Orosz kém lehet az elfogott egyetemi tanár

University of Tromsø Breivika campus
2022.10.29. 17:48
A norvég biztonsági szolgálatok kémkedéssel vádolnak egy egyetemi oktatót, és azt állítják, hogy felfedték valódi személyazonosságát.

A 30-as éveiben járó gyanúsított brazil tudósnak adta ki magát, de a hatóságok szerint orosz kém. A norvég médiában Mihail Valerjevics Mikszin orosz állampolgárként nevezték meg − írta meg a BBC. A gyanúsított ügyvédje tagadta a vádakat.

A hét elején norvég tisztviselők közölték, hogy a férfi brazil útlevéllel rendelkezik, és 2021-től kutatóként dolgozott az ország északi részén található Tromsø egyetemén. Most újabb részleteket hoztak nyilvánosságra az ügyről.

A norvég média által pénteken idézett kommentárokban Thomas Blom, a biztonsági szolgálatok szóvivője azt mondta, hogy a gyanúsítottat államtitokkal kapcsolatos hírszerzési információk gyűjtésével vádolták.

Blom azt is kijelentette, hogy úgy vélik, a férfi − aki a hírek szerint a José Assis Giammaria névre hallgat − nem az, akinek állítja magát. A gyanú szerint a gyanúsított a korát illetően is hazudott, és valójában nem 37, hanem 44 éves.

A katonai hírszerzés ezredese lehet a férfi

Christo Grozev, a hollandiai székhelyű Bellingcat oknyomozó újságírócsoport munkatársa úgy véli, hogy a férfi az orosz katonai hírszerzés, a GRU ezredese. Grozev egy tweetben azt állította, hogy olyan információkat talált, amelyek a vádlott állítólagos orosz nevét a GRU egyik oktatási intézményéhez kapcsolják.

Szép munka, Norvégia − elkaptad a GRU egy ezredesét

− írta Grozev.

Az NRK norvég hírportál kérdésére a gyanúsított esetleges GRU-s kapcsolatairól az ügyvédje azt mondta, hogy nem kívánja kommentálni a Bellingcat információit. Az oslói orosz nagykövetség megismételte a norvég médiának, hogy nem tudja, ki a kémkedéssel vádolt férfi, és nem kommentálja az új információkat.

Az elmúlt hetekben a norvég biztonsági szolgálatok több orosz állampolgárt tartóztattak le, akiket azzal vádoltak, hogy Oroszországnak kémkedtek. Nyolc embert tartóztattak le, mert drónokat reptettek kritikus infrastruktúrák közelében, vagy felvételeket készítettek róluk.

Az országot − amely kulcsfontosságú NATO-tag, és amely Oroszországot váltotta fel Európa legnagyobb gázszállítójaként − aggasztják a kritikus olaj- és gázinfrastruktúra közelében észlelt drónok.

(Borítókép: A Tromsói Egyetem képe. Fotó: Wikipédia)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Először mutattak ki madárinfluenzát egy juhban Angliában

Először mutattak ki madárinfluenzát egy juhban Angliában

A tudósok egyre nagyobb aggodalommal figyelik a vírus fajokon átívelő terjedését.

2 perce

  • Külföld
Történelmi döntést hozott a német parlament, jön az 500 milliárd eurós gigacsomag

Történelmi döntést hozott a német parlament, jön az 500 milliárd eurós gigacsomag

Vége az eddig szent tehénnek számító adósságféknek.

március 18., 16:16

  • Külföld
Legalább tizenketten meghaltak egy hondurasi repülőgép-szerencsétlenségben

Legalább tizenketten meghaltak egy hondurasi repülőgép-szerencsétlenségben

Öt embert mentettek ki a gép roncsai közül a hatóságok.

március 18., 13:44

  • Külföld
Putyin–Trump-telefonhívás: az oroszok 30 napig nem támadják az ukrán energiaszektort

Putyin–Trump-telefonhívás: az oroszok 30 napig nem támadják az ukrán energiaszektort

Mind az orosz állami hírügynökség, mind a Fehér Ház tájékoztatást adott a beszélgetésről.

március 18., 18:49

  • Külföld
A kocsani a legutóbbi diszkótragédia, de korábban is voltak borzalmas esetek, még nálunk is

A kocsani a legutóbbi diszkótragédia, de korábban is voltak borzalmas esetek, még nálunk is

Minden idők eddigi legtragikusabb, szórakozóhelyen történt tragédiájának csaknem félezer áldozata volt Bostonban, 1942-ben.

március 18., 17:37

  • Külföld
Nagy a baj Spanyolországban, ezreket telepítettek ki áradásveszély miatt

Nagy a baj Spanyolországban, ezreket telepítettek ki áradásveszély miatt

Több iskolában elmaradt a tanítás.

március 18., 14:27

  • Címlapon
A Trump-kormányzat véletlenül kiszivárogtatta a háborús terveit

A Trump-kormányzat véletlenül kiszivárogtatta a háborús terveit

Az Egyesült Államok elnöke állítólag nem tudott a történtekről.

