Feloldottak egy korlátozást: isznak, buliznak és bunyóznak a lengyelek, egy autó kigyulladt
A hétvégén – más vendéglátóipari egységek mellett – megnyitottak Lengyelország sípályái is. A hegyekbe tóduló emberek a síelés mellett alkoholizálással, bulizással ünnepelték meg a korlátozások feloldását, ami esetenként verekedésbe torkollott – írja a Reuters.
Fesztiválhangulatban vannak a lengyelek péntek óta, mivel – 50%-os kapacitás mellett – ismét kinyithattak a vendéglátóipari-turisztikai egységek, köztük a sípályák is.
Minden lengyel szálláshely elkelt a részleges újranyitás után
A nyitást követő pár óra alatt.
Bár az emberek a jelek szerint nagyon boldogak, a hatóságok nem feltétlen osztoznak ebben az örömben. Különösen a tátrai síparadicsom, Zakopane környékén, ahova most nagyon sok turista tódult hirtelen.
Verekedések, összetűzések, üzletek rongálása... egy leégett autó
– így összegezte Roman Wieczorek, a zakopanei rendőrség szóvivője a szombat éjszaka mérlegét.
A wPolityce.pl szerint Zakopane városcentrumában, a Krupówki sétálóutcában szombat este nem éppen józan, éneklő és táncoló emberek gyűltek össze kisebb csoportokban, akiket aztán a rendőröknek kellett feloszlatniuk.
W Zakopanem zgromadzenie spontaniczne w ramach walki z koronawirusem przeprowadziło tłumnie weekendowe odkażanie. Wczoraj wieczorem na Krupówkach alkohol lał się strumieniami... pic.twitter.com/D90KUxm3su
— Stumbras (@stumbras3) February 13, 2021
A bulizó turisták a rendőröknek egész szombat éjjelre elfoglaltságot adtak.
Zakopane by Night #Zakopane #Tatry #Pandemia Fot. Maciej Jonek pic.twitter.com/kpFO9w3DRE
— Tygodnik Podhalański (@24tp_pl) February 13, 2021
Az éjszakai műszakot pedig – talán érthető módon – a rendőrök nem viselték túl jól. Itt egyikük kis híján lefejelte az őt videózó embert:
Długie teleskopowe pałki i atakujący policjant, na ul. Krupówki w Zakopanem. Panie @MariuszCiarka czy tak powinni sie zachowywać policjanci? #zakopane
— Jagna Marczułajtis-Walczak (@JagnaMarczulajt) February 14, 2021
źródło: @24tp_pl pic.twitter.com/lZXWeKl9bn
A lap azt is írja, hogy az utóbbi 24 órában csak Zakopanéban
137 alkalommal kellett intézkedniük a rendőröknek.
A helyi hatóságok – köztük a város polgármestere is – eközben arra figyelmeztették az embereket, hogy
ha nem tartják be a távolságtartás szabályait, akkor kénytelenek lesznek visszavezetni a korlátozásokat.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Lemondott Izland gyermekügyekért felelős minisztere, miután kiderült, egy tinédzsertől született gyereke
Több mint harminc év után derült fény az esetre.
március 21., 13:17
- Külföld
Hiába a titkosszolgálati vezető menesztése, szembement Netanjahu döntésével a Legfelsőbb Bíróság
Ez az első alkalom Izrael történetében, hogy egy kormány menesztené a Shin Bet vezetőjét.
március 21., 12:58
- Külföld
A szlovák pártok előhúzták az atomfegyvert: katasztrófakormányzás is jöhetett volna az előrehozott választások után
Egymást fenyegetik a kormánypártok.
március 21., 12:06
- Mindeközben
Jenna Ortega üvegből készült ruhában jelent meg egy tévéműsorban, csoda, hogy nem repedt szét rajta
1 órája
- Mindeközben
Teljesen kiborult az internet népe egy méregdrágán árult éttermi csirke miatt, bizarr okból kerül egy vagyonba
2 órája
- Külföld
Mark Zuckerberg kínos pillanatai vezető politikusokkal, amelyek kimaradtak a hivatalos közleményekből
A milliárdos és a nemzetközi diplomácia közötti kapcsolati státusz: bonyolult.
március 21., 12:53
- Külföld
Volodimir Zelenszkij valódi nyomást vár az Egyesült Államoktól Moszkvával szemben
Tovább folytatódik az adok-kapok az ukrajnai fronton.
március 21., 13:08
- Külföld
Lesújtott Elon Musk, folytatódik a kormányzati kiadások csökkentése
Mintegy 1,8 milliárd dollárt terveznek megtakarítani.
