Evakuálják az orosz diplomatákat Ukrajnából

GettyImages-1232401019
2022.01.18. 10:21

Ukrajna nagyvárosaiból és a fővárosokból is elkezdte „evakuálni” diplomatáit Oroszország – írja a New York Times egy magas rangú ukrán biztonsági tisztre hivatkozva, aki szerint január 5-én 18 diplomata szállt fel buszokra, és indult útnak Moszkvába.

Az értesülések szerint a 18 diplomatát körülbelül 30 további követte az azt követő napokban Kijevből és a nyugat-ukrajnai lvivi konzulátusról, és további két másik orosz konzulátus diplomatáit felszólították, hogy készüljenek fel Ukrajna elhagyására – mondta a biztonsági tiszt.

Ukrán és amerikai tisztségviselők szerint az orosz nagykövetségek felszámolása részben propaganda, részben egy fenyegető konfliktusra való felkészülés lehet.

Az elmúlt napokban történt távozások sokak szerint összefüggésben lehet az ukrán minisztériumokat ért múlt heti kibertámadásokkal is. A Microsoft és az Egyesült Államok kormányának jelentései szerint az ukrán hálózatokba az előzőnél sokkal pusztítóbb kártevőket is telepítettek, amelyeket még nem aktiváltak.

Eközben Oroszország és Belarusz közös hadgyakorlatot tervez: hatalmas, tankokkal, rakétákkal és csapatokkal megrakott vonatkonvojok tartanak Oroszország nyugati része felé, látszólag az ukrán határhoz. Aljakszandr Lukasenko belorusz elnök hétfőn bejelentette, hogy hamarosan megérkeznek az orosz csapatok egy közös hadgyakorlatra, amelyet Belorusz nyugati részén, Lengyelország és Litvánia határának közelében tartanak, valamint az ukrán határ mentén, ami erősíti a fenyegetést Ukrajnára nézve.

Kapcsolódó
Közös hadgyakorlatot tartanak az amerikaiakkal az ukránok

Közös hadgyakorlatot tartanak az amerikaiakkal az ukránok

A NATO-országok kiképzői is ott lesznek.

Közben Ukrajna sem tétlenkedik. Az ukrán sajtó szerint ugyanis február elejétől április elejéig közös hadgyakorlatot terveznek az Egyesült Államokkal, amit a Lengyelországhoz közeli Lviv megyében tartanak. A hírek szerint a februári hadgyakorlat a NATO-előírások szerint zajlik majd, és a NATO-országok kiképzői irányítják.

Eközben a washingtoni vezetők továbbra is úgy ítélik meg, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök még nem döntött a megszállásról. Az amerikai tisztviselők úgy gondolják, hogy Putyin arra a következtetésre jutott, hogy az Egyesült Államok és más országok felfegyverzik Ukrajnát, így pedig fennáll a veszélye annak, hogy Oroszország elveszíti katonai előnyét.

Kapcsolódó
A Kreml a diplomáciai kapcsolatok megszakításával fenyeget amerikai szankciók esetére

A Kreml a diplomáciai kapcsolatok megszakításával fenyeget amerikai szankciók esetére

A szankciók Dmitrij Peszkov szerint sosem segítettek megoldani a problémákat.

A német Frankfurter Allgemeine Zeitung eközben arról cikkezett, hogy Vlagyimir Putyin számára Ukrajna csak az első lépés lenne Oroszország számára. A lap szerint az orosz elnök célja, hogy egész Európában Oroszországé legyen a vezető szerep. Hozzátették: mindez sokkal inkább feltételezés, mint bizonyított tény.

(Borítókép: Orosz nagykövetség épülete Kijevben. Fotó:  Andrei Ratmirov TASS / Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét

Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét

Kérdés, eltéríti-e az EU-csúcsot a lapjaival.

március 20., 05:40

  • Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.

március 20., 06:32

  • Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.

március 20., 08:25

  • Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.

március 20., 06:29

  • Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.

március 20., 08:06

  • Külföld
A változásról álmodtak Európa közepén, de csak csalódást és adósságot kaptak

A változásról álmodtak Európa közepén, de csak csalódást és adósságot kaptak

Nem erről volt szó a választási kampányban.

