban legkevesebb 35 418 ember vesztette életét a szerencsétlenségben. Szíriában 5900 halottról tudni. Ezzel a földrengés jelenleg a 8. leghalálosabb, mért rengés. 

KAPCSOLÓDÓ
Már több mint 40 ezer halálos áldozata van a török–szír földrengéseknek

Már több mint 40 ezer halálos áldozata van a török–szír földrengéseknek

A hatóságok jelentése szerint az anyagi kár gyakorlatilag felbecsülhetetlen.

Korábban az ELTE TTK Geofizikai és Űrtudományi Tanszékének vezetője, Timár Gábor elmondta, földrengések eddig is voltak Törökországban, de ekkorát eddig nem észleltek. Törökország és Szíria katasztrófa sújtotta területein felmérhetetlen károk keletkeztek, aminek a szakértő szerint az a magyarázata, hogy a rengéskor bekövetkező energiafelszabadulás a felszínhez viszonylag közel történt. 

A legfőbb ellenzéki vezető Recep Tayyip Erdogan elnököt hibáztatja amiatt, hogy ekkora pusztítást okozott a természeti katasztrófa. A török elnök szerint azonban egy ilyen időszakban nem kéne politikai érdekből negatív kampányt folytatni ellene. 

török elnök 2019-es kampánykörútján magasztalta a pártja által elfogadtatott jogszabályt, amely lehetővé tette az ingatlantulajdonosok számára, hogy az építési szabálysértéseket elnézzék, és ne kényszerüljenek költséges felújításokra. A lépés kockázatos volt a gyakori földrengésekkel sújtott Törökországban. A kormány pedig elkezdte a kivitelezők üldözését, már több mint 134 ember ellen indítottak eljárást.

Szíriáról nem sok szó esik

Miközben Törökországból lassan hazatérnek a nemzetközi mentőcsapatok, Szíriában annak örülnének, ha egyáltalán érkezne valaki, mivel segítséget eddig nem sokat kaptak. Az ott élőket régóta tépi a balsors, amire a földrengés még egy lapáttal rátett.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport