137-re nőtt a libanoni robbanások halálos áldozatainak száma

2020.08.05. 18:48 Módosítva: 2020.08.05. 18:55

Szerda késő délutáni adatok szerint legkevesebb 135 ember életét vesztette (ez a szám csütörtökre 137 főre nőtt a Reuters szerint), nagyjából 5 ezer pedig megsérült a keddi bejrúti kettős robbanásban. Az MTI összefoglalója alapján a legfontosabb információk röviden: 

  • Mivel vannak még emberek az összedőlt épületek romjai alatt, és több mint 60 sérültnek válságos az állapota, nem zárható ki, hogy tovább fog emelkedni a halálos áldozatok száma.
  • Megteltek a kórházak.
  • 200-250 ezer közé tehető azoknak a száma, akik elveszítették otthonukat.  
  • A tűzoltóság tíz emberét veszítette el.
  • A kár 3-5 milliárd dollárra (880-1500 milliárd forint) vagy még annál is többre becsülhető. 
  • A robbanásban teljesen megsemmisült Libanon központi magtára a benne tárolt gabonával együtt. Az országnak egy hónapnál kevesebbre elegendő gabonatartaléka maradt.
  • Bejrútot katasztrófa sújtotta várossá nyilvánították. Gyásznapot tartanak és kéthetes szükségállapotot hirdettek. A katonai hatóságokat azonnali hatállyal különleges biztonsági jogkörökkel ruházzák fel.
  • A jordániai földtani intézet szerint a robbanás 4,5-es erősségű földrengésnek felelt meg a Richter-skálán.
  • A sérültek között vannak külföldiek is. Megsérült az ENSZ 48 alkalmazottja és 27 családtagjuk is. Károk keletkeztek a többi között Magyarország, Finnország, Argentína és Kazahsztán libanoni nagykövetségének épületében is.
  • Számos ország felajánlotta a segítségét Libanonnak a sérültek ellátása, a romok eltakarítása és az újjáépítés érdekében. Magyarország 1 millió eurót ajánl fel az Antióchiai Szír Maronita Katolikus Egyháznak. 
  • A robbanások okát még mindig nem tudni. A jelek szerint petárdaraktárban keletkezett tűz okozta az első detonációt, a második pedig azért lett rendkívüli erejű, mert nagyon nagy mennyiségű, 2700 tonnányi ammónium-nitrát robbant be, amelyet hat éve kobozott el, és azóta egy kikötői raktárban tárolt a vámhivatal.
  • Ammónium-nitrát robbanására utal az is, hogy szemtanúk szerint utána narancssárga felhő keletkezett. Hasonló, vörösesbarna színe van a nitrátvegyületek robbanása után keletkező, mérgező nitrogén-dioxid gáznak is. Az ammónium-nitrát vízben jól oldódó só, műtrágya és robbanószerkezetek készítésére is használják.
  • Kora délutáni összefoglalónk a helyzetről.
Kapcsolódó
Irtózatos mulasztás okozhatta a bejrúti robbanást

Irtózatos mulasztás okozhatta a bejrúti robbanást

Zűrös hátterű, robbanószer készítéséhez is alkalmas műtrágya, hajmeresztő hegesztők, egy Cipruson is érezhető detonáció. Minden, amit a bejrúti katasztrófáról tudni lehet.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
A boszniai rendőrség elfogatóparancsot adott ki Milorad Dodik ellen

A boszniai rendőrség elfogatóparancsot adott ki Milorad Dodik ellen

Rajta kívül két másik magas rangú tisztviselő ellen is elfogadóparancsot adtak ki.

március 17., 20:41

  • Külföld
Miért szántja be Donald Trump az amerikai Oktatási Minisztériumot?

Miért szántja be Donald Trump az amerikai Oktatási Minisztériumot?

A USAID, az FBI és sok más után most az oktatásért felelős kormányhivatal átalakítása van soron.

március 17., 19:48

  • Külföld
Bizalomvesztés miatt Netanjahu leváltaná a Sin Bet vezetőjét

Bizalomvesztés miatt Netanjahu leváltaná a Sin Bet vezetőjét

Példátlan konfrontáció alakult ki Izraelben.

március 17., 15:58

  • Külföld
Robert Fico: Szlovákia soha nem fogja támogatni az Európai Unió Magyarország elleni szankcióit

Robert Fico: Szlovákia soha nem fogja támogatni az Európai Unió Magyarország elleni szankcióit

A szlovák kormányfő mindent megtesz azért, hogy országa elkerülje az előrehozott választásokat.

március 17., 16:56

  • Külföld
Párizsban tüntettek a Budapest Pride betiltása ellen

Párizsban tüntettek a Budapest Pride betiltása ellen

Az eseményen több francia párt is részt vett.

tegnap, 20:17

  • Külföld
Kövér László: Magyarország osztozik Észak-Macedónia gyászában és fájdalmában

Kövér László: Magyarország osztozik Észak-Macedónia gyászában és fájdalmában

A szombat éjjeli klubtűzben 59 ember veszítette életét.

március 17., 19:25

  • Külföld
Az AstraZeneca akár 1 milliárd doollárt is fizethet egy belga biotechnikai cégért

Az AstraZeneca akár 1 milliárd doollárt is fizethet egy belga biotechnikai cégért

A cég rákellenes immunterápiákra specializálódott.

március 17., 16:44

  • Külföld
Szijjártó Péter: Brüsszel odadobná a kárpátaljai magyar közösséget áldozatnak Ukrajnáért

Szijjártó Péter: Brüsszel odadobná a kárpátaljai magyar közösséget áldozatnak Ukrajnáért

A tárcavezető szerint már tíz éve zajlik a kárpátaljai magyarság szisztematikus megsértése.

március 17., 17:03

  • Külföld
Meghalt egy mentőautó sofőrje, aki a diszkótűz áldozatait szállította

Meghalt egy mentőautó sofőrje, aki a diszkótűz áldozatait szállította

Észak-Macedónia történetének legnagyobb temetésére készülnek.

március 17., 19:24

  • Címlapon
Álom helyett lidércnyomás: izgalommentes meccsen esett ki a magyar válogatott

Álom helyett lidércnyomás: izgalommentes meccsen esett ki a magyar válogatott

Az első fél órában négyszer is betalálhattak volna Szoboszlaiék, majd jött a végzetes három perc.

tegnap, 19:53

  • Címlapon
Marco Rossi: Az én hibám, hogy kiestünk a B ligába, de mindent megtettünk, hogy az elitben maradjunk

Marco Rossi: Az én hibám, hogy kiestünk a B ligába, de mindent megtettünk, hogy az elitben maradjunk

Azt viszont meg kell vizsgálni, miért omlik össze a csapat egy kapott gól után.

tegnap, 21:10

  • Külföld
Politico: Magyarország amerikai nyomás miatt vonhatta vissza vétóját az oroszokat érintő szankciókkal kapcsolatban

Politico: Magyarország amerikai nyomás miatt vonhatta vissza vétóját az oroszokat érintő szankciókkal kapcsolatban

Sajtóértesülések szerint Marco Rubio telefonon kérte Szijjártó Pétert a blokkolás eltörlésére.

március 18., 06:19

  • Címlapon
Ez lehet az utolsó békés nyarunk – véli a német hadtörténész

Ez lehet az utolsó békés nyarunk – véli a német hadtörténész

Borús jövőt vizionál Sönke Nietzel.

tegnap, 19:43

  • Külföld
Elkezdték felkészíteni a német kórházakat egy esetleges háborúra

Elkezdték felkészíteni a német kórházakat egy esetleges háborúra

Judith Gerlach bajor egészségügyi miniszter országos programot sürget.

március 17., 11:41

  • Külföld
Felgyújtotta feleségét egy német férfi

Felgyújtotta feleségét egy német férfi

A rendőrség a villamos vezetőjének és több utasnak is pszichológiai segítséget ajánlott fel.

március 17., 06:00

  • Külföld
Sokkoló videó: megkopasztották a Donald Trump által deportált bandatagokat El Salvadorban

Sokkoló videó: megkopasztották a Donald Trump által deportált bandatagokat El Salvadorban

Olyan az egész, mint egy mozifilm trailere – a legerősebb jelenetekből.

március 17., 13:40

  • Külföld
A Virgin most a Csalagúton indított szerelvények ötletével kacérkodik

A Virgin most a Csalagúton indított szerelvények ötletével kacérkodik

A brit társaság mellett egy spanyol cég is bejelentette, hogy nagy sebességű szerelvényekkel kötné össze Londont és Párizst.

március 17., 11:34

  • Külföld
Ötven autó rohant egymásnak – halálos tornádók söpörnek végig az Egyesült Államokban

Ötven autó rohant egymásnak – halálos tornádók söpörnek végig az Egyesült Államokban

A heves szél a légi közlekedést is megnehezíti, több repülőtéren szünetel a forgalom.

március 17., 07:02

  • Külföld
Arcon csapta Donald Trumpot egy újságíró, zseniálisan reagált az elnök

Arcon csapta Donald Trumpot egy újságíró, zseniálisan reagált az elnök

Ha nézéssel ölni lehetne, bajban lenne a riporter.

március 17., 11:37

  • Külföld
Szigorítások a Fudzsi-hegyen: díjemelés és időbeli korlátozások lépnek életbe

Szigorítások a Fudzsi-hegyen: díjemelés és időbeli korlátozások lépnek életbe

A szabályozás célja a túlzsúfoltság csökkentése és a környezet védelme.

március 17., 07:10

  • Külföld
Donald Trump precedenst teremt: érvénytelenné nyilvánította elődje kegyelmi rendeleteit

Donald Trump precedenst teremt: érvénytelenné nyilvánította elődje kegyelmi rendeleteit

Ilyet még egyetlen amerikai elnök sem tett.

március 17., 10:50

  • Külföld
Elvesztette szlovák állampolgárságát, mégis ő a felvidéki magyarok vezetője

Elvesztette szlovák állampolgárságát, mégis ő a felvidéki magyarok vezetője

Gubik László azt is elmondja, miért fontos nekik Orbán Viktor gatyamadzagja.

március 17., 07:57

  • Címlapon
Meglátogatta a kórházban az újdörögdi baleset sérültjeit a honvédelmi miniszter

Meglátogatta a kórházban az újdörögdi baleset sérültjeit a honvédelmi miniszter

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a sérültek állapotáról is beszámolt.

tegnap, 17:24

  • Címlapon
Lázár János: A Pride olyan, mint a dohányzás, mindkettőtől meg kell védeni a gyerekeket

Lázár János: A Pride olyan, mint a dohányzás, mindkettőtől meg kell védeni a gyerekeket

Az építési és közlekedési miniszter a Bayer Show vendége volt.

tegnap, 21:44

  • Külföld
Rémálom a török nyaraláson

Rémálom a török nyaraláson

március 17., 16:53

  • Külföld
Azerbajdzsán azzal vádolja Örményországot, hogy tüzet nyitott állásaira

Azerbajdzsán azzal vádolja Örményországot, hogy tüzet nyitott állásaira

Több mint három évtizede húzódik a konfliktus Hegyi-Karabah hovatartozása körül.

március 17., 06:01

  • Címlapon
Tarolt az elítélt ellenzéki jelölt az újpesti választáson

Tarolt az elítélt ellenzéki jelölt az újpesti választáson

Gyurcsány Ferenc a Fidesznek és a Tiszának is beszólt az eredmény után.

tegnap, 19:59

  • Külföld
Huszonhét évet élt szökésben egy pedofil cserkészvezető, több mint 97 vádpontban találták bűnösnek

Huszonhét évet élt szökésben egy pedofil cserkészvezető, több mint 97 vádpontban találták bűnösnek

A férfit csaknem három évtizedet élt Thaiföldön.

március 17., 21:02