8 perce
- Mindeközben
Visváder Tamás posztolt egy titkos videót A Nagy Duettről, ezen a bakin nevet az internet népe
4 órája
- Külföld
Meghalt egy 19 éves fiatal, ő az újvidéki tragédia 16. áldozata
November eleje óta ápolták a kórházban.
március 21., 13:39
- Külföld
Leépítésekbe kezd a Mercedes, akár félmillió eurót is kaphat az, aki önként felmond
A maradók viszont elbúcsúzhatnak a béremeléstől.
március 21., 13:45
- Címlapon
Földrengés rázta meg Thaiföld fővárosát, kártyavárként omlott össze egy felhőkarcoló
A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.
2 órája
- Címlapon
Lucernaföldön vesztegel a Honvédelmi Minisztérium milliókkal támogatott repülőgépe
A rendőrség nyomozást indított.
58 perce
- Címlapon
Kiderült, mi okozta a Szindbád tengeralattjáró tragédiáját Egyiptomban
Számos biztonsági kérdés merült fel a baleset után.
3 órája
- Címlapon
A TEK szabadított ki egy fogva tartott 12 éves kislányt, akit osztrák anyja terrorizált
A nő fia korábban már megszökött anyjától, mert nem bírta elviselni a lelki és testi bántalmazást.
37 perce
- Külföld
Conor McGregor bejelentette, elindul az ír elnökválasztáson
Szerinte ő az egyetlen, aki megállíthatja a bevándorlást.
március 21., 10:58
- Külföld
Robotelefántok jönnek a hindu templomokba
Biztonságos és kegyetlenségtől mentes módon végzik a szertartásokat.
március 21., 15:03
- Külföld
Tűz ütött ki Európa legnagyobb repülőterénél, egész napra bezártak
Az incidensben több mint ezer járat érintett.
március 21., 06:32
- Külföld
Szijjártó Péter: Manfred Weber parancsot adott Magyar Péternek
A miniszter szerint Brüsszel „újabb sebességi fokozatba kapcsolt”.
március 21., 10:25
- Külföld
Megjelenteti az emlékiratait Giséle Pelicot
Férjét decemberben ítélték el nemi erőszak vádjával.
március 21., 15:41
- Külföld
Erős üzenetet küldött Vilmos herceg az orosz határról
Észtországban ellenőrizte a brit dandárt.
március 21., 14:22
- Külföld
Csehország határellenőrzést vezet be a Magyarországon is terjedő halálos kór miatt
A cseh rendőrség megelőző intézkedéseket jelentett be.
március 21., 08:51
- Mindeközben
A Farm VIP Kiara Lordja elárulta, milyen szigorú elvárásai vannak a férfiak felé
tegnap, 20:34
- Külföld
Olyan mértékű büntetést szabtak ki a Greenpeace-re, amely csődbe viheti a szervezetet
Zaklatás, rágalmazás és birtokháborítás miatt perelte be őket egy olajcég.
március 21., 09:10
- Külföld
A náci propagandaminiszterhez hasonlította a leendő német kancellárt a korábbi orosz elnök
Kemény vádat fogalmazott meg Dmitrij Medvegyev.
március 21., 07:34
- Címlapon
Milliók DNS-e kerülhet ismeretlen vásárlóhoz
Emlékszik a dobozos otthoni genetikai tesztekre? Az egyik legnagyobb ilyen elemzést kínáló cég most ment csődbe.
40 perce
- Címlapon
Megzavarták Orbán Viktor rádióinterjúját, rendőrök szedték szét a tiltakozókat az MTVA székházánál
Bedő Dávid szerint a kormányfőt a teherportán vitték be.
3 órája
- Külföld
Donald Trump aláírta a rendeletet az oktatási minisztérium megszüntetéséről
Ezzel beváltotta egyik kampányígéretét.
március 21., 08:33
- Külföld
Donald Trump ellenségeskedése miatt felmerült, hogy Kanada az Európai Unióhoz csatlakozna
Egyáltalán lehetséges ez?
március 21., 06:55
- Címlapon
Kövér László büntetőfeljelentést tett a parlamentben füstgyertyákat gyújtó politikusok ellen
A dokumentumot a Legfőbb Ügyészséghez nyújtotta be.
44 perce
- Mindeközben
Blága Tünde a párjáról mesélt: „Nem egyszerű neki, hogy a tévében mással lát”
tegnap, 18:28
- Külföld
Eltűnt hat külföldi túrázó a Fülöp-szigeteken, a lakosság segítségét kérik
A rendőrség közleménye szerint hatalmas területet kell átvizsgálniuk.
március 21., 10:21