Vilmos herceg történelmi látogatást tesz Izraelben
További Külföld cikkek
-
Fontos döntést hozott a szlovák bíróság a kettős állampolgárságról
- Nyilvánosak a Kennedy-gyilkosság eddig szigorúan titkos aktái. Ezt tudtuk meg belőlük.
- Oscar-díjas rendezőt vett őrizetbe az izraeli hadsereg
- Ferenc pápa orvosa: Felmerült bennünk, hogy hagyjuk őt elmenni
- Eltávolítják Donald Trump kifogásolt festményét Coloradóban
Izraelbe érkezett Vilmos cambridge-i herceg: a brit mandátum 1948-as vége és a zsidó állam 70 évvel ezelőtti megalakulása óta ez az első alkalom, hogy a brit uralkodóház valamely tagja hivatalos látogatást tesz Izraelben. A brit trón majdani várományosa Jordániából, közel-keleti útjának előző állomásáról érkezett Izraelbe, ahol három napot tölt.
Érkezését már korábban üdvözölte Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, aki a kormányzó jobboldali Likud párt hétfői frakcióülésén történelminek nevezte az eseményt.

Vilmos herceg kedden először a Jad Vasem holokauszt-emlékmúzeumot keresi fel, ahol az Emlékezés Csarnokában emlékező szertartáson vesz részt, majd megnézi a meggyilkolt gyermekek emlékhelyét. Találkozik majd a Kindertransport két tagjával is, olyan emberekkel, akiket gyerekként Anglia fogadott be, amikor a nácik elől kimenekítették őket Közép-Európából.
Innen Benjámin Netanjahu kormányfői rezidenciájára vezet majd az útja, ahol a miniszterelnökkel és feleségével, Sarával találkozik, majd az elnöki rezidencián Reuven Rivlin államfőt keresi fel.
Utána Jaffóra utazik, ahol arab és zsidó gyerekek közös focizását tekinti meg, és várhatóan részt is vesz a játékban. Kedd este az Egyesült Királyság nagykövete fogadást ad a tiszteletére, amelyen jelen lesz az izraeli miniszterelnök is.
Szerda délelőtt Tel-Avivban izraeli fiatalokkal találkozik, majd a Palesztin Hatóság székhelyére, Rámalláhba utazik, ahol Mahmúd Abbász palesztin elnök fogadja. Rámalláhban palesztin menekültekkel kapcsolatos kulturális eseményeket tekint meg, és ott is találkozik a fiatalokkal.
Csütörtökön dédnagyanyja sírját keresi fel az Olajfák hegyén egy templom kertjében, ahová trónörökös édesapja, Károly herceg már ellátogatott, amikor 2016-ban magánemberként részt vett Simon Peresz volt izraeli miniszterelnök és államfő, Nobel-békedíjas politikus temetésén. A mélyen vallásos Aliz hercegnő 1969-ben halt meg, földi maradványait 1988-ban helyezték el Jeruzsálemben.
Vilmos herceg Jeruzsálem óvárosában megtekinti a Siratófalat és a Templomhegyet, másik nevén a Mecsetek terét. Az óvárosban ellátogat az egyik legfontosabb keresztény helyre, a Szent Sír-bazilikába is, ahol Jézus keresztre feszítésének helyszíne, a Golgota, valamint Jézus sziklasírja, illetve a fölé épített síremlék szentély található.
A herceg Jeruzsálemben a patinás Dávid király szállodában foglalt lakosztályt, éppen azon a helyen, ahol 1946-ban az Irgun nevű cionista szervezet politikai terrorakciót hajtott végre a brit hatóságok ellen, hogy ezzel előmozdítsa távozásukat és a zsidó állam kikiáltását.
Szinte minden előre bizonyos a hercegi látogatással kapcsolatban, de továbbra is nyitva áll a kérdés – legalábbis a Jediót Ahronót újság honlapja, a ynet szerint –, hogy Vilmos herceg családi felmenőinek hagyományát követve karjára tetováltat-e öt keresztet és három koronát. Ugyanis Viktória királynő legidősebb fia, VII. Eduárd király ezt tette 1862-ben, majd fia Albert herceg és bátyja V. György is követte húsz évvel később ezt a családi hagyományt, írja az MTI.
Amennyiben ő is tetováltat, a jeruzsálemi kopt keresztény Razúk család örömmel teljesíti kérését, ahogy az elmúlt hétszáz évben számos keresztény zarándoknak már megtették.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Fontos döntést hozott a szlovák bíróság a kettős állampolgárságról
Több mint 60 éves egyezmény megy a süllyesztőbe.
2 órája
- Külföld
Brutálisnak és barbár cselekedetnek nevezik Izrael támadását, sorra érkeznek a reakciók a világ minden tájáról
Ferenc pápa levelét is közzétették.
március 18., 19:00
- Külföld
Legalább tizenketten meghaltak egy hondurasi repülőgép-szerencsétlenségben
Öt embert mentettek ki a gép roncsai közül a hatóságok.
március 18., 13:44
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
2 órája
- Címlapon
Több hidat is lezártak a tüntetők, Szabó Bálintot újra kellett éleszteni
A helyszínről jelentkezünk.
