Már megint káosz volt a londoni reptéren: most a sógorok nem jutottak haza Bécsbe

2022.06.20. 17:44
Egy Londonból Bécsbe menő repülőjáratot töröltek hétfőn Londonban – írja a Kronen Zeitung.

A hétvégén már beszámoltunk arról, hogy több száz magyar utas a londoni közeli Luton reptéren rekedt azt követően, hogy a Wizz Air egyik járatot törölték. Azóta az is kiderült, hogy már az a repülőgép sem jutott el Londonba Budapestről, amelynek szállítania kellett őket.

Kapcsolódó
Budapesten akadt el a törölt járat, amely hazahozta volna Londonból a magyarokat

Budapesten akadt el a törölt járat, amely hazahozta volna Londonból a magyarokat

Kerestük a Wizz Airt azzal kapcsolatban, hogy mi áll az eset hátterében.

Az osztrákok szerint most nem a Lutonnál, hanem egy másik reptéren, a Heathrownál történt egy hasonló eset. Londonból az osztrák légitársaság (AUA) hozta volna haza az utasokat hétfőn, de a járatot törölni kellett.

A Kronen Zeitung szerint a reptéren „kaotikus állapotok uralkodnak. Olvasóik beszámolója szerint egyszerűen nincs elegendő személyzet a reptéren és lassú a földi kiszolgálás, miközben a nyár miatt egyre többen utaznának repülővel. Az osztrák légitársaság szóvivője a lapnak – arról beszélve, hogy miért kellett törölni a járatot – azt mondta: 

egyszerűen nem tudják elég gyorsan kezelni, ellenőrizni az utasok bőröndjeit Londonban.

Hozzátette azt is, hogy emiatt nemcsak nekik kellett törölniük egy járatot, hanem más légitársaságoknak is, máskülönben a helyzet kezelhetetlenné vált volna.  Az osztrákok esete viszont a magyarokéhoz képest viszont annyiban különbözött, hogy

a légitársaságtól ők már vasárnap éjjel megkapták az értesítést arról, hogy a hétfői járatot törlik,

vagyis az utasok egyszerűbben tudtak alkalmazkodni a megváltozott helyzethez.

A Kronen Zeitung szerint nem ez volt az első eset, ugyanis a hétvégén Ausztrában, a salzburgi és innsbrucki reptereken is törölni kellett a Lufthansához tartozó Eurowings több járatát is. Azokban azt esetben arra hivatkoztak, hogy nagyon sokan megbetegedtek a kiszolgáló személyzetből. 

A tengerentúlon is nagy problémák vannak 

Mindeközben a CNN arról is beszámolt, hogy az Egyesült Államokban is hasonló problémákkal küzdenek: ott csak az utóbbi hétvégén, péntek és vasárnap közt

3200 járatot kellett törölniük, további 9000 járat pedig késett.

A jelenség mögött az állt, hogy egyrészt most tartották a rabszolgaság eltörlésének állami ünnepét, másrészt pedig vasárnapra esett az apák napja is, és e kettő alkalomból a szokásosnál többen akartak utazni belföldön a hétvégén. 

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Történelmi döntést hozott a német parlament, jön az 500 milliárd eurós gigacsomag

Történelmi döntést hozott a német parlament, jön az 500 milliárd eurós gigacsomag

Vége az eddig szent tehénnek számító adósságféknek.

március 18., 16:16

  • Külföld
Putyin–Trump-telefonhívás: az oroszok 30 napig nem támadják az ukrán energiaszektort

Putyin–Trump-telefonhívás: az oroszok 30 napig nem támadják az ukrán energiaszektort

Mind az orosz állami hírügynökség, mind a Fehér Ház tájékoztatást adott a beszélgetésről.

március 18., 18:49

  • Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.

2 órája

  • Külföld
A kocsani a legutóbbi diszkótragédia, de korábban is voltak borzalmas esetek, még nálunk is

A kocsani a legutóbbi diszkótragédia, de korábban is voltak borzalmas esetek, még nálunk is

Minden idők eddigi legtragikusabb, szórakozóhelyen történt tragédiájának csaknem félezer áldozata volt Bostonban, 1942-ben.

március 18., 17:37

  • Külföld
Nagy a baj Spanyolországban, ezreket telepítettek ki áradásveszély miatt

Nagy a baj Spanyolországban, ezreket telepítettek ki áradásveszély miatt

Több iskolában elmaradt a tanítás.

március 18., 14:27

  • Külföld
Fontos döntést hozott a szlovák bíróság a kettős állampolgárságról

Fontos döntést hozott a szlovák bíróság a kettős állampolgárságról

Több mint 60 éves egyezmény megy a süllyesztőbe.

