Megint felbukkantak helyi fertőzések Kínában

2020-04-17T111036Z 628659595 RC2B6G91DJW7 RTRMADP 3 HEALTH-CORON
2020.04.17. 22:09

A kínai statisztikai adatok megbízhatósága erősen kérdéses, és sokan úgy gondolják, hogy a kínai diktatúra eltitkolta a külvilág elől a járvány tényleges kiterjedését, de jobb híján mégis muszáj ezekre támaszkodni, hiszen független ellenőrzéseket senki nem végezhet. És egy ideje a leghivatalosabb, a kínai egészségügyi minisztérium által naponta közölt adatok is egy elég aggasztó jelenséget mutatnak.

A járvány kirobbanási helyén, Vuhanban március 19. volt az első olyan nap, amikor nem találtak egyetlen új fertőzöttet sem, és akkor a Hupej tartományban már egy hete nem adtak hírt új megbetegedésről. A járvány elmúlt: március 28-én feloldották a Vuhan felé bevezetett beutazási korlátozásokat, újraindult az élet, április 8-án feloldották a vesztegzárat, 14-én a várost hivatalosan biztonságosnak nyilvánították.

Az országos adatok is nagyon biztatóan alakultak, nemcsak azért, mert napi új fertőzések száma átlagosan néhány tucat főre csökkent, hanem azért is, mert ezek március végén majdnem mind behozott esetek voltak: külföldről hazatért kínai állampolgárok, vagy legfeljebb ezek közvetlen kontaktjai. Március 23-án például a hatóságok 39 új esetről tudtak, ezek kivétel nélkül mind külföldről érkező utazók voltak, főként kínai diákok. Ez a következő napokban is hasonlóan alakult, március 28-ig hét nap alatt összesen 313 új behozott esetet regisztráltak, és alig 6 belföldi eredetű fertőzést. Érthető, hogy a kínai vezetés főként attól tartott, a beutazókkal együtt a már-már leküzdött járvány is visszatérhet, és ezen a napon szigorú beutazási korlátozásokat léptettek életbe, drasztikusan csökkentették a külföldi légi járatok számát, és külföldi állampolgárok többé érvényes vízummal sem léphettek be Kína területére. A saját hazatérő állampolgárait azonban Kína sem rekeszthette ki.

Ha ezek után megnézzük, hogy alakult az elmúlt áprilisban a napi fertőzések száma, akkor elsőre úgy tűnik, ez megnyugtatóan alacsony szinten maradt. Nem véletlen, hogy Kínát mostanában már járványügyi sikertörténetként emlegetik, más távol-keleti sikertörténetek, például Dél-Korea és Tajvan mellett. Igaz, a sikertörténetek sorából Szingapúrt és Japánt törölni kellett, miután ezen a héten a járvány ebben a két országban csúnyán elszabadult, hiába tartották hónapokig alacsony szinten a fertőzéseket.

A kevés számú új eset döntő többsége Kínában továbbra is külföldről behozott volt, csakhogy mellettük nagyon gyér számban, de fel-feltünedeztek elszigeteltnek látszó helyi fertőzések is. Nem Vuhanban, ott mintha tényleg véget ért volna a járvány, hanem más területeken. Készítettem egy összesítést március 29-től kezdve:

  • külföldről behozott esetek: 865 (44+30+48+35+35+29+18+25+38+32+59+61+38+42+97+98+86+36+34+15)
  • helyi esetek: 72 (ebből Honanban 1, Kanszuban 1, Kantonban 35, Liaoningban 1, Hupejben 1, Santungban 4, Hejlungcsiangban 26, Pekingben 3)

Szinte mindegy is, hogy ezek a közölt számok mennyire valósak, mert utalnak egy olyan trendre, ami minden bizonnyal valós:

növekszik a helyi eredetűként elkönyvelt megfertőződések száma.

Bizonyára sosem volt ez nulla, azokban a napokban sem, amikor nem regisztráltak ilyen fertőzést, és természetesen a behozott esetek csak a statisztikában válnak le ilyen szépen a helyiekről: a Franciaországból hazatért diák, amikor három nappal később fertőzöttként felbukkan, addigra már rengeteg emberrel érintkezett, és azok is rengeteg emberrel érintkeztek.

