A kínaiak rettegnek a járvány újabb hullámától, gyengének tartják vakcinájukat

GettyImages-1245622800
2022.12.19. 07:44 Módosítva: 2022.12.19. 07:55
Kína hivatalosan is bejelentette az első koronavírus-fertőzéssel összefüggő halálesetet azóta, hogy a pekingi kormány a hónap elején felhagyott az országos zéró Covid-politikával, és széles körű enyhítésekről döntött, mivel újabb bizonyítékok kerültek napvilágra a járványügyi intézkedések gazdasági kárairól.

A kínai Országos Egészségügyi Bizottság (NHC) december 3-a óta először jelentett be két halálesetet, néhány nappal azután, hogy Peking közölte: feloldja a koronavírus-járvány elleni szigorú korlátozásokat, amelyek három évig nagyrészt kordában tartották a járványt, a múlt hónapban azonban széles körű tiltakozások törtek ki emiatt az országban – írja a Reuters.

A hírügynökség pekingi tudósítója szombaton halottszállító kocsikat látott a krematórium felé vezető úton, valamint mintegy 20 sárga hullazsákra lett figyelmes, melyek egy szomszédos temetkezési helyiség padlóján voltak. Egy tucatnyi pekingi temetkezési vállalat dolgozói hétvégén azt mondták az újságírónak, hogy a szokásosnál is elfoglaltabbak. A Reuters tudósítója arról nem tudott információt szerezni, hogy a halálesetek a Covid miatt következtek-e be.

Kínában a hivatalosan közzétett adatok szerint mindössze 5237-en haltak bele a betegség szövődményeibe,

beleértve a legutóbbi két halálesetet is, ami az 1,4 milliárdos lakosságnak csak az elenyésző töredéke, és globális viszonylatban is nagyon alacsony szám.

Az NHC emellett 1995 tüneti fertőzésről számolt be még vasárnap, szemben az egy nappal korábbi 2097-tel. A helyi hatóságok múlt héten felhagytak a tünetmentes esetek közlésével, arra hivatkozva, hogy a korlátozások feloldása után csökkent a kötelező PCR-vizsgálatok száma. Azonban egyre kétségesebb, hogy a kínai adatok valós képet mutatnak-e a gyorsan romló helyzetről.

A Caixin kínai hírügynökség már pénteken arról számolt be, hogy két újságíró halt meg Covid-fertőzésben, majd szombaton egy 23 éves orvostanhallgató is elhunyt. Az azonban nem egyértelmű, hogy ezek közül a halálesetek közül melyik szerepel a hivatalos halálozási statisztikában.

Kína egyre inkább érdekelt abban, hogy közeledjen a nyugati sztenderdekhez, melyek a vírussal való együttélésre irányulnak, most azonban komoly árat fizethet azért, hogy megvédje a természetes immunitást nélkülöző és az idősek körében alacsony oltási arányt mutató lakosságot – mondják egészségügyi szakértők.

Egyesek szerint Kínában a Covid-halálozások száma akár másfél millió fölé is emelkedhet a következő hónapokban.

Peking egyik kerületében az egészségügyi dolgozók házról házra járnak, és felajánlják, hogy otthonukban beoltják az idős lakosokat – jelentette a Hszinhua kínai hírügynökség. Hivatalosan a kínai beoltottsági arány 90 százalék felett van, de az emlékeztető oltásban részesülő felnőttek aránya csak 57,9 százalék, a 80 év felettiek esetében pedig 42,3 százalék kért újabb oltást a kormány által közölt adatok szerint.

Ugyanakkor nem csak az idősek ódzkodnak a vakcináktól Kínában. „Nem bízom benne” – mondta a Reutersnek Candice, egy 28 éves sencseni fejvadász, aki barátai történeteire hivatkozva beszélt erről, és kijelentette, hogy fél az egészségügyi hatásokról, valamint a közösségi médiában is riasztó sztorikról olvas.

A Nyugaton kifejlesztett vakcinák Kínában nem kaphatók, így az emberek csak a helyi gyártók inaktivált oltóanyagait igényelhették. Míg a kínai orvostársadalom általában nem vonja kétségbe a kínai vakcinák hatékonyságát, egyesek szerint továbbra is kérdéses azok hatékonysága a külföldi előállítású mRNS-társaikhoz képest.

(Borítókép: Védőfelszerelést viselő járókelők Pekingben 2022. december 15-én. Fotó: Bloomberg / Getty Images)