A szír kivonulás után nem támad tovább Törökország

2019.10.23. 07:49

A török védelmi miniszter szerdán Ankarában bejelentette, hogy a kurd kivonulás után nem folytatják az offenzívát a jelenlegi hadműveleti területen kívül. Az MTI beszámolója alapján Hulusi Akar azt közölte, hogy mivel a szíriai kurd fegyveresek visszavonultak a Törökország által szorgalmazott északkelet-szíriai biztonsági övezetből, így nem kezdenek újabb hadműveletbe.

A kurd vezetésű Szíriai Demokratikus Erők (SDF) parancsnoka a kivonulásról kedden értesítette Mike Pence amerikai alelnököt, aki múlt csütörtökön tető alá hozta a tűzszüneti megállapodást 

Kapcsolódó
Tűzszünetről állapodott meg Erdoğan és Pence

Tűzszünetről állapodott meg Erdoğan és Pence

Rövid tárgyalás után belement a török elnök, hogy öt napig tűzszünet legyen Szíriában.

Recep Tayyip Erdoğan török elnökkel. 

A Mazlúm Abdi, illetve Mazlúm Kobáni mozgalmi néven ismert SDF-parancsnok szerint csapatai teljesítették a megállapodásból fakadó minden kötelezettségüket. A török-amerikai tűzszüneti megállapodás szerint a fegyvernyugvás török idő szerint kedd este 22 óráig tartott.

A korábbi órákban még nem lehetett tudni, hogy a török hadművelet felfüggesztése az offenzíva tartós leállítását eredményezi-e. Redur Halil, a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szíriai kurd fegyveres szervezet szóvivője akkor még úgy vélekedett, hogy Törökország a kivonulás dacára folytatja támadásait, de már a kialakítandó biztonsági övezet peremén túl.

(MTI)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Conor McGregor bejelentette, elindul az ír elnökválasztáson

Conor McGregor bejelentette, elindul az ír elnökválasztáson

Szerinte ő az egyetlen, aki megállíthatja a bevándorlást.

március 21., 10:58

  • Külföld
Meghalt egy 19 éves fiatal, ő az újvidéki tragédia 16. áldozata

Meghalt egy 19 éves fiatal, ő az újvidéki tragédia 16. áldozata

November eleje óta ápolták a kórházban.

március 21., 13:39

  • Külföld
Mark Zuckerberg kínos pillanatai vezető politikusokkal, amelyek kimaradtak a hivatalos közleményekből

Mark Zuckerberg kínos pillanatai vezető politikusokkal, amelyek kimaradtak a hivatalos közleményekből

A milliárdos és a nemzetközi diplomácia közötti kapcsolati státusz: bonyolult.

március 21., 12:53

  • Címlapon
A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze

A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze

Szakértő magyarázza el a földrengés okát.

2 órája

  • Külföld
Hiába a titkosszolgálati vezető menesztése, szembement Netanjahu döntésével a Legfelsőbb Bíróság

Hiába a titkosszolgálati vezető menesztése, szembement Netanjahu döntésével a Legfelsőbb Bíróság

Ez az első alkalom Izrael történetében, hogy egy kormány menesztené a Shin Bet vezetőjét.

március 21., 12:58

  • Külföld
Volodimir Zelenszkij valódi nyomást vár az Egyesült Államoktól Moszkvával szemben

Volodimir Zelenszkij valódi nyomást vár az Egyesült Államoktól Moszkvával szemben

Tovább folytatódik az adok-kapok az ukrajnai fronton.

március 21., 13:08

  • Külföld
Leépítésekbe kezd a Mercedes, akár félmillió eurót is kaphat az, aki önként felmond

Leépítésekbe kezd a Mercedes, akár félmillió eurót is kaphat az, aki önként felmond

A maradók viszont elbúcsúzhatnak a béremeléstől.

március 21., 13:45

  • Címlapon
Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli állapot a térségben, Európától kértek segítséget

Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli állapot a térségben, Európától kértek segítséget

A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.

