Szijjártó Péter: 800 ezer koronavírus-vakcinát adunk el

2021.09.21. 17:44

Magyarország 400-400 ezer adag koronavírus-vakcinát ad el Thaiföldnek és Vietnamnak az AstraZeneca koronavírus elleni oltóanyagából – közölte az MTI beszámolója szerint Szijjártó Péter kedden New Yorkban.

A külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ 76. közgyűlésén vesz részt, innen jelentette be azt, hogy megállapodás született a vakcinák átadásáról a két délkelet-ázsiai országgal, miután azok vásárlási szándékkal fordultak a kormányhoz.

A tárcavezető elmondta, hogy Magyarország több forrásból tudott oltóanyagokat vásárolni, mint a többi európai uniós tagállam, és ennek köszönhetően rendkívül gyorsan meg tudta kezdeni az oltási kampányát, majd elsőként nyithatta újra a gazdaságát Európában.

Ma több millió dózis van a különböző vakcinákból a raktárakban, így Magyarország másoknak is segítséget tud nyújtani, ahogyan eddig is tette

– mondta. 

Az egész világ egymásra utaltságban él, s nekünk az is érdekünk, hogy a lehető legtöbb országban a lehető legmagasabb szintű legyen az átoltottság, hogy a megfertőződés esélye minél alacsonyabb legyen az utazások során – tette hozzá Szijjártó Péter. 

A külügyminiszter mindeközben arra figyelmeztetett, hogy a fertőzési számok egyre romlanak, és a megfigyelhető tendenciák azt mutatják, hogy a járvány negyedik hulláma is komoly kihívást fog jelenteni szinte minden ország számára.

Abban konszenzus van most már globálisan, hogy az oltás jelenti a megoldást. Tehát minél több ember kap oltást, annál nyugodtabban várhatjuk a negyedik hullámot, az annál kevesebb kárt tud okozni

– vélte a külügyminiszter.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Szijjártó Péter: Brüsszel odadobná a kárpátaljai magyar közösséget áldozatnak Ukrajnáért

Szijjártó Péter: Brüsszel odadobná a kárpátaljai magyar közösséget áldozatnak Ukrajnáért

A tárcavezető szerint már tíz éve zajlik a kárpátaljai magyarság szisztematikus megsértése.

március 17., 17:03

  • Külföld
Robert Fico: Szlovákia soha nem fogja támogatni az Európai Unió Magyarország elleni szankcióit

Robert Fico: Szlovákia soha nem fogja támogatni az Európai Unió Magyarország elleni szankcióit

A szlovák kormányfő mindent megtesz azért, hogy országa elkerülje az előrehozott választásokat.

március 17., 16:56

  • Külföld
Miért szántja be Donald Trump az amerikai Oktatási Minisztériumot?

Miért szántja be Donald Trump az amerikai Oktatási Minisztériumot?

A USAID, az FBI és sok más után most az oktatásért felelős kormányhivatal átalakítása van soron.

március 17., 19:48

  • Címlapon
Lendületből tarolják le a világot Donald Trump haveri techmilliárdosai

Lendületből tarolják le a világot Donald Trump haveri techmilliárdosai

Mára zöld utat kapott a kemény kéz politikája.

1 órája

  • Címlapon
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.

5 órája

  • Külföld
Kövér László: Magyarország osztozik Észak-Macedónia gyászában és fájdalmában

Kövér László: Magyarország osztozik Észak-Macedónia gyászában és fájdalmában

A szombat éjjeli klubtűzben 59 ember veszítette életét.

március 17., 19:25

  • Külföld
Az AstraZeneca akár 1 milliárd doollárt is fizethet egy belga biotechnikai cégért

Az AstraZeneca akár 1 milliárd doollárt is fizethet egy belga biotechnikai cégért

A cég rákellenes immunterápiákra specializálódott.

március 17., 16:44

  • Külföld
Meghalt egy mentőautó sofőrje, aki a diszkótűz áldozatait szállította

Meghalt egy mentőautó sofőrje, aki a diszkótűz áldozatait szállította

Észak-Macedónia történetének legnagyobb temetésére készülnek.

március 17., 19:24

  • Címlapon
Átalakul a különleges jogrend, megnyírják a kormány rendeletalkotási hatáskörét

Átalakul a különleges jogrend, megnyírják a kormány rendeletalkotási hatáskörét

Milyen lesz 2026. január 1-jétől az új különleges jogrend? Tiszta vizet öntünk a pohárba.