1 órája

  • Külföld
Önkéntes távozásra szólította fel az illegális bevándorlókat Donald Trump

Önkéntes távozásra szólította fel az illegális bevándorlókat Donald Trump

A távozni akarók számára mobilalkalmazást is indítanak.

március 18., 20:34

  • Külföld
Óriási támadás történt a Gázai övezetben, legalább 413-an meghaltak egy izraeli légicsapásban

Óriási támadás történt a Gázai övezetben, legalább 413-an meghaltak egy izraeli légicsapásban

A Hamász szerint a túszok sorsa így bizonytalanná vált.

március 18., 06:24

  • Külföld
Erőszakos incidens történt az Antarktiszon, a sarkkutatók a kimenekítésükért könyörögnek

Erőszakos incidens történt az Antarktiszon, a sarkkutatók a kimenekítésükért könyörögnek

Veszélyben lehet a tudományos expedíció.

március 18., 21:41

  • Külföld
Politico: Magyarország amerikai nyomás miatt vonhatta vissza vétóját az oroszokat érintő szankciókkal kapcsolatban

Politico: Magyarország amerikai nyomás miatt vonhatta vissza vétóját az oroszokat érintő szankciókkal kapcsolatban

Sajtóértesülések szerint Marco Rubio telefonon kérte Szijjártó Pétert a blokkolás eltörlésére.

március 18., 06:19

  • Külföld
Gyújtogatás, lázadás és kijárási tilalom Indiában egy bollywoodi film miatt

Gyújtogatás, lázadás és kijárási tilalom Indiában egy bollywoodi film miatt

Hindu csoportok egy korábbi császár sírjának az eltávolítását követelik.

március 18., 21:41

  • Külföld
Tiltakozik az Európa Tanács a Pride betiltása miatt

Tiltakozik az Európa Tanács a Pride betiltása miatt

Sulyok Tamáshoz fordulnak segítségért.

március 18., 20:28

  • Külföld
Újra vétózhat Magyarország a brüsszeli EU-csúcson

Újra vétózhat Magyarország a brüsszeli EU-csúcson

Az európai fejlesztésére igent, Ukrajna gyorsított EU-csatlakozására nemet mond a kormány.

március 18., 11:48

  • Címlapon
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.

tegnap, 15:35

  • Külföld
Feladta magát Donald Trump volt lelki tanácsadója gyermekek szexuális zaklatásának vádjával

Feladta magát Donald Trump volt lelki tanácsadója gyermekek szexuális zaklatásának vádjával

A férfi akár 20 év börtönbüntetésre is számíthat.

március 18., 06:56

  • Címlapon
Látványos, világító fényspirál jelent meg a magyar égbolton

Látványos, világító fényspirál jelent meg a magyar égbolton

Érdekes jelenséget kaptak lencsevégre.

tegnap, 21:59

  • Címlapon
Az avokádó halálosabb, mint a drog, a termesztése legalábbis életveszélyes

Az avokádó halálosabb, mint a drog, a termesztése legalábbis életveszélyes

Fegyveres kartellek háborúznak Mexikóban a „zöld aranyért”.

tegnap, 19:35

  • Címlapon
„A törökök úgy bontottak meg minket, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva”

„A törökök úgy bontottak meg minket, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva”

A válogatott vesztes NL-párharca után Csábi József és Kenesei Krisztián volt az Index Sportcast vendége.

2 órája

  • Külföld
A kínai állami média ünnepli Donald Trump döntését

A kínai állami média ünnepli Donald Trump döntését

Nem csak a Szabad Európa finanszírozását állította le az amerikai elnök.

március 18., 10:05

  • Külföld
Tovább gyűrűzik a Huawei-gate: kínai kéz a brüsszeli zsebekben

Tovább gyűrűzik a Huawei-gate: kínai kéz a brüsszeli zsebekben

Ajándékcsomagokért és futballmeccsekért lobbizhattak a képviselők a vállalatnak.

március 18., 07:00

  • Külföld
Furgonnal gázoltak el gyalogosokat Londonban, egy ember meghalt

Furgonnal gázoltak el gyalogosokat Londonban, egy ember meghalt

A rendőrség elfogta a kisteherautó sofőrjét.

március 18., 18:48

  • Külföld
Halálbüntetést kaphat a több gyilkossággal gyanúsított magyar férfi Floridában

Halálbüntetést kaphat a több gyilkossággal gyanúsított magyar férfi Floridában

A 25 éves Zs. Zsolt illegálisan tartózkodik az Egyesült Államokban.

március 18., 07:19

  • Címlapon
Vissza kellett fordulnia egy utasszállítónak, mert a pilóta otthon felejtette az útlevelét

Vissza kellett fordulnia egy utasszállítónak, mert a pilóta otthon felejtette az útlevelét

Két órája repültek, mikor kiderült a baki.

1 órája