Sanders és volt görög pénzügyminiszter, Varufákisz összefognak Bannon ellen

2018.10.27. 17:47

November 30-án az amerikai Vermontban gyűlik összes a Progresszív Internacionálé a Hillary Clintonnal szemben a demokrata elnökjelöli címért folytatott küzdelemben alulmaradó Bernie Sanders és a volt görög pénzügyminiszter, Jánisz Varufákisz részvételével – jelentette be Varufákisz Rómában, írja a Buzzfeed News.

Trump extanácsadója, a Breitbart-alapító Steve Bannon nyáron jelentette be, hogy jobboldali populista alapítványt hoz létre, hogy jobboldali kezdeményezéseket lásson el anyagi és szellemi tőkével Európában. 

Kapcsolódó
Trump bukott tanácsadója Európában hoz létre Soros-ellenes alapítványt

Trump bukott tanácsadója Európában hoz létre Soros-ellenes alapítványt

Steve Bannon a jövő évi európai parlamenti választásokon akar befolyást szerezni Európában.

Varufákisz elmondása alapján a kezdeményezéssel az a céljuk, hogy ennek a kezdeményezésnek az ellenzékét szervezzék össze, bár arról nem sok konkrétumot árult el, hogy pontosan mire készülnek, a volt görög pénzügyminiszter azt mondta, hogy a mozgalom "koherenssé tenné" a progresszíveket. Amikor arról kérdezték, hogy konfrontálódna-e Bannonnal, azt mondta "persze, mérjük össze az erőnket". Azt is elmondta, hogy a migrációellenes olasz miniszerelnökhelyettest Matteo Salvini és a német belügyminiszter, Horst Seehoofer szövetségét szélsőségesek összefogásának tartja.

Varifákisz azt is elmondta, hogy a mexikói elnököt, Andrés Manuel López Obradort is meghívják az új mozgalomba, bár az elnök szóvivője nem tudott arról, hogy Obrador hivatalos meghívást kapott volna.

Varufákisz egyébként a Európai Tavasz néven önálló párttal indul az EP-választásokon. Bernie Sanders platfromjának Demokrata párton belüli nyomulásáról ebben a cikkben írtunk részletesebben.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Donald Trump bosszút állt, lecsapott egykori ellenfeleire

Donald Trump bosszút állt, lecsapott egykori ellenfeleire

Sokan vannak a listán, köztük Kamala Harris és Hillary Clinton is.

március 22., 16:17

  • Külföld
Minden idők legellenállhatatlanabb légi járművét építi meg a Boeing

Minden idők legellenállhatatlanabb légi járművét építi meg a Boeing

Donald Trump amerikai elnök szerint Vlagyimir Putyinnak van oka a félelemre.

március 22., 14:17

  • Külföld
Folytatódnak a tüntetések Törökországban, a miniszterelnök figyelmeztetett

Folytatódnak a tüntetések Törökországban, a miniszterelnök figyelmeztetett

A rendőrök ellehetetlenítik a gyülekezést, az ellenzék pedig állítja, hogy államcsíny történt.

március 22., 14:30

  • Külföld
A szerbiai tüntetésekről tárgyalt az orosz Biztonsági Tanács titkára és a szerb miniszterelnök-helyettes

A szerbiai tüntetésekről tárgyalt az orosz Biztonsági Tanács titkára és a szerb miniszterelnök-helyettes

A demonstrációk mögött nyugati titkosszolgálatokat sejtenek.

március 22., 17:54

  • Külföld
Utánajártunk, mikor törlik el az óraátállítást

Utánajártunk, mikor törlik el az óraátállítást

Az európaiak döntő többsége már búcsút intene neki.

2 perce

  • Külföld
Fico eredményes hetet zárt: megmentette a kormányát a széteséstől, és jól megmondta Ukrajnának

Fico eredményes hetet zárt: megmentette a kormányát a széteséstől, és jól megmondta Ukrajnának

A szlovák köztársasági elnök támadja Ficót.

március 22., 18:18

  • Külföld
A tűzszüneti megállapodás óta először indított támadást Izrael ellen a Hezbollah

A tűzszüneti megállapodás óta először indított támadást Izrael ellen a Hezbollah

Nem maradt el az izraeli erők válasza.

március 22., 13:35

  • Külföld
Ferenc pápa vasárnap elhagyhatja a kórházat

Ferenc pápa vasárnap elhagyhatja a kórházat

A szentatya egyúttal először lép majd a nyilvánosság elé.