3 órája

  • Külföld
Óriási támadás történt a Gázai övezetben, legalább 413-an meghaltak egy izraeli légicsapásban

Óriási támadás történt a Gázai övezetben, legalább 413-an meghaltak egy izraeli légicsapásban

A Hamász szerint a túszok sorsa így bizonytalanná vált.

március 18., 06:24

  • Külföld
CNN-felmérés: rekordalacsonyra esett a Demokrata Párt népszerűsége

CNN-felmérés: rekordalacsonyra esett a Demokrata Párt népszerűsége

Nem egységes a párt szavazótábora.

március 17., 05:59

  • Külföld
Felgyújtotta feleségét egy német férfi

Felgyújtotta feleségét egy német férfi

A rendőrség a villamos vezetőjének és több utasnak is pszichológiai segítséget ajánlott fel.

március 17., 06:00

  • Külföld
Elkezdték felkészíteni a német kórházakat egy esetleges háborúra

Elkezdték felkészíteni a német kórházakat egy esetleges háborúra

Judith Gerlach bajor egészségügyi miniszter országos programot sürget.

március 17., 11:41

  • Címlapon
Benyújtották a 30 év alatti anyák szja-mentességéről szóló törvényjavaslatot

Benyújtották a 30 év alatti anyák szja-mentességéről szóló törvényjavaslatot

Az intézkedés 2026. január elsejétől lépne hatályba.

1 órája

  • Külföld
Elvesztette szlovák állampolgárságát, mégis ő a felvidéki magyarok vezetője

Elvesztette szlovák állampolgárságát, mégis ő a felvidéki magyarok vezetője

Gubik László azt is elmondja, miért fontos nekik Orbán Viktor gatyamadzagja.

március 17., 07:57

  • Külföld
Feltámadt az Iszlám Állam? Tavaly megint ők követték el a legtöbb merényletet a világon

Feltámadt az Iszlám Állam? Tavaly megint ők követték el a legtöbb merényletet a világon

Ez a fegyveres csoport kapta tavaly „a világ leghalálosabb terrorszervezete” címet.

március 17., 09:25

  • Külföld
Mesterséges intelligenciát fognak tanulni Pekingben már a kisiskolások is

Mesterséges intelligenciát fognak tanulni Pekingben már a kisiskolások is

Ősztől lesz kötelező tantárgy.

március 17., 06:41

  • Külföld
Ötven autó rohant egymásnak – halálos tornádók söpörnek végig az Egyesült Államokban

Ötven autó rohant egymásnak – halálos tornádók söpörnek végig az Egyesült Államokban

A heves szél a légi közlekedést is megnehezíti, több repülőtéren szünetel a forgalom.

március 17., 07:02

  • Külföld
Arcon csapta Donald Trumpot egy újságíró, zseniálisan reagált az elnök

Arcon csapta Donald Trumpot egy újságíró, zseniálisan reagált az elnök

Ha nézéssel ölni lehetne, bajban lenne a riporter.

március 17., 11:37

  • Külföld
A Virgin most a Csalagúton indított szerelvények ötletével kacérkodik

A Virgin most a Csalagúton indított szerelvények ötletével kacérkodik

A brit társaság mellett egy spanyol cég is bejelentette, hogy nagy sebességű szerelvényekkel kötné össze Londont és Párizst.

március 17., 11:34

  • Külföld
Szigorítások a Fudzsi-hegyen: díjemelés és időbeli korlátozások lépnek életbe

Szigorítások a Fudzsi-hegyen: díjemelés és időbeli korlátozások lépnek életbe

A szabályozás célja a túlzsúfoltság csökkentése és a környezet védelme.

március 17., 07:10

  • Külföld
Rémálom a török nyaraláson

Rémálom a török nyaraláson

március 17., 16:53

  • Külföld
A New Journeo Concept

A New Journeo Concept

március 17., 12:23

  • Külföld
Azerbajdzsán azzal vádolja Örményországot, hogy tüzet nyitott állásaira

Azerbajdzsán azzal vádolja Örményországot, hogy tüzet nyitott állásaira

Több mint három évtizede húzódik a konfliktus Hegyi-Karabah hovatartozása körül.

március 17., 06:01

  • Külföld
Huszonhét évet élt szökésben egy pedofil cserkészvezető, több mint 97 vádpontban találták bűnösnek

Huszonhét évet élt szökésben egy pedofil cserkészvezető, több mint 97 vádpontban találták bűnösnek

A férfit csaknem három évtizedet élt Thaiföldön.

március 17., 21:02