Figyelmeztet a WHO: a jelenlegi vakcinák nem elég hatékonyak az új variánsok ellen

GettyImages-1324026256
2022.01.11. 18:52
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) koronavírus-vakcinák összetételével foglalkozó tanácsadói csoportjának keddi közleménye szerint olyan oltóanyagokra van szükség, amelyek a fertőzés megelőzése mellett a súlyos megbetegedésektől is megvédenek. A WHO által létrehozott munkacsoport tanulmánya szerint a jelenleg rendelkezésre álló vakcinák nem jelentenek „életképes és fenntartható” megoldást az újabb variánsok ellen, így új oltóanyagokra van szükség.

A WHO 2021 szeptemberében létrehozott munkacsoportja – amelynek 18 szakember a tagja – azt vizsgálta, hogy a jelenleg rendelkezésre álló vakcinák hogyan teljesítenek az újonnan megjelenő vírusvariánsok ellen – egy, két vagy akár három dózis felvételével. 

Arra jutottak, hogy az új variánsokkal szemben még az emlékeztető (harmadik) oltás sem a megfelelő megoldás.

Indoklásuk szerint viszont amíg új vakcinák nem állnak rendelkezésre, szükséges lehet a jelenlegiek frissítése annak érdekében, hogy az oltóanyagok továbbra is a WHO által javasolt legmagasabb szintű védelmet tudják nyújtani a vírus és annak különböző variánsai, köztük az omikron ellen.

A munkacsoport által közzétett tanulmány szerint a jelenleg használt vakcinák kevésbé hatékonyak a Covid-19 által okozott tünetek megelőzésére, különösen azoknál, akik az omikron-variánssal fertőződtek meg – amely egyébként futótűzként terjed a világban. Ugyanakkor a betegség súlyos lefolyása ellen továbbra is megfelelő védelmet nyújtanak az oltások. 

A tanácsadói csoport emellett arra kéri a vakcinagyártókat, hogy hozzanak létre adatbázist a omikron-specifikus vakcinák teljesítményéről, az adatokat pedig osszák meg velük, illetve a WHO többi szakértőjével.

Fél Európát megfertőzi az omikron a következő hetekben

Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai részlegének vezetője keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a következő hat-nyolc hétben várhatóan az európai lakosság több mint fele megfertőződhet a koronavírus Dél-Afrikából származó omikron-variánsával.

Európában több mint hétmillió új fertőzöttet regisztráltak 2022 első hetében, ami azt jelenti, hogy két hét alatt megduplázódott az esetszám

– fogalmazott Kluge, aki azt is hozzátette:  az omikron olyan mutációkkal rendelkezik, amelyek „lehetővé teszik, hogy könnyebben megtapadjon az emberi sejteken”. Emiatt a gyógyultak és az oltottak is megfertőződhetnek.

A WHO európai regionális igazgatója az iskolákról is beszélt. Úgy véli, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a gyerekek az iskolában maradhassanak a járvány további hullámai alatt.

Hans Kluge úgy látja, fontos előnyökkel jár a gyerekek mentális, szociális és oktatási jólétének szempontjából, ha az oktatási intézmények nyitva vannak.

David Nabarro, a WHO koronavírusügyi megbízottja beszélt arról, hogy az omikron miatt rendkívül nehéz lesz a következő három-négy hónap, de mint fogalmazott: „már lehet látni a járvány végét”.

Egy maratonit futunk, de egyelőre még nem mondhatjuk azt, hogy a végére értünk. Már a célegyenesben vagyunk, de még nem értünk oda, és lesz még néhány bukkanó, amin túl kell jutni

– fejtette ki álláspontját. Nabarro szerint az omikron-hullám alatt még újabb korlátozásokra is szükség lehet.

Hozzátette:  az omikron után még további variánsokra kell majd készülni, és valószínűnek tűnik az is, hogy a vírus nem tűnik el majd teljesen.

Az általa okozott fertőzések száma  a világjárvány vége után is megemelkedhet majd akár  3-4 havonta helyi szinten, erre fel kell készülnie az egészségügynek mindenhol – fejtette ki.

