A krími robbanás után brutális orosz parancsnok érkezik Ukrajnába

További Külföld cikkek
-
Tarjányi Péter: A béke várat magára, Oroszország pedig még nem szólalt meg
- Az amerikai Legfelsőbb Bíróság nem engedi Donald Trumpnak a USAID-támogatások befagyasztását
- Mi lesz India és Dél-Ázsia sikerprojektjeivel a leállított amerikai támogatások után?
- Németország visszahozná az atomenergiát
- Fél évszázada nem látott ciklon érkezik Ausztrália partjaihoz
A különleges hadművelet élére először az „aleppói mészárosként” is ismert Alekszander Dvornyikovot nevezték ki áprilisban. Őt azonban néhány héttel később lecserélték, és Gennagyij Zsidko vezérezredes, a védelmi minisztérium korábbi helyettese vette át a helyét.
Mostantól ez az orosz tábornok irányítja az Ukrajna elleni háborút
Módszereiben nem túl kifinomult, taktikája – a porig rombolni mindent – gyakran bejött.
Úgy fest, hogy most újabb csere zajlott le ennél a tisztségnél. A Sky News szerint az orosz védelmi minisztérium is megerősítette, immár Szergej Szurovikin az ukrajnai hadművelet vezetője.
Szurovikin – a Washington Post szerint – júniustól kezdve a déli orosz hadseregcsoportot vezette. Az orosz tábornokot a brit védelmi minisztérium nem túl hízelgő sorokkal jellemezte:
Szurovikin több mint harmincéves karrierjét a korrupció és brutalitás vádjai övezik
– írták róla. Az orosz tiszt 2022 februárja óta az Európai Unió szankciós listáján is szerepel.
Генерал Сергей Суровикин назначен командующим Объединенной группировкой войск в зоне проведения специальной военной операции, сообщили в Минобороны России pic.twitter.com/spZ5LIS7K7
— НТВ (@ntvru) October 8, 2022
Az orosz legfelsőbb katonai vezetésben egyébként már a hét korábbi felében is voltak változások. A Sky News szerint az öt katonai körzet közül kettőnek a vezetőjét menesztették a héten (egyikük a nyugati katonai körzet vezetője volt).
Így robbanthattak Putyin hídján a Krímben
Szombat hajnalban robbantásos akciót hajtottak végre a Krím félszigetet Oroszországgal összekötő, stratégiai fontosságú kercsi hídon. A detonációnak legalább három halálos áldozata volt, és azóta az is kiderült, hogy kit gyanúsítanak az akció elkövetésével.
A híd robbantásáról már korábban beszámoltunk, az orosz hatóságok először csak annyit közöltek, hogy egy vonat üzemanyagtartálya gyulladt ki a hídon. A részletekről bővebben itt olvashat.
Így robbanthattak Putyin hídján a Krímben
Legalább hárman meghaltak „az évszázad építményénél” történt detonációban.
(Borítókép: Robbanás a kercsi hídon 2022. október 8-án. Fotó: AFP)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Háromszáz TEK-est küldött gyakorlatozni Orbán Viktor a boszniai Szerb Köztársaságba
Milorad Dodik ügyében szerdán hirdetnek ítéletet.
február 26., 13:40
- Külföld
Előállította a rendőrség az érvénytelenített választásokat megnyerő román elnökjelöltet
Többek között fasiszta ideológia terjesztése miatt.
február 26., 15:03
- Külföld
Egy magyar férfi rabolhatott ki decemberben egy ékszerboltot Münchenben
Az alkalmazottak szerint az akcentusa kelet-európainak hangzott.
február 26., 13:49
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan reagált az édesanyja a 15 évvel fiatalabb párjára, Medveczky Balázsra
3 órája
- Címlapon
Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban
A vállalat bemutatta a 2035-ös stratégiáját.
2 órája
- Mindeközben
A Barátok közt egykori Fekete Lucája, Koller Virág: „Az ismertségnek inkább a negatív hozadékát tapasztaltam meg”
5 órája
- Külföld
Katonai akadémiákat látogatott Kim Dzsongun, további hadseregfejlesztést tervez
Az orosz−ukrán háború jó gyakorlóterep az észak-koreai katonáknak.
február 26., 12:35
- Külföld
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság nem engedi Donald Trumpnak a USAID-támogatások befagyasztását
Szembementek a kormányzat akaratával.