8 órája

  • Külföld
Orosz újságíró üzent a Szabad Európának: Dögöljetek meg!

Orosz újságíró üzent a Szabad Európának: Dögöljetek meg!

Elon Musk szerint a szerkesztőség baloldali aktivistákból áll.

március 21., 13:57

  • Külföld
Miért engedi az Egyesült Államok az oroszok területi terjeszkedését?

Miért engedi az Egyesült Államok az oroszok területi terjeszkedését?

A Kreml remek lehetőséget lát, hogy kedvező alkut kössön.

március 21., 06:55

  • Külföld
Megjelenteti az emlékiratait Giséle Pelicot

Megjelenteti az emlékiratait Giséle Pelicot

Férjét decemberben ítélték el nemi erőszak vádjával.

március 21., 15:41

  • Címlapon
Török Gábor Lázár János szavairól: Nehéz hirtelen eldönteni, hogy ez Robespierre első vagy utolsó nagy beszéde volt

Török Gábor Lázár János szavairól: Nehéz hirtelen eldönteni, hogy ez Robespierre első vagy utolsó nagy beszéde volt

A politológus szerint a „pályatársak” közül túl sokan vehetik magukra a miniszter kijelentéseit.

5 órája

  • Külföld
Szijjártó Péter: Manfred Weber parancsot adott Magyar Péternek

Szijjártó Péter: Manfred Weber parancsot adott Magyar Péternek

A miniszter szerint Brüsszel „újabb sebességi fokozatba kapcsolt”.

március 21., 10:25

  • Külföld
Erős üzenetet küldött Vilmos herceg az orosz határról

Erős üzenetet küldött Vilmos herceg az orosz határról

Észtországban ellenőrizte a brit dandárt.

március 21., 14:22

  • Címlapon
„Díler az összes barátom, nem lehet nekik tiltani”

„Díler az összes barátom, nem lehet nekik tiltani”

Nézze meg ön is, milyen könnyen juthatna kábítószerhez Budapesten, ha akarna!

2 órája

  • Külföld
A náci propagandaminiszterhez hasonlította a leendő német kancellárt a korábbi orosz elnök

A náci propagandaminiszterhez hasonlította a leendő német kancellárt a korábbi orosz elnök

Kemény vádat fogalmazott meg Dmitrij Medvegyev.

március 21., 07:34

  • Külföld
Csehország határellenőrzést vezet be a Magyarországon is terjedő halálos kór miatt

Csehország határellenőrzést vezet be a Magyarországon is terjedő halálos kór miatt

A cseh rendőrség megelőző intézkedéseket jelentett be.

március 21., 08:51

  • Címlapon
Lantos Csaba: Tavaly volt olyan nap, hogy áramot exportáltunk, igaz, nekünk kellett fizetnünk érte

Lantos Csaba: Tavaly volt olyan nap, hogy áramot exportáltunk, igaz, nekünk kellett fizetnünk érte

A Mol új akkumulátora 7300 borsodi háztartás éves áramfogyasztását fogja tárolni.

1 órája

  • Külföld
Donald Trump aláírta a rendeletet az oktatási minisztérium megszüntetéséről

Donald Trump aláírta a rendeletet az oktatási minisztérium megszüntetéséről

Ezzel beváltotta egyik kampányígéretét.

március 21., 08:33

  • Külföld
Bécsben is tüntettek a magyar Pride betiltása ellen

Bécsben is tüntettek a magyar Pride betiltása ellen

Több százan voltak jelen az eseményen.

március 21., 09:54

  • Külföld
Olyan mértékű büntetést szabtak ki a Greenpeace-re, amely csődbe viheti a szervezetet

Olyan mértékű büntetést szabtak ki a Greenpeace-re, amely csődbe viheti a szervezetet

Zaklatás, rágalmazás és birtokháborítás miatt perelte be őket egy olajcég.

március 21., 09:10