Most egy katonai akadémiát támadtak meg Kabulban

2018.01.29. 05:44

Fegyveres támadás ért egy katonai akadémiát az afgán főváros, Kabul egyik nyugati negyedében, egy katona meghalt, három megsebesült - számolt be hétfőn a védelmi minisztérium. Más források szerint két katona meghalt, tíz megsebesült. 

Egy magát megnevezni nem kívánó tisztviselő azt mondta, hogy egy támadó felrobbantotta magát, egyet megöltek a biztonságiak, kettő pedig még mindig harcol. 

Daulat Veziri, a védelmi tárca szóvivője kijelentette: három katona megsebesült, az összecsapás még mindig tart.    

Egy a környéken lakó afgán katonatiszt név nélkül nyilatkozva elmondta, hogy 11 robbanást halott azóta, hogy a támadás megkezdődött helyi idő szerint hajnali öt óra után. "A robbanások rakétagránátoktól származhattak" - mondta.

Egy afgán újságírónak a környéken tartózkodók azt mondták, hogy egy éjjellátó készülékekkel felszerelt csoport hatolt be a Marshall Fahim Védelmi Egyetem épületeibe. 

A terrortámadás elkövetését az Iszlám Állam vállalta egy közleményében.

Tavaly októberben 15 katonaiskolás halt meg a brit erők segítségével korszerűsített akadémia kapujánál, amikor egy öngyilkos merénylő felrobbantotta a létesítmény területéről kihajtó egyik autóbuszt.

Egy hónapon belül ez a negyedik nagyszabású fegyveres támadás az afgán fővárosban, ráadásul alig két nappal követi a Kabul kormányzati negyedében szombaton végrehajtott, a tálib lázadók által vállalt robbantásos merényletet, amelyben legkevesebb 103 ember vesztette életét és 235-en sebesültek meg. A borzalmas merénylet miatt az afgán kormány nemzeti gyásznapot hirdetett vasárnapra.

Kapcsolódó
Rengeteg halott és sebesült egy hatalmas robbanásban, Kabulban

Rengeteg halott és sebesült egy hatalmas robbanásban, Kabulban

A bombát egy mentőautó szállította a belügyminisztérium épületének közelébe.

Egy héttel korábban a kabuli Hotel Intercontinentalt támadták meg tálib szélsőségesek, az akkori terrorcselekményben 43 ember vesztette életét.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Hiába a titkosszolgálati vezető menesztése, szembement Netanjahu döntésével a Legfelsőbb Bíróság

Hiába a titkosszolgálati vezető menesztése, szembement Netanjahu döntésével a Legfelsőbb Bíróság

Ez az első alkalom Izrael történetében, hogy egy kormány menesztené a Shin Bet vezetőjét.

március 21., 12:58

  • Külföld
Meghalt egy 19 éves fiatal, ő az újvidéki tragédia 16. áldozata

Meghalt egy 19 éves fiatal, ő az újvidéki tragédia 16. áldozata

November eleje óta ápolták a kórházban.

március 21., 13:39

  • Külföld
Lemondott Izland gyermekügyekért felelős minisztere, miután kiderült, egy tinédzsertől született gyereke

Lemondott Izland gyermekügyekért felelős minisztere, miután kiderült, egy tinédzsertől született gyereke

Több mint harminc év után derült fény az esetre.

március 21., 13:17

  • Külföld
Küldhetne Kína békefenntartókat Ukrajnába?

Küldhetne Kína békefenntartókat Ukrajnába?

Peking békefenntartók küldését mérlegeli Ukrajnába.

2 órája

  • Külföld
Orosz újságíró üzent a Szabad Európának: Dögöljetek meg!

Orosz újságíró üzent a Szabad Európának: Dögöljetek meg!