És az is valós lehet a konkrét számoktól függetlenül, hogy Vuhan helyett kezd kirajzolódni két terület, ahol a vírus terjedni kezdett: a dél-kínai Kanton (Kuangtung), ami az ország egyik legjelentősebb gazdasági és kulturális központja, és a maga 113 milliós lakosságával nagyobb, mint bármelyik nyugat-európai ország, és az északi Hejlungcsiang az orosz határ mellett, Kína egyik legfontosabb ipari régiója. Ezek egymástól jó messze vannak, vagyis nagyon úgy tűnik, hogy most nem egyetlen helyen ütheti fel a fejét a fertőzés, hanem mindjárt két helyen.

Természetesen ezek még rendkívül alacsony számok, egyáltalán nem biztos, hogy Kínában újra járvány lesz. De mégis arra utalnak, hogy a dolognak továbbra sincs vége, és ami még elgondolkodtatóbb: úgy tűnik, mintha lokális erőfeszítésekkel véglegesen nem nagyon lehetne a vírust kiirtani.

(Borítókép: Arcmaszkos emberek munka után a pekingi központi üzleti negyedben 2020. április 17-én. Fotó: Thomas Peter / Reuters)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Robert Fico: Szlovákia soha nem fogja támogatni az Európai Unió Magyarország elleni szankcióit

Robert Fico: Szlovákia soha nem fogja támogatni az Európai Unió Magyarország elleni szankcióit

A szlovák kormányfő mindent megtesz azért, hogy országa elkerülje az előrehozott választásokat.

március 17., 16:56

  • Külföld
Meghalt egy mentőautó sofőrje, aki a diszkótűz áldozatait szállította

Meghalt egy mentőautó sofőrje, aki a diszkótűz áldozatait szállította

Észak-Macedónia történetének legnagyobb temetésére készülnek.

március 17., 19:24

  • Külföld
Miért szántja be Donald Trump az amerikai Oktatási Minisztériumot?

Miért szántja be Donald Trump az amerikai Oktatási Minisztériumot?

A USAID, az FBI és sok más után most az oktatásért felelős kormányhivatal átalakítása van soron.

március 17., 19:48

  • Külföld
Szijjártó Péter: Brüsszel odadobná a kárpátaljai magyar közösséget áldozatnak Ukrajnáért

Szijjártó Péter: Brüsszel odadobná a kárpátaljai magyar közösséget áldozatnak Ukrajnáért

A tárcavezető szerint már tíz éve zajlik a kárpátaljai magyarság szisztematikus megsértése.

március 17., 17:03

  • Külföld
Az AstraZeneca akár 1 milliárd doollárt is fizethet egy belga biotechnikai cégért

Az AstraZeneca akár 1 milliárd doollárt is fizethet egy belga biotechnikai cégért

A cég rákellenes immunterápiákra specializálódott.

március 17., 16:44

  • Külföld
Kövér László: Magyarország osztozik Észak-Macedónia gyászában és fájdalmában

Kövér László: Magyarország osztozik Észak-Macedónia gyászában és fájdalmában

A szombat éjjeli klubtűzben 59 ember veszítette életét.

március 17., 19:25

  • Külföld
A boszniai rendőrség elfogatóparancsot adott ki Milorad Dodik ellen

A boszniai rendőrség elfogatóparancsot adott ki Milorad Dodik ellen

Rajta kívül két másik magas rangú tisztviselő ellen is elfogadóparancsot adtak ki.

március 17., 20:41

  • Külföld
„Marokkói” kanyaróvírus-variánst találtak Brüsszel szennyvizében

„Marokkói” kanyaróvírus-variánst találtak Brüsszel szennyvizében

Hollandiában, Spanyolországban és Franciaországban is fokozódik a járvány.

2 órája

  • Külföld
Bizalomvesztés miatt Netanjahu leváltaná a Sin Bet vezetőjét

Bizalomvesztés miatt Netanjahu leváltaná a Sin Bet vezetőjét

Példátlan konfrontáció alakult ki Izraelben.

március 17., 15:58

  • Külföld
Óriási támadás történt a Gázai övezetben, legalább 413-an meghaltak egy izraeli légicsapásban

Óriási támadás történt a Gázai övezetben, legalább 413-an meghaltak egy izraeli légicsapásban

A Hamász szerint a túszok sorsa így bizonytalanná vált.

március 18., 06:24

  • Külföld
Politico: Magyarország amerikai nyomás miatt vonhatta vissza vétóját az oroszokat érintő szankciókkal kapcsolatban

Politico: Magyarország amerikai nyomás miatt vonhatta vissza vétóját az oroszokat érintő szankciókkal kapcsolatban

Sajtóértesülések szerint Marco Rubio telefonon kérte Szijjártó Pétert a blokkolás eltörlésére.

március 18., 06:19

  • Címlapon
Izgalmas, világító fényspirál jelent meg az égbolton

Izgalmas, világító fényspirál jelent meg az égbolton

Érdekes jelenséget kaptak lencsevégre.

