Tűzszünetről állapodott meg Erdoğan és Pence

2019.10.17. 20:00 Módosítva: 2019.10.17. 22:16

Tűzszüneti megállapodást kötött Törökország az Amerikai Egyesület Államokkal, jelentette be Mike Pence amerikai alelnök csütörtökön Ankarában. Az MTI beszámolója szerint Pence arról beszélt, Erdoğan beleegyezett a harcok ötnapos felfüggesztésébe, hogy lehetővé tegye az észak-szíriai kurd csapatok rendezett visszavonását a szíriai-török határról, amelyben az USA fog segédkezni.

A hír legfeljebb első hallásra tűnhet úgy, hogy rendeződik a kurdok helyzete. Valójában arról van szó, hogy

Erdoğan felajánlotta a kurdoknak, hogy maguktól elmenjenek a saját területeikről, ha megteszik, akkor nem lesz összecsapás.

Az ABC azt írja, a 20 mérföldes (32 km) határzónából kell kivonulnia a kurd milicistáknak. Az egyezség része, hogy az USA nem vezet be további szankciókat Törökország ellen, a hétfőn bejelentett gazdasági szankciókat viszont csak akkor hajlandó Trump felfüggeszteni, ha a tűzszünet nem csak átmeneti lesz.

 Az amerikai delegációban Pencen kívül Mike Pompeo amerikai külügyminiszter, Robert O'Brien, az amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója, valamint James Jeffrey, az amerikai kormány Szíriáért felelős különmegbízottja volt benne. A tűzszüneti megállapodásról Pence és Erdoğan négyszemközt egyezett meg, a tárgyalás a beszámolók szerint 80 percig tartott.

„Törökországnak pontosan azt sikerült elérnie, amit akart a találkozón” – mondta egy névtelenséget kérő török tisztségviselő a Reuters hírügynökségnek.

Annak ellenére, hogy a kurdok nem menekültek meg, csak időt nyertek, az amerikai diplomácia természetesen óriási sikerként ünnepli a megállapodást. Donald Trump elnök Twitter-üzenetben üdvözölte a bejelentést. Azt írta, „nagyszerű hírek érkeztek Törökországból”. „Köszönöm, Erdoğan! Életek millióit sikerült megmenteni!” – fűzte hozzá az amerikai elnök.

Erdogan a Pence vezette amerikai küldöttséggel tárgyalt. Trump abban a reményben küldte Ankarába az amerikai alelnököt, hogy sikerül tűzszünetet kieszközölnie a török és kurd erők között Északkelet-Szíriában.

Korábban levélben próbálta meg Trump lebeszélni Erdoğant a szíriai kurd fegyveresek elleni offenzíváról. 

AZ ANKARAI VEZETÉS VISZONT HIÁNYOLTA A LEVÉLBŐL A DIPLOMÁCIA UDVARIAS NYELVEZETÉT, ÉS ÚGY VÉLTÉK, AZ LESZ A LEGVILÁGOSABB VÁLASZ, HA MÉG AZNAP MEGINDÍTJÁK AZ ÉSZAKKELET-SZÍRIAI HADMŰVELETET.

A Béke Forrása fedőnevű török katonai offenzíva nem sokkal később, október 9-én török idő szerint délután 16 órakor meg is indult Északkelet-Szíriában, melynek határsávját a török hadsereg, illetve a vele szövetséges szíriai turkomán és arab milíciák próbálják elfoglalni a kurd vezetésű Szíriai Demokratikus Erőktől. Hírügynökségek erős tüzérségi tűzről számolnak be a front Rász-el-Ain és Tell-Abjad (Kobani) közti fő szakaszán.

A kurdok a saját túlélésük érdekében már felfüggesztették az Iszlám Állam maradványai elleni harcot.

A kritikusokat elhallgattatják

Törökország közben brutális agresszióval nyomja el az offenzíva kritikusait, az egyik törökországi kurd párt női vezetőjét kirángatták az autójából és agyonlőtték, tucatnyi embert zártak börtönbe, amiért kiállt a kurdok mellett, polgármestereket is letartóztattak.

Magyar szála is van a kurd helyzetnek, ugyanis Magyarország volt az egyetlen uniós tagállam, ami először megvétózta, hogy az EU kiadjon egy Törökországot elítélő nyilatkozatot. Szombat délután Magyarországon élő kurdokkal szerveződik menet a török offenzíva ellen Budapesten. Erdoğan november 7-én érkezik a magyar fővárosba, baloldali csoportok már erre az alkalomra is bejelentettek egy tüntetést.

Kapcsolódó
Orbán négy éve még nagyon mást gondolt a kurdokról

Orbán négy éve még nagyon mást gondolt a kurdokról

2015-ben stabil kurd régiót szeretett volna, most a kurdok lerohanását támogatja.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Orosz újságíró üzent a Szabad Európának: Dögöljetek meg!

Orosz újságíró üzent a Szabad Európának: Dögöljetek meg!

Elon Musk szerint a szerkesztőség baloldali aktivistákból áll.

március 21., 13:57

  • Külföld
Lemondott Izland gyermekügyekért felelős minisztere, miután kiderült, egy tinédzsertől született gyereke

Lemondott Izland gyermekügyekért felelős minisztere, miután kiderült, egy tinédzsertől született gyereke

Több mint harminc év után derült fény az esetre.

március 21., 13:17

  • Külföld
Hiába a titkosszolgálati vezető menesztése, szembement Netanjahu döntésével a Legfelsőbb Bíróság

Hiába a titkosszolgálati vezető menesztése, szembement Netanjahu döntésével a Legfelsőbb Bíróság

Ez az első alkalom Izrael történetében, hogy egy kormány menesztené a Shin Bet vezetőjét.

március 21., 12:58

  • Címlapon
Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél

Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél

Kiderült, mivel vádolják a magyar bíborost, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye is reagált.