(Borítókép: Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) központja 2021. június 15-én Genfben. Fotó: Sean Gallup / Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.

március 20., 08:06

  • Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.

március 20., 06:29

  • Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.

március 20., 06:52

  • Külföld
Fontos döntést hozott a szlovák bíróság a kettős állampolgárságról

Fontos döntést hozott a szlovák bíróság a kettős állampolgárságról

Több mint 60 éves egyezmény megy a süllyesztőbe.

tegnap, 21:06

  • Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.

március 20., 08:25

  • Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.

március 20., 06:32

  • Külföld
Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét

Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét

Kérdés, eltéríti-e az EU-csúcsot a lapjaival.

március 20., 05:40

  • Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.

tegnap, 21:19

  • Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.

tegnap, 17:36

  • Külföld
Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Meglepő helyen végzett Izrael.

március 20., 09:05

  • Külföld
A Duna Aréna hőse Chicagóban tette oda magát a magyar ügyért

A Duna Aréna hőse Chicagóban tette oda magát a magyar ügyért

Sárkány Zalán 300 kilométert autózott, hogy részt vegyen a forradalmi megemlékezésen.

március 19., 06:51

  • Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.

tegnap, 15:44

  • Külföld
Újabb támadásokat hajtott végre Izrael a Gázai övezetben, többen meghaltak

Újabb támadásokat hajtott végre Izrael a Gázai övezetben, többen meghaltak

Katonai létesítmények voltak a célpontok.

március 19., 15:50

  • Külföld
Visszaérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomáson rekedt két amerikai asztronauta

Visszaérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomáson rekedt két amerikai asztronauta

A tervezett 8 nap helyett csaknem 9 hónapot töltöttek a világűrben.

március 19., 07:13

  • Külföld
Letartóztatták Isztambul polgármesterét, nem indulhat az elnökválasztáson

Letartóztatták Isztambul polgármesterét, nem indulhat az elnökválasztáson

A török elnök egyik fő riválisának érvénytelenítették a diplomáját.

március 19., 08:55

  • Külföld
Megvonta a titkosszolgálati védelmet Joe Biden gyerekeitől Donald Trump

Megvonta a titkosszolgálati védelmet Joe Biden gyerekeitől Donald Trump

Tizenhárom, illetve tizennyolc ügynök vigyázott a biztonságukra.

március 19., 07:59

  • Külföld
Elfogadták a szerb miniszterelnök lemondását

Elfogadták a szerb miniszterelnök lemondását

Egyelőre nem tudni, hogy kit kér fel kormányalakításra Alekszandar Vucsics.

március 19., 12:56

  • Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Nem véletlenül aggódott az ügynökség.

tegnap, 20:50

  • Külföld
Magyar és indiai űrhajósok együtt repülnek fel a Nemzetközi Űrállomásra

Magyar és indiai űrhajósok együtt repülnek fel a Nemzetközi Űrállomásra

Több mint négy évtizede nem járt indiai és magyar űrhajós a világűrben.

március 19., 11:48

  • Külföld
Benjamin Netanjahu szerint a halálos légicsapások hulláma Gázában csak a kezdet

Benjamin Netanjahu szerint a halálos légicsapások hulláma Gázában csak a kezdet

Az izraeli miniszterelnök azt ígérte, hogy a támadások folytatódnak.

március 19., 08:33

  • Külföld
Az iszonyatos forgalom miatt bevezetik a vízitaxikat Balin

Az iszonyatos forgalom miatt bevezetik a vízitaxikat Balin

A repülőtéri torlódások csökkentése érdekében lesz szükség a vízi járművekre.

március 19., 14:17

  • Külföld
Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában

Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában

Az ügynek 122 gyanúsítottja van.

március 20., 06:40

  • Külföld
Maszkos támadó lőtte lábon az adócsalással vádolt horvát vállalkozót

Maszkos támadó lőtte lábon az adócsalással vádolt horvát vállalkozót

Véres figyelmeztetést kapott a luxuskereskedő.

március 19., 14:51

  • Külföld
Hat halottja és negyven eltűntje van az Olaszország partjainál történt hajókatasztrófának

Hat halottja és negyven eltűntje van az Olaszország partjainál történt hajókatasztrófának

Egyre több bevándorló érkezik a tengeren keresztül.

március 19., 14:33