A négy évvel ezelőttinél valamivel magasabb a részvételi arány a boszniai választásokon

2022.10.02. 13:47

Valamivel magasabb a részvételi arány a bosznia-hercegovinai általános választásokon, mint négy évvel ezelőtt. Vasárnap 11 óráig a választásra jogosultak 14 százaléka adta le voksát – közölte a szarajevói központi választási bizottság.

Négy évvel ezelőtt a részvételi arány ebben az időben 11,41 százalékos volt.

A szavazóhelyiségek reggel hét órakor nyíltak meg, több helyen azonban voltak kisebb-nagyobb csúszások. A szavazóhelyek valamivel több mint a húsz százaléka késett a nyitással – írta a Dnevni Avaz című szarajevói napilap.

A rendőrségnek egy helyen kellett beavatkoznia komolyabb választási csalás kísérlete miatt – hangsúlyozta Suad Arnautović, a választási bizottság elnöke a vasárnapi sajtótájékoztatón. Mint mondta, egy kisebb településen, Hoziciben 350, már előre kitöltött szavazólapot találtak, ezért feloszlatták a választási bizottságot, amelynek mind az öt tagját őrizetbe vette a rendőrség.

A majdnem 3,37 millió szavazásra jogosult bosznia-hercegovinai állampolgár 19 óráig adhatja le voksát Bosznia-Hercegovina több mint 5900 szavazóhelyén és 21 diplomáciai külképviseletén. Az összesen 518 mandátumért 7257 jelölt verseng.

Bosznia-Hercegovina jelenlegi formájában 1995-ben jött létre. A boszniai háborút lezáró daytoni szerződés értelmében az országot két entitásra osztották: a terület 51 százalékát kitevő, bosnyákok és horvátok lakta Bosznia-hercegovinai Föderációra és a többségében szerbek lakta boszniai Szerb Köztársaságra. A bosnyák–horvát föderáció további, egymástól elkülönülő közigazgatási egységekből, kantonokból áll. A daytoni szerződés alapján a két entitásnak külön vezetése, parlamentje és alkotmánya is van, de rendelkeznek a teljes államra vonatkozó vezetéssel is.

Vasárnap ezek minden szintjén választást tartanak. Megválasztják a kollektív államelnökség három tagját, a többségében szerbek lakta országrész, a boszniai Szerb Köztársaság elnökét és két alelnökét, a boszniai szövetségi parlament alsóházának 42 képviselőjét, a boszniai Szerb Köztársaság parlamentjének 83 képviselőjét, a bosnyák–horvát országrész, a Bosznia-hercegovinai Föderáció képviselőházának 98 tagját, valamint a föderáció tíz kantonjának képviselő-testületi tagjait.

A voksolás előzetes eredményei éjfél után várhatók, a végleges eredményeket pedig harminc napon belül közlik.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Conor McGregor bejelentette, elindul az ír elnökválasztáson

Conor McGregor bejelentette, elindul az ír elnökválasztáson

Szerinte ő az egyetlen, aki megállíthatja a bevándorlást.

március 21., 10:58

  • Külföld
Volodimir Zelenszkij valódi nyomást vár az Egyesült Államoktól Moszkvával szemben

Volodimir Zelenszkij valódi nyomást vár az Egyesült Államoktól Moszkvával szemben

Tovább folytatódik az adok-kapok az ukrajnai fronton.

március 21., 13:08

  • Külföld
Lemondott Izland gyermekügyekért felelős minisztere, miután kiderült, egy tinédzsertől született gyereke

Lemondott Izland gyermekügyekért felelős minisztere, miután kiderült, egy tinédzsertől született gyereke

Több mint harminc év után derült fény az esetre.

március 21., 13:17

  • Külföld
Meghalt egy 19 éves fiatal, ő az újvidéki tragédia 16. áldozata

Meghalt egy 19 éves fiatal, ő az újvidéki tragédia 16. áldozata

November eleje óta ápolták a kórházban.

március 21., 13:39

  • Külföld
Hiába a titkosszolgálati vezető menesztése, szembement Netanjahu döntésével a Legfelsőbb Bíróság

Hiába a titkosszolgálati vezető menesztése, szembement Netanjahu döntésével a Legfelsőbb Bíróság

Ez az első alkalom Izrael történetében, hogy egy kormány menesztené a Shin Bet vezetőjét.

március 21., 12:58

  • Külföld
Lesújtott Elon Musk, folytatódik a kormányzati kiadások csökkentése

Lesújtott Elon Musk, folytatódik a kormányzati kiadások csökkentése

Mintegy 1,8 milliárd dollárt terveznek megtakarítani.

