Hosszú sorokban állnak a halottaskocsik a pekingi ravatalozók előtt

2022.12.18. 13:06

Hirtelen megugrott a koronavírusos megbetegedések száma a kínai Pekingben, miután megszüntették a szigorú járványügyi szabályokat. A 22 milliós város krematóriumai előtt egyre hosszabb sorok alakulnak ki, mert nem bírják felvenni a tempót a betegségben meghaltak számával. 

Kína hivatalosan még egyetlen, Covid–19 miatti halálozást sem jelentett azóta, hogy december hetedikén feloldotta a járványellenes korlátozásokat. Egy amerikai kutatóintézet a héten közzétett elemzésében azt írta, hogy Kínában robbanásszerűen megugorhat a megbetegedések száma, és akár egymillió ember is életét vesztheti a koronavírus miatt. 

A halálozások számának emelkedése kihívás elé állítja Kínát, amely épp most kezdett alkalmazkodni a már jó ideje szabadon működő világ többi részéhez. Szombat délután a Reuters helyszínen tartózkodó újságírója nagyjából 30 halottaskocsit látott egy temetkezési vállalat előtt. 

A ravatalozó egyik névtelenül nyilatkozó munkatársa azt mondta a lapnak, az elmúlt néhány hétben jelentősen megugrott a holttestek száma. Több temetkezési vállalatnak is napokig tart elhamvasztani egy-egy holttestet, mert annyira sokan vannak. 

A vírus a kínai fővárosban alig egy héttel az után kezdett el terjedni, hogy a hatóságok hirtelen felhagytak az országos zéró-Covid-politikával. A betegek áradata az egészségügyi rendszert a végsőkig feszíti, a fővárosi egészségügyi dolgozókat arra kérik, hogy akkor is maradjanak munkában, ha fertőzöttek.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport