Bűnösnek találták a volt nicaraguai elnökjelöltet és testvérét pénzügyi bűncselekményekben
Cristiana Chamorro 2021 júniusában történt letartóztatásakor a jelenlegi elnök, Daniel Ortega előtt állt az elnökválasztási felméréseken. Testvére, Pedro Joaquin Chamorro Barrios volt parlamenti képviselő pedig az államfő, az Ortega-kormány nyílt kritikusa volt letartóztatásáig. Őrizetbe vételét az Egyesült Államok és nemzetközi emberi jogi csoportok politikai indíttatásúnak ítélték – számol be az MTI.
Cristiana Chamorrót bűnösnek találták pénzmosásban, amit a vád szerint az általa vezetett, szabad véleménynyilvánítással foglalkozó szervezeten keresztül végzett. A szervezetet, a Violeta Barrios de Chamorro Alapítványt (FVBCH) tavaly év elején feloszlatták, miután az országban nonprofit tevékenységet korlátozó törvényeket fogadtak el. Az ügyészek szerint Chamoro a szervezeten keresztül külföldről kapott pénzt a managuai „kormány destabilizálására”.
Őt és testvérét is elítélték visszaélésszerű gazdálkodásért, valamint pénzeszközök hűtlen kezeléséért és visszatartásáért. Az ügyészek Cristiana Chamorróra 13 év börtönbüntetést kérnek, amelyet házi őrizetben tölthet le. Az alapítvány három korábbi alkalmazottját is elítélték. Pedro Joaquin akár hét év börtönbüntetést is kaphat.
Cristiana Chamorro és testvére ügyvédei cáfolták a vádakat.
Testvéreim, Pedro Joaquin és Cristiana Chamorro abban a néhány percben, amíg beszélhettek, ártatlanságukat hirdették
– írta Twitter-üzenetben testvérük, Carlos Chamorro az ítélethirdetés után egy Twitter-üzenetben.
Cristiana Chamorrót ugyanazon a héten tartóztatták le, mint hét másik potenciális politikai riválisát. A baloldali Ortega, egykori gerillaparancsnok összesen 46 ellenfelét börtönözték be a tavalyi választások során.
A hét elején Michelle Bachelet, az ENSZ emberi jogi főbiztosa sürgette Ortegát, hogy teremtsen egy „hiteles, tisztességes és átlátható választási folyamatot” a közép-amerikai országban még az idén esedékes önkormányzati választások előtt.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét
A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.
március 20., 06:52
- Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe
176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.
március 20., 06:29
- Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg
Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.
március 20., 08:25
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
2 órája
- Külföld
Szijjártó Péter Moszkvából jelentette be, hogy optimista a béketárgyalásokat illetően
A miniszter az orosz kormány több vezető tisztviselőjével is tárgyalt.
28 perce
- Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik
Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.
március 20., 08:06
- Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter
Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.
március 20., 06:32
- Címlapon
Már nem csak Magyar Péter mozog, de még mindig ő fut a legtöbbet
A Tisza Párt elnökének impulzív természete azonban növeli a hibázás kockázatát.
2 órája
- Külföld
Vlagyimir Putyin egy tollvonással elintézte az elfoglalt ukrán területeken élők sorsát
március 20., 05:52
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
4 órája
- Külföld
Nyilvánosságra kerültek a John F. Kennedy akták
Sosem találtak elég bizonyítékot arról, hogy összeesküvés volt-e, vagy sem.
március 19., 20:43
- Külföld
Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa
Meglepő helyen végzett Izrael.
március 20., 09:05
- Külföld
Újabb támadásokat hajtott végre Izrael a Gázai övezetben, többen meghaltak
Katonai létesítmények voltak a célpontok.
március 19., 15:50
- Külföld
A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997
A Pride ma már nem egy kellemes hétvége, hanem egy egy hónapos indoktrináció minimum.
március 20., 08:54
- Címlapon
Vitézy Dávid átverve érzi magát, pedig néhány órája még közös terveik voltak Karácsony Gergellyel
6 órája
- Külföld
A Duna Aréna hőse Chicagóban tette oda magát a magyar ügyért
Sárkány Zalán 300 kilométert autózott, hogy részt vegyen a forradalmi megemlékezésen.
március 19., 06:51
- Külföld
Tarjányi Péter: Vlagyimir Putyin megette Donald Trumpot reggelire
A biztonságpolitikai szakértő szerint Oroszország feltételei egyoldalúan előnyösek.
március 19., 18:57
- Külföld
Trump árulása miatt visszaköveteli a Szabadság-szobrot egy francia politikus
Nem teszi zsebre, ahogy a Fehér Ház reagált.
március 19., 06:12
- Címlapon
Lezárják a kisebb határátkelőket Szlovákia és Magyarország között
A nagy átkelőkön fertőtlenítő kapuk lesznek.
2 órája
- Címlapon
Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban
A közlemény szerint az állatok törődésből vannak tartva.
5 órája
- Külföld
Az iszonyatos forgalom miatt bevezetik a vízitaxikat Balin
A repülőtéri torlódások csökkentése érdekében lesz szükség a vízi járművekre.
március 19., 14:17
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
5 órája
- Címlapon
Sztrájkot hirdet a magyar köztisztviselők szervezete
Az illetékes főispánokat is beperelik.
3 órája
- Mindeközben
Lukács Miki: Jelenleg a kisfiunk igényei a legfontosabbak, szinte csak lopva alszunk két-három órát
7 órája
- Külföld
Letartóztatták Isztambul polgármesterét, nem indulhat az elnökválasztáson
A török elnök egyik fő riválisának érvénytelenítették a diplomáját.
március 19., 08:55
- Külföld
Elfogadták a szerb miniszterelnök lemondását
Egyelőre nem tudni, hogy kit kér fel kormányalakításra Alekszandar Vucsics.
március 19., 12:56
- Külföld
Visszaérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomáson rekedt két amerikai asztronauta
A tervezett 8 nap helyett csaknem 9 hónapot töltöttek a világűrben.
március 19., 07:13
- Címlapon
Hatalmas csapást mért Moszkva a kulcsfontosságú ukrán területre, lángolnak az épületek
10 órája
- Címlapon
A változásról álmodtak Európa közepén, de csak csalódást és adósságot kaptak
Nem erről volt szó a választási kampányban.
2 órája
- Külföld
Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában
Az ügynek 122 gyanúsítottja van.
március 20., 06:40
- Külföld
Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség
Egy meg nem nevezett elnökjelölt iránti hűségüket is kinyilvánították.
március 20., 08:42
- Külföld
Maszkos támadó lőtte lábon az adócsalással vádolt horvát vállalkozót
Véres figyelmeztetést kapott a luxuskereskedő.
március 19., 14:51
- Külföld
Hat halottja és negyven eltűntje van az Olaszország partjainál történt hajókatasztrófának
Egyre több bevándorló érkezik a tengeren keresztül.
március 19., 14:33