március 22., 16:46

  • Külföld
Visszatértek Romániába az emberkereskedelemmel vádolt Tate fivérek

Visszatértek Romániába az emberkereskedelemmel vádolt Tate fivérek

Továbbra is tagadják az ellenük felhozott vádakat.

március 22., 12:26

  • Külföld
Elon Musk lánya durván nekiment apjának: amit a kormányban művel, az kib*szottul borzasztó

Elon Musk lánya durván nekiment apjának: amit a kormányban művel, az kib*szottul borzasztó

Szóba került a „náci karlendítés” is.

március 22., 06:13

  • Címlapon
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban

Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban

7,7-es erősségű földrengés rázta meg a területet.

tegnap, 20:58

  • Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált

Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált

Zajlik az élet a magyar parlamentben.

tegnap, 17:16

  • Címlapon
Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos

Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos

A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.

tegnap, 21:25

  • Külföld
Lezuhant egy kisrepülőgép Németországban

Lezuhant egy kisrepülőgép Németországban

A pilóta azonnal meghalt.

március 22., 06:26

  • Külföld
Valóban alkut kötött Vlagyimir Putyin a sátánnal?

Valóban alkut kötött Vlagyimir Putyin a sátánnal?

Az orosz elnök ultranacionalista követői körében erős zavarodottság érzékelhető az orosz–amerikai közeledés láttán.

március 22., 20:04

  • Külföld
Ismét menetrend szerint közlekednek a Heathrow repülőtér járatai

Ismét menetrend szerint közlekednek a Heathrow repülőtér járatai

Pénteken 16 órára lezárták a légikikötőt.

március 22., 13:14

  • Külföld
Indiában a metróhálózat már elérte az ezer kilométert

Indiában a metróhálózat már elérte az ezer kilométert

Ezzel az USA és Kína után Indiában van a leghosszabb metróhálózat a világon.

március 22., 06:51

  • Külföld
Terrorszervezeteket népszerűsítő hallgatót utasítottak ki Romániából

Terrorszervezeteket népszerűsítő hallgatót utasítottak ki Romániából

Az országban tartózkodását nemzetbiztonsági kockázatnak minősítették a román hatóságok.

március 22., 10:04

  • Külföld
Félmillió gázai menekültet helyeznének el Egyiptomban

Félmillió gázai menekültet helyeznének el Egyiptomban

Az afrikai ország egy külön városba vinné őket.

március 22., 12:19

  • Címlapon
Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik

Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik

Megszólalt az Indexnek a polgármester.

tegnap, 19:39

  • Külföld
Donald Trump nem viccelt: több mint félmillió embert toloncolnak ki az Egyesült Államokból

Donald Trump nem viccelt: több mint félmillió embert toloncolnak ki az Egyesült Államokból

Az amerikai elnök több százezer ukrán állampolgárral is hasonlóan járna el.

március 22., 09:19

  • Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.

tegnap, 19:51

  • Külföld
Politikai meggyőződései miatt nem engedhettek be egy francia kutatót az Egyesült Államokba

Politikai meggyőződései miatt nem engedhettek be egy francia kutatót az Egyesült Államokba

A férfi bizalmas információk birtokában volt, amelyeket egy elektronikus készüléken tárolt.

március 22., 10:57

  • Külföld
Bocsánatot kért a londoni Heathrow repülőtér igazgatója

Bocsánatot kért a londoni Heathrow repülőtér igazgatója

Elismerte, hogy a tartalék generátorok sosem voltak elég erősek a repülőtér működtetéséhez.

március 22., 09:01

  • Külföld
Átalakítanák az Európai Uniót, milliárdokat bukhatunk

Átalakítanák az Európai Uniót, milliárdokat bukhatunk

Így Magyarország 110 milliárd forinttal kevesebb támogatást kapna.

március 22., 10:17

  • Külföld
Hárman meghaltak és tizennégyen megsérültek egy lövöldözésben Új-Mexikóban

Hárman meghaltak és tizennégyen megsérültek egy lövöldözésben Új-Mexikóban

Az áldozatok között egy 16 és egy 19 éves fiú is van.

március 22., 18:18

  • Külföld
Nem vihette fel a repülőgépre a kutyáját, ezért egy mosdóban vízbe fojtotta az állatot egy nő Floridában

Nem vihette fel a repülőgépre a kutyáját, ezért egy mosdóban vízbe fojtotta az állatot egy nő Floridában

20 perccel később egy másik járatra szállt fel.

március 22., 13:15