38 perce

  • Címlapon
Földrengés rázta meg Thaiföld fővárosát, kártyavárként omlott össze egy felhőkarcoló

Földrengés rázta meg Thaiföld fővárosát, kártyavárként omlott össze egy felhőkarcoló

A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.

3 órája

  • Címlapon
A TEK szabadított ki egy fogva tartott 12 éves kislányt, akit osztrák anyja terrorizált

A TEK szabadított ki egy fogva tartott 12 éves kislányt, akit osztrák anyja terrorizált

A nő fia korábban már megszökött anyjától, mert nem bírta elviselni a lelki és testi bántalmazást.

1 órája

  • Külföld
Robotelefántok jönnek a hindu templomokba

Robotelefántok jönnek a hindu templomokba

Biztonságos és kegyetlenségtől mentes módon végzik a szertartásokat.

március 21., 15:03

  • Külföld
Erős üzenetet küldött Vilmos herceg az orosz határról

Erős üzenetet küldött Vilmos herceg az orosz határról

Észtországban ellenőrizte a brit dandárt.

március 21., 14:22

  • Címlapon
Kiderült, mi okozta a Szindbád tengeralattjáró tragédiáját Egyiptomban

Kiderült, mi okozta a Szindbád tengeralattjáró tragédiáját Egyiptomban

Számos biztonsági kérdés merült fel a baleset után.

4 órája

  • Külföld
Több mint hatezren levélben szavaznak külföldről a román elnökválasztáson

Több mint hatezren levélben szavaznak külföldről a román elnökválasztáson

Májusban ismétlik meg az elnökválasztást az országban.

március 21., 10:28

  • Címlapon
Megzavarták Orbán Viktor rádióinterjúját, rendőrök szedték szét a tiltakozókat az MTVA székházánál

Megzavarták Orbán Viktor rádióinterjúját, rendőrök szedték szét a tiltakozókat az MTVA székházánál

Bedő Dávid szerint a kormányfőt a teherportán vitték be.

3 órája

  • Külföld
Tűz ütött ki Európa legnagyobb repülőterénél, egész napra bezártak

Tűz ütött ki Európa legnagyobb repülőterénél, egész napra bezártak

Az incidensben több mint ezer járat érintett.

március 21., 06:32

  • Külföld
Csehország határellenőrzést vezet be a Magyarországon is terjedő halálos kór miatt

Csehország határellenőrzést vezet be a Magyarországon is terjedő halálos kór miatt

A cseh rendőrség megelőző intézkedéseket jelentett be.

március 21., 08:51

  • Külföld
Donald Trump aláírta a rendeletet az oktatási minisztérium megszüntetéséről

Donald Trump aláírta a rendeletet az oktatási minisztérium megszüntetéséről

Ezzel beváltotta egyik kampányígéretét.

március 21., 08:33

  • Külföld
Újabb csúcstalálkozót tart a „tettre készek koalíciója” Párizsban

Újabb csúcstalálkozót tart a „tettre készek koalíciója” Párizsban

Emmanuel Macron jelentette be a hírt.

március 21., 09:26

  • Címlapon
Túlélőcsomag a béke árnyékában – mire készül az Európai Unió?

Túlélőcsomag a béke árnyékában – mire készül az Európai Unió?

Orbán Viktor elmondta, mit jelent az unió 72 órás túlélési terve.

2 órája

  • Külföld
Bécsben is tüntettek a magyar Pride betiltása ellen

Bécsben is tüntettek a magyar Pride betiltása ellen

Több százan voltak jelen az eseményen.

március 21., 09:54

  • Külföld
Olyan mértékű büntetést szabtak ki a Greenpeace-re, amely csődbe viheti a szervezetet

Olyan mértékű büntetést szabtak ki a Greenpeace-re, amely csődbe viheti a szervezetet

Zaklatás, rágalmazás és birtokháborítás miatt perelte be őket egy olajcég.

március 21., 09:10

  • Címlapon
Meghalt Tolnai Ottó

Meghalt Tolnai Ottó

A Kossuth-díjas író, költő 84 éves volt.

tegnap, 23:20

  • Címlapon
Matolcsy, a lottómilliárdos – a teljesítmény nélküli vagyon átka

Matolcsy, a lottómilliárdos – a teljesítmény nélküli vagyon átka

Extrém luxusélet: Porschéval, új feleséggel, magánrepülővel.

3 órája

  • Címlapon
Milliók DNS-e kerülhet ismeretlen vásárlóhoz

Milliók DNS-e kerülhet ismeretlen vásárlóhoz

Emlékszik a dobozos otthoni genetikai tesztekre? Az egyik legnagyobb ilyen elemzést kínáló cég most ment csődbe.

1 órája