Olyan nincs, hogy kicsi, taktikai atombomba, mindegyik halálos fenyegetést jelent

Wolfsthal azt írja, gyakran előjön a közvélekedésben, hogy ha Oroszország mégis bevet egy taktikai atomfegyvert Ukrajnában, akkor az vélhetően egy kisebb taktikai bomba lenne, amelynek hatása az emberek szerint visszafogottabb, kezelhetőbb, kevésbé pusztító lenne, és nem feltétlenül vezetne a konfliktus eszkalálódásához. A szakértő szerint

Bárminemű atomfegyver bevetésének ugyanis stratégiai hatása lenne az emberiségre, még ha az eszköz hadászati szempontból nem is lenne stratégiainak nevezhető. Wolfsthal végig is megy a lehetséges négy forgatókönyvön, amely alapján – szerinte – Putyin az atomfegyverhez nyúlna.

• Demonstratív csapás,
• Harctéri bevetés jelentős számú, egy tömegben található ukrán haderő ellen,
• Ukrán vezetők vagy nagyobb városok (Kijev, Lviv) elleni bevetés,
• NATO-ország területe, esetleg eszközök, utánpótlási vonalak elleni csapás.

Mint hangsúlyozza, sokan helytelenül úgy magyarázták a fent említett lehetőségeket, mint olyan csapásokat, amelyeket az oroszok rövidebb hatótávolságú atomfegyverrel (ebből mintegy 2000 darab van nekik) hajtanának végre. Ezt kezdték el – helytelenül – taktikainak nevezni.

A taktikai megnevezés ugyan létezik a nukleáris stratégia szótárában, de az nem a pusztító erőre vonatkozik, hanem a hatótávolságra. Az elmúlt ötven év nukleáris leszerelési tárgyalásain a következő távolsági definíciókat használták az amerikai szakértők a szovjetekkel, illetve az oroszokkal folytatott egyeztetések során.

• Stratégiai – 5500 km vagy annál nagyobb hatótávolság,
• Közepes hatótávolságú – 500 és 5500 km közötti hatótáv,
• Taktikai – 500 kilométeren belül használt eszköz, gravitációs bomba.

Végül is annak sincs sok jelentősége, hogy milyen eszközzel juttatják célba, milyen hatótávolságon. Például ha Putyin úgy döntene, hogy a Kalinyingrádtól mintegy 400 kilométerre fekvő lett fővárost, Rigát akarná elpusztítani, akkor ehhez „taktikai” fegyvert alkalmazna, mondjuk föld-föld rakéta kilövésével juttatná célba az atomtöltetet. Hatásában, pusztításában azonban mindenképpen stratégiai lenne.

Egy lehetséges másik ok a taktikai szó használatára az lehet, hogy Oroszországnak hatalmas készlete van olyan nem stratégiai, harctéri atomfegyverekből, amelyek kisebb pusztító erővel rendelkeznek, mint a nagy hatótávolságú stratégiai atomfegyverek. Az oroszok kis hatótávolságú eszközeiket vagy repülővel, vagy rakétával juttatják célba. A robbanóeszközök hatóereje általában 10 és 100 kilotonna (kt) között van, de van nekik 1–3 kt-s is. Összehasonlításképpen az 1945-ben Japánra ledobott két atombomba hatóereje 15, illetve 20 kilotonnás volt. És mivel az oroszoknak van a hirosimainál kisebb hatóerejű bombájuk, ezért kezdték el a közbeszédben ezt kisebb vagy taktikai atombombának nevezni.

Természetesen hibás a megnevezés. Jon Wolfsthal említ egy oldalt, a Nukemapet, amelyen bárki kipróbálhatja, hogy a különböző hatóerejű nukleáris bombák mekkora pusztítást vinnének végbe egy adott településen. Hány ember halna meg, sérülne meg közvetlenül a robbanásban, illetve az azt követő radioaktív utóhatás következtében.

A szerző tehát óva int bennünket attól, hogy bedőljünk annak, a taktikai atomfegyverrel végrehajtott csapás csak egy kicsi robbanás lenne, amit kezelni tudnánk. A valóság ezzel szemben az, hogy a hatása egyértelműen stratégiai lenne. Ugyanis hihetetlen mértékben megnőne a háború tétje, az Ukrajnának nyújtott támogatás, valamint a NATO és Oroszország közötti szélesebb körű konfliktus kockázata. Ezzel együtt fokozódik az egész Európát lángba borító konfliktus kockázata. Ugyanakkor megnő rettenetesen annak is a kockázata, hogy Oroszország és az Egyesült Államok is beveti végül egymás ellen a stratégiai atomfegyvereket. Egyszerűen fogalmazva: 

– figyelmeztet komor elemzésében az amerikai nukleáris szakértő.

(Borítókép: Gombafelhő a Mururoa-korallzátonynál végzett kísérleti atomrobbantás helyszínén 1971-ben. Fotó: Galerie Bilderwelt / Getty Images Hungary)

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!