Megvan, ki felel majd Magyarországért Trump kormányában

2017.07.20. 05:36

Wess Mitchell, a Center For European Policy Analysis (CEPA) nevű washingtoni think-tank vezetője fogja majd felügyelni többek közt a magyar ügyeket is Donald Trump kormányában. A NATO és a transzatlanti kapcsolatok szakértőjeként ismert Mitchell kinevezéséről hetek óta pletykáltak, ám a jelölését tegnap jelentették csak be hivatalosan. Várható kinevezése azért is figyelemre méltó, mert Oroszországgal kapcsolatban nagyjából pont ellentétes álláspontot képvisel, mint maga az elnök.

Az Egyesült Államok külügyminisztériumában a magyar ügyek az európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkárság alá tartoznak, ezt a tisztséget az Obama-adminisztráció második felében Victoria Nuland töltötte be. Az Orbán-kormány viszonya Nulanddal az idők során a hűvösből kifejezetten ellenségesbe fordult át, Szijjártó Péter például tavaly nyáron a következőket mondta róla az Indexnek: "Ha érzéseket, percepciókat fogalmaznak meg általánosságban, akkor csak a süketek párbeszéde zajlik. (...) És ezért mondtam Victoria Nulandnak a második találkozónk után, hogy ne találkozzunk többet. Mert teljesen fölösleges, hogy még tovább romboljuk a kétoldalú politikai együttműködést azzal, hogy ő mond ilyen általános vádakat, én meg, hogy is mondjam, egyre dinamikusabban visszautasítom azokat, mert tényleg felháborítóak."

Nuland az Obama-kormány számos kinevezettjével együtt még januárban, Trump beiktatása után otthagyta hivatalát, posztja pedig azóta betöltetlen volt. Wess Mitchell kinevezésében magyar szempontból az is érdekes, hogy az általa vezetett think-tank, a CEPA a közép-európai régió biztonságpolitikájával foglalkozik, és Washington mellett Varsóban is van irodájuk. Hogy ő lesz Nuland utódja, azzal a magyar kormányban is tisztában voltak, a jelölés előtt pár héttel több magyar diplomáciai forrásunk is megerősítette, vele számolnak. Egy, a magyar kormánynak dolgozó forrásunk azt mondta, a hagyományos republikánus külpolitikai elithez tartozó Mitchell "rendben van" és jó választásnak tartja, de ettől még nem vár száznyolcvan fokos fordulatot az amerikai-magyar viszonyban. 

Ez már csak azért sem valószínű, mert Mitchell intézete, a CEPA egyik legfontosabb elemzési területe az orosz propaganda és dezinformáció, illetve az ellene való küzdelem, ami finoman fogalmazva nem prioritása a magyar kormánynak. Mitchell egyébként korábban disszertációját az osztrák-magyar monarchiából írta, ebben a cikkében pedig az Európai Uniót hasonlítja össze az egykori monarchiával, melynek bukásából az EU-ra is érvényes következtetéseket von le. 

További érdekesség, hogy a Mitchell által vezetett think-tanknek magyar munkatársa is van, sőt, a magyar kormány által alapított Hungary Initiatives Foundation (HIF) ösztöndíjasaként a magyar honvédelmi minisztérium orosz- és kiberbiztonság-ügyi elemzője is jelenleg a CEPA-nál kutat. A CEPA éves szeptemberi fórumán pedig számos, a magyar államot képviselő előadó neve szerepel, köztük Szijjártó Péter külügyminiszteré, de a magyar származású Gorka Sebestyén fehérházi tanácsadó is ott lesz. Ha tehát ezek után sem javul a magyar-amerikai viszony, azt elég nehéz lesz majd Washington nyakába varrni.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
A tűzszüneti megállapodás óta először indított támadást Izrael ellen a Hezbollah

A tűzszüneti megállapodás óta először indított támadást Izrael ellen a Hezbollah

Nem maradt el az izraeli erők válasza.

március 22., 13:35

  • Külföld
Az őrült ladás, a temetős robbantósok és az al-Kaida – merényletkísérletek, amiket túlélt Vlagyimir Putyin

Az őrült ladás, a temetős robbantósok és az al-Kaida – merényletkísérletek, amiket túlélt Vlagyimir Putyin

Számtalanszor megpróbálták már likvidálni az orosz elnököt.

13 perce

  • Külföld
Fico eredményes hetet zárt: megmentette a kormányát a széteséstől, és jól megmondta Ukrajnának

Fico eredményes hetet zárt: megmentette a kormányát a széteséstől, és jól megmondta Ukrajnának

A szlovák köztársasági elnök támadja Ficót.

március 22., 18:18

  • Címlapon
Robbanás Moszkvában: lángokban Vlagyimir Putyin limuzinja

Robbanás Moszkvában: lángokban Vlagyimir Putyin limuzinja

Az orosz titkosszolgálat főhadiszállásánál történt az incidens.

4 órája

  • Külföld
Folytatódnak a tüntetések Törökországban, a miniszterelnök figyelmeztetett

Folytatódnak a tüntetések Törökországban, a miniszterelnök figyelmeztetett

A rendőrök ellehetetlenítik a gyülekezést, az ellenzék pedig állítja, hogy államcsíny történt.

március 22., 14:30

  • Külföld
Donald Trump bosszút állt, lecsapott egykori ellenfeleire

Donald Trump bosszút állt, lecsapott egykori ellenfeleire

Sokan vannak a listán, köztük Kamala Harris és Hillary Clinton is.

március 22., 16:17

  • Külföld
A szerbiai tüntetésekről tárgyalt az orosz Biztonsági Tanács titkára és a szerb miniszterelnök-helyettes

A szerbiai tüntetésekről tárgyalt az orosz Biztonsági Tanács titkára és a szerb miniszterelnök-helyettes

A demonstrációk mögött nyugati titkosszolgálatokat sejtenek.

március 22., 17:54

  • Címlapon
Százmilliós luxusautótól búcsúzhat Putyin flottája, mutatjuk, mit veszíthetett Oroszország vezetése

Százmilliós luxusautótól búcsúzhat Putyin flottája, mutatjuk, mit veszíthetett Oroszország vezetése

Rolls-Royce-külső, hibrid hajtás, éjjellátó rendszer – ilyen az orosz csúcslimuzin.

