Kezdenek betelni a brazil kórházak
További Külföld cikkek
-
„Marokkói” kanyaróvírus-variánst találtak Brüsszel szennyvizében
- 25 százalékos vámot vetne ki azokra az országokra Donald Trump, amelyek Venezuelától vásárolnának olajat
- Lendületből tarolják le a világot Donald Trump haveri techmilliárdosai
- Az avokádó halálosabb, mint a drog, a termesztése legalábbis életveszélyes
- Nagy a tétje a frissen bejelentett kanadai választásoknak
Brazíliában a kórházak kezdenek teljesítőképességük határára érni, miközben az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma tovább emelkedik - jelentette szombaton a G1 brazil újság az MTI alapján.
Ahol az elnök nagyobb kárt okoz, mint a vírus
Brazília elnöke, Jair Bolsonaro nem először mutatja be, hogy globális vészhelyzetben zsigerből tud a lehető legrosszabb és egyben a legtöbb kárt okozó oldalra állni. A klímaválság után most a koronavírus-járványban alkalmazta a vakon tagadás eszközét, bár úgy tűnik, kezd kihátrálni a dologból.
A lap beszámolója szerint Sao Paulo államban öt kórház intenzív osztályán már egyáltalán nincs férőhely, és hasonló a helyzet Rio de Janeiro négy legnagyobb kórházában is. Fortalezában pedig kétszeresére nőtt azoknak a száma, akiket lélegeztetőgép tart életben. Az Amazonas esőerdejében található Manaus egyik nagyobb kórháza előtt egy hűtőkamion parkol, amelyben holttesteket tárolnak.
Brazíliában eddig 33 682 ember kapta el az új koronavírust, és 2141-en haltak bele a fertőzésbe. Miközben több állam kormányzója korlátozó intézkedéseket vezetett be, Jair Bolsonaro brazil elnök a potenciális gazdasági károkat érzi fontosabbnak, és sokkal inkább beleférne neki, hogy ezzel most veszélybe kerülnek az ország lakosai. Bolsonaro eleve csak áprilisra vette tudomásul, hogy a vírus nem egy liberális világösszeesküvés a politikai céljai ellen, hanem egy kezelendő természeti körülmény. Jó eséllyel nem hirtelen felismerés miatt, hanem az ottani nagyvállalatok nyomására tette egyébként mindezt.
Bolsonaro belátta, hogy a koronavírus komoly dolog
Ehhez egy nap alatt ezer új fertőzött is kellett. Latin-amerikai körkép.
A járvány kezelésével kapcsolatos nézeteltérés miatt a szigorúbb korlátozásokat erőltető egészségügyi miniszterét is leváltotta a héten. Szintén aggodalomra ad okot, hogy a járvány különösen súlyosan érintheti Brazília 850 ezres őslakos népességét, kiváltképpen azokat, akik amúgy a külvilágtól elzárkózva élnek, szervezetük nincs felkészülve az idegen kórokozókra, és a törzsi életmód miatt nem tudják megvalósítani a társadalmi távolságtartást.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Történelmi döntést hozott a német parlament, jön az 500 milliárd eurós gigacsomag
Vége az eddig szent tehénnek számító adósságféknek.
március 18., 16:16
- Külföld
A kocsani a legutóbbi diszkótragédia, de korábban is voltak borzalmas esetek, még nálunk is
Minden idők eddigi legtragikusabb, szórakozóhelyen történt tragédiájának csaknem félezer áldozata volt Bostonban, 1942-ben.
március 18., 17:37
- Külföld
Legalább tizenketten meghaltak egy hondurasi repülőgép-szerencsétlenségben
Öt embert mentettek ki a gép roncsai közül a hatóságok.
március 18., 13:44
- Mindeközben
Ilyenre sincs gyakran példa: magyar rapperek dolgozhatták fel A Fehér Lótusz főcímdalát
tegnap, 20:36
- Külföld
„Marokkói” kanyaróvírus-variánst találtak Brüsszel szennyvizében
Hollandiában, Spanyolországban és Franciaországban is fokozódik a járvány.
tegnap, 21:16
- Külföld
Brutálisnak és barbár cselekedetnek nevezik Izrael támadását, sorra érkeznek a reakciók a világ minden tájáról
Ferenc pápa levelét is közzétették.
március 18., 19:00
- Külföld
Nagy a baj Spanyolországban, ezreket telepítettek ki áradásveszély miatt
Több iskolában elmaradt a tanítás.
