Engedélyeznék az abortuszt a 16 év feletti lányoknak Spanyolországban

GettyImages-941315310
2022.05.17. 19:12
Spanyolország jóváhagyta azt a törvénytervezetet, amely eltörölné a 16 és 17 éves lányoknak előírt szülői beleegyezést, amely a terhesség megszakításához szükséges.

Az új törvényjavaslat célja a konzervatív Néppárt által 2015-ben elfogadott korábbi abortusztörvény megreformálása. Isabel Rodriguez kormányszóvivő szerint a törvényjavaslat újabb előrelépést jelent a demokrácia számára.

Ha a törvényjavaslatot elfogadják,

SPANYOLORSZÁG LESZ AZ ELSŐ OLYAN ORSZÁG EURÓPÁBAN, AMELY FIZETETT MENSTRUÁCIÓS SZABADNAPOT BIZTOSÍT A MUNKAVÁLLALÓINAK.

Háromnapos betegszabadság jár a menstruáció miatt

Spanyolországban az önkéntes terhességmegszakítás a terhesség 14. hetéig engedélyezett.

A hagyományosan római katolikus Spanyolországban az orvosok továbbra is feliratkozhatnak a lelkiismereti okokból tiltakozók nyilvántartásába.

Irene Montero egyenlőségi miniszter szerint

a kormányzati intézményeknek el kell vetniük a női testtel kapcsolatos tabukat, stigmákat és bűntudatot.

A szexuális és reproduktív egészséggel kapcsolatos törvénytervezet célja az is, hogy az alkalmazottaknak három nap betegszabadságot biztosítsanak a fájdalmas menstruáció miatt, amely különösen erős vagy munkaképtelenné tevő fájdalom esetén öt napra bővíthető. A betegszabadságot nem a munkaadók, hanem az állami társadalombiztosítási rendszer fogja fizetni.

Kapcsolódó
Szabadságot adhatnak a menstruáló nőknek Spanyolországban

Szabadságot adhatnak a menstruáló nőknek Spanyolországban

Legalább három nap járhat a súlyos tünetektől szenvedő nőknek.

A 16 és 17 évesek abortusza és a súlyos menstruációs fájdalmak miatti betegszabadság mind az új törvényjavaslat részét képezi – írja a BBC.

Szigorúbb szabályok a béranyaságra

Spanyolország azt is közölte, hogy szigorúbb korlátozásokat fog bevezetni a béranyaságra, amely már most is tilos az országban. A kormány ígéretet tett arra, hogy egy lépéssel továbbmegy, és betiltja a béranyasági ügynökségek reklámozását.

A kormány szerint a béranyaság a nők elleni erőszak egyik formája,

és ugyanígy minősíti a kényszerterhességet, az abortuszt, a sterilizációt vagy a fogamzásgátlást.

A szexuális és reproduktív egészségről szóló törvényjavaslat célja az is, hogy ösztönözzék a férfiak számára a hormonális fogamzásgátlás fejlesztését, hangsúlyozva: a fogamzásgátlás nem kizárólag a nők felelőssége.

Spanyolország baloldali koalíciós kormánya csaknem négy éve került hatalomra, és a nők jogait az egyik legfontosabb területévé tette.

(Borítókép: Sean Gallup / Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Fontos döntést hozott a szlovák bíróság a kettős állampolgárságról

Fontos döntést hozott a szlovák bíróság a kettős állampolgárságról

Több mint 60 éves egyezmény megy a süllyesztőbe.

15 perce

  • Külföld
Négy ország kilép a taposóaknák használatát tiltó egyezményből

Négy ország kilép a taposóaknák használatát tiltó egyezményből

A biztonsági helyzet fokozódása miatt hozták meg a döntést.

március 18., 14:58

  • Külföld
Legalább tizenketten meghaltak egy hondurasi repülőgép-szerencsétlenségben

Legalább tizenketten meghaltak egy hondurasi repülőgép-szerencsétlenségben

Öt embert mentettek ki a gép roncsai közül a hatóságok.

március 18., 13:44

  • Külföld
A kocsani a legutóbbi diszkótragédia, de korábban is voltak borzalmas esetek, még nálunk is

A kocsani a legutóbbi diszkótragédia, de korábban is voltak borzalmas esetek, még nálunk is

Minden idők eddigi legtragikusabb, szórakozóhelyen történt tragédiájának csaknem félezer áldozata volt Bostonban, 1942-ben.

március 18., 17:37

  • Külföld
Nagy a baj Spanyolországban, ezreket telepítettek ki áradásveszély miatt

Nagy a baj Spanyolországban, ezreket telepítettek ki áradásveszély miatt

Több iskolában elmaradt a tanítás.

március 18., 14:27

  • Külföld
Történelmi döntést hozott a német parlament, jön az 500 milliárd eurós gigacsomag

Történelmi döntést hozott a német parlament, jön az 500 milliárd eurós gigacsomag

Vége az eddig szent tehénnek számító adósságféknek.

március 18., 16:16

  • Külföld
Putyin–Trump-telefonhívás: az oroszok 30 napig nem támadják az ukrán energiaszektort

Putyin–Trump-telefonhívás: az oroszok 30 napig nem támadják az ukrán energiaszektort

Mind az orosz állami hírügynökség, mind a Fehér Ház tájékoztatást adott a beszélgetésről.

március 18., 18:49

  • Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.

4 órája

  • Külföld
Önkéntes távozásra szólította fel az illegális bevándorlókat Donald Trump

Önkéntes távozásra szólította fel az illegális bevándorlókat Donald Trump

A távozni akarók számára mobilalkalmazást is indítanak.

március 18., 20:34

  • Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.

6 órája

  • Külföld
Politico: Magyarország amerikai nyomás miatt vonhatta vissza vétóját az oroszokat érintő szankciókkal kapcsolatban

Politico: Magyarország amerikai nyomás miatt vonhatta vissza vétóját az oroszokat érintő szankciókkal kapcsolatban

Sajtóértesülések szerint Marco Rubio telefonon kérte Szijjártó Pétert a blokkolás eltörlésére.

március 18., 06:19

  • Külföld
Ukrán területekről és atomerőművekről szólhat a Trump–Putyin-telefonbeszélgetés

Ukrán területekről és atomerőművekről szólhat a Trump–Putyin-telefonbeszélgetés

Az amerikai elnök szerint jó esélyei vannak a háború megállítására.

március 18., 06:41

  • Külföld
Magyarország szuverenitását is veszélyezteti Donald Trump és Vlagyimir Putyin egyezkedése

Magyarország szuverenitását is veszélyezteti Donald Trump és Vlagyimir Putyin egyezkedése

Egy új elemzés szerint a nagyhatalmaké lehet az egész világ.

március 18., 12:21

  • Külföld
Óriási támadás történt a Gázai övezetben, legalább 413-an meghaltak egy izraeli légicsapásban

Óriási támadás történt a Gázai övezetben, legalább 413-an meghaltak egy izraeli légicsapásban

A Hamász szerint a túszok sorsa így bizonytalanná vált.

március 18., 06:24

  • Külföld
Újra vétózhat Magyarország a brüsszeli EU-csúcson

Újra vétózhat Magyarország a brüsszeli EU-csúcson

Az európai fejlesztésére igent, Ukrajna gyorsított EU-csatlakozására nemet mond a kormány.

március 18., 11:48

  • Külföld
Szijjártó Péter: A magyar kormány Trump volt már jóval Trump előtt

Szijjártó Péter: A magyar kormány Trump volt már jóval Trump előtt

A tárcavezető szerint Európán kívül népszerűbb a magyar kormány, mint Európában.

március 18., 11:16

  • Külföld
Meghalt az angliai csata utolsó brit pilótája

Meghalt az angliai csata utolsó brit pilótája

John Hemingway 105 éves volt.

március 18., 08:22

  • Külföld
Feladta magát Donald Trump volt lelki tanácsadója gyermekek szexuális zaklatásának vádjával

Feladta magát Donald Trump volt lelki tanácsadója gyermekek szexuális zaklatásának vádjával

A férfi akár 20 év börtönbüntetésre is számíthat.

március 18., 06:56

  • Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Nem véletlenül aggódott az ügynökség.

31 perce

  • Külföld
Gumibotot vetett be a rendőrség a tüntetők ellen az újvidéki városházánál

Gumibotot vetett be a rendőrség a tüntetők ellen az újvidéki városházánál

A tiltakozók blokád alá vették az épületet.

március 18., 08:00

  • Külföld
Tovább gyűrűzik a Huawei-gate: kínai kéz a brüsszeli zsebekben

Tovább gyűrűzik a Huawei-gate: kínai kéz a brüsszeli zsebekben

Ajándékcsomagokért és futballmeccsekért lobbizhattak a képviselők a vállalatnak.

március 18., 07:00

  • Címlapon
Hogyan drágult meg ennyire a bankolás, és milyen trükkökkel lehet kivédeni?

Hogyan drágult meg ennyire a bankolás, és milyen trükkökkel lehet kivédeni?

Igazi hungarikum áll a háttérben.

2 órája

  • Címlapon
Besokalltak a svédek az áremelkedés miatt, bojkottálják a szupermarketeket

Besokalltak a svédek az áremelkedés miatt, bojkottálják a szupermarketeket

Kiverte a biztosítékot az élelmiszerek ára.

5 órája

  • Külföld
Furgonnal gázoltak el gyalogosokat Londonban, egy ember meghalt

Furgonnal gázoltak el gyalogosokat Londonban, egy ember meghalt

A rendőrség elfogta a kisteherautó sofőrjét.

március 18., 18:48

  • Külföld
Halálbüntetést kaphat a több gyilkossággal gyanúsított magyar férfi Floridában

Halálbüntetést kaphat a több gyilkossággal gyanúsított magyar férfi Floridában

A 25 éves Zs. Zsolt illegálisan tartózkodik az Egyesült Államokban.

március 18., 07:19