Közel az egyezség az új román kormányprogramról
Még ma, legkésőbb holnap elkészül a formálódó román kormány programja – mondta Florin Cîţu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) által javasolt miniszterelnök-jelölt. Citu ezt az után közölte, hogy szombaton megszakadt a tárgyalás három párt; a PNL, a Mentsétek meg Romániát Szövetség – Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártja szövetség (USR–PLUS) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) között a kormányalakításról – írta a Kronika online.

Felfüggesztették az új román kormányról szóló egyeztetéseket
Az ok: a Nemzeti Liberális Párton belül sokan elégedetlenek amiatt, hogy Ludovic Orban „kulcsminisztériumokat” engedett át a koalíciós partnereknek.
Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője úgy fogalmazott: a hárompárti tárgyalásokon erősödött a bizalom a felek között. Sajtóértesülések szerint Cseke a közigazgatási, fejlesztési és közmunkálatokért felelős miniszteri tisztség várományosa. Információk szerint a környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter Tánczos Barna lehet, az ifjúsági és sportminisztérium tárcavezetői tisztségének várományosa pedig Olteán Csongor, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) elnöke.
A News.ro birtokába jutott információk szerint a PNL-nek 42, az USR–PLUS-nak 26, az RMDSZ-nek pedig 12 államtitkára lesz. Az RMDSZ 4 megyébe delegálhat kormánymegbízottat.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe
176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.
március 20., 06:29
- Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét
A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.
március 20., 06:52
- Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter
Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.
március 20., 06:32
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
6 perce
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
2 órája
- Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg
Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.
március 20., 08:25
- Külföld
Vlagyimir Putyin egy tollvonással elintézte az elfoglalt ukrán területeken élők sorsát
március 20., 05:52
- Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik
Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.
március 20., 08:06
- Külföld
Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét
Kérdés, eltéríti-e az EU-csúcsot a lapjaival.
március 20., 05:40
- Külföld
Lezárják a kisebb határátkelőket Szlovákia és Magyarország között
Csak négy átkelő marad nyitva.
10 perce
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
3 órája
- Külföld
Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa
Meglepő helyen végzett Izrael.
március 20., 09:05
- Külföld
Tarjányi Péter: Vlagyimir Putyin megette Donald Trumpot reggelire
A biztonságpolitikai szakértő szerint Oroszország feltételei egyoldalúan előnyösek.
március 19., 18:57
- Külföld
Újabb támadásokat hajtott végre Izrael a Gázai övezetben, többen meghaltak
Katonai létesítmények voltak a célpontok.
március 19., 15:50
- Címlapon
Már nem csak Magyar Péter mozog, de még mindig ő fut a legtöbbet
A Tisza Párt elnökének impulzív természete azonban növeli a hibázás kockázatát.
9 perce
- Címlapon
Vitézy Dávid átverve érzi magát, pedig néhány órája még közös terveik voltak Karácsony Gergellyel
4 órája
- Külföld
A Duna Aréna hőse Chicagóban tette oda magát a magyar ügyért
Sárkány Zalán 300 kilométert autózott, hogy részt vegyen a forradalmi megemlékezésen.
március 19., 06:51
- Külföld
Volodimir Zelenszkij reagált a Trump–Putyin-egyeztetésre, beszélni akar az amerikai elnökkel
Az ukrán elnök nem akar „Putyin étlapján” szerepelni.
március 19., 06:26
- Mindeközben
Lukács Miki: Jelenleg a kisfiunk igényei a legfontosabbak, szinte csak lopva alszunk két-három órát
5 órája
- Külföld
A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997
A Pride ma már nem egy kellemes hétvége, hanem egy egy hónapos indoktrináció minimum.
március 20., 08:54
- Külföld
Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott
Az amerikai elnök megszüntetett egy 1965-ből származó szabályt.
március 20., 08:30
- Címlapon
A kormány törvényt módosítana Varju László ügye után
Orbán Viktor szerint ezekre a helyzetekre jogi megoldást kell találni.
3 órája
- Külföld
Magyar és indiai űrhajósok együtt repülnek fel a Nemzetközi Űrállomásra
Több mint négy évtizede nem járt indiai és magyar űrhajós a világűrben.
március 19., 11:48
- Külföld
Az iszonyatos forgalom miatt bevezetik a vízitaxikat Balin
A repülőtéri torlódások csökkentése érdekében lesz szükség a vízi járművekre.
március 19., 14:17
- Külföld
Benjamin Netanjahu szerint a halálos légicsapások hulláma Gázában csak a kezdet
Az izraeli miniszterelnök azt ígérte, hogy a támadások folytatódnak.
március 19., 08:33
- Külföld
Megvonta a titkosszolgálati védelmet Joe Biden gyerekeitől Donald Trump
Tizenhárom, illetve tizennyolc ügynök vigyázott a biztonságukra.
március 19., 07:59
- Külföld
Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok
Gyimesi György szerint Szlovákiában egyetlen magyar párt sem fogja átlépni az 5 százalékos küszöböt.
március 19., 08:40
- Külföld
Visszaérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomáson rekedt két amerikai asztronauta
A tervezett 8 nap helyett csaknem 9 hónapot töltöttek a világűrben.
március 19., 07:13
- Külföld
Letartóztatták Isztambul polgármesterét, nem indulhat az elnökválasztáson
A török elnök egyik fő riválisának érvénytelenítették a diplomáját.
március 19., 08:55
- Külföld
Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában
Az ügynek 122 gyanúsítottja van.
március 20., 06:40
- Külföld
Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség
Egy meg nem nevezett elnökjelölt iránti hűségüket is kinyilvánították.
március 20., 08:42
- Külföld
Hat halottja és negyven eltűntje van az Olaszország partjainál történt hajókatasztrófának
Egyre több bevándorló érkezik a tengeren keresztül.
március 19., 14:33
- Külföld
Maszkos támadó lőtte lábon az adócsalással vádolt horvát vállalkozót
Véres figyelmeztetést kapott a luxuskereskedő.
március 19., 14:51