52 perce

  • Címlapon
Lendületből tarolják le a világot Donald Trump haveri techmilliárdosai

Lendületből tarolják le a világot Donald Trump haveri techmilliárdosai

Mára zöld utat kapott a kemény kéz politikája.

3 órája

  • Külföld
Sokkoló videó: megkopasztották a Donald Trump által deportált bandatagokat El Salvadorban

Sokkoló videó: megkopasztották a Donald Trump által deportált bandatagokat El Salvadorban

Olyan az egész, mint egy mozifilm trailere – a legerősebb jelenetekből.

március 17., 13:40

  • Külföld
CNN-felmérés: rekordalacsonyra esett a Demokrata Párt népszerűsége

CNN-felmérés: rekordalacsonyra esett a Demokrata Párt népszerűsége

Nem egységes a párt szavazótábora.

március 17., 05:59

  • Külföld
Elkezdték felkészíteni a német kórházakat egy esetleges háborúra

Elkezdték felkészíteni a német kórházakat egy esetleges háborúra

Judith Gerlach bajor egészségügyi miniszter országos programot sürget.

március 17., 11:41

  • Külföld
A Virgin most a Csalagúton indított szerelvények ötletével kacérkodik

A Virgin most a Csalagúton indított szerelvények ötletével kacérkodik

A brit társaság mellett egy spanyol cég is bejelentette, hogy nagy sebességű szerelvényekkel kötné össze Londont és Párizst.

március 17., 11:34

  • Külföld
Elvesztette szlovák állampolgárságát, mégis ő a felvidéki magyarok vezetője

Elvesztette szlovák állampolgárságát, mégis ő a felvidéki magyarok vezetője

Gubik László azt is elmondja, miért fontos nekik Orbán Viktor gatyamadzagja.

március 17., 07:57

  • Külföld
Ötven autó rohant egymásnak – halálos tornádók söpörnek végig az Egyesült Államokban

Ötven autó rohant egymásnak – halálos tornádók söpörnek végig az Egyesült Államokban

A heves szél a légi közlekedést is megnehezíti, több repülőtéren szünetel a forgalom.

március 17., 07:02

  • Külföld
Mesterséges intelligenciát fognak tanulni Pekingben már a kisiskolások is

Mesterséges intelligenciát fognak tanulni Pekingben már a kisiskolások is

Ősztől lesz kötelező tantárgy.

március 17., 06:41

  • Külföld
Szigorítások a Fudzsi-hegyen: díjemelés és időbeli korlátozások lépnek életbe

Szigorítások a Fudzsi-hegyen: díjemelés és időbeli korlátozások lépnek életbe

A szabályozás célja a túlzsúfoltság csökkentése és a környezet védelme.

március 17., 07:10

  • Címlapon
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.

7 órája

  • Külföld
Arcon csapta Donald Trumpot egy újságíró, zseniálisan reagált az elnök

Arcon csapta Donald Trumpot egy újságíró, zseniálisan reagált az elnök

Ha nézéssel ölni lehetne, bajban lenne a riporter.

március 17., 11:37

  • Külföld
Feltámadt az Iszlám Állam? Tavaly megint ők követték el a legtöbb merényletet a világon

Feltámadt az Iszlám Állam? Tavaly megint ők követték el a legtöbb merényletet a világon

Ez a fegyveres csoport kapta tavaly „a világ leghalálosabb terrorszervezete” címet.

március 17., 09:25

  • Külföld
Donald Trump precedenst teremt: érvénytelenné nyilvánította elődje kegyelmi rendeleteit

Donald Trump precedenst teremt: érvénytelenné nyilvánította elődje kegyelmi rendeleteit

Ilyet még egyetlen amerikai elnök sem tett.

március 17., 10:50

  • Külföld
A New Journeo Concept

A New Journeo Concept

március 17., 12:23

  • Külföld
Huszonhét évet élt szökésben egy pedofil cserkészvezető, több mint 97 vádpontban találták bűnösnek

Huszonhét évet élt szökésben egy pedofil cserkészvezető, több mint 97 vádpontban találták bűnösnek

A férfit csaknem három évtizedet élt Thaiföldön.

március 17., 21:02