2 órája

  • Külföld
Gyújtogatás, lázadás és kijárási tilalom Indiában egy bollywoodi film miatt

Gyújtogatás, lázadás és kijárási tilalom Indiában egy bollywoodi film miatt

Hindu csoportok egy korábbi császár sírjának az eltávolítását követelik.

március 18., 21:41

  • Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.

6 órája

  • Külföld
Erőszakos incidens történt az Antarktiszon, a sarkkutatók a kimenekítésükért könyörögnek

Erőszakos incidens történt az Antarktiszon, a sarkkutatók a kimenekítésükért könyörögnek

Veszélyben lehet a tudományos expedíció.

március 18., 21:41

  • Külföld
Hamarosan közvetlenül is el lehet repülni Budapestről Indiába

Hamarosan közvetlenül is el lehet repülni Budapestről Indiába

Szijjártó Péter szerint idén indulhatnak el az első járatok.

március 18., 11:52

  • Külföld
Újra vétózhat Magyarország a brüsszeli EU-csúcson

Újra vétózhat Magyarország a brüsszeli EU-csúcson

Az európai fejlesztésére igent, Ukrajna gyorsított EU-csatlakozására nemet mond a kormány.

március 18., 11:48

  • Külföld
Tiltakozik az Európa Tanács a Pride betiltása miatt

Tiltakozik az Európa Tanács a Pride betiltása miatt

Sulyok Tamáshoz fordulnak segítségért.

március 18., 20:28

  • Külföld
Ukrán területekről és atomerőművekről szólhat a Trump–Putyin-telefonbeszélgetés

Ukrán területekről és atomerőművekről szólhat a Trump–Putyin-telefonbeszélgetés

Az amerikai elnök szerint jó esélyei vannak a háború megállítására.

március 18., 06:41

  • Külföld
Óriási támadás történt a Gázai övezetben, legalább 413-an meghaltak egy izraeli légicsapásban

Óriási támadás történt a Gázai övezetben, legalább 413-an meghaltak egy izraeli légicsapásban

A Hamász szerint a túszok sorsa így bizonytalanná vált.

március 18., 06:24

  • Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.

8 órája

  • Külföld
Önkéntes távozásra szólította fel az illegális bevándorlókat Donald Trump

Önkéntes távozásra szólította fel az illegális bevándorlókat Donald Trump

A távozni akarók számára mobilalkalmazást is indítanak.

március 18., 20:34

  • Külföld
Gumibotot vetett be a rendőrség a tüntetők ellen az újvidéki városházánál

Gumibotot vetett be a rendőrség a tüntetők ellen az újvidéki városházánál

A tiltakozók blokád alá vették az épületet.

március 18., 08:00

  • Külföld
A kínai állami média ünnepli Donald Trump döntését

A kínai állami média ünnepli Donald Trump döntését

Nem csak a Szabad Európa finanszírozását állította le az amerikai elnök.

március 18., 10:05

  • Külföld
A Fehér Házban járt Conor McGregor, ahol a bevándorlókkal kapcsolatos fenyegetésekről beszélt

A Fehér Házban járt Conor McGregor, ahol a bevándorlókkal kapcsolatos fenyegetésekről beszélt

A korábbi MMA-bajnok szerint Írország lassan elveszíti írségét.

március 18., 10:13

  • Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Nem véletlenül aggódott az ügynökség.

3 órája

  • Külföld
Szijjártó Péter: A magyar kormány Trump volt már jóval Trump előtt

Szijjártó Péter: A magyar kormány Trump volt már jóval Trump előtt

A tárcavezető szerint Európán kívül népszerűbb a magyar kormány, mint Európában.

március 18., 11:16

  • Külföld
Furgonnal gázoltak el gyalogosokat Londonban, egy ember meghalt

Furgonnal gázoltak el gyalogosokat Londonban, egy ember meghalt

A rendőrség elfogta a kisteherautó sofőrjét.

március 18., 18:48

  • Külföld
Halálbüntetést kaphat a több gyilkossággal gyanúsított magyar férfi Floridában

Halálbüntetést kaphat a több gyilkossággal gyanúsított magyar férfi Floridában

A 25 éves Zs. Zsolt illegálisan tartózkodik az Egyesült Államokban.

március 18., 07:19