6 órája
- Külföld
A kocsani a legutóbbi diszkótragédia, de korábban is voltak borzalmas esetek, még nálunk is
Minden idők eddigi legtragikusabb, szórakozóhelyen történt tragédiájának csaknem félezer áldozata volt Bostonban, 1942-ben.
március 18., 17:37
- Külföld
Négy ország kilép a taposóaknák használatát tiltó egyezményből
A biztonsági helyzet fokozódása miatt hozták meg a döntést.
március 18., 14:58
- Külföld
Nagy a baj Spanyolországban, ezreket telepítettek ki áradásveszély miatt
Több iskolában elmaradt a tanítás.
március 18., 14:27
- Mindeközben
Horváth Gréta a válásáról: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
4 órája
- Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
2 órája
- Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót
Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.
6 órája
- Mindeközben
Benk Dénes „szétplasztikáztatott fejűnek” nevezte Tuvic Aleksandrát, ám a szőkeség visszavágott: „Egy nőgyűlölő sz*r”
9 órája
- Mindeközben
Nagyot megy a TikTokon a Szoboszlai Dominik és Arda Güler balhéját kifigurázó videó, ezt kár lenne kihagyni
10 órája
- Mindeközben
Aureliót egy hajszál választotta el attól, hogy nekimenjen Fekete Pákónak a Farm VIP-ban: „Tudjad már, kivel beszélsz, te hajléktalan!”
13 órája
- Mindeközben
Peller Anna: Egyik stúdióból rohanok a másikba, majd a színházba, így nem sok napfényt látok
15 órája
- Mindeközben
„Hagyni kell őket élni a saját életüket” – Gundel Takács Gábor gyerekei kirepültek a családi fészekből
16 órája
- Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
7 órája
- Mindeközben
Ilyenre sincs gyakran példa: magyar rapperek dolgozhatták fel A Fehér Lótusz főcímdalát
tegnap, 20:36
- Külföld
Történelmi döntést hozott a német parlament, jön az 500 milliárd eurós gigacsomag
Vége az eddig szent tehénnek számító adósságféknek.
március 18., 16:16
- Külföld
Újra vétózhat Magyarország a brüsszeli EU-csúcson
Az európai fejlesztésére igent, Ukrajna gyorsított EU-csatlakozására nemet mond a kormány.
március 18., 11:48
- Külföld
Önkéntes távozásra szólította fel az illegális bevándorlókat Donald Trump
A távozni akarók számára mobilalkalmazást is indítanak.
március 18., 20:34
- Külföld
Erőszakos incidens történt az Antarktiszon, a sarkkutatók a kimenekítésükért könyörögnek
Veszélyben lehet a tudományos expedíció.
március 18., 21:41
- Külföld
Hamarosan közvetlenül is el lehet repülni Budapestről Indiába
Szijjártó Péter szerint idén indulhatnak el az első járatok.
március 18., 11:52
- Külföld
Óriási támadás történt a Gázai övezetben, legalább 413-an meghaltak egy izraeli légicsapásban
A Hamász szerint a túszok sorsa így bizonytalanná vált.
március 18., 06:24
- Külföld
Gyújtogatás, lázadás és kijárási tilalom Indiában egy bollywoodi film miatt
Hindu csoportok egy korábbi császár sírjának az eltávolítását követelik.
március 18., 21:41
- Külföld
Politico: Magyarország amerikai nyomás miatt vonhatta vissza vétóját az oroszokat érintő szankciókkal kapcsolatban
Sajtóértesülések szerint Marco Rubio telefonon kérte Szijjártó Pétert a blokkolás eltörlésére.
március 18., 06:19
- Külföld
Tovább gyűrűzik a Huawei-gate: kínai kéz a brüsszeli zsebekben
Ajándékcsomagokért és futballmeccsekért lobbizhattak a képviselők a vállalatnak.
március 18., 07:00
- Külföld
Kínai katonai erők közelítették meg Tajvant
Ilyen nagy számban repülőgépeket ritkán észlelnek egyszerre.
március 18., 07:38
- Külföld
A kínai állami média ünnepli Donald Trump döntését
Nem csak a Szabad Európa finanszírozását állította le az amerikai elnök.
március 18., 10:05
- Külföld
Szijjártó Péter: A magyar kormány Trump volt már jóval Trump előtt
A tárcavezető szerint Európán kívül népszerűbb a magyar kormány, mint Európában.
március 18., 11:16
- Külföld
Feladta magát Donald Trump volt lelki tanácsadója gyermekek szexuális zaklatásának vádjával
A férfi akár 20 év börtönbüntetésre is számíthat.
március 18., 06:56
- Külföld
A Fehér Házban járt Conor McGregor, ahol a bevándorlókkal kapcsolatos fenyegetésekről beszélt
A korábbi MMA-bajnok szerint Írország lassan elveszíti írségét.
március 18., 10:13
- Címlapon
Hepatitis A-járvány van Magyarországon, ezek a vármegyék érintettek leginkább
Figyelmeztetést adtak ki.
12 órája
- Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit
Nem véletlenül aggódott az ügynökség.
2 órája