19 perce

  • Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.

március 20., 06:52

  • Címlapon
Már nem csak Magyar Péter mozog, de még mindig ő fut a legtöbbet

Már nem csak Magyar Péter mozog, de még mindig ő fut a legtöbbet

A Tisza Párt elnökének impulzív természete azonban növeli a hibázás kockázatát.

54 perce

  • Külföld
Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott

Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott

Az amerikai elnök megszüntetett egy 1965-ből származó szabályt.

március 20., 08:30

  • Külföld
Újabb támadásokat hajtott végre Izrael a Gázai övezetben, többen meghaltak

Újabb támadásokat hajtott végre Izrael a Gázai övezetben, többen meghaltak

Katonai létesítmények voltak a célpontok.

március 19., 15:50

  • Külföld
Trump árulása miatt visszaköveteli a Szabadság-szobrot egy francia politikus

Trump árulása miatt visszaköveteli a Szabadság-szobrot egy francia politikus

Nem teszi zsebre, ahogy a Fehér Ház reagált.

március 19., 06:12

  • Címlapon
Lezárják a kisebb határátkelőket Szlovákia és Magyarország között

Lezárják a kisebb határátkelőket Szlovákia és Magyarország között

Csak a nagy átkelők maradnak nyitva.

55 perce

  • Külföld
Nyilvánosságra kerültek a John F. Kennedy akták

Nyilvánosságra kerültek a John F. Kennedy akták

Sosem találtak elég bizonyítékot arról, hogy összeesküvés volt-e, vagy sem.

március 19., 20:43

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

3 órája

  • Címlapon
Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban

Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban

A közlemény szerint az állatok törődésből vannak tartva.

4 órája

  • Külföld
A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A Pride ma már nem egy kellemes hétvége, hanem egy egy hónapos indoktrináció minimum.

március 20., 08:54

  • Külföld
Benjamin Netanjahu szerint a halálos légicsapások hulláma Gázában csak a kezdet

Benjamin Netanjahu szerint a halálos légicsapások hulláma Gázában csak a kezdet

Az izraeli miniszterelnök azt ígérte, hogy a támadások folytatódnak.

március 19., 08:33

  • Címlapon
Sztrájkot hirdet a magyar köztisztviselők szervezete

Sztrájkot hirdet a magyar köztisztviselők szervezete

Az illetékes főispánokat is beperelik.

2 órája

  • Külföld
Az iszonyatos forgalom miatt bevezetik a vízitaxikat Balin

Az iszonyatos forgalom miatt bevezetik a vízitaxikat Balin

A repülőtéri torlódások csökkentése érdekében lesz szükség a vízi járművekre.

március 19., 14:17

  • Külföld
Letartóztatták Isztambul polgármesterét, nem indulhat az elnökválasztáson

Letartóztatták Isztambul polgármesterét, nem indulhat az elnökválasztáson

A török elnök egyik fő riválisának érvénytelenítették a diplomáját.

március 19., 08:55

  • Külföld
Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok

Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok

Gyimesi György szerint Szlovákiában egyetlen magyar párt sem fogja átlépni az 5 százalékos küszöböt.

március 19., 08:40

  • Külföld
Visszaérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomáson rekedt két amerikai asztronauta

Visszaérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomáson rekedt két amerikai asztronauta

A tervezett 8 nap helyett csaknem 9 hónapot töltöttek a világűrben.

március 19., 07:13

  • Külföld
Megvonta a titkosszolgálati védelmet Joe Biden gyerekeitől Donald Trump

Megvonta a titkosszolgálati védelmet Joe Biden gyerekeitől Donald Trump

Tizenhárom, illetve tizennyolc ügynök vigyázott a biztonságukra.

március 19., 07:59

  • Címlapon
Rákosrendező helyett Bécsben vásárolt be a dubaji befektető

Rákosrendező helyett Bécsben vásárolt be a dubaji befektető

Tulajdonost cserélt az osztrák főváros egyik neves luxusszállodája.

3 órája

  • Címlapon
A kormány törvényt módosítana Varju László ügye után

A kormány törvényt módosítana Varju László ügye után

Orbán Viktor szerint ezekre a helyzetekre jogi megoldást kell találni.

4 órája

  • Külföld
Maszkos támadó lőtte lábon az adócsalással vádolt horvát vállalkozót

Maszkos támadó lőtte lábon az adócsalással vádolt horvát vállalkozót

Véres figyelmeztetést kapott a luxuskereskedő.

március 19., 14:51