Magyar riporter: már senki sem kerülhet elő élve Törökországban

2023.02.12. 20:16
Közel egy hét eltelte után többé nincs esély arra, hogy élve kerüljenek elő emberek a romok alól Törökországban – mondta Novák András, az ATV riportere, aki nemrég tért haza Törökországból.

Novák András a Baptista Mentőszolgálat csapatával utazott ki a földrengés által leginkább sújtott területekre, hogy testközelből tudósítson a helyszínről. Hazatérte után szinte rögtön a Napi.hu stúdiójába vezetett az útja, ahol egy podcastműsornak volt a vendége.

A riporter azt mondta: még mindig rengetegen vannak a  romok alatt, és bár jelenleg 28 ezer halottról lehet tudni [cikkünk írásakor a szám már 33 ezer felett jár – a szerk.],

A TÖRÖK HATÓSÁGOK MÁR AZZAL SZÁMOLNAK, HOGY AKÁR 90 EZER FÖLÉ IS NŐHET A HALÁLOS ÁLDOZATOK SZÁMA A ROMOK ELTAKARÍTÁSÁT KÖVETŐEN.

Novák András úgy fogalmazott: „Amikor ez a podcast készül, és adásba megy, akkor lehet mondani, hogy itt a vége, és most már nem lesznek túlélők, elvétve egy-egy csecsemőt, mert ők bírják a legtovább”. Hozzáfűzte: csodák még lehetnek,  de mostanra már minimális esélye van annak, hogy túlélőt találjanak a kutató-mentők.

Több száz halott egyetlen házban

Mint mondta: volt olyan ház, ahol 300 halottat találtak, aminek elsősorban az az oka, hogy hajnalban érte a tragédia az országot, és nem tudtak az emberek reagálni a rengésekre. A kutató-mentők munkáját nehezíti a teljes infrastruktúra hiánya: minden mentőcsoportnak magának kell tábort felállítani, ahonnan vezényelni lehet a mentést.

Jött egy anyuka, ráfeküdt a motorháztetőre, és mondta, hogy az ő gyereke abban a házban van, és ne menjenek a másik irányba menteni. Ilyenkor mit mondasz neki?

– idézte fel a beszélgetésben a riporter.

Elmondása szerint a mentést az előre lefektetett protokollok alapján haladva hajtották végre a csapatok, de sokszor súlyos döntéseket kellett meghozni. Sok esetben egy élet megmentése napokba telhet, de egy másik összeomlott házban akár öt-hat embert is meg lehet menteni, és ilyenkor mérlegelni kellett.

Rengetegen váltak hajléktalanná a két országban

Novák András azt is kiemelte, hogy több tíz millió ember vált hajléktalanná egyik napról a másikra, nincs áram és nincs ivóvíz a térségben, így csak a segélyszállítmányokból tudnak ételhez és italhoz jutni az emberek. Mindez pedig az évnek egy olyan szakaszában történik, amikor a -5 Celsius-fokot is eléri a hőmérséklet.

„Az elmúlt napokban óriási torlódás volt az utakon, mert aki csak tud, most menekül onnan, ezért mi is a 200 kilométeres utat nyolc és fél óra alatt tudtuk megtenni” – mondta Novák András. Hozzátette: igazságtalan, hogy mindenki török földrengésként hivatkozik a történtekre, miközben minden harmadik halott és minden harmadik sérült Szíriában van, csak az ottani körülmények miatt sokkal nehezebb segíteni a mentésben.

A teljes beszélgetés itt meghallgatható: