Csúcsot döntött a napi új fertőzöttek száma Mexikóban
2409 új fertőzöttet regisztráltak Mexikóban csütörtökön – az eddigi legtöbbet egy nap alatt az országban a járvány kezdete óta. A mexikói egészségügyi minisztérium emellett 257 új halálesetről számolt be a vírussal összefüggésben. Mexikóban így már több mint 42 ezren fertőződtek meg, és 4477-en hunytak el a koronavírus miatt.
A CNN híre szerint a napi ugrást mindössze egy nappal azután jelentették be, hogy a kormány közölte: június elsejétől fokozatos nyitásba kezdenének a gazdaságban. Andrés Manuel López Obrador elnök azt mondta: a gyáraknak és alkalmazottaiknak új higiénés és biztonsági előírásoknak kell majd megfelelniük, és egyúttal hozzátette, hogy a jelek szerint a mexikóiak elég felelősségteljesek voltak ahhoz. hogy követni tudják az új előírásokat.
Most már látjuk a fényt az alagút végén, amiben azonban egyelőre még benne vagyunk
– fogalmazott.
A járvány alakulásáról folyamatosan frissülő grafikonjainkból is tájékozódhat:
Hol, hogy áll most a járvány?
Minden adat a koronavírusról, naprakészen, térképekkel, grafikonokkal.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Lefejezett döglött hallal hadonászott egy szenátor az ausztrál parlamentben
Egy törvénytervezet borzolta fel a kedélyeket.
3 órája
- Külföld
Elon Musk kormányhatékonysági embere veszi át a vezetést a megcsonkított USAID-nél
Egy DOGE-tisztviselő került vezető pozícióba.
március 20., 13:34
- Külföld
Orbán Viktor megvétózta az Ukrajnára vonatkozó közös nyilatkozatot
A tagállamok ezért külön dokumentumot adtak ki.
március 20., 15:17
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
2 órája
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Külföld
Kezdődik Orbán Viktor meccse Brüsszelben: fegyverkezést és 2030-as ukrán EU-tagságot várnak az uniós vezetők
Tanácskoznak az európai vezetők a kontinens védelméről, Ukrajnáról és a versenyképességről.
március 20., 13:42
- Külföld
Béke még nincs, Putyin nem siet, a következő lépés mindent megváltoztathat
Orosz célok a háború után: mit akar Moszkva az EU-val és a balti államokkal?
március 20., 13:36
- Külföld
Donald Trump hamarosan beverheti az első szöget az oktatási minisztérium koporsójába
Újabb kampányígéretet igyekszik beváltani az elnök.
március 20., 12:41
- Külföld
Akarata ellenére mentheti meg a liberálisokat Donald Trump
Trump kereskedelmi háborúja Kanadában is újraosztotta a politikai kártyalapokat.
március 20., 17:11
- Külföld
Vlagyimir Putyin egy tollvonással elintézte az elfoglalt ukrán területeken élők sorsát
március 20., 05:52
- Külföld
A Hamász rakétákat lőtt Tel-Avivra, Izrael kiterjeszti a szárazföldi hadműveleteit
A harcok ismét teljes körű háborúvá fokozódnak.
március 20., 17:55
- Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják
A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.
3 órája
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás
Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.
14 perce
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Címlapon
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében
A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.
2 órája
- Külföld
A Szabad Európa pert indított a Trump-adminisztrációval szemben, törvénytelen lehet a finanszírozásuk leállítása
A médiacsoport bíróságon szerezné vissza a kongresszus által nekik szánt pénzeket.
március 20., 10:13
- Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe
176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.
március 20., 06:29
- Külföld
Ezrek vonultak utcára Törökországban, miután Erdogan elnök legerősebb kihívóját letartóztatták
Az isztambuli polgármester szabadon bocsátásáért tüntető törökök összecsaptak a rendőrökkel is.
március 20., 12:00
- Külföld
Robotzsaru után robotápoló: humanoid robotok az idősgondozásban Ázsiában
Az elöregedő társadalmak problémái sehol sem olyan drámaiak, mint a kelet-ázsiai országokban.
március 20., 17:42
- Külföld
Megvan az időpont, kiderült, mikor ül újra tárgyalóasztalhoz Oroszország és az Egyesült Államok
A hadifogolycsere és a részleges tűzszünet után folytatódhatnak a béketárgyalások.
március 20., 17:20
- Külföld
Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott
Az amerikai elnök megszüntetett egy 1965-ből származó szabályt.
március 20., 08:30
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
tegnap, 13:44
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal és akkor mindennek vége
3 órája
- Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg
Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.
március 20., 08:25
- Külföld
Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa
Meglepő helyen végzett Izrael.
március 20., 09:05
- Külföld
A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997
A Pride ma már nem egy kellemes hétvége, hanem egy egy hónapos indoktrináció minimum.
március 20., 08:54
- Címlapon
Egy meggondolatlan koppintás, és lenullázhatják bankszámláját
Legitim szolgáltatásoknak álcázva csalnak ki banki és személyes adatokat hekkerek. Mutatjuk, mire figyeljen.
3 órája
- Címlapon
Siralmas képet festenek az iskolapszichológusok: borzalmas mentális állapotban vannak a gyerekek
Nagy részük diszkomfortos családi környezetben él és szorong, segítséget még mindig kevesen mernek kérni.
3 órája
- Külföld
Több gyermek is meghalt a szlovákiai Nagysárosban történt tűzben
Legalább harminc ember maradt fedél nélkül a baleset következtében.
március 20., 15:42
- Külföld
Kitoloncoltak egy francia tudóst az USA-ból Trump-kritikus megjegyzései miatt
A kutató szerint „láncfűrésszel darabolják a tudományt az Egyesült Államokban”.
március 20., 14:57
- Mindeközben
Kulcsár Edina és G.w.M meggondolták magukat közös gyermekük jövőjét illetően
tegnap, 12:44
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
tegnap, 11:33
- Külföld
Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában
Az ügynek 122 gyanúsítottja van.
március 20., 06:40
- Külföld
Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség
Egy meg nem nevezett elnökjelölt iránti hűségüket is kinyilvánították.
március 20., 08:42