1 órája

  • Külföld
Valóban alkut kötött Vlagyimir Putyin a sátánnal?

Valóban alkut kötött Vlagyimir Putyin a sátánnal?

Az orosz elnök ultranacionalista követői körében erős zavarodottság érzékelhető az orosz–amerikai közeledés láttán.

március 22., 20:04

  • Külföld
Lezuhant egy kisrepülőgép Németországban

Lezuhant egy kisrepülőgép Németországban

A pilóta azonnal meghalt.

március 22., 06:26

  • Külföld
Ismét menetrend szerint közlekednek a Heathrow repülőtér járatai

Ismét menetrend szerint közlekednek a Heathrow repülőtér járatai

Pénteken 16 órára lezárták a légikikötőt.

március 22., 13:14

  • Külföld
Csallóközben három kilométeres körzetben minden haszonállatot leölnek

Csallóközben három kilométeres körzetben minden haszonállatot leölnek

A ragadós száj- és körömfájás Szlovákiában is megjelent.

március 22., 20:15

  • Címlapon
Bill Gates szerint ez a három szakma éli túl a mesterséges intelligenciát

Bill Gates szerint ez a három szakma éli túl a mesterséges intelligenciát

Szerinte teljesen átalakulhat a gazdaság.

6 órája

  • Címlapon
Elon Musk eladta az X-et

Elon Musk eladta az X-et

45 milliárd dollárt fizettek a platformért.

12 órája

  • Külföld
Elon Musk lánya durván nekiment apjának: amit a kormányban művel, az kib*szottul borzasztó

Elon Musk lánya durván nekiment apjának: amit a kormányban művel, az kib*szottul borzasztó

Szóba került a „náci karlendítés” is.

március 22., 06:13

  • Külföld
Visszatértek Romániába az emberkereskedelemmel vádolt Tate fivérek

Visszatértek Romániába az emberkereskedelemmel vádolt Tate fivérek

Továbbra is tagadják az ellenük felhozott vádakat.

március 22., 12:26

  • Címlapon
Tucatjával gyújtják fel a Teslákat Amerikában

Tucatjával gyújtják fel a Teslákat Amerikában

Nagyon rájár a rúd Elon Muskra, még kanadai állampolgárságát is elveszítheti.

3 órája

  • Külföld
Átalakítanák az Európai Uniót, milliárdokat bukhatunk

Átalakítanák az Európai Uniót, milliárdokat bukhatunk

Így Magyarország 110 milliárd forinttal kevesebb támogatást kapna.

március 22., 10:17

  • Külföld
Politikai meggyőződései miatt nem engedhettek be egy francia kutatót az Egyesült Államokba

Politikai meggyőződései miatt nem engedhettek be egy francia kutatót az Egyesült Államokba

A férfi bizalmas információk birtokában volt, amelyeket egy elektronikus készüléken tárolt.

március 22., 10:57

  • Külföld
Donald Trump nem viccelt: több mint félmillió embert toloncolnak ki az Egyesült Államokból

Donald Trump nem viccelt: több mint félmillió embert toloncolnak ki az Egyesült Államokból

Az amerikai elnök több százezer ukrán állampolgárral is hasonlóan járna el.

március 22., 09:19

  • Külföld
Egy bíboros szerint újra kell tanulnia beszélni Ferenc pápának

Egy bíboros szerint újra kell tanulnia beszélni Ferenc pápának

A szentatya húsvétig vissza szeretne térni.

március 22., 10:32

  • Címlapon
Hadházy Ákos képeket osztott meg Matolcsy Ádám feleségének luxuséletéről

Hadházy Ákos képeket osztott meg Matolcsy Ádám feleségének luxuséletéről

A politikus állítja, hogy hiteles információk birtokába jutott.

11 órája

  • Külföld
Félmillió gázai menekültet helyeznének el Egyiptomban

Félmillió gázai menekültet helyeznének el Egyiptomban

Az afrikai ország egy külön városba vinné őket.

március 22., 12:19

  • Címlapon
Figyelmeztették a szlovákokat, hogy milyen tejet ne igyanak a száj- és körömfájás terjedése miatt

Figyelmeztették a szlovákokat, hogy milyen tejet ne igyanak a száj- és körömfájás terjedése miatt

A jól megfőtt és megsült hús fogyasztása nem veszélyes.

3 órája

  • Külföld
Terrorszervezeteket népszerűsítő hallgatót utasítottak ki Romániából

Terrorszervezeteket népszerűsítő hallgatót utasítottak ki Romániából

Az országban tartózkodását nemzetbiztonsági kockázatnak minősítették a román hatóságok.

március 22., 10:04

  • Külföld
Hárman meghaltak és tizennégyen megsérültek egy lövöldözésben Új-Mexikóban

Hárman meghaltak és tizennégyen megsérültek egy lövöldözésben Új-Mexikóban

Az áldozatok között egy 16 és egy 19 éves fiú is van.

március 22., 18:18

  • Címlapon
Módosított a Nébih a száj- és körömfájás elleni intézkedéseken

Módosított a Nébih a száj- és körömfájás elleni intézkedéseken

A vírus már széllel is terjed, de van már vakcina ellene.

8 órája

Neked ajánlott