Több órán át üldöztek a német rendőrök egy malacot

2021.12.19. 20:21

Több órán át üldöztek a német rendőrök egy házisertést a Rajna-vidék-Pfalz tartományban, a francia határ közelében lévő Bobenthal városában.

A rendőrök által Hildegard névre keresztelt állat a gyanú szerint egy farmról menekülhetett el. A hatóságok először a helyiek értesítették, akik a város főútja közelében szúrták ki az állatot.  A rendőrök ezután több órán át üldözték a malacot, mire végre sikerült elkapni. A hajsza azért nyúlt ennyire hosszúra, mert Hildegardnak több alkalommal is sikerült kiszabadulnia azután is, hogy elkapták. 

Végül azonban sikerült elfogniuk és elaltatniuk az állatot, a hajszában senki sem sérült meg. Hildegardot ezután az egyik közeli farmra szállították, hogy ott őrizzék, míg megtalálják a gazdáját.

Azóta a rendőrök a környéken is körbekérdeztek, de egyik gazda sem jelentkezett a tulajdonosaként. Így a hatóságok most arra gyanakszanak, hogy az állat Franciaországból érkezhetett a német városba. 

(via Süddeutsche Zeitung)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Létezik egyáltalán ellenzék Ukrajnában?

Létezik egyáltalán ellenzék Ukrajnában?

Felkavarta az állóvizet a hír, miszerint Donald Trump csapata ukrajnai ellenzéki politikusokkal tárgyal.

március 23., 18:42

  • Külföld
Felfüggesztették hivatalából Isztambul bebörtönzött ellenzéki polgármesterét

Felfüggesztették hivatalából Isztambul bebörtönzött ellenzéki polgármesterét

Ekrem Imamoglunak korrupción kívül terrorvádak miatt is felelnie kell.

március 23., 19:32

  • Külföld
Ez lehet az utolsó békés nyarunk – véli a német hadtörténész

Ez lehet az utolsó békés nyarunk – véli a német hadtörténész

Borús jövőt vizionál Sönke Nietzel.

március 23., 19:43

  • Külföld
Irán külügyminisztere: Washington gondolja újra a politikáját

Irán külügyminisztere: Washington gondolja újra a politikáját

Donald Trump még március elején írt levelet Irán legfőbb vallási és politikai vezetőjének.

március 23., 15:12

  • Külföld
Tesla-kereskedések előtt tüntettek Elon Musk ellen Amerika-szerte

Tesla-kereskedések előtt tüntettek Elon Musk ellen Amerika-szerte

Illetve Torontóban is.

március 23., 16:02

  • Külföld
Szijjártó Péter: Magyarország kisebbségben van az EU-ban

Szijjártó Péter: Magyarország kisebbségben van az EU-ban

A külügyminiszter szerint külső beavatkozásra szerveződtek a tüntetések Szerbiában.

március 23., 18:24

  • Külföld
Párizsban tüntettek a Budapest Pride betiltása ellen

Párizsban tüntettek a Budapest Pride betiltása ellen

Az eseményen több francia párt is részt vett.

március 23., 20:17

  • Címlapon
Olyan fegyverrendszert telepített Amerika, hogy a kínaiakban megállt az ütő

Olyan fegyverrendszert telepített Amerika, hogy a kínaiakban megállt az ütő

Egyesek szerint ezzel egyértelműen Kínát vették célba.

17 perce

  • Címlapon
Beszéde közben támadtak rá Magyar Péterre, újabb atrocitás érte a Tisza Pártot

Beszéde közben támadtak rá Magyar Péterre, újabb atrocitás érte a Tisza Pártot

A férfit megbilincselték, és előállították a körmendi rendőrkapitányságra.