16 perce

  • Címlapon
A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze

A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze

Szakértő magyarázza el a földrengés okát.

4 órája

  • Külföld
Leépítésekbe kezd a Mercedes, akár félmillió eurót is kaphat az, aki önként felmond

Leépítésekbe kezd a Mercedes, akár félmillió eurót is kaphat az, aki önként felmond

A maradók viszont elbúcsúzhatnak a béremeléstől.

március 21., 13:45

  • Külföld
Meghalt egy 19 éves fiatal, ő az újvidéki tragédia 16. áldozata

Meghalt egy 19 éves fiatal, ő az újvidéki tragédia 16. áldozata

November eleje óta ápolták a kórházban.

március 21., 13:39

  • Külföld
Conor McGregor bejelentette, elindul az ír elnökválasztáson

Conor McGregor bejelentette, elindul az ír elnökválasztáson

Szerinte ő az egyetlen, aki megállíthatja a bevándorlást.

március 21., 10:58

  • Külföld
Tűz ütött ki Európa legnagyobb repülőterénél, egész napra bezártak

Tűz ütött ki Európa legnagyobb repülőterénél, egész napra bezártak

Az incidensben több mint ezer járat érintett.

március 21., 06:32

  • Külföld
Elon Musk a Pentagonba utazik, hogy meghallgassa a Kína elleni haditerv részleteit

Elon Musk a Pentagonba utazik, hogy meghallgassa a Kína elleni haditerv részleteit

Donald Trump korábban még tagadta, hogy szó lenne ilyesmiről.

március 21., 14:19

  • Külföld
Robotelefántok jönnek a hindu templomokba

Robotelefántok jönnek a hindu templomokba

Biztonságos és kegyetlenségtől mentes módon végzik a szertartásokat.

március 21., 15:03

  • Címlapon
Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli állapot a térségben, Európától kértek segítséget

Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli állapot a térségben, Európától kértek segítséget

A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.

10 órája

  • Külföld
Szijjártó Péter: Manfred Weber parancsot adott Magyar Péternek

Szijjártó Péter: Manfred Weber parancsot adott Magyar Péternek

A miniszter szerint Brüsszel „újabb sebességi fokozatba kapcsolt”.

március 21., 10:25

  • Külföld
Miért engedi az Egyesült Államok az oroszok területi terjeszkedését?

Miért engedi az Egyesült Államok az oroszok területi terjeszkedését?

A Kreml remek lehetőséget lát, hogy kedvező alkut kössön.

március 21., 06:55

  • Külföld
Több mint hatezren levélben szavaznak külföldről a román elnökválasztáson

Több mint hatezren levélben szavaznak külföldről a román elnökválasztáson

Májusban ismétlik meg az elnökválasztást az országban.

március 21., 10:28

  • Külföld
Újabb csúcstalálkozót tart a „tettre készek koalíciója” Párizsban

Újabb csúcstalálkozót tart a „tettre készek koalíciója” Párizsban

Emmanuel Macron jelentette be a hírt.

március 21., 09:26

  • Külföld
Csehország határellenőrzést vezet be a Magyarországon is terjedő halálos kór miatt

Csehország határellenőrzést vezet be a Magyarországon is terjedő halálos kór miatt

A cseh rendőrség megelőző intézkedéseket jelentett be.

március 21., 08:51

  • Külföld
Olyan mértékű büntetést szabtak ki a Greenpeace-re, amely csődbe viheti a szervezetet

Olyan mértékű büntetést szabtak ki a Greenpeace-re, amely csődbe viheti a szervezetet

Zaklatás, rágalmazás és birtokháborítás miatt perelte be őket egy olajcég.

március 21., 09:10

  • Címlapon
A pusztítás másodpercei – megrázó képsorokon a Délkelet-Ázsiát ért földrengés

A pusztítás másodpercei – megrázó képsorokon a Délkelet-Ázsiát ért földrengés

Több régióban is rendkívüli állapotot hirdettek.

1 órája

  • Címlapon
„Díler az összes barátom, nem lehet nekik tiltani”

„Díler az összes barátom, nem lehet nekik tiltani”

Nézze meg ön is, milyen könnyen juthatna kábítószerhez Budapesten, ha akarna!

4 órája

  • Címlapon
Lucernaföldön vesztegel a Honvédelmi Minisztérium milliókkal támogatott repülőgépe

Lucernaföldön vesztegel a Honvédelmi Minisztérium milliókkal támogatott repülőgépe

A rendőrség nyomozást indított, a Magyar Honvédség már szervezi a visszaszállítást.

8 órája

  • Külföld
Bécsben is tüntettek a magyar Pride betiltása ellen

Bécsben is tüntettek a magyar Pride betiltása ellen

Több százan voltak jelen az eseményen.

március 21., 09:54

  • Külföld
Donald Trump aláírta a rendeletet az oktatási minisztérium megszüntetéséről

Donald Trump aláírta a rendeletet az oktatási minisztérium megszüntetéséről

Ezzel beváltotta egyik kampányígéretét.

március 21., 08:33

  • Külföld
Orosz dróntámadás Odesszában

Orosz dróntámadás Odesszában

március 21., 10:48

  • Külföld
Eltűnt hat külföldi túrázó a Fülöp-szigeteken, a lakosság segítségét kérik

Eltűnt hat külföldi túrázó a Fülöp-szigeteken, a lakosság segítségét kérik

A rendőrség közleménye szerint hatalmas területet kell átvizsgálniuk.

március 21., 10:21