Újabb áldozata van az Afrikában terjedő vírusnak

2022.08.02. 16:23
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Genfben kedden közölte, hogy újabb áldozata van az ebolához hasonló Marburg-vírusnak Afrikában.

Ibrahima Socé Fall, a WHO egészségügyi vészhelyzetekkel foglalkozó igazgatója elmondta: ezzel háromra emelkedett Ghánában a Marburg-fertőzésben elhunytak száma. Az áldozat egy gyermek, ám nemét és korát nem közölték.

A nyugat-afrikai országban júliusban jegyezték fel az első halálos kimenetelű marburgos megbetegedést. Az első két eset Dél-Ghána Ashanti régiójában történt, és mindkét páciensnél hasmenés, láz és hányinger volt az elsődleges tünet.

Ibrahima Socé Fall a ghánai szakminiszterre hivatkozva azt is közölte: az elhunyt gyermek szülei szintén megfertőződtek, egyikük állapota egyelőre javul, továbbá jelenleg is vizsgálnak egy további gyanús esetet.

Trópusi denevérek lehetnek a vírus elsődleges hordozói

A nyugat-afrikai régióban 2021-ben Guineában jelent meg először a Marburg-vírus. Elsődleges hordozói az eddigi vizsgálatok szerint a trópusi denevérek, az emberek között pedig közvetlen érintkezéssel testnedveken, valamint közösen használt tárgyakon keresztül terjed.

Ghánában idén nyáron az ország történetében először mutatták ki a Marburg-vírust. Ez az egyik legveszélyesebb ismert kórokozó, amelynek egyelőre nincs jóváhagyott ellenszere. A vérzéses lázat okozó életveszélyes vírus megjelenését a nyugat-afrikai országban az Egészségügyi Világszervezet erősítette meg. Mint megírtuk, a Marburg-vírus azért végzetes, mert nincs engedélyezett vakcinája.