54 perce

  • Külföld
Előrehozott választásokat jelentett be a kanadai miniszterelnök

Előrehozott választásokat jelentett be a kanadai miniszterelnök

Mark Carney erősebb mandátumot akar az amerikai vámintézkedések miatt.

március 24., 05:50

  • Külföld
Csaknem egy millió dollárt érő ékszereket nyelt le egy férfi Floridában

Csaknem egy millió dollárt érő ékszereket nyelt le egy férfi Floridában

Azt hazudta, hogy az Orlando Magic egyik játékosa nevében vásárol.

március 23., 14:46

  • Külföld
Meghalt a független Ukrajna első miniszterelnöke

Meghalt a független Ukrajna első miniszterelnöke

Vitold Fokin 92 évet élt.

március 23., 13:09

  • Külföld
Izrael kiiktatta a Hamász legfőbb politikai vezetőjét

Izrael kiiktatta a Hamász legfőbb politikai vezetőjét

Imádkozás közben érte őket a rakéta.

március 23., 06:35

  • Külföld
Folytatódtak a zavargások Törökországban az isztambuli polgármester letartóztatása miatt

Folytatódtak a zavargások Törökországban az isztambuli polgármester letartóztatása miatt

Diplomája visszavonásával is próbálják ellehetetleníteni Ekrem Imamoglut.

március 24., 07:04

  • Külföld
Romba döntött egy római kori hidat az árvíz Spanyolországban

Romba döntött egy római kori hidat az árvíz Spanyolországban

Több mint száz ingatlanból evakuálták a lakókat.

március 23., 13:45

  • Külföld
Hatalmas tömegbaleset vetett véget egy autós üldözésnek Párizsban

Hatalmas tömegbaleset vetett véget egy autós üldözésnek Párizsban

A hatóságok vizsgálják az esetet.

március 23., 06:16

  • Külföld
Izrael megtámadott egy gázai kórházat, a Hamász egyik tisztviselője is meghalt

Izrael megtámadott egy gázai kórházat, a Hamász egyik tisztviselője is meghalt

A védelmi miniszter szerint a terrorszervezet tagja volt a célpont.

március 24., 06:56

  • Külföld
Beindult a cenzúra Elon Musk platformján, sorra tűnnek el a török ellenzéki oldalak az X-ről

Beindult a cenzúra Elon Musk platformján, sorra tűnnek el a török ellenzéki oldalak az X-ről

Egy többmilliós elérésű oldalt is érint a döntés.

március 23., 11:26

  • Külföld
Hivatalosan is letartóztatták az isztambuli polgármestert

Hivatalosan is letartóztatták az isztambuli polgármestert

Többen kerültek a rácsok mögé korrupció vádjával.

március 23., 07:13

  • Külföld
Donald Trump kitiltott egy brit punkzenekart az Egyesült Államokból

Donald Trump kitiltott egy brit punkzenekart az Egyesült Államokból

Egyre többen járnak így.

március 23., 10:49

  • Külföld
Újabb országokban fedezték fel a kémprogramot, amivel magyarokat is megfigyeltek

Újabb országokban fedezték fel a kémprogramot, amivel magyarokat is megfigyeltek

Tizenhárom uniós tagállamban azonosították a megfigyelések áldozatait – Magyarország most nincs köztük.

március 23., 08:15

  • Címlapon
Itt a fordulat az időjárásban: hózáporok vetnek véget a 20 fokos melegnek

Itt a fordulat az időjárásban: hózáporok vetnek véget a 20 fokos melegnek

A viharos széllökések sem kímélnek minket.

2 órája

  • Külföld
Szijjártó Péter: Valótlan állítások jelentek meg az osztrák külügyminiszterrel való beszélgetésről

Szijjártó Péter: Valótlan állítások jelentek meg az osztrák külügyminiszterrel való beszélgetésről

A Pride kérdése is szóba került a két tárcavezető között.

március 23., 10:25

  • Címlapon
Döntött a kormány, ez már csak ráadás volt a forintnak Donald Trump után

Döntött a kormány, ez már csak ráadás volt a forintnak Donald Trump után

Nincsenek jó napjai a magyar gazdaságnak.

9 órája

  • Külföld
Ferenc pápa először jelent meg nyilvánosan kórházba kerülése óta

Ferenc pápa először jelent meg nyilvánosan kórházba kerülése óta

A Gemelli kórház teraszán köszöntötte a híveket a szentatya.

március 23., 12:15

  • Külföld
Hajuknál fogva rángatta egy orosz óvónő a kislányokat egy óvodában

Hajuknál fogva rángatta egy orosz óvónő a kislányokat egy óvodában

Börtönőrként viselkedett a gyermekekkel, a szülők már vallomást tettek az ügyben.

március 23., 07:34