március 18., 14:27
- Külföld
Négy ország kilép a taposóaknák használatát tiltó egyezményből
A biztonsági helyzet fokozódása miatt hozták meg a döntést.
március 18., 14:58
- Külföld
Putyin–Trump-telefonhívás: az oroszok 30 napig nem támadják az ukrán energiaszektort
Mind az orosz állami hírügynökség, mind a Fehér Ház tájékoztatást adott a beszélgetésről.
március 18., 18:49
- Külföld
Gyújtogatás, lázadás és kijárási tilalom Indiában egy bollywoodi film miatt
Hindu csoportok egy korábbi császár sírjának az eltávolítását követelik.
március 18., 21:41
- Külföld
Hamarosan közvetlenül is el lehet repülni Budapestről Indiába
Szijjártó Péter szerint idén indulhatnak el az első járatok.
március 18., 11:52
- Címlapon
Izgalmas, világító fényspirál jelent meg az égbolton
Érdekes jelenséget kaptak lencsevégre.
tegnap, 21:59
- Külföld
Magyarország szuverenitását is veszélyezteti Donald Trump és Vlagyimir Putyin egyezkedése
Egy új elemzés szerint a nagyhatalmaké lehet az egész világ.
március 18., 12:21
- Külföld
Ukrán területekről és atomerőművekről szólhat a Trump–Putyin-telefonbeszélgetés
Az amerikai elnök szerint jó esélyei vannak a háború megállítására.
március 18., 06:41
- Külföld
Önkéntes távozásra szólította fel az illegális bevándorlókat Donald Trump
A távozni akarók számára mobilalkalmazást is indítanak.
március 18., 20:34
- Mindeközben
Osvárt Andrea először mutatta meg párját, kislányáról is mesélt: „Nagyon örülök, hogy nem húszévesen jött a gyerek”
tegnap, 16:09
- Mindeközben
Nem lehet némán elmenni Gáspár Evelin szettje mellett, érdekes dolog szúr szemet ezeken a fotókon
tegnap, 15:01
- Külföld
Tiltakozik az Európa Tanács a Pride betiltása miatt
Sulyok Tamáshoz fordulnak segítségért.
március 18., 20:28
- Külföld
Óriási támadás történt a Gázai övezetben, legalább 413-an meghaltak egy izraeli légicsapásban
A Hamász szerint a túszok sorsa így bizonytalanná vált.
március 18., 06:24
- Külföld
Erőszakos incidens történt az Antarktiszon, a sarkkutatók a kimenekítésükért könyörögnek
Veszélyben lehet a tudományos expedíció.
március 18., 21:41
- Címlapon
Lendületből tarolják le a világot Donald Trump haveri techmilliárdosai
Mára zöld utat kapott a kemény kéz politikája.
tegnap, 19:48
- Külföld
Kínai katonai erők közelítették meg Tajvant
Ilyen nagy számban repülőgépeket ritkán észlelnek egyszerre.
március 18., 07:38
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan fogadta előző kapcsolatából született lánya a 15 évvel fiatalabb párját
tegnap, 13:49
- Címlapon
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét
Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.
tegnap, 15:35
- Címlapon
Orbán Viktort a vagyonával kapcsolatban támadták a parlamentben, a kormányfő személyesen válaszolt
Feszült pillanatok az ülésteremben.
tegnap, 14:15
- Külföld
Tovább gyűrűzik a Huawei-gate: kínai kéz a brüsszeli zsebekben
Ajándékcsomagokért és futballmeccsekért lobbizhattak a képviselők a vállalatnak.
március 18., 07:00
- Címlapon
A finnek titka a sisu, a nem kidobható világ, amely javítható, fejleszthető
Itt a megfejtés, miért lettek nyolcszor egymás után a legboldogabb nemzet a világon.
tegnap, 21:06
- Külföld
A Fehér Házban járt Conor McGregor, ahol a bevándorlókkal kapcsolatos fenyegetésekről beszélt
A korábbi MMA-bajnok szerint Írország lassan elveszíti írségét.
március 18., 10:13
- Külföld
Furgonnal gázoltak el gyalogosokat Londonban, egy ember meghalt
A rendőrség elfogta a kisteherautó sofőrjét.
március 18., 18:48
- Külföld
Halálbüntetést kaphat a több gyilkossággal gyanúsított magyar férfi Floridában
A 25 éves Zs. Zsolt illegálisan tartózkodik az Egyesült Államokban.
március 18., 07:19