Elon Musk szerint a szerkesztőség baloldali aktivistákból áll.

március 21., 13:57

  • Külföld
Volodimir Zelenszkij valódi nyomást vár az Egyesült Államoktól Moszkvával szemben

Volodimir Zelenszkij valódi nyomást vár az Egyesült Államoktól Moszkvával szemben

Tovább folytatódik az adok-kapok az ukrajnai fronton.

március 21., 13:08

  • Külföld
Conor McGregor bejelentette, elindul az ír elnökválasztáson

Conor McGregor bejelentette, elindul az ír elnökválasztáson

Szerinte ő az egyetlen, aki megállíthatja a bevándorlást.

március 21., 10:58

  • Külföld
Erős üzenetet küldött Vilmos herceg az orosz határról

Erős üzenetet küldött Vilmos herceg az orosz határról

Észtországban ellenőrizte a brit dandárt.

március 21., 14:22

  • Külföld
Miért engedi az Egyesült Államok az oroszok területi terjeszkedését?

Miért engedi az Egyesült Államok az oroszok területi terjeszkedését?

A Kreml remek lehetőséget lát, hogy kedvező alkut kössön.

március 21., 06:55

  • Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.

1 órája

  • Külföld
Tűz ütött ki Európa legnagyobb repülőterénél, egész napra bezártak

Tűz ütött ki Európa legnagyobb repülőterénél, egész napra bezártak

Az incidensben több mint ezer járat érintett.

március 21., 06:32

  • Külföld
Megjelenteti az emlékiratait Giséle Pelicot

Megjelenteti az emlékiratait Giséle Pelicot

Férjét decemberben ítélték el nemi erőszak vádjával.

március 21., 15:41

  • Külföld
Szijjártó Péter: Manfred Weber parancsot adott Magyar Péternek

Szijjártó Péter: Manfred Weber parancsot adott Magyar Péternek

A miniszter szerint Brüsszel „újabb sebességi fokozatba kapcsolt”.

március 21., 10:25

  • Külföld
Robotelefántok jönnek a hindu templomokba

Robotelefántok jönnek a hindu templomokba

Biztonságos és kegyetlenségtől mentes módon végzik a szertartásokat.

március 21., 15:03

  • Külföld
Elon Musk a Pentagonba utazik, hogy meghallgassa a Kína elleni haditerv részleteit

Elon Musk a Pentagonba utazik, hogy meghallgassa a Kína elleni haditerv részleteit

Donald Trump korábban még tagadta, hogy szó lenne ilyesmiről.

március 21., 14:19

  • Külföld
Kiderült, miről beszélt Vlagyimir Putyin Donald Trump telefonhívása előtt orosz üzletemberekkel

Kiderült, miről beszélt Vlagyimir Putyin Donald Trump telefonhívása előtt orosz üzletemberekkel

Területi igényeit osztotta meg a hozzá közel álló oligarchákkal.

március 21., 10:04

  • Címlapon
Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél

Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél

Kiderült, mivel vádolják a magyar bíborost, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye is reagált.

3 órája

  • Címlapon
Airsoft pisztollyal lövöldözött egy debreceni iskola diákja

Airsoft pisztollyal lövöldözött egy debreceni iskola diákja

A rendőrség eljárást indított.

37 perce

  • Külföld
A náci propagandaminiszterhez hasonlította a leendő német kancellárt a korábbi orosz elnök

A náci propagandaminiszterhez hasonlította a leendő német kancellárt a korábbi orosz elnök

Kemény vádat fogalmazott meg Dmitrij Medvegyev.

március 21., 07:34

  • Külföld
Olyan mértékű büntetést szabtak ki a Greenpeace-re, amely csődbe viheti a szervezetet

Olyan mértékű büntetést szabtak ki a Greenpeace-re, amely csődbe viheti a szervezetet

Zaklatás, rágalmazás és birtokháborítás miatt perelte be őket egy olajcég.

március 21., 09:10

  • Külföld
Újabb csúcstalálkozót tart a „tettre készek koalíciója” Párizsban

Újabb csúcstalálkozót tart a „tettre készek koalíciója” Párizsban

Emmanuel Macron jelentette be a hírt.

március 21., 09:26

  • Külföld
Orosz dróntámadás Odesszában

Orosz dróntámadás Odesszában

március 21., 10:48

  • Címlapon
A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden

A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden

A Kutyapárt szerint baj van a városi kommunikációval.

25 perce

  • Külföld
2024-ben mintegy négyezren választották az eutanáziát Belgiumban

2024-ben mintegy négyezren választották az eutanáziát Belgiumban

Az igénylők száma 16,6 százalékkal növekedett egy év alatt.

március 21., 07:13