38 perce
- Külföld
Az AfD visszafogadott két olyan képviselőt, akiket korábban náci kijelentéseik miatt tettek ki a pártból
Maximilian Krah az Európai Parlamentben nem ülhetett be a párt delegációjának tagjai közé.
február 26., 17:12
- Külföld
Bűnösnek találták Milorad Dodikot, Orbán Viktor szövetségesét
Megszületett az elsőfokú ítélet.
február 26., 14:02
- Külföld
„Húsz perc után megadná magát” – kíméletlen kritikát kapott a közös európai hadsereg ötlete
február 26., 06:04
- Külföld
Büntetőeljárás indult a kocsiból lövöldöző volt horvát miniszterelnök-helyettes ellen
Illegális fegyver birtoklásával vádolják.
február 26., 11:43
- Külföld
Az Iszlám Állam németországi támadásokra szólította fel a híveit
A támadás helyszínének kiválasztását kérte a terrorszervezet a követőitől.
február 26., 19:13
- Mindeközben
Sárközi Ákos meglepő vallomása: „Eljátszottam a gondolattal, milyen jó lenne színészkedni”
6 órája
- Külföld
NAÜ: Irán felgyorsítja a fegyverminőséghez közelítő dúsított urán előállítását
Figyelmeztetett az ENSZ nukleáris felügyelete.
február 26., 17:19
- Külföld
Újabb nyugat-európai országban tilthatják ki a mobiltelefonokat az iskolákból
A jogszabály kidolgozása még folyamatban van.
február 26., 06:17
- Külföld
Lövöldözés történt egy német bíróság előtt, több ember megsérült
Az eset összefüggésben állhat egy folyamatban lévő bírósági üggyel.
február 26., 18:05
- Mindeközben
Nagyházi Lőrinc olyat tett a Kincsvadászokban, amire még kereskedőtársai is rácsodálkoztak
7 órája
- Külföld
Házkutatást tartottak a szerb civil szervezeteknél a USAID-támogatások miatt
Alekszandar Vucsics hathatós segítségével indult vizsgálat.
február 26., 06:46
- Külföld
Szakértő: Ukrajna a lehető legrosszabb világot kapta a Nyugattól
Az elemzők azt is megválaszolták, ki felelős az orosz–ukrán háborúért.
február 26., 08:37
- Címlapon
Továbbra is mindenki olcsóbb élelmiszerárakat szeretne: itt a kezdeti lépés
Fel van adva a lecke, de van hozzá rekordmértékű támogatás.
2 órája
- Külföld
Egy óriásbank 4000 állást szüntet meg az AI térhódítása miatt
A következő három évben várhatók a leépítések.
február 26., 06:29
- Külföld
Donald Trump megüzente Volodimir Zelenszkijnek: pénteken ráér
Ásványkincseket érintő megállapodást írhatnak alá.
február 26., 09:07
- Címlapon
Egy nő kivéreztetésének története: élet egy személyiségzavaros férj árnyékában
Boldogságból a nincstelenségbe.
6 órája
- Külföld
Luxus, felhőkarcolók, koktélozgatás Benjamin Netanjahuval – Donald Trump már a Gázai övezet jövőjét vizionálja
A mesterséges intelligencia segítségével elevenedik meg a Közel-Kelet Riviérája.
február 26., 08:56
- Címlapon
Újabb csapás Kijevre: Donald Trump a katonai segély után a hírszerzési együttműködést is felfüggeszti
A jövőben Ukrajna kénytelen lesz „részben vakon” harcolni.
5 órája
- Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal
Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.
8 órája
- Külföld
Késsel a kezében rohant a rendőrökre egy férfi Franciaországban
Sokkolóval sem tudták megfékezni.
február 26., 13:51
- Külföld
A dzsungelben hajtott végre kényszerleszállást a hondurasi elnököt szállító gép
Az időjárási viszonyok miatt volt szükség erre a lépésre.
február 26., 06:25
- Címlapon
Megszólaltak Oroszország háborús szirénái, a tévé- és rádióadásokat is megszakították
13 órája
- Címlapon
Meghan Markle sorozata bicskanyitogatóan makulátlan, de tele van szeretettel
A Netflixen debütált Szeretettel, Meghan betekintést enged a gazdag kaliforniai háziasszonyok életébe.
1 órája