
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM
Bezáratnák a szénbányát, ám ezzel veszélybe kerülne a lengyel energiaellátás.
Elfogadta a cseh kormány pénteken azokat a további szigorításokat, amelyek célja az új típusú koronavírus további terjedésének megakadályozása − jelentette be Jan Hamáček cseh belügyminiszter.
A hétfőn életbe lépő, egyelőre három hétre meghirdetett újabb korlátozások értelmében a kormány korlátozza az emberek mozgását. Az új intézkedések szerint bevásárolni is csak a lakókörzeten belül lehet, a lakhely 500 méteres körzetében szabad este kutyát sétáltatni, a séta és a kocogás pedig csak nappal a lakóhelyen megengedett.
Az élelmiszerboltokon, drogériákon és gyógyszertárakon kívül mindent be akarnak zárni.
A kormány Berlintől és Varsótól kér segítséget a betegek ellátásához. Lezárják az országot.
Bezárnak az óvodák, és a többi diákhoz hasonlóan az általános iskolák első és második osztályai is digitális oktatásra állnak át. Ezzel egy időben a kormány szűkíti azoknak az üzleteknek a körét, amelyek nélkülözhetetlenek, és ezért nyitva lehetnek. Az írószer- és a gyerekruhaboltoknak be kell zárniuk.
Az elfogadott szigorítások értelmében lakott területen mindenhol kötelező a maszkviselés, az utcán és a munkahelyen is. Az új szabályokat a rendőrök szúrópróbaszerű ellenőrzésekkel fogják betartatni, és az intézkedések betartásának ellenőrzésében ötezer katona is részt vesz.
Csehországban jelenleg a legmagasabb az új fertőzöttek aránya az Európai Unióban, és a hatóságok szerint az ország egészségügyi rendszere teljesítőképessége határára ért, ezért a kormány pénteken március 28-ig tartó szükségállapotot hirdetett.
Ismét szomorú rekord dőlt meg Csehországban. A 10,7 milliós lélekszámú országban több mint 17 ezer fertőzöttet azonosítottak az elmúlt 24 órában.
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMAz orosz−ukrán háború jó gyakorlóterep az észak-koreai katonáknak.
február 26., 12:35
Megszületett az elsőfokú ítélet.
február 26., 14:02
Magyarország amerikai támogatással vizsgálja a szervezet tevékenységét.
8 perce
10 perce
1 órája
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a francia elnök Párizsban.
1 órája
Milorad Dodik ügyében szerdán hirdetnek ítéletet.
február 26., 13:40
Maximilian Krah az Európai Parlamentben nem ülhetett be a párt delegációjának tagjai közé.
február 26., 17:12
Többek között fasiszta ideológia terjesztése miatt.
február 26., 15:03
február 26., 06:04
A kinevezése nem érinti a 4iG-nál betöltött szerepét.
40 perce
A vámháborúk mindig jólétcsökkentő hatással járnak.
február 26., 17:33
Majdnem 200 millió forintról határozott a kormányfő.
23 perce
A támadás helyszínének kiválasztását kérte a terrorszervezet a követőitől.
február 26., 19:13
Az eset összefüggésben állhat egy folyamatban lévő bírósági üggyel.
február 26., 18:05
Illegális fegyver birtoklásával vádolják.
február 26., 11:43
Az elemzők azt is megválaszolták, ki felelős az orosz–ukrán háborúért.
február 26., 08:37
6 órája
Ásványkincseket érintő megállapodást írhatnak alá.
február 26., 09:07
Egy meghibásodott távvezeték okozhatta az áramszünetet.
február 26., 06:34
Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.
3 órája
Szembementek a kormányzat akaratával.
4 órája
A következő három évben várhatók a leépítések.
február 26., 06:29
16 órája
8 órája
A mesterséges intelligencia segítségével elevenedik meg a Közel-Kelet Riviérája.
február 26., 08:56
A fegyveres hajléktalant nem tudták megfékezni, ezért kellett intézkedni.
február 26., 15:55
Sokkolóval sem tudták megfékezni.
február 26., 13:51
Az énekesnő komoly lökést adott az újragondolt amerikai patriotizmusnak és értékeknek.
2 órája
Az amerikai elnök nemrég kijelentette, hogy mindenképp megszerzik Grönlandot.
2 órája
Trump és Zelenszkij nyilvános vitája történelmi jelentőségű volt. A szakértő szerint ilyen vita szövetségesek között talán még sohasem történt.
3 órája
A Fehér Ház is megerősítette a hírt.
48 perce